Persze a képek nézegetése és megértése között nagy különbség van. Olyan hatalmas mennyiségű vizuális ingerrel találkozunk nap mint nap, hogy azt már szinte lehetetlen befogadni. Időnként szinte kiégünk a képektől, így hajlamosak lehetünk egy másodperc töredéke alatt megítélni őket, majd továbbgörgetni. 

„Mitől jó egy fotó?” – kérdezheted. Fotós és képszerkesztő pályafutásom alatt sokan feltették már nekem ezt a kérdést, és valahogy sose tudtam kielégítő választ adni rá. Mert tudod, ezt érezni kell.

Egy fotónak nem feltétlenül a tárgya a legfontosabb, sokkal többet jelent az, hogy milyen történetet mesél el, és hogy benned mi zajlik le, miközben nézed. Érted, ugye?

Nekem ez a fotó a gyerekkoromat idézi meg: a nagymamámat, akivel mindig a tyúkokat és a kacsákat etettük, na, meg persze a macska is ismerős. Azt hiszem, a copfos lány vagyok a képen. A legkisebb kislány vajon miért sír? Lehet, hogy a mi családi fotóinkat is így fogja nézegetni valaki egyszer?

1944 – Forrás: Fortepan / Album002

Annyira imádom az ilyen képeket! Pedig „csak” egy épületfotó, de azzal, hogy a fotós összehozta a boltívet, a hidat és a Szabadság-szobrot, formák teljes harmóniáját érte el. Olyan érzésem van a képre nézve, mintha a híres magyar származású fotós, Lucien Hervé egy képét látnám. És felhívnám a figyelmet az árnyékban ülő férfira, aki első ránézésre mintha a nőt nézné. Ezért is érdemes elmélyülni a képekben, mert innen elindulhat egy történet…

Március 15. tér, Erzsébet királyné emlékművének csarnoka, a királyné szobra helyén Stróbl Alajos alkotása a Halászlány-kút látható. Szemben, a lerombolt Erzsébet híd pesti hídfőjének kapuzatán túl, a Felszabadulási emlékmű látszik a Gellért-hegyen (1958) – Forrás: Fortepan / Keveházi János

Olyan érdekes, mert ha ránézek erre a fényképre, egyszerre érzek nyugalmat és szorongást. Egy fotót megérteni akkor tudunk a legjobban, ha ismerjük az elkészülésének körülményeit, az idejét, és a helyszínt. Itt is ez történik, én azért érzem ezt, mert a fotó 1964-ben készült, a lyukak a háború, vagy az ötvenhatos harcok nyomai lehetnek. Viszont a kép szereplői annyira hétköznapiak, hogy megtörik ezt: mindegy, mi történt, ők élik tovább az életüket. Ahogyan mi mindannyian.

Magyarország, Budapest XIV., Gizella utca 33. számú ház hátsó homlokzata (1964) – Forrás: Fortepan / Mészáros Zoltán

Amellett, hogy ez a fotó olyan, mintha A három Gráciát ábrázolná, az, ahogyan fogják egymás kezét, annyira reflektál a vízre körülöttük: érezni az energiájukat, az összetartásukat. Nem tudom, a kompozíció tervezett volt-e, vagy a véletlen műve, mindenesetre remek kép!

1957 – Forrás: Fortepan / Keveházi János

Ez egy izgalmas kép, pedig csak egy nyaraláson készült fotó egy lányról, de a férfi árnyékának megjelenésével egy történet kezdődik a fejemben. Ki lehet ő? Velük van, vagy véletlenül lett az emlék része? Ha nagyon bele akarom látni (és nagyon bele akarom), akkor valakinek a hiányára is utalhat ez az árnyék. Bár, ha jobban belegondolok, így ő is megjelenhetett a képen, valamilyen formában.

1938 – Forrás: Fortepan / Gara Andor

Egy egyszerű utcai fotó, az is lehet, hogy véletlenül készült, de mégis annyira jó a kompozíció. A szereplők mindegyikének másfelé visz az útja, de így, hogy ebben a tökéletes pillanatban készült az expozíció, olyan, mintha együtt lennének és ugyanoda tartanának. 

Magyarország, Budapest VII., Rákóczi út–Kazinczy utca sarok (1946) – Forrás: Fortepan / Berkó Pál

Először a középső nőt vettem észre a nagy fekete ablakrész miatt, ami által kiemelkedik a sztoriból. Olyan jó a kompozíció is – „egyenes, kör, egyenes” –, teljesen odavonzza a tekintetem, majd követem az övéket. Annyira érdekel, hogy mit néznek!

Makarenko (Horánszky) utca 23. lakóház (egykor Norbertinum, Premontrei rend hittudomány és tanárképző intézet internátusa) (1961) – Forrás: Fortepan / Handa család

Nehéz kitalálni, mi történt ezzel a képpel, de gyanítom, hogy ugyanarra a fényérzékeny papírra lett levilágítva két különböző felvétel. Nem tudni, hogy szándékos volt-e, mindenesetre rám nagy hatással van. A lányok tekintete annyira különböző, a jobb oldali a kamerába néz, a másik pedig a távolba réved. Jelen. Jövő.

Moldova, Roșietici (1964) – Forrás: Fortepan / Zaharia Cusnir

Ez a kép is hasonló érzéseket kelt bennem, mint az a fenti fotó, emlékeztek, amelyen a pár volt a lövedékek nyomát őrző házfal ablakában. Viszont a hölgy mosolya itt annyira őszinte, hogy engem is felvidít. Ő, így bekeretezve egy külön kép a képben. Aztán észreveszem a falakat körülötte, és elszomorodom.

1974 – Forrás: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián

A végére hagytam egy elképesztően kedves képet. Nagyon hasonlónak látom az idős férfit és a macskát. Vajon úgy tekint a macskájára, mint a saját gyerekére, azért fotózkodott vele? Szerintem ez egy családi portré, ami annyira imádnivaló, hogy kitenném a falra. Mi lehet a történetük? Elképzelem, ahogy egy napsütéses vasárnap délután kint ülnek a kertben, a bácsi pipázgat, a cica pedig békésen alszik az ölében. Ahogy ezt elképzelem, mosolygok.

1915 – Forrás: Fortepan / Zichy család, Zala

Az ilyen és ehhez hasonló elmélkedések miatt szeretek régi képeket nézegetni. Neked milyen gondolataid támadtak a képek láttán? És a legfontosabb: mit éreztél?

Kerepeczki Anna