„Decens Barbie-hasonmás rózsaszínes aurával”… és további hét rajzunk – Egymásról

–

Kedd este hatkor virtuálisan gyülekeztünk a Google Meet kapujában, hogy megrajzoljuk egymást.

A következő emberkísérletre hívtam a kollégákat: másfél órája lesz mindenkinek lerajzolnia azt, akit majd kisorsolok neki a virtuális kalapomból.

Azt kértem magunktól, hogy tegyük félre a hiúságunkat, szorongásainkat, esetleges év közben szerzett sérelmeinket, és koncentráljunk arra a személyre, akit a következő másfél órában le kell majd rajzolnunk.

Elkövettem azt a vakmerőséget, hogy mindezt a legnagyobb karácsonyi hajtásban hirdettem meg, úgyhogy Szentesi óvatosan fel is tette a kérdést: „biztos vagy ebben, Dzsuni, hogy jó ötlet?”

Tény, hogy az ünnepi tartalomgyártás kellős közepén többen nem tudtak elszakadni a teendőiktől, de innen üzenem mindenkinek, és elsősorban Évának: az utóbbi évek egyik legjobb ötlete volt. Szentesi, bánhatod, hogy nem jöttél!

És akkor most lássuk, mi sült ki a rajzbajnokságból.

Pásztory Dóri: Anna-portrék (ceruza-filc vegyes technika, A4 félfamentes papír, 2020)

Minden alkotó közül Pásztory sétált be a legnagyobb mellénnyel az eseményre. Már napokkal a csapatépítő előtt vadul kommentelt a csetcsoportban: „A másfél óra a borozásra vagy a rajzolásra vonatkozik? MERT NEKEM ÖT PERC EGY RAJZ CSAK MONDOM”. A rajz végül – csak halkan súgom – másfél órán át készült… Van erre egy mondás mifelénk, amit lefordítok most Dórinak, hogy tudja használni Londonban: Into the forest of dicks with an open mouth.

Aztán persze kiderült, hogy egyáltalán nem arcoskodni akart, kisfia, Barni és férje, Márton is igazolta a háttérben bólogatva. Dórinak (amúgy) tényleg öt perc cakompakk egy portré, hála a „Hogyan rajzoljunk bármit” című rajzos-gyerekkönyvnek.

Ez az infó főleg azoknak fontos, akik majd Pásztory Dóri életrajzát írják, és a „Művész születik”-fejezethez érnek. A miértekről és hogyanokról a következőképp vall:

„Az online csapatépítés ötletétől úgy jöttem lázba, hogy a rajzoláshoz közöm sincs. De annyira örültem, hogy távolról is részt vehetek a szerkesztőségi életben, hogy szerintem fafaragásban is benne lettem volna. Meglepően elmélyülten dolgozott mindenki, csak Barni kommentjei és észrevételei, meg az én félórás, Annának szóló agonizálásom akasztotta meg az alkotás folyamatát.

Amikor Lilla feldobta: legalább másfél órát szánjunk arra, hogy lerajzolunk valakit, kicsit kétségbeestem, hogy miről beszél, én ugyanis, ha minden rajztudásomat összeszedem, akkor is öt perc alatt megrajzolok bármit. Aztán én lepődtem meg a legjobban, hogy egy óra elteltével még mindig az orral és a szájjal babráltam.

Szeretném leszögezni, és ezt Annának is elmondtam, hogy én őt nem ilyennek látom, ő ennél sokkal szebb, de a kezem és a szemem még nem barátkozott össze eléggé.

Kénytelen vagyok kijátszani a »parakártyát«, hogy védjem Anna önértékelését, és a hiányzó ujjaimra fogom a tehetségtelenségemet. De amúgy imádtam minden percét.”

Mi is, Dóri! Köszi, hogy jöttél!

Kerepeczki Anna: Pásztory Dóri (színes ceruza, A5 félfamentes papír, 2020)

A következő képen egy „korai Kerepeczkit” láthatunk, a mű Pásztory Dórit ábrázolja (ceruza, A5 félfamentes papír) alkotását erős kontúrok, bátor vonalak jellemzik. A határozott vonalak láttán senki emberfia meg nem mondaná, hogy a művész igazi érzelmi hullámvasúton ült rajzolás közben.

