„Önnek kérdései vannak, nekem válaszaim” – Ismerd meg a telejóslás sztárja, Miss Cleo ellentmondásokkal teli történetét

–

Gyertyafényes szobában, turbánnal a fején hevesen gesztikulál, előtte egy pakli Tarot-kártya. Határozott és vicces, a kisugárzásával betölti a teret. Még azt is megkockáztatom, hogy bizalmat gerjeszt. Az igazságot ígéri, még akkor is, ha az kellemetlen.

„Önnek kérdései vannak, nekem válaszaim. A kártyák nem hazudnak” – mondja, a betelefonálók pedig önként és dalolva osztják meg vele életük legintimebb titkait, élő adásban.

Ő Miss Cleo, aki hazánkban ugyan kevésbé volt ismert, a tengerentúlon azonban egy egész iparág épült rá. Egy iparág, amellyel nem mellesleg több mint egymilliárd dollárt csaltak ki emberekből a telejóslás hajnalán.

Miss Cleo abban az időben vált népszerűvé, amikor a televízió sokkal fontosabb szerepet töltött be az emberek mindennapjaiban

A ’90-es években az emberek kötődtek a tévéhez. Aki élt már akkor, annak élénk emlékei lehetnek róla, ahogy a család minden tagja összegyűlik, hogy közösen nézze a tévét, ami nemcsak tartalmas programnak számított, hanem hiteles információforrásnak is – az emberek egyszerűen kérdés nélkül elhitték, amit benne láttak.

A szórakoztató műsorok (mint például a Jóbarátok) és reklámok elterjedésével pedig hamarosan egy új műfaj, a telejóslás is megjelent a kínálatban. Ennek legismertebb, karizmatikus alakjává pedig kétségkívül Miss Cleo vált. Ez a robusztus, dinamikus beszédű, nagy gesztusokkal és jamaicai akcentusokkal kommunikáló, szuggesztív nő, aki

figyelmes hallgatóságként szinte azonnal ráérzett arra, milyen helyzetben lehet épp a betelefonáló, és ennek megfelelően gyorsan volt képes reagálni a hozzá intézett kérdésekre. Az emberek pedig elkezdtek megbízni benne.

Miss Cleo sosem nevezte magát médiumnak

Inkább vudu-papnőként tekintett magára, aki az elhunytakkal – vagy ahogy ő nevezte: az átkeltekkel – is élő és folyamatos kapcsolatban van, előre lát bizonyos jövőbeli eseményeket, és képes a gyógyításra is. A telejóslás hajnalán kapcsolódott be az „iparágba”, miután – jós- és látnoki tehetsége miatt – egy rokona felhívta a figyelmét a kínálkozó munkalehetőségre, amelyben telefonos jósokat kerestek. Kezdetben még a háttérben fogadta a hívásokat, ám hamar népszerűvé vált a betelefonálók körében, így egy idő után őt tették meg a Mind and Spirit című műsor arcává, miközben a háttérben egy egész csapat épült fel köré, hogy forródróton fogadják a hozzá intézett kérdéseket, akár műsoridőn kívül is.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I Was Raised By A Television (@mtvvhs) által megosztott bejegyzés

A dokumentumfilmben őket is megszólaltatták, és a műsor legizgalmasabb részében ők rántják le a leplet a telejóslás világának hazugságairól. Így elsőként arról, hogy egyikük sem rendelkezett semmilyen előképzettséggel vagy valós médiumi képességekkel, a munkára csupán a könnyű pénzkereseti lehetőség reményében jelentkeztek.

„Jóslataikat” egy előre megírt forgatókönyvből olvasták, amely legfőképp olyan semmitmondó frázisokat tartalmazott, amiket számtalan módon lehetett értelmezni, és számtalan helyzetre behelyettesíteni.  

A nagy átverés

Míg a reklámokban a jóslást azzal hirdették, hogy az első három perc egy fillérébe sem kerül a hívónak, ezt az időt a telefonálók általában várakozással vagy adatfelvétellel töltötték. A hívás percenként 4,99 dollárba került, így a lényeg az volt, minél tovább vonalban tartsák őket.

