Augusztus 11-én indult a magyar HBO első saját gyártású reality sorozata, A híd. Tizennégy játékos egy eldugott romániai helyszínen egy 250 méter hosszú hidat épít, hogy eljusson a tó közepén rájuk váró harmincmillió forinthoz. Mindezt néhány nap alatt, csakis kézi eszközökkel, emberi erővel, sok-sok nehezítéssel. Megnéztük az epizódokat szerkesztőmmel, Dián Dórival, és azonnal felvettük a kapcsolatot a készítőkkel: meghívtuk őket, hogy feltehessük nekik az összes kínzó kérdésünket. Ezer éve szerettem volna egy hasonló produkció háttérmunkálataiba belelátni, a mai adásban Závorszky Anna producer, a műsorvezető, Magyarósi Csaba és az egyik versenyző, a több megosztó döntést is hozó Noé Viktor segítségével megtehettem. Popfilter – Szűrjük a zajt!
–
–
Ezúttal nemcsak hallgathatod, de nézheted is a Popfiltert:
Mágnás Miskától Lusta Dickig, A mi kis falunktól a musicalekig: a Popfilter nyolcadik évadának záróepizódjában van minden, mint egy jó operettben! (És ez nem képzavar)
Gondoltatok rá, hogy a csoda szép díszek és fények alatt több tízezer rovar, pók és atka bújik meg minden egyes élő karácsonyfában? A szakértők ezt állítják. Ürge-Vorsatz Diána klímakutató meg azt, hogy ennek ellenére az élő fa sokkal környezetkímélőbb, mint a mű.
A „karrierista” nő, akinek nincs ideje a szerelemre, a kisvárosba költözik, ahol a jóképű helyi férfi hatására rájön, mitől lesz igazán varázslatos az ünnep. Esni kezd a hó, megvolt az első csók… közhely közhely hátán, mégis menthetetlenül szükségünk van a karácsonyi filmekre, és ebben a szakemberek is egyetértenek.