Az Ahol a sötétség lakozik című horrorban a logikátlanság a legijesztőbb, de az nagyon

–

Sötét erők

Talán gyerekes gondolat, de fiatalabb koromban gyakran volt az a megélésem, hogy a nőkben, ha eltérő mennyiségben is, de legbelül van valami sötét erő, mely ősi ösztönökből és viharos érzelmekből tevődik össze. Ezt a gondolatomat pedig később a körülöttem növögető kamasz lányok, a barátnőim, ismerőseim is inkább alátámasztották, mintsem cáfolták. Hasonló elképzelést láttam visszaköszönni Stephen King Carrie-jében is (emlékeztetőül: ez King első regénye, melyben a megalázott 16 éves gimnazista lány, miután felfedezi, hogy telekinetikus képességei vannak, bosszúból romba dönti a fél várost), és Bishal Dutta első filmjében, melyet mától vetítenek a mozikban. Az Ahol a sötétség lakozik című horrornak a Carrie-hez hasonlóan szintén egy gimnazista lány a főszereplője, annyi csavarral, hogy a kívülállóság még kulturális különbségekkel is meg van fejelve.

Démon a befőttesüvegben

Samidha indiai bevándorló szülők lánya, aki minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy beilleszkedjen az amerikai középiskola fehér diákjai közé, úgyhogy nem annyira örül, amikor felbukkan a gyerekkori barátnője. Tamira karikás szemmel, előrefésült hajjal és egyre zorgóbb ábrázattal mászkál a suliban, az összképet pedig cseppet sem javítja, hogy a kezében egy zavaros tartalmú befőttesüveget szorongat. Sam szabadulna tőle, meg az idétlen kiegészítőtől, ám épp ezzel szabadítja magára az ősi gonoszt.

Tamira mindezzel párhuzamosan eltűnik, úgyhogy Samen felülkerekedik a jóérzés (meg persze a most már őt is vegzáló Gonosz megjelenése is motiváló erővel hat), és megpróbálja megmenteni a barátnőjét, illetve utánajárni, honnan szalajtották a befőttesüveg lakóját, és hogyan lehet tőle a leghatékonyabban megszabadulni. Bishal Dutta filmje pedig körülbelül ennél a pontnál indul el a lejtőn, és lesz egy ígéretes ötletből unalmas és logikátlan közhelygyűjtemény.

Közhelyszótár A-tól Z-ig

Árulja már el valaki, miért mindig zuhogó esőben zajlanak a horrorfilmek feszültséggel teli pillanatai! Miért van az, hogy ha egy forgatókönyvíró nekiül, hogy megírja a hátteret, azonnal zuhogó esőt vizualizál?

Lehet, hogy a legjobb ötletek a zuhany alatt jönnek, de könyörgök, ha cselekmény írásával foglalatoskodunk, akkor idővel szálljunk már ki a kádból, törölközzünk meg, és aztán tegyük fel magunknak a kérdést: miért érzünk ellenállhatatlan kényszert arra, hogy ötpercenként eláztassuk a szereplőinket, főleg, ha ezt dramaturgiailag semmi, de tényleg semmi nem indokolja?

Az Ahol a sötétség lakozik sem bír ellenállni ezen ócska közhelynek, de hogy azért kellő sejtelmességet is csempésszenek az alkotók két esőfüggöny közé, a napszakok megjelenítéséből is tökéletesen kilúgozzák a logikát. Máskülönben nem tudom mivel magyarázni, hogy ha délután indul el a lány a barátaival találkozni, és csak egy percre ugrik be a suliba (tök feleslegesen amúgy), hogy ott átolvasson két darab oldalt a Tamirától ráhagyományozott Titokzatos Könyvből, akkor miért lesz hirtelen sötét este, amikor elhagyja az intézményt?

Úgy tűnik, a másik unalomig elcsépelt horroreszközt sem lehetett semmiképp kihagyni: természetesen itt is úgy érzik a kamasz szereplők, hogy ha ki van téve, egy „Ide semmiképpen ne menj be, mert rettentő veszélyes!” tábla, akkor nekik oda gondolkodás nélkül be kell térniük – főleg annak tudatában, hogy korábban ott halt meg valaki, méghozzá titokzatos körülmények között. De még ezek a közhelyek sem annyira bosszantók, mint a tengernyi logikátlanság.

Ellentmondások, amíg a szem ellát

Samidha szerény és kissé megszeppent lány, aki nagyon igyekszik beilleszkedni a többségi diáktársadalomba. Ám abban a pillanatban, hogy túlesett az első, rendkívül visszafogott csókjeleneten a kiszemelt fiúval (a mértékét csak azért tartom fontosnak kiemelni, hogy lásd, nem a felszabaduló endorfin és adrenalin sarkallja a további tettekre), az addig szendén pislogó lányka fogja az újdonsült lovagját, és elnyargalnak abba a házba, ahol a Sötét Démon (akitől amúgy retteg, és kerülné, ha tehetné) első áldozatait szedte.