A legtöbben persze a telejóslás sztárjával, Miss Cleóval szerettek volna beszélni, a forródrót kezelői viszont ahelyett, hogy tájékoztatták volna őket: a médium adásidőn kívül nem fogad hívásokat, eljátszották, hogy Miss Cleo keresésére indulnak, aki „épp nem tartózkodik a helyiségben”.

A forródrót egyik korábbi kezelője elárulta: ilyenkor általában tettek egy sétát az épület körül, elszívtak egy cigit vagy ebédelni mentek, majd visszatérve sajnálattal közölték a hívóval, aki még mindig vonalban volt, hogy „Miss Cleo nem tartózkodik az épületben.”

Ezt követően persze – ha már addig tartották a vonalat –, a hívók megelégedtek velük is, és kezdetét vehette a „jóslás”. A forródrót kezelője akkor teljesített jól, ha a hívás meghaladta a tizennyolc percet. 

 

Az emberek szorongásait, magányát, elveszettségét használták ki

Óriási pénzek forogtak: volt, aki több száz dollárt költött egyetlen telefonhívással.

A rendszer az emberek kiszolgáltatottságára, figyeleméhségére és szorongásaira épült. A betelefonálók ugyanis csak annyit akartak, hogy valaki meghallgassa őket életük egy nehéz periódusában.

A forródrót egyik kezelője elárulja a filmben: ép lelkiismerettel nem lehetett sokáig csinálni ezt a munkát. Ő maga akkor mondott fel, amikor egy olyan nő hívását fogadta fél órán keresztül, aki a barátjával való szakítás miatt konkrétan földönfutóvá vált. Nem volt hová mennie, az utolsó pár száz dollárját kétségbeesésében pedig egy olyan embertől való segítségkérésre költötte, akitől sosem kaphatott érdemi tanácsot. „Legszívesebben a lelkisegély-szolgálat ingyenes vonalára irányítottam volna” – mondta Miss Cleo egykori munkatársa. 

Amíg a bíróság fel nem függesztette a működésüket, közel hatmillióan hívták a forródrótot, a felvett adatoknak és kiküldött fizetési felszólításoknak köszönhetően pedig hozzávetőlegesen egymilliárd dollárnyi bevétele keletkezett a telejósdát működtető cégnek.

Végül azzal buktak le, hogy az adathalászat során olyanoknak is kiküldtek több száz dollárról szóló fizetési felszólítást, akik sosem telefonáltak hozzájuk – mindezt Miss Cleo nevének védjegyével. Így robbant ki a botrány, amiből 2002-ben szövetségi nyomozás lett és per is indult, Miss Cleo pedig hamar a vádlottak padján találta magát.

A kártyák nem hazudnak, de mi a helyzet Miss Cleóval?  

Miss Cleóról még a hozzá közel állók sem tudták, valójában kicsoda. A korábbi életéről szinte semmit sem árult el, a barátai az évek során elejtett információmorzsákból következtették ki, mennyire traumatizált lehetett a gyerekkora.

Említést tesznek arról, hogy az édesanyja gyerekként lemondott róla és nevelőszülőknek adta, ahogy arról is, hogy tizenegy éves korában egy rokona szexuálisan bántalmazhatta. Ám leginkább csak azt hangsúlyozzák: mély fájdalmakat cipelt egész életében.

Azt valószínűsítik többen – köztük az újságíró, aki annak idején oknyomozást folytatott Miss Cleo éltéről –, hogy ezekről a traumákról szerette volna lehasítani magát, ezért alkotta meg egy színházi szerepből inspirálva Miss Cleo nevű alteregóját, aki tehetséges, magabiztos, humoros, karizmatikus és sikeres. Olyan nő, akihez segítségért fordulnak, és nem olyan, aki segítségre szorul. És nem mellesleg jamaicai akcentussal beszél – ez is az imidzs része lehetett a jamaicai gyökerekről szóló történettel együtt, aminek valóságtartalmát mind az Amerikában élő jamaicai közösség tagjai, mind korábbi, színházi kollégái elvitatták.

