Takács Dalma/WMN: Hogy lehet bekerülni a Síkidegvagyok-csapatba?

Turai Barnabás: A Síkideget két nagyon kedves barátom, Rádler Luca és Zékány Levente hozták létre, eredetileg azért, hogy a baráti körüket szórakoztassák. Amikor megtaláltam, rengeteget nevettem rajta, és mivel régóta készítek videókat, küldtem néhányat Lucának. Korábban a barátaimnak mutattam csak meg őket, és már többen is javasolták, hogy csináljak ezeknek egy Insta-oldalt, de nem tudtam, mennyire érdekesek, illetve nem is feltétlenül akartam ezeket a saját nevem alatt publikálni. Aztán mivel Lucának nagyon tetszettek a videók, a javaslatára kikerült néhány a Síkidegvagyokra, így a posztokat most már Insta-sztorik egészítik ki.

T. D./WMN: Egy éve kezdtetek bele, és már közel negyvenezer követőtök van. Szerinted mi az oka annak, hogy ennyire betalált az oldal?

T. B.: Valószínűleg az, hogy nagyon koherens, könnyen fogyasztható a tartalom, és könnyű hozzá kapcsolódni. Mindenki ismeri ezeket a kifejezéseket, mindenki kommentelhet a posztok alá, betaggelheti a barátait. Sokan tudnak vele azonosulni, és mindenki részt vehet benne valamilyen módon.

T. D./WMN: Tudatosan építettétek a brandet?

A cikk a hirdetés után folytatódik!

T. B.: Nem, még csak a dizájnnal sem foglalkoztunk. A posztokat Notes-alkalmazásból fotózzuk ki, ezzel is mutatva, hogy minimális erőfeszítést sem érdemel az egész. Pedig, ha rámész a profilra, most már olyan, mint egy lexikonszintű gyűjtemény.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

@sikidegvagyok által megosztott bejegyzés

T. D./WMN: A középiskolai tesitanártól kezdve a belpesti művészekig rengeteg karaktert parodizáltál már a videóidban. Kritika vagy szerethető karakterrajz ez róluk?

T. B.: Szerintem mindenképpen az utóbbi. Legalábbis remélem, hogy senki sem veszi kritikának. Többen kérdezték már, hogy nem bántó-e vagy sértő-e, amit csinálunk, de szerencsére még egyetlen ilyen visszajelzést sem kaptunk. Sőt, azok szeretik őket legjobban, akikről szólnak a videók! A MoME-sokról készült videót például a MoME is megosztotta.

Természetesen vannak típuselemek, amiket annyiszor látunk, hogy már túl szájbarágósak és fárasztók mindenki számára.

De nagyon fontos, hogy nem az embereket akarom minősíteni ezzel, hanem bizonyos embertípusok ismétlődő karakterisztikáit.

Ha csinálok egy videót például a spirituális-mindfulness coachokról, nem őket gúnyolom ki, hanem azt a jelrendszert állítom középpontba, amit mindannyian használnak. Ezek a jelrendszerek sajnos sokszor támadhatók és átgondolatlanok.

T. D./WMN: Jártál már úgy, hogy észrevetted magadon a mindennapokban, hogy te is használod ezeket az elcsépelt frázisokat?

T. B.: Persze, ezekben a videókban én is benne vagyok, ahogy mindenki. Mindannyian élünk ezekkel a jelrendszerekkel, mindannyiunknál előfordulnak, és ez teljesen rendben van. Viszont, ha ezeket tudatosítjuk, és megpróbáljuk kerülni, akkor színesíthetjük a kommunikációs formákat. Ez egy jó játék: ha nem azt a bejáratott választ adod, amit elvárnak tőled, akkor megbolygatod az emberi kapcsolatokat. Érdemes ezeket megbuherálni időnként, összezavarodnak tőle az emberek, és az nagyon izgalmas.