Szerencséjük van, az első vizitet sikeresen túlélik, úgyhogy másnap vissza is mennek a ház elé hintázni és csitcsetelni.

Félre ne érts, tisztában vagyok vele, hogy egy horrorfilm sohasem lehet tökéletes, és kár rajta csorbítatlanul éles logikát és hiperrealizmust számonkérni, hiszen attól az egész dramaturgia kártyavárként dőlne össze, de azért törekedni mégiscsak illene rá, legalábbis akkor, ha az ember nem nézi teljesen hülyének a közönségét.

Anyuka, normális te vagy?

Na jó, a legfájóbb hülyeség egyértelműen az volt (legalábbis számomra, de tegye fel a kezét az, akinek nem nyílik ki a bicska a zsebében ettől), amikor a barátnője eltűnése, majd a szerelme lemészárlása után láthatóan rossz bőrben lévő, kialvatlan, az idegbaj szélén táncikáló Samidha az édesanyja elé áll azzal, hogy szeretne valamit elmondani, mert úgy érzi, bajba került, mire a háztartásbeli mama, aki egészen eddig a pillanatig könyörgött, avassa már be őt a gondolataiba, mit csinál?

Elkezd azon pampogni, hogy a leánygyermek miért is ment el idő előtt egy családi rendezvényről.

Zavarodott rettenet

De az egyik legbosszantóbb logikátlanság mégiscsak az ebben az összecsapott horrorban, hogy a Sötét Démon még a saját maga által felállított szabályokat is képtelen betartani. Így viszont semmi értelme nincs annak, hogy a szereplők utánaolvasnak, mi lenne a leginkább megfelelő módszer a leküzdésére, hiszen úgy változtatja a feltételeket, mint egy előre lezsírozott tenderkiírásnál szokták. Már az előzetesben is elhangzik: a lélekfaló, húshabzsoló árny nem öl meg azonnal, hosszan kóstolgat, mielőtt végezne veled – méghozzá a hetedik napon, derül ki az egyik áldozat naplójából, ahová a biztonság kedvéért hetvenhétszer le van írva a 7-es szám, el ne felejtsük. De akkor a többi áldozat esetében hová tűnik e rigorózus szabálykövetés? 

Aztán ott van a béketeremtő ima, amit elég elskandálni, hogy megjelenjen a rém, de ugyanez lesz az, amivel aztán küzdeni lehet ellene. Akkor most hogyan, kérem? Ráadásul amint elskandálják a rémbevonzó mondatot, a szörnyeteg példaértékű gyorsasággal igyekszik a helyszínen teremni – szerintem még azokat az éhes családtagokat is lekörözi, akik vasárnap már alig várják, hogy elhangozzék a „kész az ebéd” hívószó. 

Apropó: ebéd. Ha nem sok dolgot, de annyit azért biztosan lehet tudni a démonról, hogy legszívesebben véres húst eszik (ami mellé lelkeket rágicsál köret gyanánt), akkor a kedves vegetáriánus mama, aki főleg a hitrendszerben és az ősi szörnyek természetrajzában való mély tudása miatt lesz (lehetne) fontos szereplő, vajon mi okból készít számára zöldséges ragukat?

Azt hiszem, kimondhatjuk: nem a legideálisabb időpont az életmódváltás elkezdésére. 

Még egy utolsó gondolat, aztán abbahagyom a felháborodott tirádát: ha a főszereplő lány tudja, hogy az ő segítségére siet a tanára, illetve a démon előszeretettel nyírja ki az őt segítőket, akkor miért áll neki a legnagyobb lelki nyugalomban a telefonhívás után kihennázni a kezét?!

Ne mutasd meg

Horrorfilmes alapvetés, hogy ha egy mód van rá, ne mutasd meg a szörnyet (erre pedig számos kreatív módszer létezik, gondolj csak a Madarak a dobozban-ra, vagy a Beszélj hozzám!-ra). Bishal Dutta azonban valószínűleg ennél a leckénél is hiányzott, így lehetőségünk van megpillantani több ízben is az ő sötét démonát, aki így azonnal elveszíti a maradék ijesztőfaktorát is. Úgyhogy a néző megállapíthatja, szegény Pishachra (így hívják a démoni szellemet) bizony ráférne nemcsak némi fogszabályzás, de pár év gyógytorna is, a kreatívabbak pedig elképzelhetik, hogyan cigarettázik a Godzillába oltott földönkívüli A nyolcadik utas: a Halálból a forgatási szünetekben. 

Nekem ezeken a kérdéseken azonban nem volt módom sokáig lamentálni, a sajtóvetítésen mellettem ülő idősebb kolléga horkolása ugyanis megzavarta a folyamatot. Mert ennyire izgalmas az Ahol a sötétség lakozik: még péntek reggel 10-kor is bealszol tőle.

Kiemelt kép: Neon

Fiala Borcsa