Egy szorongó New York-i segít megérteni (és túlélni) a világot

–

„Az élet abszurditásának ünneplése”

A Rotten Tomatoes kritikusai 100, az olvasóik 89 százalékra értékelték, a Vox magazin szerint ilyen jellegű műsort nem találsz sehol másutt, az IMDb-n sokan egyenesen zseniálisnak titulálják John Wilsont, a műsort pedig addiktívnak, és az egyik legszórakoztatóbbnak valaha, ami önfeledten ünnepli az élet spontánul bizarr dolgait. Egyet kell hogy értsek, már a dokuvígjáték alapötlete is briliánsan eredeti.

A rendező-producer-elbeszélő-kameraman, saját bevallása szerint „szorongó New York-i” John Wilson a saját személyes történetéből kiindulva fedezi fel nemcsak a lehetséges megoldásokat, de annál jóval többet, a világnak olyan szegleteibe engedve be a nézőt, amit elképzelni sem tudott soha – itt, Magyarországon legalábbis egész biztosan nem (mondom ezt én is, akit viszonylag szárnyaló fantáziával áldott meg a természet). Ki az például, akinek az a hobbija, hogy hatvan éve lejárt ételeket eszik?

A téma az utcán hever

Wilsont magát szinte alig lehet látni, elbújik a kamera és a dokumentarista szerep mögé, így csak a hangját hallod, ahogy narrálja az eseményeket, beszélget az utca emberével, üldögél a főbérlőjével a kanapén, találkozik a barátaival, miközben kézi kamerával bejárja a várost, és utánaered azoknak a kérdéseknek, amik a legjobban foglalkoztatják. Akárcsak egy természetfilmben, a John Wilson tanácsaiban is az lesz az embernek a benyomása, hogy ebben a dzsungelben (esetünkben egy világváros és annak lakói)

minden sarkon valami hihetetlenül izgalmas történik, megható, inspiráló, vicces, döbbenetes, abszurd és elgondolkodtató jelenetek lapulnak minden betonrepedésben.

Innen nézve New York városának lakói valóban kissé bogarasak, ám nem kevésbé szerethetők. Ahogy a Vox újságírója, Alissa Wilkinson fogalmaz: temérdek ember zsúfolódott itt össze a világ minden tájáról viszonylag kis helyen (2022-re 8,89 millióra duzzadt a népessége), emiatt lesz New York biztonságos terep ahhoz, hogy felszabadultan megélhesd a furcsaságaidat, ami igazán felszabadító. Mivel mindenki el van foglalva a saját dolgával, magasról tojnak rád, úgyhogy lehetsz az, aki csak szeretnél. John Wilson pedig nyitott, szinte gyermeki szemmel járja a várost, őszintén és ítélkezésmentesen képes rácsodálkozni az élet extrémebb rétegeire is.

Hogyan készítsük el a tökéletes rizottót (és szokj le a dohányzásról)?

Olyan témákban merül el, amilyenek sokunk életében előfordulnak. Hogyan osszuk el egy társaságon belül az éttermi számlát úgy, hogy senki ne érezze kihasználva magát? Wilson hetekig filmezett mit sem sejtő New York-iakat különféle éttermekben, hogy meglesse, ki milyen technikát alkalmaz a kritikus pillanatra, amikor megérkezik a pincér a végösszeggel. Megpróbálja hosszan bukszakeresgetéssel elmaszatolni a dolgot, hátha addig más kifizeti az ő részét is? Vagy magába roskadva ül, amikor rádöbben, hiba volt a maga olcsó fogásai mellett beleegyezni a számla testvéries elosztásába? Máskor annak néz utána, hogyan tudjuk a leghatékonyabban megvédeni a féltett tárgyainkat, és ha már ezt a kérdést járja körbe, meglátogat egy családot, amelynek tagjai úgy élnek az otthonukban, hogy minden bútorukat műanyaggal vonták be, hogy a saját komfortjukat feláldozva megpróbálják megőrizni a makulátlanságot az örökkévalóságnak, bemutat egy nőt, aki a márkás, piros magas sarkúját (mint Hófehérkét) üvegkoporsóba zárva tart, és soha a lábára fel nem veszi, illetve tesz egy kitérőt a körülmetélést ellenzők csoportjába is (hiszen a fityma is egyfajta védelem),

hosszan csevegve egy férfival, aki saját gyártású eszközével próbálja a körülmetélt hímvesszőjére visszanyújtani a bőrt – mindezt természetesen félmeztelenül az ágyon heverve, eszközhasználat közben, fapofával.

