Az aggodalom, a félelem, a szorongás a testünkben is leképződik – És ha odafigyelnénk, azt is észrevennénk, hogyan
A XXI. század sok tekintetben a szorongás kora: a háborúk, világjárványok és a közösségi média által ránk gyakorolt nyomás pedig még közel sem jelenti a felsorolás végét. De mit tudunk kezdeni a sok bizonytalansággal? Mondjuk, afelé irányítjuk a fókuszt, amit még kontrollálni tudunk: a testünk felé. Az állandó önmonitorozás azonban újabb szorongásokat és kényszereket szülhet. Hogyan egyensúlyozzunk jól ebben a helyzetben? A Lélektani határ legújabb epizódjában Milanovich Domi vendége dr. Csabai Márta egészségpszichológus, egyetemi tanár, az Aggódó testünk című könyv szerzője, az adásban elhangzott gondolatokból pedig a műsor szerkesztője, Filákovity Radojka válogatott.
–
Arról, hogy a test és a lélek kapcsolata elválaszthatatlan
„Az aggodalomnak, a félelemnek, a szorongásnak mindig vannak testi megjelenései is – akár tudatosul bennünk, akár nem. Hogyha izgulunk, szaporábban ver a szívünk, ha vizsgára megyünk, kipirul az arcunk, nedvesebb lesz a tenyerünk – sok ilyen hétköznapi példát tudunk mondani, ami kapcsolódik az izgalomhoz, a félelemhez, a stresszhez. És ha továbbmegyünk, hogy milyen tartós hatásai lehetnek a szorongás, a stressz és a testi válaszok kapcsolatának, akkor már arról is lehet beszélni, hogy a reakciók mentén milyen betegségek alakulhatnak ki.”
Honnan ered az egészséghez, illetve betegséghez való viszonyunk?
„Gyerekkorban alakul ki az egészséghez, betegséghez való viszonyunk. A gyerekek megfigyelik, érzékelik – akár a saját testi tapasztalataik által is –, hogy a családban milyen viszonyulás van az egészség-betegség kérdéséhez. Mennyire kell aggódni a testünk miatt, hogy kell viselkedni, amikor betegek vagyunk – csendben tűrjünk, vagy éppenséggel a legkisebb jelre adjunk jelzést és kérjünk segítséget. Ezeket a kora gyerekkorban tanuljuk meg.
Van egy amerikai tanulmány, amelyben a szerző olyan személyek körében végzett vizsgálatot, akik New Yorkban születtek, de a családi hátterük különböző volt: angolszáz, ír, olasz és zsidó emberek voltak a vizsgálati személyek között. Arra volt kíváncsi a szerző, hogy ők hogyan reagálnak a fájdalomra, meg a betegség terheire. Kiderült, hogy a sztereotípiák szerint viselkedtek az emberek: az angolszáz gyökerű alany inkább problémának vette a betegséget, az írek összeszorított foggal tűrtek, az olaszok jobban kimutatták az érzelmeiket, és a zsidó családokból származók pedig az aggodalmaikat fejezték ki erőteljesebben.
Tulajdonképpen ez rámutatott arra, hogy
a családi szocializáció nagyon meghatározó: az határozza meg, hogy milyen sémákat alakítunk ki, hogy mennyire kontrollálható például egy probléma számunkra, mennyire érezzük tartósnak, fenyegetőnek, kezelhetőnek.
Ilyen típusú sémák alakulnak ki, nem feltétlenül tudatosan – és ezeket a családban tanuljuk.”
Arról, hogy tényleg minden fejben dől-e el, ha az egészségünkről van szó
„Erősen megjelenik a közgondolkodásban az a nézet – amit aztán a média és különböző közösségi források felerősítenek –, hogy minden fejben dől el, »csak akarnod kell és meggyógyulsz«. Túl nagy hangsúly helyeződik a saját személyes, individuális, egyéni kontrollra ilyenkor. Ez részben a kultúránknak abból a jellemzőiből is fakad, hogy azt látjuk, nagyon-nagyon fejlett az orvostudomány, hipertechnicizált kultúrában élünk. És van bennünk egy olyan elvárás, hogy a betegségekkel kapcsolatos megoldásoknak is így kellene történnie – egy gombnyomásra. De hát közben tudjuk, hogy ez nem így van, sokkal komplexebb folyamatokról van szó.
Ebben tükröződnek a vágyaink is valójában, amikor azt mondjuk, hogy »csak akarni kell« – bárcsak így lehetne, ugye? Közben pedig van haszna is, hogy megjelenik ez a fajta gondolkodásmód. Mert az önmenedzsment, az öngondoskodás gondolatát beviszi a köztudatba. És nagyon-nagyon fontos az, hogy valaki, aki a betegségét akarja legyőzni, vagy az egészségét fenntartani, tudatosan és felelősen tudjon ebben részt venni.”
Hol van a határ az egyéni felelősségvállalásban?
„A betegségek kialakulásában rengeteg tényező van jelen. A pszichológiai, viselkedéses, életmódbeli faktorok hozzájárulnak a betegségek kialakulásához. De nem lehet kimérni azt, hogy pontosan milyen arányban, hány százalékkal, mert közben ott van számos egyéb tényező: biológiai, genetikai, életkori, környezeti és társadalmi, kulturális tényező. Úgyhogy ezek mind-mind nagyon komplex kölcsönhatások által járulnak hozzá egy betegség kialakulásához. És ebből nem lehet kivenni azt a személyes tényezőt, ami az egyéni felelősség – miközben nagyon fontos abban, hogy meg tudjunk előzni problémákat, illetve, amikor kialakul a betegség, akkor azzal meg tudjunk küzdeni.”
A Lélektani határ legújabb epizódjában szó volt még többek között arról, milyen vágyat mozgósít az emberben a betegségelőny, mit okoz, ha „Google doktorhoz” fordulunk diagnózisért, és arról, hogyan függ össze a társadalmi státusz az egészséggel, testi-lelki jólléttel.
A teljes adást itt nézheted meg:
Itt pedig meghallgathatod:
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Westend61
