A lény, akit birtokolni akarunk, pedig nem is létezik – az unikornis mítosza

–

Bevallom, mielőtt elkezdtem anyagot gyűjteni az unikornisokról, nem sokat tudtam róluk. Ha az egyszarvúra gondoltam, legfeljebb pár homályos emlék derengett fel bennem. Például a Hetet egy csapásra című rajzfilm unikornisa a Grimm-mesékből, aki egy szelídíthetetlen, barátságtalan vadló volt, vagy a Harry Potter varázslatos, ezüstös lénye, akinek vére mágikus gyógyítóerővel bír – de persze ott van a Gru mémmé vált „ecca-ecca-eccarvúja” is, ami „olyan cuki, hogy belehalok”. A gondolataimban tehát egyszerre jelent meg cukiságbombaként, vadlóként és mágikus lényként, mégis mindegyik képben volt közös elem: a lószerű test, a fehér szőrzet és az ikonikus, egyetlen szarv a homlok közepén.

A történelem során azonban az unikornisok leírásai ennél sokkal változatosabbak voltak. Már az Indus-völgyi civilizáció (i. e. 3300–1300) pecsétjein is felbukkan egy egyszarvú állat képe, amelyet sokáig egy korai unikornisábrázolásnak tartottak. A kutatók szerint azonban valójában egy, azóta kihalt vad ökör (aurochs) jelenik meg a képeken, és pusztán az oldalnézet miatt látszik úgy, mintha csak egyetlen szarva lenne.

Kínában is találunk unikornisszerű lényt már i. e. 2700 tájáról: a qilint. Ez azonban közel sem emlékeztet a ma ismert egyszarvúra. Több állat keveréke volt: teste a szarvaséhoz hasonló, farka ököré, bundája sárkányszerűen pikkelyes és színes. A qilin visszahúzódó, ritkán látott, rendkívüli lényként maradt fenn – pont úgy, ahogyan később Európában is elterjedt az unikornisról alkotott mitikus kép.

Az európai közgondolkodásba az unikornis leginkább Indiából és Ázsiából származó, kereskedők által mesélt, igencsak ellentmondásos történeteken keresztül került be. Az első nyugati feljegyzés is így született az i. e. 4. században: az ókori görög orvos, Ktésiasz sosem járt Indiában, hiteles személyek elbeszélései alapján azonban mégis részletes leírást adott a lényről:

„Indiában vannak vad szamarak, amelyek olyan nagyok, mint a lovak, vagy még nagyobbak. Testük fehér, fejük sötétvörös, szemük sötétkék. Homlokuk közepén egy másfél láb hosszú szarv nő. Aki vérükből iszik, védett lesz a mérgektől.”

Julius Caesar személyes megfigyelésre alapozta leírását egy titokzatos egyszarvú lényről, amelyet a Hercyniai-erdőben láttak:
„Van ott egy ökör, amely szarvasra hasonlít, amelynek a homloka közepén, a fülek között egyetlen szarv emelkedik ki, magasabb és egyenesebb, mint az általunk ismert szarvak. Ennek csúcsáról, mint a pálma ágai, messzire nyúlnak el az elágazások.”

Alig egy évszázaddal később a római természettudós, Plinius is beszámolt egy szarvasfejű, elefántlábú, vaddisznófarkú és lótestű, fekete szarvú unikornisról, amely mély, bőgő hanggal rendelkezik, és annyira erős és vad, hogy élve lehetetlen elfogni.

Ugyan számos eltérő forrás született, a középkorban az unikornisról alkotott kép elkezdett egységesebbé válni, és beszivárogni a művészetekbe, beépülni a kultúrába és a kereskedelembe.

Az unikornis mint státuszszimbólum

A ma ismert, hófehér, lószerű, hosszú, csavart szarvú unikornis képe a középkorban kezdett el formálódni. A legendákban és a művészetben a lény egyre inkább a tisztaság, ártatlanság és spiritualitás megtestesítőjévé vált, összemosták a szűziességgel, és gyakran Krisztus-allegóriaként jelent meg. A középkori Európában nemes és ritka lényként tekintettek rá, amely megjelenésében is ezt tükrözte: kecses, ló- vagy kecsketestű lény, hosszú szarvval, gyakran aranyszínű sörénnyel, tiszta fehér bundával.