Mindemellett azt is tudom, hogy ezek a kifejezések sokszor megkönnyítik a párbeszédeket, gördülékenyebbé teszik a kommunikációt. Például a hivatali ügyintézés során, amikor egy nagyon negatív nénivel kerülök szembe, közhelybe komponálható az egész beszélgetésünk. Én eljátszom az alárendelt, kiszolgáltatott karaktert, megcsiklandozom alulról a büszkeségét, ő meg erre hiperkedves lesz. De ugyanez igaz a postán is: sosem tudom, hogy kell megcímezni a borítékot, ezért hosszasan exkuzálom magam, és nagyon kedvesen kérem, hogy mutassák meg, hogy csináljam. Ha adom az emberek alá a lovat, könnyebbé válnak ezek a helyzetek.

T. D./WMN: Ezek szerint az Instán bemutatott karakterisztikák segítik az emberi interakcióidat?

T. B.: Persze, abszolút, nagyon tanulságos nekem a Síkidegvagyok, és van egy homeopatikus jellege is. Azokban a helyzetekben, amikben alapból zavarban lennék, vagy előjönnének az önértékelési problémáim, inkább előrántok egy jelmezt, és eljátszom, mennyire magabiztos vagyok. Belül persze reszketek, mint egy kisgyerek, akinek fogalma sincs, mi történik (nevet).

T. D./WMN: És mit csinálsz, amikor éppen nem vagy síkideg? Mivel foglalkozol civilben?

T. B.: Újságíró voltam négy éven keresztül – ebben volt külpolitika, belpolitika, tévés újságírás és riporterkedés is – most pedig diplomáciai érdekérvényesítéssel foglalkozom egy nonprofit szervezetnél. A zsidó és az izraeli kisebbség jogaiért küzdünk, és politikai szinten próbáljuk azokat képviselni. Rengeteg célkitűzésünk van, szeretnénk javítani a diaszpórikus zsidóságnak és Izraelnek a nemzetek közti megítélésén. Számomra ez mindig nagyon fontos téma volt a származásom miatt, Izraelben tanultam mesterszakon, és a mai napig gyakran utazom ki.

T. D./WMN: Hogyan formálja az identitásod a zsidóságod és a munkád?

T. B.: Az anyai nagyszüleim holokauszttúlélők voltak, és a nulláról kellett felépíteniük mindent. Amikor a mama hazajött Auschwitzból, újra meg kellett teremteniük egy polgári létet.

Ez a családi hagyaték ró az emberre egyfajta felelősséget a szó pozitív értelmében, hiszen azt üzeni, hogy jelen kell lenni, cselekedni kell, és számomra nagyon fontos szempont, hogy kapcsolódjak az örökségemhez.

Nem tudnék olyan munkát végezni, ami nem kíván hatást, ami nem keres egy célt. Az újságírás is ezért vonzott, mert kommunikálhattam számomra fontos témákról, és annak következő lépése ez az érdekérvényesítő munka. Egyszerre van benne a zsidóság és Izrael kérdése, a demokráciáért, az emberi jogokért, az egyenlőségért folytatott küzdelem.

T. D./WMN: Hogyan egyezteted ezt össze a Síkidegvagyokkal? Nehéz elképzelni, hogy ugyanaz az ember csinálja mindkettőt.

T. B.: Többen kérdezték már tőlem, hogy milyen személyiséghasadás kell ahhoz, hogy valaki ezt a kettőt párhuzamosan csinálja. Fontos számomra, hogy jelen legyek a város körforgásában, és ehhez rengeteget hozzátesz a Síkidegvagyok – az elmúlt egy évben rengeteg új barátom lett, új projektek találnak meg, és egyre több a kreatív energiám. Jelöltek a Highlights of Hungary-díjra is, ami hihetetlenül megtisztelő volt.

Viszont tisztában vagyok vele, hogy ez nem tart örökké, egy ponton kimerül majd ez a fajta humor.

Nemrégiben egy vezető politikus felismert egy meetingen, ahol a szervezetem nevében voltam jelen, kiderült, hogy a gyereke mutatta neki a videóimat. Pozitív és kedves volt a reakciója, de elgondolkodtatott a kérdés, hogy mennyire fér meg egymás mellett a kettő.

