–

Imre a kanapén ül vagy inkább hever, nehéz eldönteni. Ha ránézel, az az érzésed, egy sör hiányzik a baljából, egy távirányító a jobbjából, és egy puff a lába alól. De mivel a koszlott kanapé a lakás egyetlen bútordarabja, meg kell elégednünk a sör, a távirányító és a puff nélküli terpeszkedéssel, pontosabban Imrének kell megelégednie ezzel, mert nekünk végül is teljesen mindegy, kényelmesen ül-e emberünk, és egyébként se figyelünk már rá, ugyanis átviharzik a szobán egy nő, és odakapjuk a fejünket.

Nem azért, mert gyönyörű (az, amúgy), hanem mert nagyon hangos. Még egy gyakorlatilag üres lakásban is képes zajt csapni, csörögnek az ékszerei, ahogy magyaráz, kopog a cipője sarka a parkettán, és kétszer olyan hangosan beszél, mint az akusztika indokolná – vagy Imre hallása.

Most éppen azt magyarázza, mit magyarázza, ordítja a telefonba valakinek, hogy öt perce van ideérni, különben ki van rúgva!

Két órája várnak a kivitelezőre, akit Imre első lakásfelújításakor még brigádvezetőnek hívtak, úgy emlékszik. És dereng neki, hogy annak idején nem két órát, hanem két hónapot késtek a szakik, de a volt felesége nem csinált ekkora cirkuszt, mint most ez a nő, akivel ő, Imre épp összeköltözni készül.

Van saját lakásuk amúgy, sőt lakásaik, a nőé még kicsit nagyobb is, mint az, amibe Imre költözött az utolsó válása után, de mégse cuccolhat át, mint egy lúzer, a barátnőjéhez – a barátnője szerint.

Ő meg nem megy Imréhez, legyen bármilyen pöpec is az a kilencven négyzetméter, mégiscsak kevés, nem férnek el ketten, meg a nő ruhái, meg a kutyák.

Imre sokat gondolkodott, hova lehetne elpasszolni a két idegesítő, nyálcsíkot húzó, elkényeztetett dögöt, de aztán arra jutott, ha maradnak, talán nem jut eszébe a nőnek, hogy még nem szült, és esetleg szeretne.

Imre kevés dologban volt határozott, de azt eldöntötte: nem lesz több gyereke.

Akkor inkább a kutyák.

És bár a nő azt mondta, nem baj, úgyis megmondta a nőgyógyász, fejletlen a méhe a terhességhez, Imre látta, hogy lett a volt osztálytársa, Oszi ikres apuka pillanatok alatt egy másik „nemlehetgyerekem” kapcsolatból, megspékelve azzal az extrával, hogy Oszi harmadik felesége is terhes volt épp, igaz, ő nem is mondta, hogy kizárt, hogy az legyen.

Imrének mind a két volt felesége szült, kettőt az első, egyet a második. Az idősebb fiát alig ismerte, csak aludni járt haza, amikor kicsi volt. Nem, akkor nem voltak szeretői, akkor még főnöke volt.

A második fia azután született, hogy a felesége elköltözött az elsővel.

Az anyja Imre titkárnője volt, igen, tudom, halálosan közhelyes fordulat, de mit tegyek, tényleg az volt, a titkárnője. Megesett a szíve a drága, szomorú Imrén, így magyarázta az esetet az anyjának, özvegy Kontyinénak meg a többi különböző korú öregasszonynak a családban, hisz el kellett terelni a figyelmet arról a tényről, hogy Imre házas ember. De valójában már rég kinézte magának a főnökét, úgyhogy haza is cipelte gyorsan, ahogy elárvult, és megkínálta egy kanapéval, amelyen ki lehetett sóhajtozni mindent, ami fájt.

Kilenc hónap múlva megszületett Boldizsár, Imre második fia.

Szó sincs arról, hogy nem akarták.

Imre második felesége (igaz, hivatalosan csak később lett második feleség) 42 éves volt, és pontosan tudta: most vagy soha. Imre pedig ráhagyta. Hálás volt egyrészt a kanapéért, másrészt iszonyatosan haragudott az első feleségére, amiért elköltözött tőle.

Olyan nagy volt benne az indulat, hogy képtelen volt uralkodni magán, amikor egymás közelébe kerültek a közös gyerek kapcsán. Pedig amúgy a legrémesebb ügyféllel is farkasszemet nézett bármikor, rettenthetetlen volt, ha üzletelt, csak a nők zavarták össze a gondolatait, miattuk vesztette el legendás önuralmát.

Egyszer például annyira összevesztek az első feleségével, hogy a szomszédok rájuk hívták a rendőrséget.

Pedig nem verekedtek. Az üvöltözés utáni puffanások eredete épp a békülés volt, ami olyan jól sikerült, hogy Imrének lett még egy gyereke, ezúttal egy kislány.

Talán a fogantatás emlékezetes estéje miatt, vagy mert Imrének nemcsak a prosztatája, de a szíve is nőtt a korral, ez a gyerek, ez a legkisebb lett a mindene. A drága kis békája. (Ő hívta így, nem én!)

A titkárnő, akarom mondani, a második feleség, azonnal kirakta Imrét a kanapéról, amint hírét vette a béka, akarom mondani, a kislány érkezésének, és még meg is átkozta Imrét a hűtlensége miatt. Pontosabban a karmát emlegette, amely majd gondoskodik helyette a bosszúról.

