A Beszélj hozzám! még a rutinos horrorrajongóra is a frászt hozza
YouTube-büntetésből az év filmszenzációja
Az idei év legnagyobb horrorszenzációjának is mondják a héten mozikba kerülő ausztrál horrort, a Beszélj hozzám!-ot, amit Európában a berlini filmfesztiválon mutattak be februárban, és szerepelt a Sundance Filmfesztivál programjában is. Az elsőfilmes rendezőknek Steven Spielberg, Jordan Peele (ő rendezte és írta a Mi című thriller-horrort), Stephen King és Ari Aster (a Fehér éjszakák misztikus horror rendezője) is szívből gratulált. A film születésének, illetve a rendező ikerfivéreknek a története is legalább annyira izgalmas (habár kevésbé horrorisztikus), mint a Beszélj hozzám!-é. Fiala Borcsa írása.
–
Mire nem jó egy klassz kis nyári unatkozás!
Az egész tulajdonképpen úgy kezdődött, hogy amíg az akkor még csak 11 éves ikerpár, Danny és Michael Philippou szülei dolgoztak, rábízták a gyerekeiket a nagypapára. A fiúk pedig úgy gondolták elfoglalni magukat, hogy elkezdtek videókat forgatni életük első rajongójának, a legjobb barátjuk lánytestvérének, Nellynek. Ezek között több olyan volt, amiben a haverjaikkal rendezett bunyózásokat vették fel, az ihletadójuk meg az volt, ami épp ment a tévében: a Maffiózók és a Xena. A videókat eleinte a Facebookra töltötték fel, ahonnan újraosztogatták mások, így hogy mint alkotók ne vesszenek el az internet bugyraiban, létrehozták a YouTube-csatornájukat, a RackaRackát (amit tudom, magyarként olyan jó lenne rackának ejteni, de a helyes kiejtés: rakaraka).
Amikor a mekis bohóc Burger Kinget eszik, és ettől bevadul
A Philippou fivérek pedig ezzel a lépéssel üstökösként robbantak be: a csatornájuknak több mint kétmilliárd megtekintése és több mint 6,8 millió feliratkozója van, a RackaRacka-videókkal pedig számos díjat nyertek, köztük a legjobb nemzetközi csatorna Streamy-díját, illetve az Ausztrál Film- és Televíziós Akadémia legjobb webshow-jának járó díjat.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Csak úgy ízelítőnek: azt a háromperces videót, amelyben Ronald McDonald bohóca megkóstolja a Burger King termékeit két haverjával, majd ez egy totális őrületbe torkollik, 86 millióan látták. Nagyon népszerűek a versus videóik is, mint például a Trónok harca versus A Gyűrűk Ura, vagy a Harry Potter versus Star Wars darab, aminek nagyjából az a forgatókönyve, mint sok másnak: egy szolid gamerkedés agyament harcolásba csap át, amely szórakoztató elemeket ugyanúgy tartalmaz, mint véres küzdelmet. Első (felszínes) pillantásra talán úgy tűnhet, a videók valóban nem többek, mint fiatal srácok ökörködései (amiket azért érezhetően nagyon élveznek), ám sejthető, hogy rengeteg munka van abban, hogy kitalálják és leforgassák ezeket a pankrációra hajazó őrületeket úgy, hogy az minél észvesztőbb legyen és közben senkinek se essék baja.
Látszik, hogy az alkotók közül senki nem kíméli magát, de ezen kívül is sok áldozatot hoztak a filmjeikért, amelyeket egy időben a YouTube-reklámokon kívül úgy finanszíroztak, hogy Danny Philippou pénzért gyógyszerkísérletekben vett részt.
Démoni demonetizálás
A RackaRacka hasított tehát, ám idővel meggyűlt a fiúk baja a YouTube-bal: mivel káromkodás, illetve erőszak is megjelenik a videóikban, a csatorna azzal próbálta meg rávenni őket, hogy az irányelveknek megfelelő tartalmat tegyenek közzé az oldalon, hogy demonetizálta számos videójukat, azaz letiltotta rajtuk a reklámokat, megfosztva így a két rendezőt a legjelentősebb bevételi forrásától. A Philippou fivérek már korábban is gondolkodtak azon, hogy mozifilmet kellene csinálniuk, úgyhogy előnyt kovácsolva a büntetésből (amit egyébként igazságtalannak és demagógnak éreztek, ezt egy hosszas videóban ki is fejtik a csatornájukon), belevágtak egy új projektbe, és elkészítették a Beszélj hozzám!-ot, sok horrorrajongó legőszintébb örömére.
