Zseniális színészek, akiknek csak az arcát ismered, a nevét nem: kedvenc epizodistáink

–

Alessandro Nivola

Fene sem tudja, min múlik, hogy valakiből sztár lesz, másból meg színész. Alessandro Nivola simán lehetett volna az előbbi, de ő inkább az utóbbit választotta. Pedig a pályája elején még játszott hősszerelmest Rachel Weisz, Reese Witherspoon és Alicia Silverstone oldalán, és megvoltak neki a nagyobb rangot jelentő klasszikus adaptációk is, például Kenneth Branagh Lóvá tett lovagokja, a Mansfield Park vagy egy Három nővér-átdolgozás. Aztán ahogy elhagyta a harmincat, egyre inkább más kezdte érdekelni, így már fiatalon karakterszínész lett. És milyen!

Nem fogom felsorolni a több mint negyvenöt produkciót, amiben részt vett, de egyet mondhatok: amihez Alessandro Nivola a nevét és az arcát adja, arra érdemes odafigyelni, különösen az utóbbi időben. Ahogy EBBEN az interjúban elmondta: kifejezetten az izgatja, ami a saját személyiségétől minél távolabb áll. És ezt többnyire független (azon belül is gyakran angol) filmekben találja meg. Általában fordított szokott lenni az irány: a brit színészek tendálnak Hollywood felé, ő viszont az ellenkező utat járja. Ahogy a British Independent Film Award gáláján is elmondta, amikor átvette a legjobb mellékszereplőnek járó szobrot (A rabbi lánya című filmben nyújtott kivételes alakításáért).

A pályája felében Nagy-Britanniában forgatott, és tegyük hozzá: még feleséget is onnan importált magának New Yorkba (Emily Mortimerrel 2003 óta vannak együtt, és két gyerekük is van). 

Nem hinném, hogy hiányzik neki a sztársággal együtt járó felhajtás – így is egy rendkívül sokszínű és gazdag karriert épített, és sosem csak a szerepei érdekesek, hanem mindig maga a film is, amihez csatlakozott. Ilyen egy értékes pálya – nem véletlenül a kedvencem! 

Michael Shannon

Ő az a karakterszínész, akit talán már be sem kell mutatni, mert időközben külön státuszt vívott ki magának Hollywoodban – majdnem úgy, ahogy Philip Seymour Hoffmann egykor: úgy játszik főszerepeket, hogy azok nem a klasszikus hőst testesítik meg. Nem is lehetne másmilyeneket ráosztani, mert

különleges ismertetőjegye, hogy van valami félelmetes és kiszámíthatatlan erő benne, ami bármikor robbanhat. 

A Gengszterkorzó hozta meg az áttörést neki 2010-ben, amiben egy elfojtásokkal küszködő, azokat iszonyatos erővel kompenzáló (de időnként persze kitörni hagyó) rendőrt alakított. Ezután jöttek sorra az izgalmas mellékszerepek, amikre Shannont nemcsak a sajátos belső energiái, hanem egyedi külseje és reszelős hangja is predesztinálta. Személyes kedvencem az Éjszakai ragadozók súlyos betegséggel küszködő zsaruja, akit csontra soványodva játszott el, és ezúttal éppen nem a vibráló erőszakosságot, hanem a közeli halál súlyos csendjét és elszánt igazságkeresését hozta fantasztikusan. De még számos emlékezetes alakítást lehetne említeni tőle, amik között talán visszatérő elem a vidéki (közép-nyugati, ahonnan maga is származik), mogorva amerikai jellegzetes karaktere.

Michael Stuhlbarg

Ha már a Gengszterkorzó szóba került, innen ismerhetjük Michael Stuhlbargot is (bár egy évvel korábban már főszerepet játszott a Coen testvéreknél, de egy nálunk kevésbé ismert filmjükben), aki aztán a Szólíts a neveden!-ben nyújtott olyan felejthetetlen alakítást (mint Timothée Chalamet apja), hogy azzal örökre beírta magát a filmtörténetbe. De ezen kívül azzal is, hogy már hét olyan filmben szerepelt, amit a legjobb film Oscar-díjára jelöltek, és ebből három 2017-es (az egyik meg is nyerte: A víz érintése, amiben szintén játszott Michael Shannon is).

Stuhlbarg tehetségére persze nem véletlenül figyelnek fel a legjobb rendezők: nagyon képzett színész. 

Nemcsak hogy New York egyik legnevesebb művészeti egyetemén, a Juilliardon végzett, de rengeteg egyéb helyen is továbbképezte magát, többek között Oxfordban és Londonban, sőt még a litván fővárosban, Vilniusban is. Ezután pedig jókora színházi karriert futott be a Broadwayn, olyan előadásokban, mint a Cabaret vagy az Athéni Timon, de az off-Broadwayn játszott Hamletet, Szókratészt és II. Richárdot is – sok más mellett. Valószínűleg rá végképp igaz a mondás, hogy valósággal feloldódik a szerepeiben, ha ugyanis interjút kell adnia, akkor nagyon nehezen beszél, és – bocsánat, de tényleg – szinte nem mond semmit. Egy karakteren keresztül viszont annyi mindent tud közvetíteni, hogy nem véletlenül lett a Szólíts a neveden! írójának, André Acimannek is a kedvence, aki rá gondolva írta meg a történet folytatását (amiről a WMN-nek is mesélt EBBEN az interjúban) – ez lesz tehát Stuhlbarg egyik eljövendő projektje.

