A nincstelen aggastyán a halálos ágyából arra a pesti színházra látott, amelyet egykor ő alapított – Somossy Károly legendás története

–

A mára elfeledett Somossy Károly, cirkusz-, orfeum- és varietéigazgató hírhedt figurája volt a századforduló Budapestjének. Egyrészt grandiózus vállalkozásai miatt (amelyek végül mind csődbe mentek), másrészt hedonista gavallérsága miatt. A lapok is megírták annak idején, hogy a revüigazgató Bécsbe küldi a fehérneműit mosatni, öltönyeit Párizsból és Londonból rendeli, és átmulatott éjszakáin temérdek pénzt ver el: imádta például, ha kaviárt és homárt szolgálnak fel neki pucér lányok.

Talán ezeken a vad tivornyákon születtek meg rendhagyó ötletei, amelyek kultúrtörténeti szempontból halhatatlanná tették.

 A Karl Singer néven anyakönyvezett, bizonytalan születési évű, egykori győri szabónak szinte felmérhetetlen kortársaira gyakorolt hatása, de az biztos, hogy fiatal legényként az 1848-as szabadságharcban már Klapka György toborzótisztje és káplárja volt. (Mind a két területre a szerelem vitte, előbb egy varrólányba, utóbb egy markotányosnőbe szeretett bele.)

Somossy legmerészebb megvalósult terve (néhány évtizedet ugorjunk át most) Európa legnagyobb vigalmi negyedének létrehozása volt.

A PestBuda.hu oldalon olvastam Domonkos Csaba rendkívül izgalmas írását erről a vállalkozásról. Tőle tudom, hogy ahol ma a Műszaki Egyetem épülete áll, 1896-ban minaretek sorakoztak. Nem vallási célt szolgáltak, hanem Somossy vigalmi negyedének részei voltak.

Ha picit korábbra ugrunk vissza, kiderül, hogy az 1870-es években a Duna szabályozásának részeként a Lágymányosi-zátonynál egy gáttal leszűkítették a folyót, amely nagyjából a mai Gellért tértől indult délnek, és ma is látható része a Kopaszi-gát. A gát és a vasúti töltés között egy helyenként ötszáz méter szélességet is elérő holtág jött létre, ez volt a Lágymányosi-tó, amelyet mára teljesen feltöltöttek. Ezt a tavat szemelte ki magának Somossy Károly. Történt ugyanis, hogy elirigyelte Pesttől az egyik nevezetes, új attrakcióját, a török dzsámikkal és középkori épületekkel megszórt szórakoztatókomplexumot, az Ős-Budavárát, amelyet szeretett volna ő dirigálni, de elutasították a jelentkezését. (Itt írtam a Ligetről.)

Akkoriban a fővárosban minden a Magyarország fennállásának ezeréves évfordulójára rendezett millenniumi kiállításról és ünnepségsorozatról szólt.

Somossy szerette volna meglovagolni ezt a sok látogatóval kecsegtető programcunamit, és hatalmas kölcsönöket vett fel uzsorásoktól, hogy létrehozza álmát: a „mesés Keletet”, Konstantinápolyt Budapesten. 1896 májusára meg is épült a szórakoztató negyed a tó partján, és a tóban lévő szigeten (nagyjából a mai Műegyetem területén), amelyről ezt írta a Vasárnapi Ujság 1896. szeptember 6-i száma:

„A budapesti Konstantinápolynak eddig elkészült részében már is sok a látványosság. […] Ezen a tavon, mely már is Bosporus-nak van elkeresztelve, egész szélességében egy tíz méternyi szélességű, erős oszlopokon nyugvó fahíd vezet keresztül. A hidat mintegy 30, az oszlopokból magasan kicsúcsosodó toronyszerű faalkotmányokon elhelyezett villamos ívlámpa egészíti ki, a melyek vakító fényt lövelnek az esthomályba, s a hídfőről szemlélve a szintén pazarúl kivilágított telep fényözönével együtt elragadó látványt nyújtanak.”

A vigalmi negyedben egyszerre akár 40 ezer ember is dorbézolhatott.

Omnibusz- és hajójáratok hozták ki az érdeklődőket a városközpontból (már ha jöttek…). Volt kávéház, bazár, ahol keleti árukat lehetett kapni, és jósok meg mutatványosok tevékenykedtek, de felépítették az isztambuli Hagia Szophia bazilika mását is – ma a Schönherz Kollégium áll a helyén. Voltak varieté-, kabaré-, prózai és opera-előadásoknak kialakított színpadi uszályok. A tavon lehetett gondolázni, vízicsatát és tűzijátékot nézni, és működött két „hárem” is, török lányokkal, de nem bordélyházi szolgáltatást nyújtottak állítólag, csak hastáncoltak.

A hacacáré ellenére a vállalkozás fél év alatt csődbe ment. Leginkább azért, mert a szúnyogokat nem kalkulálták bele az üzleti tervbe. A mocsaras területet az esős idő miatt ellepték a vérszívók azon a nyáron, ezért a vendégek száma jócskán megcsappant.

Somossy tönkrement. Igaz, ebben már volt gyakorlata.

Élete során számtalanszor került anyagi zűrbe, folyton árverezés alatt álltak az ingóságai.