Miss Cleo ugyanis korábban – még Youree Dell Harris néven – a Seattle-i afroamerikai közösség színházában dolgozott, ahová szinte az utcáról lépett be egy darab megrendezésének ötletével. Tagadhatatlan művészi tehetsége révén megnyerte a színház vezetését, akik egy szerényebb költségvetést is a rendelkezésére bocsájtottak, amiből színészgárdát verbuvált és színpadra vihette az általa megálmodott darabot. Csakhogy a színészek sosem kapták meg a nekik járó gázsit – Miss Cleo ugyanis egy az egyben lelépett azzal, és sosem tért vissza.

Egykori kollégái számoltak be a dokumentumfilmben arról is, hogy Miss Cleo nevű alteregóját is ebből a darabból mintázta, amelyben egy hasonlóan nagy gesztusokkal kommunikáló, szuggesztív, jamaicai akcentussal beszélő vudu papnő is megjelent. Ők árulták el emellett azt is, hogy Miss Cleónak nem voltak jamaicai gyökerei, és abban az időben még nem beszélt akcentussal.

Előbbit a szövetségi nyomozás is bizonyította, miután nagy nehezen sikerült megtalálni Miss Cleo születési anyakönyvi kivonatát, és végre az is kiderült, a számtalan név közül, amiket addigi élete során használt, melyik a valódi. 

 

Felmentették, de a hitelét örökre elvesztette

A nyomozás során Miss Cleót végül azzal mentették fel, hogy ő csak a szóvivője volt annak a társaságnak, amely a visszaéléseket elkövette, egy csavar csupán a gépezetben (ám nagyon is fontos csavar), a pénzügyi felelősség – ahogy egyébként a tetemes bevétel – pedig a tulajdonosokat terheli. Persze az már más lapra tartozik, hogy az erkölcsi felelőssége mekkora volt a csalásban.

Később, amikor egy interjúban igyekezett tisztára mosni magát, azt mondta: semmit sem tudott a visszaélésekről, őt csupán az emberek megsegítésének vágya hajtotta. És hiszi, hogy tudott is segítséget nyújtani.

Miss Cleo a botrányt követően évekre eltűnt a nyilvánosság elől

A barátai kezdetben még arra is nehezen tudták rávenni, hogy elhagyja a házát. Később azonban nyilvánosan coming outolt leszbikusként, és egyre fontosabb szerepet vállalt az LMBTQ-közösség jogainak képviseletében. Ismertségét és a képességét, hogy az emberek figyelnek arra, amit mond, a továbbiakban aktivizmusra használta.

2016-ban, rákban hunyt el egy hospice-házban. Az amerikai popkultúra kitörölhetetlen részévé vált, ám öröksége ma is ellentmondásokkal teli – érzésem szerint ezt próbálták valamennyire revideálni ezzel a dokumentumfilmmel, amelyben a kritikus hangok mellett végül a hangsúlyosabb szerep mégis Miss Cleo szeretteinek és csodálóinak jutott.

Hogy közelebb kerültünk-e általa az igazsághoz? Talán egy hangyányit – már amennyire lehetséges ez egy olyan ember esetében, aki még a hozzá legközelebb állók előtt is rengeteg titkot őrzött. „A nevem Miss Cleo” nem válaszol meg minden kérdést, ennek ellenére lebilincselő alkotás.

Miss Cleo története nem csupán a kilencvenes évek nagy talányának és átverésének története. Nem csak egy izgalmas személyiség portréja és nem csupán tanulságos történet az önjelölt guruk korában. Hanem fájó szembesítés a huszadik (és egyébként huszonegyedik) század emberének kétségbeesett segélykiáltásával a figyelemért és kapcsolódásért, és azzal is, mi mindenre képes az emberi elme, hogy önmagát védje egy súlyos trauma után.

Kiemelt kép: HBO Max

Filákovity Radojka