Kerepeczki kezdeti belső bizonytalanságáról, csak a portré finom homlokráncolása árulkodik. Nem hiába, aki ismeri Annát, tudja, ő igazi „halak”.

Anna következőképp vall démonairól, felemás érzésekről, amikor leült a géphez: „Attól tartottam, hogy leblokkolok, és nem tudok majd rajzolni, nagyon izgatott voltam. Végül élvezetes kis esti alkotás lett belőle, jókat nevettünk és beszélgettünk. Régen rajzoltam már úgy igazán, hogy figyeltem a vonalakra, arra, mit látok, és nem csak firkálgatok. Abszolút kikapcsolt, és szerintem a rajzom is jól sikerült Pásztory Dóriról, elégedett vagyok, még több ilyet!!!”

Nyáry Luca: Gabianyu (filc, papír, 2020)

Luca megpróbálta ellógni a festést – vállalja. Cserébe kárpótolt minket egy hamisítatlan Gabianyu-portréval, amitől mind elolvadtunk.

„Mielőtt be kellett volna jelentkeznem festésre, kicsit elbizonytalanodtam, mivel sok olyan név szerepelt a résztvevők között, akiket nem volt alkalmam személyesen megismerni.

El is gondolkodtam rajta, hogy egyáltalán nem jelentkezem be, mert halálosan félek attól, hogy valakinek nem emlékszem a nevére, de aztán összeszedtem magam. És nagyon jól tettem, mivel szuperül éreztem magamat!

Mindig elfelejtem, hogy a WMN-nél még nem volt kínos pillanatom, minden közös programon azt éreztetik velem, hogy ide tartozom.

Mivel annyira nem rajzolok jól, így inkább azzal próbáltam lenyűgözni a többieket, hogy nagyon színesre csináltam a képemet, még az aranyszínű tollakat is bevetettem ennek érdekében. Ez amúgy mindig jó tipp, az arannyal nem foghatsz mellé. Remek évzáró találkozó volt ez, és remélem, hogy jövőre már élőben csinálhatjuk ugyanezt.”

Both Gabi: Aranyhaj és a nagy gubanc (ceruza, papír, 2020)

Klasszikus, érett Gabianyu-alkotást láthatunk egy ifjú, vörös hajú hölgyről, aki távolba révedve azon gondolkodik, hova is menjen továbbtanulni, és mit is írjon másnap megjelenő cikkében, válaszul a „családminiszteri nővideóra”. 

Gabinak végül sikerült egy képben megjeleníteni minden Z generációs arcát, amikor közlik velük: az apa férfi, az anya nő.

A rajz születésének körülményei kaotikusak voltak, ez mégsem látszik az alkotáson. Amikor elkezdtük az estet, a „művész” épp hazaesett a gyerekekkel, megetette őket, lerajzolta Lucát, aztán szabadkozva rohant is tovább kutyát pisiltetni és cikket írni. Isten hozott Gabianyu életében!

Trembácz Éva Zsuzsa: Radojka (festék, vászon, 2020)

A festős estünk igazán multikulti volt. Míg Pásztory Londonból csatlakozott hozzánk, Trembácz Éva Zsuzsa Isztambulból jelentkezett. Aki ezúton is mindenkinek kellemes ünnepeket kíván. Éva izgalmas történeteit utazásairól, festés nélkül is képes lennék órákon át hallgatni. Élt Pekingben, a vadregényes Nebraszkában, majd Kína egyik csúcsforgalmú déli kikötővárosában. Jelenleg pedig Isztambulban – a macskák és catladyk óhazájában – vészeli át a vírushelyzetet családjával. Talán a sors akarta így, hogy pont Radojkát húzza, aki épp az egyik legőrültebb catlady az irodában.

Éva, a rá jellemző legnagyobb szerénységgel a következőképp mesél arról, hogy érezte magát az online festős csapatépítőnkön: „Tisztában vagyok azzal, hogy a rajzkészségem megragadt az óvodai szinten, de esküszöm, a tőlem telhető legjobb teljesítményt nyújtottam, és elnézést Raditól – az életben sokkal szebb.

Az online festegetés-borozgatás ötlete nagyon jó, és örülök, hogy olyanokkal is találkozhattam, akiket korábban csak az írásain keresztül ismertem.”