A szegénység nem volt ismeretlen számára, apja házaló volt, és a család Győr külvárosában élt egyszerű körülmények közt. A szabadságharc után a fiatal Somossy, illetve akkor még Singer (a kiegyezés után magyarosította nevét) Budapestre sodródott, és pincérnek állt a Széna téri (ma Kálvin tér) hírhedt Két pisztolyhoz címzett fogadóban és zsiványtanyán. Állítólag megszállt itt maga Sobri Jóska is, a betyár! Az anyagi előbbre jutás a tulajdonos nővérén át vezetett, akit Singer elvett, majd miután rafináltan beházasodott a vagyonos családba, meg sem állt Hollandiáig, ahol cirkuszi titkár lett a Wilhelm Carré cirkusznál.

A műfajban látott maga számára fantáziát, és pár év alatt cirkuszigazgatóvá küzdötte fel magát,

előbb Prágában, aztán visszatérve, Budapesten. A hatvanas években visszakanyarodott a vendéglátáshoz. Üzemeltette többek közt a gyönyörű Korona Kávéházat a Régi posta és a Váci utca sarkán.

A legenda szerint egy titkos ajtó vezetett a kávéházból a „bűnbarlangba”, ahol szerencsejátékkal szabadították meg a vendégeket a pénzüktől, és állítólag itt rejtegette Somossy a bérgyilkosok elől a pincérnek öltöztetett, Bukarestbe tartó, frissen megválasztott I. Károly román királyt 1866-ban.

Somossy ekkor már vagyonos ember volt. Nyughatatlan, zseniális csirkefogó, tele ötletekkel. Megnyitotta például a minden este 11-től látogatható Anker Saal mulatót a Sugár (ma Andrássy) úton (az Operaház helyén), amely a pesti éjszaka hírhedt lokálja lett, tele menő kurtizánnal.

Aztán a Nagymező és a Mozsár utca sarkán építtette fel 1894-ben az Első Fővárosi Orfeum néven futó barokk stílusú mulatóját. A bécsi Fellner és Helmer cég által tervezett épület lenyűgözte az embereket. A színpad felé lejtő széksorok között vacsorázni is lehetett, a karzaton büféasztalok voltak, a felszolgálók pedig rendkívül csinos lányok voltak. A pálmákkal zsúfolt télikert-kávéház volt a mulató éke, a falakat bársony borította, damaszttal és ezüsttel terítettek, a bőrkanapékon gyönyörű nők ücsörögtek, és hogy mindenki láthassa őket, a fényt egy hatalmas villanycsillár adta.

Az orfeumban eközben fantasztikus mutatványokkal szórakoztatták a nézőket.

Fellépett például Raden bárónő és fekete paripája, Fregoli az átváltozóművész, és Cody, a trambulinról lövöldöző ezredes. A sztár pedig Carola Cecília volt, a betyárruhában éneklő-táncoló, dús keblű díva, akiért rajongtak a férfiak. Lazarovits Zdenkó bácskai nábob egymillió koronát áldozott rá, hogy megnyerje magának (ekkoriban egy magas rangú tisztviselő körülbelül 15 ezer koronát keresett évente).

De „Mágnás” Turcsányi Elza, Schmidt Miksa bútorgyáros, a Kiscelli-kastély hajdani tulajdonosának híres szeretője is szívesen tanyázott az orfeumban. Ő az, akit a komornája 1914-ben megfojtott, és némi segédlettel a Dunába dobott (erről szól a Félvilág című film).

Kevesen tudják, de Somossy Károlynak köszönhető az első magyarországi filmvetítés is.

Ne mai értelemben vett történetmesélő filmre gondoljatok, inkább csak rövid, fekete-fehér, néma mozgóképjeleneteket láthattak az emberek, de persze ez attól még csodának számított – a Lumière fivéreknek köszönhetően a világ első filmvetítésére csak egy évvel korábban került sor! Az orfeum télikertjében került sor a nagy eseményre. A vetítés előtt hírverésként a Váci utcában a járókelőknek mutattak egy-egy rövidebb mozgófelvételt, amelyet Jókai Mór is látott, és egészen tűzbe jött.

Ez volt Somossy karrierjének csúcsa. De gyors volt a lejtmenet.

A Konstantinápoly mulatónegyed csődje után kénytelen volt a Nagymező utcai mulatóját is elárvereztetni.

Az Első Fővárosi Orfeum 1899-ben zárt be. (Az épületet Waldmann Imre vásárolta meg, majd az amerikai üzletember, Ben Blumenthal tulajdonába került, aki átalakíttatta, és az egykori az orfeum 1922-ben az Operett Színház nevet kapta – ekkortájt szinte minden egykori mulatóból színház lett. Az egykori télikertből pedig Moulin Rouge lett, majd Kálmán Imre Teátrum, benne a Somossy Szalonnal.)

Somossy ekkor már (1899-re ugrottam vissza) idős ember, és bár a születési ideje bizonytalan, de a századfordulón már mindenképpen hetven év felett volt. Waldmann Imre, hogy ne legyen konkurenciája, havi 600 koronát fizetett neki, azzal a feltétellel, hogy többé nem nyit orfeumot. De Somossy csak pár hónapig bírta a tétlenséget, aztán 1901 végén megnyitotta az Új-Somossy Orfeumot a Király utcában, ám egy év múlva az is tönkrement. Teljesen elszegényedve 1902. szeptember 19-én halt meg az egykori orfeumával szemközti picike bérlakásában. Ez ám a csattanó! Még a halálával is legendát írt.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT

Kurucz Adrienn