Ugyanakkor az unikornis nemcsak csodált szimbólum, hanem rettegett teremtmény is volt. A bestiáriumok egy része vad, félelmetes állatként ábrázolta. A Physiologus című gyűjtemény például azt állította, hogy az unikornis megkülönbözteti az igaz szüzeket a „hamisaktól": az előbbiek ölébe simulva megszelídül, az utóbbiakat azonban dühében megöli. Hasonlóan kegyetlen a Barlaam és Josaphat legendából származó történet is, amelyben az unikornis a halál szimbólumaként jelenik meg. Egy embert üldöz, aki menekülés közben egy szakadékba zuhan, és egy fa ágaiba kapaszkodva próbál megmenekülni. Fentről az unikornis fenyegeti, alul pedig egy sárkány várja tátott szájjal, miközben az ágakat lassan rágcsáló egerek az utolsó kapaszkodót is elpusztítják, az ember pedig a sárkány áldozata lesz. Egyes értelmezések szerint itt az unikornis az elkerülhetetlen végzetet, a halált szimbolizálja.

Az unikornis bibliai kapcsolatai is hozzájárultak mítoszának elmélyítéséhez. A héber Biblia re’em nevű állatát az 1611-es angol King James Biblia unicorn-ként fordította – így lett az egyszarvú a Szentírás része. Magyar nyelven Károli Gáspár bibliafordítása részben követte ezt az értelmezést: hét helyen szerepel ez a szó, ezek közül csak egy esetben fordítja egyszarvúnak, másutt bölényként vagy bivalyként jelenik meg. A modern fordításokban az egyszarvú már teljesen eltűnt, és általában vadökörrel vagy bivallyal helyettesítik.

„Egyáltalán nem olyan szépek” – Marco Polo és az unikornis mítosza

A 13. században Marco Polo ázsiai utazása során végre szemtől szemben állt azzal a lénnyel, amelyről annyi csodás dolgot hallott Európában. De mélységesen csalódott:

„Szőrük olyan, mint a bivalyé, lábuk, mint az elefánté, fejük inkább a vaddisznóra emlékeztet, homlokuk közepén pedig egy nagy fekete szarv van. Disznószerűen viselkednek, sárban dagonyáznak, nem olyan szépek, mint ahogy mi elképzeljük, sőt kifejezetten rondák.”

Valójában egy szumátrai orrszarvút látott, ami teljesen szembement a kecses, szelíd és hófehér unikornisábrázolással, amelyet a középkori európai képzelet akkoriban már a tisztaság és nemesség jelképének tartott.

Középkori kódexekben, katedrálisok domborművein és festményeken gyakran tűnik fel Ádám és Éva jelenetében, mint az első állatok egyike, amelyet Ádám elnevezett. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a művészetben különösen jelentős szerepet játsszon a középkori Európában. A legismertebbek talán a 15. századi flamand gobelinek, például A hölgy és az unikornis (La Dame à la licorne) című sorozat, mely a spirituális megtisztulás, érzékiség és nemes szerelem szimbólumaként ábrázolja a lényt. A New York-i Cloisters Múzeumban található Vadászat az egyszarvúra gobelinsorozat ezzel szemben egy véres, kegyetlen jelenetsort tár elénk, amelyben az unikornis elfogása Krisztus szenvedésének allegóriája. Ezek a műalkotások tökéletesen tükrözik az unikornis kettős természetét: egyszerre volt gyengéd és tiszta, ugyanakkor vad és áldozati lény.

Az unikornis képe azonban nemcsak a mesék és legendák világában, hanem a valóságban is jelentős hatást gyakorolt a középkori emberekre. Az unikornisszarvak luxuscikként hihetetlen áron keltek el Európa-szerte. Poharakat, kanalakat és különböző amuletteket készítettek belőlük, mivel úgy tartották, hogy semlegesítik a mérgeket és a betegségeket. Az orvosok egészen a 18. századig használták az állat szarvából készült port különféle bajok elleni csodaszerként, így a gyógyászatban is nagy szerepet kapott.

Ezenkívül a szarvak a királyi udvarokban és templomokban is megjelentek mágikus erejű ereklyeként és státuszszimbólumként. Az unikornisszarvak ára többszöröse volt az aranyénak, és gyakran uralkodók, főnemesek, egyházi méltóságok birtokában voltak, vagy értékes diplomáciai ajándékként cseréltek gazdát.

I. Erzsébet angol királynő például Martin Frobisher kapitánytól kapott szarvat ajándékul, melynek értékét 10 000 font sterlingre becsülték – ez akkoriban egy egész kastély árával vetekedett. Rettegett Iván orosz cár pedig halálos ágyán drágakövekkel díszített unikornisszarvakat tartott maga mellett, hogy védelmezzék a gonosz erőktől, és segítsenek a gyógyulásában. Hasonlóképpen Velencében, a Szent Márk-bazilikában arab és görög feliratú szarvakat is őriztek, utalva ezzel az unikornis globális kulturális beágyazottságára.

A 17. században azonban bekövetkezett a nagy leleplezés: Ole Worm dán természettudós bebizonyította, hogy ezek a legendás unikornisszarvak valójában a narvál hím egyedeinek hosszú, csavart agyarai. Worm felfedezése hatalmas tudományos áttörést jelentett, és megingatta az egyszarvú mítoszát, ám a kereskedők – kihasználva a tudatlanságot – továbbra is értékesítették a narválszarvakat mint különleges unikornisereklyéket.

