A Szegény párák Barbie öntudatra ébredésének parafrázisa
Jórgosz Lánthimosz filmje nyers, abszurd és beteg, és éppen ettől olyan zseniális
2017 karácsonyának másnapján, mivel egyedülálló voltam, jó ötletnek tűnt, hogy a hozzám hasonlóan kissé magányos kolléganőmmel beüljünk egy film premier előtti vetítésére. Bár az Egy szent szarvas meggyilkolása cím már önmagában sugallhatta volna, hogy rendhagyó élményben lesz részem, emlékszem, a Művészben olyan feszült csend honolt a jelenetek közben a nézőtéren, hogy a számba se mertem tenni a pattogatott kukoricát. A film témája, ábrázolása, minden nemében páratlan volta egyszerre nyűgözött le és sokkolt. Akkor találkoztam először Jórgosz Lánthimosz rendező nevével, és azóta ülök be az új filmjeire olthatatlan kíváncsisággal. A héten pedig végre a mozikba érkezik legújabb alkotása, a Szegény párák. Krajnyik Cintia ajánlója.
–
Lánthimosz nem való mindenkinek
Nemrégiben a Telexen Rácz Viktória fogalmazott úgy, hogy „Jórgosz Lánthimosz az a művész, akinek a leginkább közönségbarát filmje más rendező legbetegebb, kísérleti jellegű alkotása lehetne”, és ennél pontosabban nem is lehetne körülírni a művészetét. Aki látott már filmet a görög rendezőtől, pontosan tudja, mit kell ezen érteni, de annak, aki esetleg gyanútlanul esne be a Szegény párák vetítésére, legalább akkora sokkra kell számítania, mint amekkora engem ért 2017 karácsonyán.
És ez valakinek vagy nagyon bejön, vagy 30 perc után – kis túlzással – legszívesebben kimenekülne a teremből.
Feminista felnövéstörténet – kicsit másképp
Ha a nyár egy játék baba öntudatra ébredéséről szólt, akkor a télnek az Alisdair Grey 2002-es azonos című novellája alapján készült Szegény párák főhősnőjének, Bella Baxter (Emma Stone) felszabadulásáról kell, ami a Barbie parafrázisaként is felfogható.
Dr. Goodwin Baxter (Willem Dafoe) – egy Frankensteinre, és egyúttal az általa alkotott szörnyre is hajazó tudós – módszereit és ép elméjét sokan megkérdőjelezik. Baxter egyetlen tanítványát, Max McCandlesst (Ramy Youssef) avatja be legnagyobb kísérletébe, amelyben a fiatal tanonc feladata az, hogy a tudós házában élő Bellát, és annak fejlődését megfigyelje és lejegyezze. Bella látszólag felnőtt nő, szellemi és fizikai képességei mégis inkább egy kisbabáéira emlékeztetnek – azonban napról napra fejlődik, a tudata nyílik, ennek hatására pedig egyre inkább vágyik arra, hogy felfedezze önmagát és a világot is.
Bella egyre határozottabbá válik, és épp kapóra jön számára a pojáca ügyvéd, Duncan Wedderburn (Mark Ruffalo), aki világ körüli utazásra csábítja a lányt, hogy egymás testében és új horizontokon is együtt kalandozhassanak.
Bella egy gyerekre jellemző mohósággal veti bele magát a földi élvezetekbe, legyen szó szexualitásról, az ételek habzsolásáról, alkoholról, könyvekről, vagy éppen szórakozásról, hogy aztán meghúzhassa a saját határait, felrajzolhassa annak a kontúrjait, ki is ő valójában, majd saját akaratából tölthesse meg az életét és önmagát a neki tetsző tartalommal.
Ez azonban nem jön be mindenkinek. Az őt irányítani akaró férfiaknak a legkevésbé.
„Egy nő, ki megtervezi a szabadsága felé vezető utat” – hangzik el az előzetesben.
A babából nővé érő Bella számára minden új és ismeretlen, a korábbi izoláltságából fakadóan pedig semmiféle társadalmi norma, előzetes szabály nem él a fejében, amelyeknek meg kellene felelnie, különösen nőként, a viktoriánus korban.
