Az élet egy nagy csodálatos semmi*

Abban az évben születtem, amikor meghalt Seress Rezső. Gyerekkoromban szinte minden zenés tévéműsorban szerepeltek a dalai, szívesen hallgattam mindegyiket, bár akkor még nem tudtam, hogy ezek a melankolikus, spleenes dalok az ő nevéhez fűződnek. Nagyjából harminc-negyven olyan dal maradt fönn, amit hozzá társítunk, vannak köztük ismertebbek és kevésbé ismertek is. 

„Az élet, mint a cigaretta füstje,
Illanó, s ha nincsen már parázs,
Nem ér egy lyukas garast se nékem,
Ha elszáll a szép varázs...”

Seress Rezső élete tele volt ugyan parázzsal, mégsem érezte magát elég értékesnek ahhoz, hogy ne váljon elillanó füstté;

rendkívül alacsony volt, szegény sorsú zsidó családból származott: Spitzer Rezső (más források szerint Spitzer Rudolf) néven született 1899. november harmadikán a Józsefvárosban, méghozzá házasságon kívül. Az édesapjáról semmit nem tudunk, anyja, Spitzer Blanka egy ideig egyedül nevelte a kisfiút, majd férjhez ment Purgesz Béla komáromi pékmesterhez. A család Komáromba költözött, amit 1919-ben Csehszlovákiához csatoltak.

A kis Seress elvágyott onnan, és Pesten telepedett le. Sokáig kereste a helyét, Rákosi Szidi színiiskoláját bizonyosan elvégezte, de ott – különösen a férfiak számára – nem volt túl magas színvonalú oktatás, és nem is kapta meg a játszási engedélyt. (Kurucz Adrienn Rákosi Szidiről szóló írását mindenképp érdemes elolvasni ITT!)

Állítólagos artistamúltja nagy valószínűséggel utólag került be tévesen az életrajzába, ebben több olyan elem is szerepel, amit Müller Péter írt meg a Szomorú vasárnap című színdarabjában. Az előadást a Vidám Színpadon játszották, és az író igencsak regényesre formálta benne a zeneszerző életét, ami a darabon keresztül beszivárgott a köztudatba, de sok eleme elég kevéssé bizonyítható. Maga Seress is nagy konfabulátor volt, szerette a valóságnál színesebben mesélni a vele történteket.

Csak átutazó vagyok itt a földön

„Mindnyájan átutazók vagyunk itt a földön,
s ha jól végezzük, ami reánk vár,
az emlékünk majd sok-sok emberöltőn
úgy ragyog, mint a fénylő napsugár.”

Ezeket a sorokat Seress Rezső jegyezte le, és igaza lett, mint oly sok dologban.

Arról nem találtam sajnos adatot, mikor vált Spitzerből Seressé, mindenesetre ezen a néven vált világhírűvé a Szomorú vasárnap című dalával, ami páratlan karriert futott be, és a mai napig is rengeteg feldolgozás születik belőle.

Érdemes végigpörgetni Faludi András izgalmas gyűjteményét a Papageno oldalán, ami ma is fut, és amelyben a különböző átdolgozásokat mutatja meg a Szomorú vasárnapból. Tényleg elképesztően inspiratív lehet a zenészek számára ez a kultikussá vált dallam, hiszen megszámlálhatatlan variációja született. Olyan világhírű előadók is szívesen énekelték a Gloomy Sunday címen híressé vált angol szöveggel, mint Billie Holiday, Ray Charles, Marianne Faithfull, Sinéad O’Connor vagy Björk, hogy csak a legismertebbeket említsem.

Pár éve Barisnyikov is táncolt a Szomorú vasárnap egyik feldolgozására egy emlékezetes videóban.

Mégis a teremines feldolgozás a kedvencem, mert szimbolikusan is megmutatja, hogy Seress látszólag semmit nem tudott a zenélésről, miközben valami félelmetes tudás birtokában volt. (A tereminről ITT írt korábban Csepelyi Adrienn.)

És ne felejtsük el a Marozsán Erika főszereplésével készült nagyszabású, német–magyar koprodukcióban készült Szomorú vasárnap című filmet sem, ami elindította színésznő nemzetközi pályáját!

Seress nem ismerte a kottát, egy kézzel pötyögte a dallamot, és énekelni sem tudott, EZEN a felvételen hallható is, hogy mennyire nem. Egy zeneakadémista kottázta le a szerző által elfütyült dallamot.

Seress ebben a dalban mégis megtalált valami olyan univerzális zenei nyelvezetet, ami azóta is izgatja a muzsikusok fantáziáját. 

