Ne legyünk mi, nők is „gyermekek”! – A kegyelmi botrány tanulságai

–

Nem kérdés, hogy az elmúlt napok történései erős befolyással lesznek a következő években a nők részvételére a politikában és a közéletben. Novák Katalin egyébként maga hozta fel ezt az aspektust, amikor azt mondta lemondásakor: „a politika kemény, olykor kegyetlen világ, vannak, akik azt gondolják, hogy nekünk, nőknek ezért nem is való. Ezzel nem értek egyet, ne hagyjuk magunkat. Kellenek a nők a közéletben is, mert hitem szerint akkor idővel méltányosabb, békésebb és bizonyára tartalmasabb lesz ez a világ.”

Az más kérdés, hogy a kegyelmi ügy üzenete pont nem a méltányosságról vagy a szebb jövő lehetőségéről szólt.   

Babák vagy bábok?

Novák Katalin két évvel ezelőtti köztársasági elnöki kinevezése a hatalom nőjogok iránti elkötelezettséget kívánta sugallni, ám hamar kiderült, hogy szimplán tokenizmusról van szó, ami azt jelenti, hogy egy kisebbségi csoporttagot kirakatszerűen használnak. Tehát Novák Katalin szerepvállalása valamiféle tetszetős csomagolás volt egy alapvetően macsó rendszeren, ami nőjogi szempontból bűzlik és omladozik.

A patriarchátusnak nincsen hitelesebb árusa, mint a köztiszteletben álló, konzervatív nő.

Pszichológiai tény, hogy egy másik nőnek könnyebben hiszünk, mint egy férfinak, ha arról beszél vagy azt demonstrálja, hol a helyünk a társadalomban. Bizonyára sokan emlékeznek arra a videóra például, amelyben Novák arra figyelmeztetett minket, szükségtelen nekünk, nőknek versengeni, miért is akarnánk olyan előmenetelt, akkora fizetést, mint a férfiak. Mondtak effélét férfiak is a környezetében gyakorta, dobálóztak princípiumokkal mások is, no de ezt egy nő mondta. Nem is akárki!    

 

Megkerülhetetlen a kérdés: valójában volt-e a tevékenységük során jelentősége annak, hogy Novák Katalin és Varga Judit nők? Számított-e a politikájukban a nemük, tettek-e nőjogok terén bármit, ami előrevitte volna az országot?

A válasz mind a két kérdésre: nem.

Ellenben a botrány kapcsán nagyon is fontossá vált a nemük. Máris megjelentek a médiában a gúnyos hangok, a #girlpower hashtagek, amelyek kárörvendően jelzik: lám, a nők leszerepeltek a politikai arénában. És ez a magyar közbeszédtől cseppet sem idegen narráció nem másról szól, mint hogy a nőknek jelen esetben is el kell vinniük a balhét.

Olyan véleményeket is hallani, hogy például Áder (értsd: egy férfi) bizonyára nem írta volna alá ezt a kegyelmi kérvényt. Miközben jól emlékszünk: mindent aláírt, amit eléje raktak.  

Novák és Varga esetében nem arról van szó, hogy ezek a nők ne lennének tehetségesek, okosak, elég képzettek a pozíciójukhoz. A gond az, hogy a kinevezésük nem járt valós hatalommal, és nem tudták meghozni azokat a döntéseket, amelyek előremutatók lehettek volna.

Egy erősen központosított rendszerben az emberek elszoknak attól, hogy önállóan átgondoljanak különböző problémákat, vagy utánamenjenek vitás kérdéseknek. Persze az egyéni felelősségük attól még ott van a rossz döntésekben, az automatikus aláírásokban, de tény, hogy a rendszer kondicionálta őket erre.

Felmerülhet persze a kérdés, mi lett volna akkor, ha történetesen egy férfi köztársasági elnök keveredett volna ebbe a botrányba. Akinek nem építik a politikai karakterét a családanyaságra, aki nem süt sajtos rudat a pápának, aki nem pucol zsebkendővel ablakot, akitől az érzékenységet, együttérzést kevésbé várja el a nemzet.

