A szesztilalom az USA-ban több mint egy évtizeden át érvényben volt. Ez persze egyáltalán nem jelentette azt, hogy az emberek nem fogyasztottak alkoholt. Az illegális szeszfőzdék ugyanis villámgyorsan megépültek, a kor gengszterei pedig felismerték az új rendszerben rejlő lehetőségeket, és igyekeztek kiépíteni az egyeduralmukat. Ahogy a tiltás volt az évtized törvénybe iktatott hívószava, úgy szökkent szárba a bűnözés. 

És ezzel párhuzamosan a tiltott (fermentált) gyümölcs, na, meg a szabadság megélése – „csakazértis”. Nem csoda, hogy a női divat is felszabadult…

De mit jelentett pontosan ez a felszabadulás?

A nők az első világháború végét követő évekig, szoros keretek közé szorították magukat. A vékony derekak és a hosszú szoknyák évszázadai azonban éppen eleget fojtogatták a női testeket, és pont itt volt az ideje annak, hogy a nők ismét szabadon lélegezhessenek a ruháikban. A fűzőket és a földig érő, abroncsos szoknyákat úgy száműzték a ruhatáraikból, mintha ott se lettek volna. A lehetetlenül vékony darázsderekak kora lejárt, helyette lecsúszott a sziluett vonala a csípő aljáig, és egyenes ceruzaformát kaptak a női tónusok. Egyebek mellett, a sziluettet is lenyúlták a férfiaktól, rövidre nyíratták a hajukat (ilyesmi azelőtt elképzelhetetlen volt), és megmutatták térdeiket (na, meg ez is az volt). 

Divat lett a dohányzás, a fehérre festett arc, a szemöldök kitépkedése és frivol újrafestése, a vörös rúzzsal cakkos száj formázása, a kalapok, a bubifrizurák, a derékig érő gyöngysorok, a megszámlálhatatlan számú karperec, de még a káromkodás is, ami addig aztán végképp tényleg csak férfiaknak volt illendő (mondjuk, egyesek szerint ez ma is így van). 

A felbátorodott nők előszeretettel öltöttek magukra tollboákat, csillogó ruhákat, rojtokat. És mivel a korra erőteljesen hatott a jazz és a charleston, a cipők formái leginkább a tánccipőkre hasonlítottak. Az erősen dekoltált hátmegoldásokat is kedvelték, amíg elölről szinte teljesen eltüntették a dekoltázsukat. 

Ebben a korban született meg az egyik legnagyobb divatbirodalom, a Chanel-divatház a párizsi Cambon 31. szám alatt. Coco Chanel ebben az évtizedben fektette le a női divat legújabb alapjait, majd vitte tovább a húszas évek örökségét a későbbi időszakokra. Chanel egyik legfontosabb alaptétele volt ugyanis a kényelem, amely ezen évtized hatásának köszönhető. Nem csoda tehát, hogy megannyi filmet megihletett a kor és az életérzés.

A következőkben olyan alkotások képkockáin csodálhatjátok meg a húszas évek női divatját, amiket majdnem biztos, hogy ti is láttatok már korábban, de még most is jólesik nézegetni, sőt, akár hordani is őket. Jó csemegézést!

Van, aki forrón szereti/Some like it hot (Rendező: Billy Wilder, 1959)

Tony Curtis és Jack Lemmon, Van, aki forrón szereti/Some like it hot (Ashton Productions, 1959)

Jack Lemmon és Tony Curtis igazi húszas évekbeli „bombázót” alakított Marylin Monroe mellett ebben az 1959-es moziban. Tűsarkakon próbálják meghódítani szívük hölgyét… ki több, ki kevesebb sikerrel. Mondjuk, ebben az esetben, azt hiszem, szerencse, hogy nem voltak erősen dekoltáltak ezek a ruhák...

Oscar (Rendező: John Landis, 1991)

Ornella Muti, Sylvester Stallone, és Marissa Tomei, Oscar (Touchstone Pictures, 1991)

Az Oscar című film gyerekkorom egyik kedvenc mozija volt. A halszálkás öltönyöket nagyon kedvelték abban a korban a férfiak. Azt nagyon sajnálom, hogy a Sofia Provolone-t alakító Ornella Mutiról nem találtam több olyan képet, amin rendesen látszanak a ruhái.

Chicago (Rendező: Rob Marshall, 2002)

Renée Zellweger és Catherine Zeta-Jones, Chicago (Miramax, 2002)

És akkor jön a Chicago, a zseniális szatirikus musical, amiben olyan csodás jelmezek vannak, hogy már csak azokért is érdemes megnézni. A charleston cipő, a csillogó, strasszos ruhák, a hátkivágás, a comb és térdvillantás, a kalapok, egytől-egyig a kor legfőbb stílusjegyeit idézik.

Queen Latifah, Chicago (Miramax, 2002)

Na, és persze abban a korban is volt olyan, aki ha akarta, akkor sem tudta volna leszorítani a melleit.

Catherine Zeta-Jones, Chicago (Miramax Films, 2002)

Ez a kalap és a szőrme nagyon jellegzetes volt akkoriban.

A nagy Gatsby/The Great Gatsby (Rendező: Baz Luhrmann, 2013)

A legparádésabb jelmezeket mégsem a 2002-es Chicago vonultatta fel, hanem F. Scott Fitzgerald 1925-ös romantikus thrilleréből készült filmadaptáció, A nagy Gatsby. A fantasztikus képi világgal rendelkező mozit öt éve mutatták be Leonardo DiCaprio és Carey Mulligan főszereplésével, ráadásul a legjobb díszletnek és jelmeznek járó Oscar-díjakat is sikerült bezsebelnie, ezeket Catherine Martin vihette haza – nagyon is megérdemelten. A filmnek óriási hatása volt néhány évig a divattervezők munkájára, de még a partiszervezőkre is világszerte. (Én is voltam tematikus The Great Gatsby buliban beöltözve, lásd lejjebb a képet.)

Carey Mulligan, A Nagy Gatsby/The Great Gatsby (Village Roadshow Pictures, 2013)

A jelmezeken Catherine Martin együtt munkálkodott Miuccia Pradaval, és rengeteg ötletet hoztak el a Prada és a Miu Miu divatarchívumából. A jelenetekben megjelenő ékszerek pedig nem kisebb nevet viselnek, mint a Tiffany. Azt hiszem, bátran ki lehet jelenteni, hogy ez a film szolgálja a legkorhűbb és legpazarabb mintát a húszas évek korszakáról az Amerikai Egyesült Államokban. Én évről évre megnézem, annyira élvezetesnek találom a látványt.

Carey Mulligan, A nagy Gatsby/The Great Gatsby (Village Roadshow Pictures, 2013)

Elizabeth Debicki, A nagy Gatsby/The Great Gatsby (Village Roadshow Pictures, 2013)

A Gatsby képsoraival köszönök el. 

És bónusznak megnézhetitek, hogyan öltöztünk mi be a bulira 2013-ban:

A partyt Hubert barátom szervezte a KIOSK Budapestben, imád tematikus bulikat szervezni, rendszerint a születésnapját is mindig így ünnepeljük. A lányokon korhű ruha és fejdísz van, én pedig egy fűzőt, lila tollboát, bubira nyírt parókát, és egy kézzel készített nyakéket viselek. Imádtuk ezt a bulit.

Szentesi Éva