–

Akinek fogalma sincs, ki is az a Nádasdy Ádám (bízom benne, hogy kevés ilyen olvasó akad), annak nagyon jó sorvezetőt ad a kötetet indító 32 oldalas izgalmas életútinterjú, amelyet Várkonyi Benedek készített 2004-ben. Az, hogy majd’ húsz év eltelt azóta, mit sem von le az értékéből, sőt. Ki-ki hozzáteheti azt, amit tud a kiváló szerzőről, aki nem titkol semmit.

Az élete nyitott könyv

A Hordtam az irhámat is az marad, legalábbis elég nehéz becsukni. Még akkor is nyitva marad, ha már elmúlt éjjel két óra, és a szemed le-le csukódna. De képtelenség elaludni, mert kíváncsi vagy a sztori végére. Lapozol hát. Aztán a következő írásnak csak a címét szeretnéd megtudni, ám a szemed az első sorra téved, és tudod, hogy véged. Oké, még ezt az egyet… fogadkozol.

Két éjszaka alatt kebeleztem be a kis híján kétszáz oldalas könyvet, és még szívesen folytattam volna. Azt hiszem, Nádasdy Ádámból soha nem lehet elég.

Hogyan is lehetne lerakni ezt a könyvet, amikor ilyen mondatokat olvashatsz benne: „Minket a szocialista kultúrpolitika taszított Karády karjaiba”.

Az Osztrák-Magyar Monarchia tágas birodalma

Ez a letűnt világ nem tűnt el teljesen. Legalábbis addig biztosan fennmarad, amíg Nádasdy Ádám a zsigereiben hordozza ezt – az életben csakúgy, mint az irodalomban.

A színes családtörténet sok részlete kiderül Várkonyi Benedek alapos interjújából. Rengeteg kollektív és egyéni veszteséggel kellett megküzdenie az egész famíliának. A monarchia különböző helyein született ősök közül az anyai ág 1918-ban került Magyarországra. Cseh, dalmát, sváb és osztrák felmenői voltak a szerzőnek. Édesapja, a nagy hatású színházi rendező, Nádasdy Kálmán, édesanyja pedig Birkás Lilian operaénekesnő volt. A családban főként németül beszéltek, az anyai nagyszülők nem is nagyon tudtak magyarul.

A kis Ádámnak ez olyan természetes volt, hogy nem is tűnt föl neki a két nyelv közötti különbség. Amikor németül kérdezték, németül válaszolt, amikor meg magyarul, akkor úgy.

[…] „Várkonyi Benedek: Szeretted ezt a légkört? Jó volt?

Nádasdy Ádám: Igen, És mindenféle nyelven beszéltünk, összevissza, németül, olaszul, kicsit franciául. Azért volt az angol olyan nagy szerelmem, mert angolul senki sem tudott.” […] 

A felmenők között polgári származásuk okán természetes volt a soknyelvűség, de a zenetanulás, az olvasottság és a sziklaszilárd hit is keretet adott az életüknek. Ez a keret azonban némileg hideg maradt, legalábbis a mindig elfoglalt, nagy tehetségű szülők főként a nagyszülőkre bízták a legkisebb fiút.

[…] „Várkonyi Benedek: A szüleid mit szóltak ehhez? 

Nádasdy Ádám: Rémülettel vették tudomásul, de ez nem olyan család volt, ahol az ember beleszólt a másoknak a magánéletébe. Jaj de rémes, mondták a szüleim, de ezt is csak úgy, diszkréten.” […] 

Idősebb bátyjai édesanyja első házasságából születtek. Birkás Ákos híres festőművész lett, másik bátyja pedig neves közgazdász. 

Alkalmi írások az örökkévalóságnak

Azt gondolhatnánk, hogy egy 2017-ben elhangzott ünnepi beszéd a MOME évzáróján ma már érdektelen. De nem. Mert Nádasdy Ádám megírta benne, hogyan lett belőle egy napra véletlenül – már egyetemi tanárként – félmeztelenre vetkőzött, filmtekercseket pakoló melós a Magyar Televízió Szabadság téri épületében. Bár már korábban is hallottam a történetet, mégis könnyesre kacagtam magam olvasás közben.

És a Litera 2005-ös netnaplója is érvényes, érdekes, izgalmas, egy csomó mindent felidézett, ami akkoriban történt velem, bennem, körülöttem.

Az is csodálatos történet, amelyben elmeséli, hogyan fordított Peter Brook budapesti workshopján, miként esett ki a szerepéből, és miért kapott tapsot a közönségtől, amikor ez nyilvánvalóvá vált mindenki számára.

Az esendősége teszi talán annyira szerethetővé. A keserűsége, az öniróniája. A kiábrándultsága, ami mégis örökös újrakezdéssel párosul, a szenvedélye az angol nyelv iránt, a bölcsészetről való mély gondolkodása – bölcselkedés nélkül –, és a mindig váratlanul lecsapó fergeteges humora.

