Az elátkozott kilencedik – A mesterséges intelligencia törte meg Beethoven átkát

–

„Olybá tűnik, valami távol tart bennünket a tizediktől, mintha valami olyasmi volna abban, amit még nem szabad megtudnunk, amire még nem állunk készen” – folytatja Schönberg a tizedik szimfóniával kapcsolatos mítoszra vonatkozó fejtegetését. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az „elátkozott kilencedik” legendájának nagy része csak utólag jött létre, ugyanakkor egy része – amint azt az osztrák komponista szavai mutatják – nagyon is valódi.

No de haladjunk csak szép sorjában

Egy-egy nagy zeneszerző halála mindig mélyen megrázza a zenekedvelőket és a pályatársakat. Az pedig a mai napig újra meg újra felmerülő kérdés, hogy szabad-e, illik-e, lehetséges-e befejezni a be nem fejezettet – vagy az maradjon befejezhetetlen.

Minden idők egyik legnagyobb karmestere, Arturo Toscanini például hiába tudott arról, hogy Puccini halála után Alfano befejezte a nagy operaszerző vázlatai alapján a Turandot című operát, a dirigens 1926. április 25-én a befejezetlen darabot vezényelte el a premieren.

Az utolsó, Puccini által lejegyzett hang után Toscanini letette a pálcáját, majd életében először és utoljára a közönséghez fordult:

„Qui finisce l'opera, perché a questo punto il maestro è morto” – „Itt vége az operának, mert a szerző meghalt”. A mondat csakhamar úgy kúszott be a köztudatba, hogy Toscanini úgy fogalmazott: „ekkor a halál legyőzte a művészetet”.

Ahogy a Turandotot Alfano zárlatával, úgy más műveket is előadnak későbbi befejezésekkel, erről azonban mindig is megoszlik majd a közönség és a szakma véleménye.

A szimfónia – mint nagyszabású zenei forma – mindig is kiemelt szerepet játszott az egyes szerzők életművében: Mahler például azt vallotta, hogy ha valami nyomot akar hagyni a zenetörténetben, akkor feltétlenül szimfóniákat kell komponálnia.

De hogy miért épp a kilencedik az elátkozott?

Minden Beethovennel kezdődött

Sokan vallják, hogy Beethoven a zenetörténet legnagyobb elméje, akinek életművével nem ér fel semmi – és az sem csoda, hogy már életében természetfeletti hatalommal ruházták fel a zeneszerzőt. Gondoljunk csak bele, micsoda műveket hozott létre úgy, hogy a hallása szép lassan teljesen cserbenhagyta! Spatulákkal komponált, amikor már nem hallott semmit: a falapocskák segítségével a hangok rezgését érzékelte.

Szóval az átok.

Beethoven kilencedik szimfóniáját mindannyian ismerjük: az 1924-ben befejezett magnum opus, amelyek Örömódája az Európai Unió himnusza, az egyik legismertebb zenemű a világon. A tizedik szimfóniának viszont csak vázlatai maradtak ránk Beethoven utolsó időszakából, amikor fekvőbetegként már nem tudott a szokásos módszerével komponálni.

A művet 2019-ben kezdték „megírni” a mesterséges intelligencia segítségével – de erről majd később. Előbb hadd meséljek még egy kicsit arról a bizonyos átokról.

Bruckner – szimfónia Istennek

A hagyomány szerint Anton Bruckner, az istenfélő, kényszerbeteg, magába forduló, a halál bűvöletében élő komponista utolsó, kilencedik szimfóniáját egyenesen a Jóistennek írta.

Bruckner 1896. október 11-én hunyt el, a negyedik tételt sohasem írta meg a d-moll szimfóniához – ami csak növelte Mahler babonás rettegését a kilencedik átkától.

Bruckner műve egyébként elképesztően erőteljes és hatásos, drámai erejű mű, érdemes egyszer hangversenyteremben is meghallgatni, letaglózó élmény.

Mahler, aki ki akarta cselezni a halált

1911-et írunk, Gustav Mahlernek nemrég mutatták be nyolcadik szimfóniáját. Az újságok arról írnak, hogy a mester egészsége hanyatlik, ezen megrendülve Thomas Mann találkozót szervez a komponistával. Az íróra nagy hatást gyakorol Mahler – ha valaki elolvassa a Halál Velencébent, a főszereplő Aschenbach leírásában könnyen ráismerhet a zeneszerző vonásaira. Mahler ekkor már nagyon is tisztában volt azzal, hogy földi ideje véges, ám még tele volt zenei ötletekkel.

Így – mivel a halál árnyékában egyre fenyegetőbbnek tetszett a kilencedik szimfónia átka, úgy döntött, hogy a következő nagyobb lélegzetű műve nem szimfónia lesz. Így, mielőtt belefogott a kilencedikbe, megírta a „Dal a Földről” című művét – ami hattételes, tehát formailag szándékosan kerüli a szimfóniát.