A szöveg megírásában Jávor László bűnügyi újságíró segített neki. Ő abban is fontos szerepet játszott, hogy a lapokat tudósította az öngyilkosságokról, és mivel állítólag nagyon sok helyszínen az öngyilkosok mellett ott hevert a Szomorú vasárnap kottája, ezzel még inkább ráerősített a legendára, többek között így vált „Az öngyilkosok himnuszává” ez a dal, ami 1932–1933-ban született, és 1935-re már megkapta ezt a címkét. (Más források egy másik újságírót, Az Est tudósítóját, Pálmai Henriket említik ebben a vonatkozásban.)

Engem még nem szeretett senki

„Engem még nem szeretett senki,
Engem még nem csókoltak szívből, igazán
Nekem nem szabad boldognak lenni,
Nekem álom minden csupán.”

Seress Rezső valóban álomvilágban élt, de a realitás sajnos sokszor mást mutatott. Dalszerzőként hiába volt világhírű, nem tudott élni a lehetőséggel, az állítólagos mesés jogdíj, amit elkülönítettek számára Amerikában, ki tudja, hogy valóban létezett-e. Hiszen már e dal megszületése előtt is előszeretettel mesélt magáról hasonló történetet egy másik dal kapcsán a sokszor nélkülöző zeneszerző.

A történelem is alaposan beleszólt az életébe, négy évet húzott le egy munkatáborban.

Amúgy is ingatag mentális egészsége alaposan megsínylette az ott elszenvedett megaláztatásokat és a brutális körülményeket.

Mire visszatért a munkaszolgálatról, szerelme is mással vigasztalódott, a testileg-lelkileg összetört Seress pedig a megvetett zsidóból „polgári csökevénnyé” vált a hatalom szemében.

Nőügyeiről is inkább csak legendákat tudunk, mint a valóságot. Állítólag Pest egyik legszebb nőjét hódította el katonatiszt férjétől, és feleségül is vette, de az a bizonyos emlékkönyv, amire oly sokat hivatkozott Müller Péter, amikor Seressről készült színdarabjáról kérdezték, eltűnt. Az biztos, hogy volt felesége, aki egy évvel később halt meg, mint ő, de a kapcsolatukról vajmi keveset tudunk.

Egyszer fent és egyszer lent a kerék

„A sorssal, pajtás, vitázni nem lehet,
Mert egyszer rossz és egyszer nagyon szeret.
Mert egyszer fent és egyszer lent a kerék,
Hogy mikor elég, tudja a sors.”

A sorskerék alaposan megforgatta Seress Rezsőt, akinek ebbe a bizonyos emlékkönyvébe állítólag Otto Klemperer, a világhírű német karmester és zeneszerző is írt egy sort, miután elment egy kocsmai fellépésére: „Nem muzsikus – csak zseni”.

A zseni, aki pörköltszagú kiskocsmában pötyögte két ujjal a slágereit, a sorokat inkább mormolta, mint énekelte, viszont arra több bizonyíték is van, hogy rendkívül szórakoztató volt a társasága.

Szinte kényszeresen nevettette a társaságot. Ahogy Kadarkai Endre podcastjában László Ferenc elmondta, a szomorú bohóc jól ismert toposza rá is illett. „Aki a környezetét megnevetteti, de belül sír.”

Én úgy szeretek részeg lenni

„Én úgy szeretek részeg lenni,
Mert nékem akkor nem fáj semmi
De semmi se fáj
Én kerülöm a józanságot,
Mert keresek egy szebb világot
Egy jobbat, hol csendes a táj.
Nem tudok élni így józanul
Szívemre száz bánat borul
Csalfa itt minden és hazug a szó
Részegnek lenni de jó.”

Az éjszakai életmód, ami előbb a Kulacsban, később a Kispipában folyt, bizony elég sok alkohollal is járt, a végigivott, átdohányzott éjszakák után pedig Seress Rezső Dob utcai lakásában délután kettő és hat között mindig a Szomorú vasárnap különböző feldolgozásait hallgatta. Ezt biztos forrásból tudjuk, mert maga Presser Gábor mesélte, aki a zeneszerző alatt lévő lakásban nőtt föl, sokszor följárt Seresshez, és hallgatta a zenész játékát, történeteit.

Nehéz lehetett feldolgozni, hogy világsztárok játsszák a dalát, miközben füstös kocsmákban kisfröccsökért zongorázik.

Fizetek, főúr

„Fizetek főúr, volt egy feketém,
és egy életem, amit elrontottam én.
Sietek főúr, nincs már sok időm,
Tán ma éjszaka, akit vártam értem jön.

Holnap talán már egy másik főúr jön majd én felém,
és az égi kávéház teraszán így dalolok én:

Fizetek főúr, volt ezer remény,
és egy életem, amit elrontottam én.” 