Ha ahhoz van kedve, kimondja a dekadens asztaltársaság előtt, hogy pénisz, ha nem ízlik neki egy étel, gondolkodás nélkül kiköpi, ha idegesíti egy kisgyerek sírása, szíve szerint azonnal felpofozná. Ez a fesztelenség nemcsak a viselkedésében, de még a legapróbb részletekben, a ruháiban és a hajában is tetten érhető, ami Nadia Stacey haj- és maszkművésznek köszönhető. Jelmezei gyönyörűen kidolgozottak, Bella megjelenése mégis sokszor mulatságosan hiányos. Fekete hosszú haja is dacol a kor elvárásaival: a hossza, ami a nő fejlődésének is a szimbóluma, Párizsban már szinte a földig ér. Emma Stone sminkje is mértani pontosággal átgondolt és megtervezett, Lánthimosz ugyanis szereti láttatni a bőrhibákat, a színészei tökéletlenségét, ezáltal valós személyeket ábrázolni.
Emma Stone decemberben, a film londoni premierjén így fogalmazott az általa megformált karakterről:
„Nagyon inspiráló volt számomra, ahogyan Bella az élet és az emberiség minden aspektusához viszonyul, milyen lenyűgözőnek találja a jót, a rosszat, a csúnyát és a szépet is.
Minden, amit magába szív, valamilyen módon megváltoztatja őt. Szerintem ez nagyszerű üzenete annak, milyen érzés ilyen jelenléttel és mindenki iránti való elismeréssel végigélni egy életet” – írta a Reuters.
Az kétségtelen, hogy Emma Stone szívét-lelkét, de a testét is beleadta a szerepbe, a film ugyanis tele van meztelenséggel, nyers testiséggel és szexualitással, ami sokszor hat inkább komikusnak, mintsem erotikusnak, de ez sem véletlen – és a túlzások ellenére sem öncélú. Stone Oscar-jelölése már biztos, kérdés, hogy sikerül-e díjra váltania. Ha engem kérdeztek, én biztosan neki ítélném az aranyszobrocskát, és azon se leszek meglepve, ha a Szegény párák még jó néhány elismerést behúz az akadémiától (a cikk elkészülésének idején érkezett a hír, hogy a film összesen 11 Oscar-jelölést kapott, köztük magyar berendezője, Mihalek Zsuzsa is – a szerk.).
A rendező a látványt sem aprózta el
Lánthimosz úgy gondolta, a legjobb módja annak, hogy vizuálisan is képes legyen ábrázolni egyedi látásmódját, ha elkészíti egy régimódi hollywoodi stúdiófilm 2023-as verzióját.
„Kezdettől fogva úgy gondoltam, hogy mindent, még a külső helyszíneket is stúdióban kell megépítenünk, hogy teljes mértékben kontrollálhassuk a látványt – mondta az EW-nek a rendező. – A kifejezetten régimódi technikák és esztétika alkalmazása a most elérhető technológiával párosítva tűnt a legjobb módszernek.”
A Szegény párák első fél órája fekete-fehér, tükrözve ezzel Bella kezdeti infantilis perspektíváját, és a klasszikus horrorfilmekre is rezonál, mint a Frankenstein, ami egyébként is egyértelmű referenciapont a Szegény párákban. Ez a döntés még a produkciós tervezőtársakat is meglepte, ők ugyanis színesben álmodták meg Baxter laboratóriumát és házát is. Lánthimosznál azonban ez így működik. Meghatározza művészi elképzelését, majd felhatalmazza kreatív csapatát, hogy teszteljenek különböző ötleteket, míg végül meg nem kapja, amit akar.
Bella fejlődésével aztán maga a díszlet, a látvány is egyre színesebb, álomszerűbb és egyben futurisztikusabb is, amelyhez Salvador Dalí és Hieronymus Bosch művészete is inspirációs forrásként szolgálhatott.
Bár a film egy részét hazánkban forgatták, mivel a döntő többsége stúdiómunka volt, nehéz kiszúrni az itthoni helyszíneket, az viszont mindenképpen szívmelengető látvány, hogy egy ilyen nagy formátumú film stáblistája csak úgy hemzseg a magyar nevektől.
Jórgosz Lánthimosz filmje nem való mindenkinek, erős idegzet kell hozzá, nyitottság az abszurdra, de akiben mindez megvan, annak jó eséllyel indul Az év filmje címért a Szegény párák – pedig még csak január van.
Kiemelt kép: Fórum Hungary