Ültél már másfél órát feszes izmokkal?
A mozifilm „paradicsommétere” a Rotten Tomatoeson a cikk írásakor 96 százalékon állt, a kritikusai szerint „még a legbátrabb horrorrajongók kitartását is próbára teszi”. Valóban iszonyatosan izgalmas, az a típusú film, amit az elejétől a végéig feszült izmokkal ülsz végig (így akár sportértéke is lehet a moziba járásnak), mindezt pedig úgy hozza, hogy ne felejtsük el: a két rendező, Danny és Michael Philippou, nem különféle neves, filmes iskolában tanulta meg a szakma csínját-bínját. Kiskamasz koruk óta saját magukat képezték autodidakta módon, főleg azért, mert – ahogy Danny nyilatkozta – a dél-ausztráliai Adelaide-ben, ahol élnek, nincs túl sok filmes helyszín, így abból főztek, amijük volt: „Folyamatosan csak forgattunk és fejlesztettük a saját stílusunkat.” A Beszélj hozzám!-ot is hasonló módszerrel forgatták, ahogyan addig is összedolgoztak: amit nappal felvettek, azt éjjel megvágták.
Streamelt őrület
A Philippou fivérek első mozis filmje hozza azt a hangulatot, amit a videóik is (amiket, gondolom, a saját életük is inspirál): fiatalok buliznak valamelyikük kecójában, ahol épp nincsenek otthon a szülők. Egyébként is: a felnőttek fájdalmasan hiányoznak a filmből, mintha csupa diszfunkcionális családot látnánk, ahol a kamaszokat masszívan elhanyagolják. A sok fiatal mellett összesen két szülő szerepel, egy egyedülálló(nak tűnő) anya és egy apa, akitől az öngyilkosságot elkövető anyja halála után eltávolodott a lánya.
Úgy tűnik, a Beszélj hozzám! kamaszai leginkább csak egymásra számíthatnak, ezért a csoportnak, a fiatalok közösségének lesz a legnagyobb értéke, amiért az ember szinte bármit megtenne és vállalna.
Akár azt is, hogy megmarkolja egy sámán bebalzsamozott kezét, amin keresztül magába engedi a felbukkanó holt lelkeket, majd magából kifordulva lesz bábja a belé költözött szellemnek – amit a haverjai természetesen telefonnal felvesznek és már nyomnak is ki a közösségi oldalakra. A házibulik népszerű játékszeréhez mindössze annyi útmutató jár, hogy 90 másodpercnél nem maradhat benne senki a révületben. De mi, rutinos horrorfilmrajongók persze itt már sejthetjük: lesz olyan, aki nem tartja be a szabályt.
Gyomor a torokban
A film szerintem egyik legnagyobb erénye, hogy különböző módszerekkel tartja folyamatos feszültségben a nézőt. Hol az érzelmi töltet súlyos, hol a kilátástalannak tűnő helyzet vagy a kiszámíthatatlanság (mindez nagyon pörgős stílusban, rendkívül jól eltalált zenei aláfestéssel), de szinte soha nem operál a horrorfilmes eszköztár legolcsóbb eszközével, a jumpscare-rel. Itt nem annyira jellemzők a sötét sarkokból hirtelen előugró rettenetek, mégis végig tűkön ülsz. A másik, amit nagyra értékeltem, hogy nem gagyi és nem átlátható. Mivel a horrorok legtöbbször irreális, szürreális, nem e világi elemekkel dolgoznak, nagyon nehéz folyamatosan megtartani a nézőt abban az állapotában, hogy elhiggye, amit lát. Itt – legalábbis nálam – a horror mágiája végig működött, a film legvégén megjelenő nézőpontváltás pedig afféle slusszpoénként még inkább ráerősített az élményre. A Beszélj hozzám! nagy találata még a Miát játszó Sophie Wilde, akit az ausztrál Casting Guild 2020-ban feltörekvő csillagává választott, abszolút megérdemelten.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Unatkozik a gyerek? Hajrá!
Szóval ha a gyereked nyáron, unalmában elkezd a haverjaival mindenféle bugyutaságnak tűnő dolgot leforgatni a telefonjával, ami időnként még velőtrázó hanghatásokkal is jár, ne izgulj: simán lehet, hogy ez az első csírája egy nagyszerű filmes karriernek. Nem hiszed? Akkor menj moziba.
Képek: Vertigo Média
