Egy közeli szerettünket idejekorán elgyászolni, kamaszkorban egy édesanyát elveszíteni olyan tapasztalás, ami kitörölhetetlen az ember életéből. A hiány örökre a részed marad. Ám miközben meg lehet tanulni ezzel együtt élni, az is fontos lenne, hogy a saját életed már ne az elvesztett hozzátartozó árnyékában teljen. Ezt Nyáry Luca a saját bőrén tanulja a mai napig. Tizenhárom éves volt, amikor édesanyja agydaganatban elhunyt, és noha azóta majdnem egy évtized telt el, ez az élmény sok szempontból még ma is alapjaiban határozza meg a mindennapjait. Ajánljuk ezt a beszélgetést mindenkinek, aki veszített már el neki fontos embert, aki ismer gyászoló gyereket vagy épp ő maga gyászoló gyerek – még felnőttkorában is. Hogyan érdemes odafordulni egy gyerekhez a gyászban? Milyen normáknak való megfelelés nehezedik még a fájdalom mellett a gyászolókra? Mit jelent egyáltalán „jól” gyászolni? És miként lehet a hiányból életet, a veszteségből erőt építeni? D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi egyebek közt ezeket a kérdéseket is körbejárja. Az e heti vendég Nyáry Luca író, modell, a WMN szerzője. Ez a Beszélnünk kell! ötödik évadának záróepizódja.
–
Ezúttal nemcsak hallgathatod, hanem nézheted is a Beszélnünk kell! epizódjait:
A szülőség az ember életének egyik legkomplexebb feladata, amit elképesztően nehéz jól csinálni (tökéletesen pedig lehetetlen). És amiben minden jó szándék és akarat ellenére is mély sérüléseket lehet okozni. Épp ezekről az akaratlanul okozott szülői sérülésekről szól a Beszélnünk kell! hatodik évadának premieradása.
Bár az együttélés során gyakran nem is tudatosul, mennyi közös rituálénk van a gyerekünkkel, ezek egyik pillanatról a másikra való elvesztése olyan, mintha kihúzták volna a lábunk alól a talajt. Rádöbbent a saját sebezhetőségünkre, kiszolgáltatottságunkra, és szembesít azzal, hogy hol tartunk az életünkben. Itt a Beszélnünk kell! legújabb epizódja az üres fészekről.
Tekintélyelvűség, visszaélés, kihasználás, másokon való átgázolás – nem tudom, létezik-e még egy olyan szó, amihez annyi negatív képzet társul, mint a hatalomhoz. Itt az ideje kimondani: diszfunkcionális a viszonyunk a hatalommal. Megszoktuk, természetesnek tartjuk azt, hogy mások kihasználhatnak minket, visszaélhetnek a pénzünkkel, időnkkel, szabadságunkkal. De miért van ez? Itt a Beszélnünk kell! új epizódja a hatalomról.
Hatalmi pozícióban az empátiás és mentalizációs képesség is csökkenhet. Ez azt jelenti, hogy a hatalmat gyakorló egyre kevésbé válik képessé a másiknak érzelmeket tulajdonítani, együttérezni másokkal, beleképzelni magát az ő helyzetükbe, és közben magára is reflektálni. 5 + 1 fontos gondolat a Beszélnünk kell! podcast hatalomról szóló adásából.
Ismerős az érzés, mintha a párválasztásaidban újra és újra ugyanabba a folyóba lépnél? Te is feltetted már magadnak a kérdést: miért ismétlem ugyanazokat az önsorsrontó köröket a párkapcsolataimban? A válasz mögött megbújó okok azonban sokkal komplexebbek, mint elsőre hinnéd. Itt a Beszélnünk kell! új epizódja a párkapcsolati sémákról.
Minden, amit a korai éveinkben tapasztalunk, erősen befolyásolhatja, ahogyan később a világban, illetve a kapcsolatainkban mozgunk, és azt is, ahogyan párt választunk. Ennek fényében nem nagy meglepetés, hogy a gyerekkorra visszavezetve kell keresni az okokat arra vonatkozóan is, ha észrevesszük: a párválasztásaink, párkapcsolati működésünk során mindig ugyanazokat az önsorsrontó köröket futjuk.
Korábban nagy sajtóvisszhangot váltott ki Laponyi Zsolt rendőr őrmester esete, akinek fotóját állítása szerint engedély nélkül használta fel Rétvári Bence, a Belügyminisztérium KDNP-s államtitkára. Bár az ő ügye még nem tisztázott, mégis ez volt, amely elindította bennünk a kérdést: mit tehetünk, ha az arcképünket, fotónkat a beleegyezésünk nélkül alkalmazzák – akár politikai/kampánycélokra?
A francia Nemzetgyűlés ismét vitát indított az eutanázia és az asszisztált öngyilkosság törvénybe iktatásáról. A törvényjavaslat széles körű társadalmi támogatottságot élvez, mégis megosztja a politikai elitet. Amennyiben a parlamenti vita nem vezet eredményre, népszavazást írnak ki a kérdésben.
A társadalom elvárja a nőktől, hogy kielégítsék a férfiak érzelmi szükségleteit, miközben túlzottan érzelmesnek, irracionálisnak vagy hisztérikusnak tartják őket.