Utánajár, hogyan tudjuk fejleszteni a memóriánkat és megőrizni az emlékeinket a legteljesebben – így legalább az is kiderül, John Wilson egy kis, négyzethálós füzetbe évek óta aprólékosan feljegyzi minden egyes nap, hogy mit csinál, mit eszik, és merre jár – a sűrűn teleírt lapok pedig egyszerre lenyűgözők és rémisztők. Az angol címe is ez a sorozatnak: „Hogyan…? John Wilsonnal”, azaz: How to with John Wilson.

Így leszel egy kicsit te is New York-i

Wilson elbeszéléstechnikája is különleges: „Hey, New York”, köszön be, majd megszólítja a nézőt, felfestve olyan helyzeteket, amik mindannyiunk számára ismerősek, ami által azonnal bevonódunk a történetébe, majd átvált egyes szám első személybe – így lesz végül az ő története és szemléletmódja egy kicsit a miénk is.

A dokukomédia első évadának összesen hat félórás epizódját két éven keresztül vette fel 2018 és 2020 között – el lehet mondani tehát, hogy alaposan körbejárta a kérdéseket.

Végtelenül szórakoztatók (már csak a párhuzamok és az asszociációk miatt is) az illusztrációnak használt vágóképek, mint például az aszfaltba visszahúzódó póznák, amik azt a dilemmát ábrázolják igen plasztikusan, hogy vajon a bútorrongálásra megoldás lehet-e a macska karmainak totális eltávolítása.

A főhős elbeszélő – John Wilson maga, aki New York legnagyobb kerületében, Queensben született és Long Islanden nőtt fel – a Woody Allen-filmekből is ismerős karakter: a szorongó, kíváncsi, társas helyzetekben magát kényelmetlenül érző New York-i, aki mellette mégis érzékenyen és kíváncsian képes a körülötte élők furcsaságaihoz viszonyulni, afféle nagyvárosi David Attenborough-ként. 

Megtudhatod például azt is az egyik filmjéből, hogy New York azért van tokától bokáig felállványozva, mert 1979-ben egy leeső faldarab agyoncsapott egy Grace Gold nevű nőt, a lakosok védelmében pedig megszületett a FISP, azaz a Homlokzatvizsgálati és -biztonsági program (Facade Inspection and Safety Program), amely kimondja: ötévente meg kell vizsgálni minden épületet. Így került 280 mérföldnyi állványzat a városba, ezek között megtalálható több évtizedes ugyanúgy, mint friss dizájnerdarabok. John Wilson bemutatja az állványzatokon dolgozók világának hierarchiáját, az emberi kreativitás sokszínűségét, ahogy próbálnak a kényszerűségből elviselt állványzatoknak új megjelenést és új szerepeket adni, rámutat, milyen sok filmben tölt be fontos szerepet az állványzat, és azt is, hogy a valóságban hogyan néz ki a mozivásznon gyönyörűnek tűnő hotel – felállványozva.

De nem áll meg itt, hanem fogja magát, és

elzarándokol egy komplett állványzati konferenciára, ahol a derék állványzati iparosok és salesmanek nemcsak a hivatástudatukról és az állványzatokhoz fűződő szenvedélyükről tesznek tanúbizonyságot, de biztosítják Wilsont afelől is, hogy New Yorknak hála mindig is lesznek állványzatok.

Ennél virágzóbb üzlet ugyanis, úgy tűnik, kevés van.

Te pedig a képernyő túloldalán elismerően csettintesz, bizony, korábban nem gondoltad volna, hogy ennyi humor (és pénz!) van az állványzatokban! 

John Wilson szemüvegén át a világ

A sorozat azok számára is végtelenül szórakoztató lehet (szerintem), akik amúgy nem kifejezetten érdeklődnek New York és annak lakossága iránt. Ha van benned némi filantróp érzés, egy nagyobb adag humorérzék és pár csepp antropológiai érdeklődés, garantáltan jól fogsz szórakozni. Emellett lehet, hogy John Wilson tanácsainak hatására ezentúl a saját környezetedet is más szemmel fogod nézni.

Kiemelt kép forrása: HBO 

Fiala Borcsa