–

A nők teste köztulajdon, annak birtokosa soha nem csak az adott nőnemű egyén volt. A nők méhe közügy, a közbeszéd része, hány gyereket szülnek, hogyan kellene dolgozniuk, teljesíteniük az élet különböző területein, és az sem mindegy, hogyan néznek ki ezek a szóban forgó női testek. A nőknek mindig is megmondták, milyennek kellene lenniük, hogyan kellene viselkedniük, hogyan kellene gyereket nevelniük, feleségként, háziasszonyként funkcionálniuk, szájat befogniuk, egyszóval létezniük. Ennek a nők ilyen-olyan mértékben megpróbáltak, megpróbálnak ellenszegülni, de a mai napig ugyanaz a fáma, csak más köntösben: egy nőnek kijelölik a világban az útját, ha attól eltér, akkor mindenféle billogot kap. (Igazából, ha nem tér el, akkor is.)

Asszonyra díszt a hallgatás hoz – tarja az ókori mondás, és a mai napig van olyan nőmotivátor, aki ezzel operál.

Merthogy megmondják azt is, hogyan legyél kedves, halkszavú, finom, kecses, vékony, légies, bájos, édes, szeresd a kiscicákat, a gyerekeket, akarj babázni, aztán szülni, nem egyet, sokat, tanulj meg főzni, mosni, takarítani, vasalni, legyen rendben a porta, tiszta udvar, rendes ház, tanuld meg korán, hisz odahaza a nagyanyádnál ez volt felhímezve a falra, álljon kezedben jól a fakanál, este az urad farka, de pirulj bele, hopsz, ilyenről egy rendes asszony nem beszél, szimplán csak jól míveli, hajat felköt, le a paplan alá, ajak benyálaz, nem ellenkezik. Gyerekkel türelmes, urával is, este hétre vacsora az asztalon, de legyen karrierje is, dolgozzon, hozzon pénzt a családi kasszába, csak isten óvja attól, hogy sikeresebb legyen, mint a férje, mert akkor nincs pardon, különben is, milyen nő az, aki csak a karrierjére koncentrál. Ha gyereket szült, maradjon vele otthon, ameddig csak tud, ha visszament dolgozni, tegyen úgy, mintha nem lenne gyereke, közben adjon magára, legalább annyira, mintha se gyereke, se munkája nem lenne, legyen feszes a segge, a narancsbőr a vákuumos fogyasztógépek világában már gáz, ruhája, körme, arca rendezett legyen. Tudja azt is, mivel lehet megfogni a férfit, velük hogyan kell kommunikálni, szépen, visszafogottan, egy nő nem kiabál soha, úgy éri el, hogy odafigyeljenek rá.

Ne legyen kurva sem, legyen felelős a szexuális élete, ne feküdjön le sok férfival, méhe csak akkor legyen termékeny, ha a másik fél is úgy akarja, teherbe véletlenül sose essen, ha igen, akkor magára vessen, akkor menstruáljon, amikor kell.

És akkor már témánál is vagyunk, a héten megjelent javaslat, amit el is fogadtak, miszerint minden abortuszra vállalkozó nőnek meg kell hallgatnia a magzat szívhangját. Kínozzuk még a nőket tovább, dobjuk sutba, hogy egy nő az abortuszt nem jókedvében választja. 

Amikor 2017-ben kijött a Margaret Atwood 1985-ös regényéből készített sorozat, tarolt szerte a világon. Hogy miért éppen ennyi idő elteltével vették elő, miért épp akkor ütött nagyot, az nem kérdés. Az Amerikai Egyesült Államok elnökének már megválasztották a nyíltan nőgyűlölő Trumpot, Atwood pedig így nyilatkozott: semmi olyat nem írt bele a könyvébe, amit a történelem folyamán ne tettek volna meg a nőkkel. Nemiszervcsonkítás, nemi erőszak, gyerek elragadása az anya mellől, alacsonyabb sorba taszítás, kiszolgáltatottság, fizikai bántalmazás, lelki terror, hogy csak a legáltalánosabbakat tegyem bele a csokorba, de a lista ennél jóval terjedelmesebb.

Gileád (a neve is mennyire ütős…) disztópikus vázlata egy csapásra lett valóságos, túl közeli és rettenetesen félelmetes.

Túlságosan könnyű volt elképzelni, hogy a képzelet szüleménye bizony bármikor valósággá válhat, aki követi a világpolitikát, az legalábbis megretten. Öt évvel ezelőtt viszont az még a jövő zenéje volt, hogy az Egyesült Államokban szigorítsák az abortusztörvényt, tavaly pedig az, hogy itthon hozzányúljon a kormány ehhez. Persze – ahogyan a sorozat is taglalja –, kis lépésekkel kezdik, előbb csak egy picit rottyantanak alánk, hogy fokozatosan kezdjünk el főni abban a bizonyos lében, hogy szokjuk meg az összes rendelkezést szép sorban, és a végén már a szemünk se rebbenjen. 

A szolgálólány meséje tehát nagyon aktuális, sőt, sajnos egyre aktuálisabb, de a kiváló ritmusban, bravúros színészekkel, látvánnyal és zseniális történetvezetéssel elkezdett sorozat a második évad végén elért el tetőfokára, a harmadik évadban indokolatlan szenvedéspornóvá vált, a negyedikben pedig átváltott bosszúpornóba. Én már a harmadik évad végére azt kívántam a főhősnek, inkább haljon meg, csak ne kelljen több megpróbáltatást elviselnie, de azt semmiképp nem akartam végignézni, ahogyan ő maga is azzá válik, amivé az őt elnyomók. Nem éreztem megváltást a negyedik évad utolsó jeleneténél, amikor végre megtörténik az, aminek már kábé két évaddal korábban meg kellett volna történnie, és nincs bennem drukk már az iránt sem, hogy végre megtalálhassa a gyerekét.

A sztoriról túl sok bőrt akartak lehúzni, túlságosan sok vért, kegyetlenséget, aljasságot sűrítettek bele, és a főhős olyannyira kiüresedett, hogy az ötödik évad elején már csak egy droidot kapunk, aki nem több azoknál, akik őt megpróbálták eltiporni. 

Bármennyire akarom szeretni, már jó ideje nem tudom. Nem érzek semmi mást, csak undort, mert az elénk tárt kegyetlen bosszú nem ad feloldozást, semennyire nem ad értelmet a szenvedésnek. 

Szentesi Éva

Képek: Hulu

Szentesi Éva