Arról a fontos információról, hogy milyen krém jó homlokráncra, az intenzív színkeverés miatt lemaradtam, úgyhogy, ha ezt Marossy Kriszta elárulná, annak örülnék.”

Filákovity Radojka és Grúber macska: Trembácz Éva Zsuzsa Isztambulban (ceruza, A4 félfamentes papír, 2020)

„Mindig is tudtam, hogy valahol mélyen ott lapul bennem a művész, aki majd egyszer felszínre fog törni. Hát, ez nem most történt meg – újfent. Mentségemre legyen szólva, pálcikaemberből verhetetlen vagyok, de Trembácz Éva Zsuzsát csak nem rajzolhattam meg úgy! Főleg, hogy ő elég menő arcot varázsolt belőlem a papírra – menőbbet, mint az eredeti.

Szóval, minden ügyességemet latba vetettem… és így lett belőle végül decens Barbie-hasonmás rózsaszínes aurával. Bocsi, Éva!!!!”

Radojka végső elkeseredettségében fohászkodni kezdett Grúberhez, a macskájához, aki megszánta és segített neki. Képi bizonyítékot is küldött, íme:

Marossy Kriszta: Szőcs Lilla-portré (kollázs, 2020)

Marishkával ketten igazi „power couple” voltunk. Egymásra néztünk, és tudtuk, hogy mit fogunk csinálni. Marosi kis előnnyel indult, ugyanis előző este azt álmodta, hogy engem kell majd lerajzolnia. Mit ad isten, így is történt.

Öles léptekkel el is indult a kollázstechnika irányába; nyomtatott, festett, megint nyomtatott, a végén pedig meghintette arannyal. Az eredmény – Klimtet megszégyenítő – igazi Judit-portré lett.

Eképp szabadkozott, miután elkészült az alkotással: „Ugyan a rajztehetségem a nullához közelít, de játszani szeretek, és el sem tudom mondani, mennyire jólesett alkotni végre! Kiestem a hétköznapokból, kicsit kocsmai, kicsit önképzőkörös hangulat uralkodott el rajtam.

Műelemzésileg pedig annyit: amiatt nagyítottam ki a szemet és a szájat, mert szerintem egyrészt Lillának védjegye (amúgy mindig mindent meg is figyel vele), és ezért meglehetősen őszintén elmond, kimond dolgokat, amikor legyűri magában a befelé forduló énjét. Ennél azért sokkal jobban mutatsz, nyugi, Lilla!”

Hát, erre igazán csak azt tudom mondani, hogy: „Awwwww”!

Szőcs Lilla: Marishka-portré (színes papír, kollázs 2020)

Nem állítom, hogy nem féltem: az utolsó pillanatban mindenki le fogja mondani az estét.

Néhányan persze kihúzták magukat ilyen-olyan okkal – innen jött a hirtelen ötlet, hogy a következő workshopomat „vudubaba”-témában hirdessem meg. Khm-khm. 

Mindenesetre nagyon örülök, hogy Marishkát húztam, imádom, hogy mindig szívvel-lélekkel beleveti magát az alkotásba. Nem utolsó sorban pedig azért is örültem, mert mecénásomként tőle kaptam az első „szkeccsbúkomat”, úgyhogy időszerű volt már végre ezt valahogy viszonoznom. Rajzolás közben nem értettem ugyan, miért tűnik el időnként a képernyőről, és miért zúg a nyomtató a háttérben, de később – látva a montázsát – minden értelmet nyert.

Leesett az állam, amikor megláttam a képet, amit rólam készített. Hálám jeléül kiraktam őt úgy, mintha a South Park dögös kanadai bevándorlója lenne. 

Az eleje tök jól indult, egészen addig, amíg el nem kezdtem ragasztani, és át nem ázott a papír. Mire megszáradt, sajna felpöndörödött minden oldala. 

Eredetileg úgy terveztem, hogy a papírarcú Marish szája félig nyitva legyen, mert az igazinak is folyton be nem áll a kereplője. 

Kicsit haragszom magamra, hogy így elcsesztem a művemet, de mindent összevetve, nagyon jól sikerült az este.

Mindenki történetéből úgy látom, beváltotta emberkísérletünk a hozzá fűzött reményeinket. Úgyhogy 2021-ben is folytatása következik!

Kellemes ünnepeket mindenkinek!

 

 Szőcs Lilla