Unikornis a popkultúrában

Az unikornis napjainkra már messze túlmutat mitológiai és középkori eredetén: a popkultúra egyik legjellegzetesebb, legsokoldalúbb és legtöbbféleképpen értelmezhető szimbóluma lett. A „modern unikornis” története az 1960-as években indult útjára Peter S. Beagle ikonikus regényével, Az utolsó unikornissal. Ez a mű különleges jelentőséggel bír, mivel elsőként ábrázolta az egyszarvút nőstényként, lebontva ezzel a tisztaság és ártatlanság tradicionális képét. A történet unikornisa emberi formát ölt, szerelmi kapcsolatba kerül egy herceggel, így a lényhez kapcsolódó tabukat és sztereotípiákat is megkérdőjelezi, a testi vágyakat és az emberi gyengeségeket hangsúlyozva.

Az 1980-as években egy amerikai természettudós, Oberon Zell úgy döntött, életre kelti a legendát – méghozzá sebészeti úton. Franklin Dove 1930-as évekbeli kísérletei nyomán Zell újszülött angórakecskék szarvkezdeményeit ültette át a homlokuk közepére. Az így nevelt állatok egyetlen, központi szarvat növesztettek – nem odaragasztott kelléket, hanem valódi, csontos kinövést. A legismertebb közülük Lancelot lett, aki 1985 és 1987 között a Ringling cirkusz fő látványosságaként turnézott az Egyesült Államokban.

A közönség soraiban sokan valódi unikornist láttak benne, bár Zell és a cirkusz sosem állították, hogy mitikus lényt mutatnak be. Az állat valódiságát egy radiológus röntgenfelvételekkel is igazolta, Texas kormányzója pedig hivatalosan is egyszarvúvá nyilvánította. A bemutatók után Lancelot visszakerült Zell farmjára, ahol 1991-ben pusztult el, körülbelül 11 éves korában.

Az 1980-as években aztán az unikornis egyre „cukibb” és hozzáférhetőbb lett, belépve a tömegtermékek piacára. A My Little Pony figurák és Lisa Frank élénk, vidám színű papírárui minden gyerek számára elérhetővé tették a lényt, míg a Harry Potter-sorozat a varázslatos vonások mellett sötét, felnőtt elemekkel is gazdagította az unikornis szimbolikáját.

A 2010-es évek digitális forradalma még tovább alakította ezt a képet. A startupvilágban 2013-tól kezdve a milliárd dolláros, ritka cégeket kezdték „unikornisoknak” nevezni, tökéletesen kifejezve ezek különlegességét és elérhetetlenségét. A marketingvilág – például a Starbucks Unicorn Latte-ja és a Gucci unikornisos ruhakollekciói révén – globális trenddé formálta a motívumot.

Az unikornis mint LMBTQ+ ikon

Ugyanekkor az unikornis az LMBTQ+ közösséggel is összekapcsolódott. Bár az ikon 2017 környékén jelent meg erőteljesen a queer kultúrában, gyökerei a viktoriánus korig nyúlnak vissza, amikor a szivárvány a remény, a béke és az isteni kegyelem jelképe volt, és a korabeli mesékben gyakran jelent meg unikornisokkal együtt.

Például Lewis Carroll Alice Tükörországban című művében már játékos, ártatlan lényként szerepelt az egyszarvú, a varázslat és a mesevilág részeként. Ez a szimbolika később természetes módon ötvöződött az LMBTQ+ mozgalmak által képviselt értékekkel: a szabadság és a büszkeség jelképeként.

Az Edinburgh-i Egyetem 2022-es tanulmánya bemutatta, hogy az unikornis – amely Skócia hivatalos nemzeti címerében is jelen van – miként vált a helyi queer közösség szimbólumává. A kutatás keretében több művészeti projekt is megvalósult, köztük a Trójai unikornis installáció, amelyben egy hatalmas, fából készült unikornis belsejében a queer közösség tagjainak személyes történetei és tárgyai kaptak helyet. Az egyik ilyen történet egy fiatal vidéki queer férfi tapasztalatáról szólt, aki a falujában rejtőzködve élt, és saját identitása miatt érezte magát láthatatlannak. A projekt során felidézték, hogyan élték meg az érintettek a közösségi kirekesztést és a társadalmi elvárásokkal szembeni küzdelmet. A Queer Edinburgh projektben egy transznemű nő mesélte el, hogyan küzdött meg a transzfóbia és a konverziós terápiás kísérletek ellen, amelyekkel évtizedekkel korábban megpróbálták megváltoztatni a nemi identitását.