T. D./WMN: Tartasz tőle, hogy rossz fényt vet a civil munkádra az oldal?

T. B.: Az Instagramon humorizálok, utána pedig leülök egy politikai vezetővel beszélgetni az értékeinkről, és próbálunk hatni egymásra. Abban bízom, hogy, aki látja a videóimat, az színvonalasnak találja ezt a humort, hiszen nem utolsó, kocsis vicceket mesélek. Azt remélem, hogy a kettő tud hatni egymásra pozitívan, és egyszer az engem érdeklő komoly témákat is meg tudom majd osztani a közönségemmel, míg a komoly témákban is tudom hozni azt a felszabadult könnyedséget, amit az Instagramon. A kettő lehet, hogy látszólag távol áll egymástól, de én látom, hogyan ér majd ez össze a jövőben.

Szerintem nagyon érdekes generációs kérdés is ez egyébként. Egyre több olyan ember van, aki a civil munkája mellett online életet is él, és első ránézésre nehezen összeegyeztethető, hogy banki ügyintézőként esetleg beauty bloggerként is jelen van. Szerintem fontos megértenünk, hogy ez is egy létező tér, létezhet egymás mellett a virtuális világ és a valódi jelenlét.

T. D./WMN: Mégis úgy érzed, ennek van egyfajta szavatossági ideje. Miért?

T. B.:

Most egyéves az oldal, és már érzem, hogy fárad.

Van egy csomó videó a telefonomban, amit nem posztolunk ki, mert nem tartjuk őket elég erősnek, és csak azért, hogy legyen kontent, nem fogjuk erőltetni. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy miután virálisak lettek, ugyanazt a humort tolják erőszakosan, de szerintem fontos felismerni, ha már kifáradt egy téma.

Remélem, átjön, hogy én ezt nem veszem komolyan. Tök jó, szórakoztató, meg a karantén alatt remekül narrálta a hétköznapokat, de nem feltétlenül ebből akarok karriert építeni. Ez csak egy állomás, ami arra remek, hogy megismer a magyar közélet egy szűk, belpesti rétege. Aztán innen lehet tovább kaparászni, lehet erősíteni ezen a jelenléten más termékekkel is.

Egyébként most dolgozom egy podcaston Linczényi Márkó barátommal (a The KOLIN frontembere – a szerk.), amiben minden héten elmondjuk, mi idegesített fel bennünket. Szóval a tematika hasonló, de más a formátum, olyan globális, könnyed témák jönnek majd szóba, amiket lehet hallgatni mosogatás közben is. És egy közös számot is készítünk, amiben én fogok énekelni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

@sikidegvagyok által megosztott bejegyzés

T. D./WMN: Te tudsz énekelni?

T. B.: Márkó úgy döntött, hogy tudok. Együtt írtuk meg, és talán klipje is lesz. Mindenesetre remélem, hogy hosszú távon lesznek itt magasztosabb és komolyabb témák is, mint az idegeskedés.

T. D./WMN: Mint például a zsidóság helyzete?

T. B.: Sokat gondolkoztam arról, hogyan tudnék online kommunikálni erről a témáról. Valószínűleg elég sok követőt elvesztenék, ha a Hezbollahról vagy a kóser vágás kérdéséről beszélnék, de bízom abban, hogy organikusan alakulnak a dolgok. Eddig legalábbis ez a tapasztalatom. Két hónapja még stresszeltem azon, hogyan ér össze a két énem, de most már bízom benne, hogy egyszer integránsan is megjelenhet mindez. Szerintem a kiálláson, a megjelenési formán van a hangsúly. Az emberek szeretik, ha valaki őszinte és lelkes.

T. D./WMN: A Síkidegvagyok mellett főzős és kutyás oldalad is volt már. Mik azok a dolgok, amik most leginkább foglalkoztatnak?

T. B.: A főzést mindenképpen szeretném folytatni, és sok más izgalmas projekt van éppen alakulóban. Vannak szépirodalmi ambícióim is, bár ezek egyelőre csak a fióknak szólnak. Szívesen foglalkoznék egyszer komolyabban az írással. Ez az oldal ennek talán katalizátora is lehet most, hogy felbukkanok egy-két helyen, néhányan megismerik a nevem. Bízom benne, hogy ha a sok különböző szál összeér, és én közben megőrzöm az őszinteségemet, az emberek érteni és szeretni fogják, amit csinálok.

Takács Dalma

Képek: Chripkó Lili/WMN