A ciklus kínai versek átköltésein alapul, és valamennyi tétele az élet egy-egy hangulatát, szakaszát mutatja be, a végső szakasz pedig a Búcsú címet viseli. A formai eltéréstől függetlenül a Dal a Földről persze még szimfónia. Az átkot pedig nem tudta kicselezni: egy évvel később dolgozni kezdett ugyan a tizedik szimfóniáján, ám befejezni már nem tudta.

Schubert – aki így akarta befejezni?

Schubert tragikusan fiatalon, mindössze harmincegy esztendősen hunyt el 1828. novemberében. Halálát szalmonellafertőzés szövődményei (más források szerint ólommérgezés vagy szifilisz) okozták.

Az utolsó kívánsága az volt, hogy halálos ágyánál barátja, Karl Holz hegedűművész és egy vonósnégyes játsszon neki – utolsóként Beethoven cisz-moll vonósnégyesét szerette volna hallani.

Ez sok mindent elmond Schubert Beethoven iránti áhítatáról, arról nem is beszélve, hogy fáklyavivő is volt Beethoven temetési menetében, és saját kérésére idolja közelében helyezték végső nyugalomra Bécsben.

1838-ban, Schumann egy bécsi látogatás során fedezte fel Schubert 9. „Nagy” C-dúr szimfóniájának kéziratára. A nyolcadik, H-moll szimfóniát egyes szakírók nyolcadikként, mások hetedikként tartják számon az életműben, és Befejezetlenként is emlegetik, így aztán teljes a zűrzavar. (Egyesek szerint viszont nem befejezetlen a mű, hanem nagyon is direkt ér így véget.)

De vissza az átokhoz: Schubert élete utolsó heteit a D-dúr szimfónia vázlataival töltötte, de sohasem fejezte be a művet, ami a hetvenes évekig azonosítatlanul lappangott. Akkor aztán Ernst Hilmar zenetörténész megtalálta, Brian Newbould pedig befejezte, s azóta is Schubert tizedik szimfóniájaként hivatkoznak rá. Mivel csak két tétel vázlata volt készen, mondhatjuk, hogy Schubertet is elérte az átok: nem ért a tizedik végére.

Dvořák, aki az újvilágból írt

A cseh komponista legismertebb műve – amely egyben minden idők egyik leggyakrabban játszott szimfóniája – a IX., „Újvilág” szimfónia, 1893-ban fejezte be Amerikában (innen az elnevezés). Az elsöprő sikert arató szimfóniát 1904 áprilisában több ezren hallgatták a Cseh Zenei Fesztivál keretében – ekkor azonban a Mester már ágyban fekvő beteg volt: leterítette az influenza. Hatvankét esztendős volt, amikor május elsején elhunyt.

Noha az Újvilágot ma már a kilencedikként emlegetjük, az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt a művet akkoriban ötödikként tartották számon, és csak az életmű rendezése után kapta meg az időrendileg neki járó kilences sorszámot.

Ezzel még nincs vége a sornak: Kurt Attenberg, David Maslanka, Vincent Persichetti, Alfred Schnittke, Roger Sessions és Elie Siegmesister zeneszerzők is az „elátkozott kilencedik” átkához kapcsolhatók.  

A gép forog, az alkotó pihen?

2020-ban Európa-szerte Beethoven születésének 250. évfordulóját ünnepeltünk. Az egyik legnagyobb hírverést kapott eseménye az eseménysorozatnak az volt, hogy a (Deutsche) Telekom kezdeményezésére nemzetközi tudósokból, zeneszerzőkből, zenetörténészekből és technológiai szakemberekből álló csoport a mesterséges intelligencia (MI) bevonásával befejezi a tizedik szimfóniát. Megtöri az átkot, egyszer és mindenkorra.

A végeredményt Beethoven szülővárosában, Bonnban mutatták be 2021 októberében, és egy rendezvényen idehaza is hallhattuk, mi történik, ha a MI „kezelésbe veszi” a nagy mester vázlatait.

A könnyűzenében már egyáltalán nem szokatlan a mesterséges intelligencia használata, és nem csupán a lejátszási listák összeállítása, hanem a dalszerzés esetében sem. Szerintem nagyon izgalmas kísérlet ez a komolyzene műfajában is.

Még akkor is, ha értem, hogy sokan idegenkednek a technológia ilyen mértékű befolyásától a klasszikusok esetében. Ahogy Szabó Melinda, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese a hazai bemutatón elmondta: a mesterséges intelligencia és az emberi tudás kölcsönhatása „lehetőséget jelent tanulásra, inspirációra, tudásmegosztásra, arra, hogy a korlátainkat tágítsuk”.

Annak pedig, aki szerint a gépeket és az elektronikát hagyjuk ki a komolyzenéből, álljék itt befejezésül a komponista Busoni vicce Leopold Godowsky lengyel származású, elképesztő virtuozitásáról, gépszerű precizitásáról ismert zongoraművészről:

– Mi a különbség Godowsky és a gépzongora között?
– Godowsky tízszer gyorsabban, a gépzongora tízszer annyi érzéssel tud játszani.

Csepelyi Adrienn

 Kiemelt kép: Getty Images/Universal History Archive