(Ha akartok egy gondtalan, röhögős, mégis tartalmas szűk órát adni magatoknak, feltétlenül javaslom EZT a videót, amelyben László Ferenc kérdezi Nádasdy Ádámot a FUGÁ-ban rendezett könyvbemutatón.)

A panaszkodása is nagyon megejtő arról, mennyire nehéz ma már úgynevezett szerelmi költészetet művelni, holott talán ő írta a legszebb szerelmes verseket a kortársai közül.

[…] „A nyelv lefoglalja a képzeletem, vezeti a tollam. Sokszor mást mondok, mást írok, mint amit szeretnék, mert a nyelv – mint egyfajta KRESZ – fölülről beleszól abba, hogy merre fordulhatok, és milyen gyorsan mehetek. A nyelv hatalmát én legjobban a szerelemmel kapcsolatban érzem.” […]

A Szonett a kedves megtalálthoz című versét feltétlenül ajánlom olvasásra. (És ha már a linkre kattintotok, –  remélem, megteszitek –, kérem, olvassátok végig azt a néhány gyönyörű bekezdést.) Persze az összes többi írása is kiváló, rengeteg megtalálható a neten, például ITT is.

Identitása: európai

Valójában az összes írás: esszé, napló, anekdota, tárcanovella, megnyitó, bezáró… és az interjú is azt taglalja, – anélkül, hogy egyszer is a szánkba rágná –, hogy a magyarság valódi megéléséhez, a nyelvhez való mélységes kötődéshez, a kultúra nélkülözhetetlenségéhez kíváncsiságra, tájékozottságra, intenzív figyelemre, empátiára és nyitottságra van szükség.

Nádasdy a magyar nyelv miatt nem volt képes elhagyni Magyarországot, pedig megtehette volna, hiszen eleve európai polgárnak született.

Tegyük hozzá, hogy egy olyan korban gyerekeskedett, amikor a polgárság kilátásai finoman szólva sem voltak rózsásak. Könyve végigkalauzol bennünket az elmúlt több mint száz év összes történelmi kataklizmáján. Személyes családi történetei mindig az adott korról adnak hű lenyomatot. 

[…] „Eine K und K Familie voltunk, egy császári és királyi (azaz monarchiás) család, az egyik rokon itt élt, a másik ott. Ez olyan rálátást biztosított a magyar kultúrára, Magyarországra, a magyar nyelvre, a magyar emberekre, ami nagyon megtermékenyítő volt. Persze én úgy érzem, hogy magyar vagyok, mi más lennék, itt nőttem föl, itt jártam iskolába, anyanyelvi szinten tudom ezt a nyelvet. De ugyanakkor nem volt olyan nyilvánvaló, hogy a világon mindenki magyar. Még az sem volt nyilvánvaló, hogy mi azok vagyunk. Ez választás kérdése is volt.” […]   

Kit érdekel ez a könyv?

Ez a kicsit provokatívnak tűnő kérdés nem az, aminek látszik. Én több mint harmincöt éve személyesen is ismerem a szerzőt, kicsit távolabbról, de azért még a barátság árnyékában figyelem a pályáját, olvasom a könyveit, követem élete változásait. Nekem emiatt rengeteg plusz jelentésréteget ad minden leírt szava, de az, aki eddig még a Shakespeare-újrafordításai és az angol tanszéken végzett (legendás) tanári oldaláról sem ismerte, nyilván a költészetéről sem sokat hallott. 

„A nőkre iszonyatos felelősség hárul” – Interjú Péterfy Borival és Boros Annával

Kult – 2023. július 23. – KC

Esetleg a kétezer-tízes évek közepén találkozott a Magyar Narancsban egy-egy írásával a Modern Talking rovatában – ezek közül néhány nagy port vert fel –, de még akkor sem jegyezte meg a nevét; na, szóval nekik, nektek mondom, hogy ez a kötet személyes beavatás a magyar kultúrába, az európai történelembe, és egy olyan ember életébe, aki igazán megérdemli a figyelmet.

Mértéktartó és mértékadó személyiség: a gyerekeimnek mindenképp odaadom majd ezt a könyvét (is), nem baj, ha látják, hogy a nagyság mennyi tipródással jár. 

Szóval ez az a könyv, ami mindenkit érdekel.

A Magvető Kiadó főszerkesztőjének, Turi Tímeának gondos munkája meghozta a gyümölcsét, hiszen a sok különböző műfajú írás egységes képet mutat a szerzőről, aki a kötet kedvéért szintén alaposan átdolgozta korábban megjelent műveit.

És hogy visszatérjek a címben idézett mondatára: én ugyan a puncstortát szeretem a legjobban az összes sütemény közül, de ez a fajta keserűség, ami Nádasdy Ádám lélekből szakadt könyvéből árad, nagyon a miénk. Keserédes írásai reményt adnak ahhoz, hogy mégiscsak érdemes hinni a kultúra, a műveltség és a szellem erejében. Túl lehet élni velük a legnagyobb kríziseket is. 

Kiemelt képek forrása: A kép a szerző tulajdona; Wikipedia/ Stekovics Gáspár

Both Gabi