Alaposan megfizetett Seress az életével és az egészségével, hiszen amit összezongorázott, azt el is itta. Az alkohol pedig csúnya nyomokat hagyott az arcán, a hangján és a lelkén is. A munkaszolgálat során szerzett lelki sebek, és a világhír dacára a tulajdonképpeni sikertelenség; valamint az, hogy zeneileg teljesen képzetlen volt (és maradt is), egész életében nyomasztotta Seress Rezsőt. A képzett zenészek között soha nem szerepelhetett, nem írhatott filmzenét, pedig akkoriban rengeteg film készült, és zenés játékai is visszhang nélkül maradtak a színházi berkekben.

Az utca zenésze volt – zsigeri tudással.

Vége a világnak

„Ősz van és peregnek
a sárgult levelek,
Meghalt a földön az
emberi szeretet.
Bánatos könnyekkel
zokog az őszi szél,
Szívem már új tavaszt nem
vár és nem remél.
Hiába sírok és
hiába szenvedek,
Szívtelen rosszak és
kapzsik az emberek...

Meghalt a szeretet!”

Seress Rezső olyan univerzális kódokat nyitott és nyit meg a mai napig a legszélesebb közönség, valamint az elit zenészek között is, ami páratlannak mondható. A dalok szövege is mindig többről szólt, és legtöbbször az adott korszak legégetőbb kérdéseire kereste a válaszokat. A világégés után ezek a sorok túlmutatnak önmagukon.

Seress Rezső Szomorú vasárnap öngyilkosok himnusza
Seress Rezső – Forrás: Wikipedia / szineszkonyvtar.hu

A falunapokon és a búcsúkban éppúgy találkozhatunk a dalaival, mint a zsidó ünnepeken vagy a világhírű előadók repertoárján.

Persze azért némiképp Karinthynak is igaza volt, amikor A halhatatlan giccs című paródiájában ezt írta a Szomorú vasárnap szövegéről, miután felsorolta a dal szókészletét: „Nagyon természetes, hogy megfekszi a gyomrod, kákabélű esztétalélek. De ki merné határozottan állítani, hogy a te gyomrod az egészséges, s nem a nagy tömegeké, amelyek könnyen dolgozzák fel, hogy vérré váljék bennük és gondolattá és érzelemmé és világfelfogássá és világfájdalommá csakúgy, mint benned Shakespeare és Tagore és Spengler igéi?”

Na, és ha már a giccsnél tartunk, akkor ez az úgynevezett Békedal se semmi! Bár azt hiszem, ezt maga Seress biztosan nem engedélyezte volna.

A Klauzál téren is rendszeresen tartottak megemlékezéseket Szatmáry Lajosné vezetésével.

N. Kósa Judit is sokat foglalkozott Seress Rezsővel, ő azt állítja, hogy nem január hetedikén, vasárnap, hanem egy nappal korábban, szombaton ugrott ki Seress az ablakon. A halála időpontja is ingadozik, egyes források január 11-ét jelölik, mások január 12-ét. 

Szeressük egymást, gyerekek

Az élet egy színes álmodás

És nincs felébredés.
Ha elszáll a színes látomás
A sír megásva kész.
Kacagjuk át az életet
Mert úgysem tart soká
A gyorsan elszálló éveket
Tegyük mi boldoggá.”

Egész életében kutatta, kereste a boldogságot. Talán pár pillanatra meg is adatott neki, amikor megnevettette a közönséget néhány pohár ital után. Ahogy Fesztbaum Béla mondta róla a már említett Kadarkai-podcastban„Nem lehetett nem észrevenni, hipnotikus lehetett, mintha Hofi Géza zongora mellett ült volna, egy szelep, a társadalom és a tömegek különleges hangja, ír hozzá zenét, ironizál, és a hatvanas évek végén kiugrik az ablakból.”

Seress Rezső úgy, ahogy van, besorolhatatlan, minden szempontból szabálytalan az élete és a pályája, úgy lett világhírű zeneszerző, hogy nem ismerte a kottát, úgy nevettette a közönséget, hogy közben folyton a halálra vágyott, úgy mesélte el a világot, hogy azzal a cselédek éppúgy azonosultak, mint a sztárok.

És úgy vetette ki magát 1968. január hetedikén, egy vasárnapon a Dob utca 46/B-ben lévő lakásának harmadik emeleti ablakából, hogy biztosan megtalálják. (Persze létezik egy olyan legenda is, ami szerint csak a redőnyt szerette volna megjavítani, amikor kiesett az ablakon, az sem tisztázott kérdés, hogy a Klauzál térre esett-e, vagy a ház belső udvarába.) 

A túlélt öngyilkossági kísérlet után azonban már valóban eltökélte magát a halálra. Január 11-én, a gipszét rögzítő dróttal fojtotta meg magát. Még a vasárnapi halált is megtagadta tőle az élet.

És hogy mit mesél nekünk Seress Rezső fájdalmas sorsa? Hát azt, hogy „»Seressük« egymást, gyerekek!”

* Az alcímekben Seress Rezső néhány dalának címét idéztem.

Források a fenti linkeken kívül: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Wikipedia / szineszkonyvtar.hu

Both Gabi