Imre nem igazán volt tisztában a karma működésével, ahogy a mosógépet se tudta kezelni például, a jegyesoktatás volt az utolsó spirituális képzése, amelyre még az első feleségével jártak sok évvel azelőtt. És bár sok mindenről szó esett, átkozódó titkárnőről és a végzetes karmáról egy szó sem hangzott el.

És ami azt illeti, erről a fiatal nőről sem beszélt az atya, mint opcióról, aki akkor került a képbe, amikor Imrére és az első-harmadik feleségre már rég nem hívtak rendőrséget a szomszédok.

Igen, csönd volt végre Imre szerint, a neje szerint viszont sivár dögunalom. Ezt a véleményét gyakorta meg is osztotta Imrével, aki nem értette, mi baja megint az asszonynak, amikor végre minden szempontból révbe értek, és oly sok viszály után rendeződtek a családi viszonylataik is (Imre elvált a második feleségétől, és elvette újra az elsőt), amire a Maldív-szigeteken koccintottak immár, nem Balatonfenyvesen, mint az első nászútjukon. 

Meneküljünk a 70-es évekbe! Akkor még ott voltunk egymásnak

Kult – 2021. március 12. – GyD

 

Igaz, akkoriban, mármint a balatonfenyvesi akkoriban, még szerette a felesége. Azért ez a bizonyosság hiányzott Imrének az aranyszínű homokban heverészve is. És sok koktélt kellett meginnia a bárban, hogy el tudjon aludni régi-új asszonya mellett az ágyban, akit teljesen kiszívott a nap, és rendre korán ledőlt.

Hogy az asszony még se vált egészen közönyössé iránta, arra abból a cirkuszból következtetett utóbb Imre, amit azután rendezett, hogy megcsalta, és lebukott.

Az még nem ez a nő volt, aki most a kivitelezőt fenyegeti az új lakásban, hanem egy másik, akinek már nem emlékszik pontosan az arcára, de a nevére igen, úgy hívták: Auguszta. Imre szerint ez a pompás név sokkal jobban illett volna az elődjére, a korábbi szeretőjére, na az igazi dáma volt, ellentétben azzal a nővel, aki miatt a felesége kidobta, pedig annyira se érdekelte Imrét, hogy megjegyezze az arcát.

A dáma pedig, akivel még ma is álmodik jobb éjszakáin, valószínűleg pont ugyanúgy volt vele, mint ő azzal, aki az Auguszta nevet birtokolta (Imre szerint) méltatlanul.

Imre úgy érezte, öreg ő már ehhez a zűrzavarhoz.

Elhatározta, hogy ezentúl egyedül fog élni, ha lesznek is nők az életében, be ugyan nem költözik egy se. Kivett egy menő lakást, amiben egy szeget sem kellett bevernie a falba, adott volt a kanapé, a tévé, a puff, sört meg vett hazafelé, hátradőlhetett szép kényelmesen.

Csakhogy a második felesége átka egy napon becsöngetett hozzá, hogy ne legyen nyugta mégse. Szó szerint ez történt: a szomszédban lakó fiatal nő didergett az ajtóban egy szál kombinéban egy este. Kizárta magát a lakásából, amikor kilibegett a folyosóra meglocsolni a dieffenbachiát.

Imre betessékelte (a nőt, nem a dieffenbachiát), lakatost hívott, és még egy kávét is főzött a konyhában, amiről nem tudta, hogy már nem sokáig az övé.

  

Hogy miként jutottak el a kávétól az összeköltözésig (és a megbízhatatlan kivitelezőig), azt nem tudta volna Imre pontosan felidézni. De nem is gondolkodik rajta, ugyanis most épp azon töri a fejét, mi lehet a különbség a meggyszín és a mahagóni között – a nő ugyanis, miután leteszi a telefont, azt kezdi el magyarázni, hogy ezek a színek jöhetnek szóba.

Hogy minek kapcsán, azt Imre nem hallja, mert közben kiment dohányozni az erkélyre, és csak foszlányok jutnak el hozzá a nő izgatott monológjából. Attól nem kell tartania, hogy kilép utána a balkonra: utálja a cigarettafüstöt.

Imre is nehezen szokott vissza, már vagy huszonöt éve letette a cigarettát. Akkor született az első gyereke. Aki alig pár évvel fiatalabb az új nőnél, aki most a falat tervezi festeni vagy bútort választ, ki tudja.

Imrének eszébe jut, hogy talán felhívhatnák az első feleségét, olyan jó szeme van az ilyen dolgokhoz, ráadásul rutinos költöző ugye, talán adna pár jótanácsot. Vagy felhívhatná a gyerekeket, ugorjanak át, nézzék meg az új kéglit. A lányának lesz itt úgyis saját szobája, a fiúknak nem, már nagyok, meg aztán úgyse aludnának soha itt, az apjuknál. A béka, a kisbéka talán. Bár nem szereti ő se ezt az új nőt. Akit viszont el lehetne küldeni hamarosan valami jó kis wellnessre a barátnőivel…

Imigyen töpreng Imre az erkélyen, de aztán mégiscsak befut a kivitelező, és nincs már idő felhívnia a lányát. Meg kell beszélni sürgősen, hogy a meggyszín vagy a mahagóni lesz a nyerő.

Kurucz Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/seb_ra