Felmerülhet a kérdés, de nem ez a lényeg.

A gyermekvédelem mint szólam

Ahogy arra dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember is felhívta a figyelmet a tegnap reggeli cikkében: az állandóan hangoztatott gyermekvédelem üres szólam csupán, egyfajta politikai termék. Ennek égisze alatt azt láthatjuk, hogy a pedofíliát összemossák a melegséggel, könyveket darálnak meg fóliáznak, és az LMBTQ-emberektől féltenek mindenkit, miközben romokban a gyámügyi rendszer, az oktatás, az egészségügy, vagyis a jövő.

Talán sosem lógott még ki ennyire a lóláb ezen a téren, sosem volt még ennyire tetten érthető a családbarát propaganda és a valódi intézkedések közti szakadék, mint ennek a konkrét ügynek a kapcsán.

És még most sem arról beszélünk, mi a tanulság, hogyan tudjuk a gyerekek számára jobb hellyé tenni ezt az országot!

A „gyermekek” kategória alatt egyébként úgy tűnik, sokszor a nőket is érti a diskurzus. Gyakorta tetten érhető a durva kiskorúsítás a megszólalásokban. Ott van a bántalmazó kapcsolatokból ismerős apáskodó, nyilvános kézcsókokban és az azt megelőző „komondorozásban”, az asszonyságokban, a Borkai-feleségtől tacskóval megvett szentabékében, vagy az efféle új sztorikban: Magyar Pétertől elmondása szerint engedélyt kértek a (volt) felesége, Varga Judit 2018-as államtitkári kinevezéséhez, nehogy zavar álljon be a házasságában. 

 

Csókolom, Juditka kijöhet játszani?

Szuverenitás: sokat hangoztatott kifejezés ez manapság. Üvöltő ellentmondás ugyanakkor, hogy egy politikai rendszer, amely a párton belüli politikusoknak a szuverenitását gyakorlatilag felszámolta, és erősen tekintélyuralmi eszközökkel apellál, az kifelé, a nemzet kontextusában pont ezt a szuverenitást igyekszik hangsúlyozni.

Mit tudunk vajon tanulságként mégis elvinni ebből az ügyből?

Egyrészt azt, hogy a reprezentáció és a valós tevékenység között meg kell tanulni különbséget tenni. Rászoktunk, hogy másodpercek és szalagcímek alapján véleményt alkotunk dolgokról, és ez nagyon félrevihet minket.

Arra is rávilágított ez a botrány, hogy mekkora igény van Magyarországon a megbízható női politikusokra, akik tényleg minket képviselnek, akik belátással bírnak fontos ügyekben. Akik képesek beletenni a döntésekbe a női létből fakadó tudásukat, tapasztalatukat, szemléletmódjukat. Lehet, hogy ez kényelmetlen lenne a férfiaknak alkalomadtán, de hát nekünk is régóta kényelmetlen már jó néhány dolog ezen a világon.

Végezetül: nem kerülhető meg az egyéni felelősség kérdése sem. Nem dőlhetünk hátra, hogy ez a politikusok mocskos kis világa, játsszák le egymás közt a meccseiket. Nem csukhatjuk be a szemünket, nem foghatjuk be a fülünket! Vigyáznunk kell magunkra és a nálunk védtelenebbekre, és számonkérni a döntéshozóktól a be nem váltott ígéreteiket, a mulasztásaikat, a rossz döntéseiket. És nem hümmögni a kárörvendőkkel, hogy lám-lám, bebizonyosodott: jobb, ha a nők szépen visszamennek stanglit sütni, ablakot pucolni, gyereket nevelni, mert a politika kemény csatatér, és úgyis csak elvéreznének rajta.

Ne legyünk gyermekek! Figyeljünk, gondolkodjunk, ha kell, kérdezzünk, tiltakozzunk, harcoljunk, és legfőképpen: törődjünk egymással!

Itt tudjátok meghallgatni a teljes beszélgetést:

Kiemelt kép: Facebook/Novák Katalin, Facbook/ Varga Judit

WMN szerkesztőség