Jeffrey Wright

Lehet, hogy tőlem halljátok először, de korunk egyik legjobb színészéről van szó, aki végképp nem véletlenül dolgozott a legnagyobb rendezőkkel: Julian Schnabellel, Ang Leevel, Mike Nicholsszal, Woody Allennel, Jim Jarmushsal, és most már (a legújabb filmjében) Wes Andersonnal is, és akit erről a listáról a legtöbb, széles körben ismert produkcióban láthattatok a Westworldtől az utóbbi 15 év James Bond-filmjein át Az éhezők viadaláig, vagy – már megint – a Gengszterkorzóig.

De, ami számomra a legmeghatározóbb, és örökre bevésődött alakítása, az az Angyalok Amerikában meleg ápolója, akit tíz évvel azután játszott el az HBO-minisorozatban, hogy a Broadwayn sikert aratott vele (a legrangosabb színházi díjat, Tonyt nyert érte),

ezért ő is a karrierje mérföldkövének tartja, vagy ahogy EBBEN a videóban fogalmaz: a pályája epicentrumának. (Színészi jelentőségét egyébként az is jól mutatja, hogy a GQ őt is felkérte abba a sorozatába, amiben sztárok elemzik a fontosabb szerepeiket.) Nála sem mellékes körülmény, hogy komoly színpadi múlt áll mögötte. 

De legalább ilyen fontos számára egy korai munkája, a Bojkott című tévéfilm is, nemcsak azért, mert annak révén ismerte meg a feleségét (a szintén remek színésznőt, Carmen Ejogót, akit a True Detective második évadában láthattatok), hanem mert egy színes bőrű ikont, Martin Luther Kinget alakította benne, és azt mondja, egész életében erre a szerepre készült. De ha róla van szó, nem hagyhatjuk ki az első nagy dobását sem, szintén egy létező személyről, ami maradandó nyomot hagyott: Jean-Michel Basquiatot, a fiatalon elhunyt kultikus festőt, akit A graffiti királya című filmben játszott. Jeffrey Wrightnak feltétlenül ott a helye a legnagyobb afroamerikai színészlegendák panteonjában.

Bobby Cannavale

Lehet, hogy unalmas leszek, de ismét egy remek színész, akinek a kvalitásait meghatározzák a színházi tapasztalatai, ugyanis évtizedek óta játszik a Broadwayn, két társulatnak is tagja, egyszer pedig Tony-díjra is jelölték. (Egyébként a Lee Strassberg nevével fémjelzett, legendás Actor’s Studióban végzett.) És talán ez is unalmas már, de szintén játszik a Gengszterkorzóban, sőt a társulatból egyedüliként Emmy-díjat is nyert a sorozatban nyújtott alakításáért. De, ami nekem még ennél is többet jelentett, az a rövid életű Bakelit című sorozat volt, amiben egy hetvenes évekbeli lemezkiadó szétcsúszott főnökét játszotta, ellenállhatatlanul. 

Bobby Cannavale-nek ugyanis van egy olyan sármja, ami mindenen átsüt, még ha soha (vagy szinte soha) nem játszik is hősfigurákat. De a csibészes mosolya és mélybarna, érzelmes tekintete simán alkalmassá tenné őt arra is. Egyébként Martin Scorsese egyik kedvenc színésze is lehet, mert a Gengszterkorzó és a Bakelit után (amiknek producere volt) elhívta Cannavale-t Az ír című filmjébe, amiben olyan példaképeivel játszhatott együtt, mint Al Pacino, Robert De Niro, Joe Pesci és Harvey Keitel. És mivel félig olasz származású (félig pedig kubai), simán passzolt közéjük.

Latin temperamentumát az is jelzi, ahogyan nyilvánosan imádja a második feleségét, Rose Byrne-t (legutóbb a Broadwayn együtt is játszottak), akitől két fia született (és a másodikat Rafael Nadal után nevezték el). Egyszer láttam őket együtt a Deák téren, gyönyörűek voltak. 

Noah Emmerich

Talán a legkevésbé ismert a listából Noah Emmerich, akinek az életében a nagy áttörés 2013-ban következett be. Ekkor kapott ugyanis főszerepet a The Americans című sorozatban, ami nagy sikert hozott a közönség és a szakma körében egyaránt (ennek köszönheti például a SAG Awardot, a színészszakszervezet rangos díját, amellyel a sorozat teljes társulatát ismerték el, és az amerikai tévékritikusok díját is a legjobb mellékszereplő kategóriájában – amit már egyedül kapott –, bár Stan karaktere valódi főszerep).

A The Americans egyébként akkor jött Emmerich életébe, amikor már épp elege volt abból, hogy folyton hivatalos szervet játszik: többnyire rendőrt, szövetségi ügynököt vagy katonát, és mint a Los Angeles Times interjújában elmondta: már épp elhatározta, hogy hét évig nem fogad el fegyveres karaktert, amikor megkeresték ezzel az izgalmas forgatókönyvvel, amire nem tudott nemet mondani. De számomra legalább ilyen jelentős a Sasha Baron Cohen mellett játszott Moszad-tiszt Az izraeli kém című Netflix-sorozatban, vagy emlékezhetünk rá a Truman-show-ból és az Apró titkokból (az egyik kedvenc filmem) is. 

Emmerich jelentőségteljes, férfias, de barázdált arca és ritkás haja miatt távolról sem szívtipró (mégis valami rejtett érzelmességet hordozó) karaktere valójában remek színészi lehetőségeket tartogat, ráadásul az a fajta, amit a kor csak érlel

– nem véletlen, hogy egyre jobb ajánlatokkal találják meg. Játszott már Kate Winslettel, Angelina Jolie-val és Natalie Portmannel is, de romantikus hős sosem lesz belőle, viszont az intellektuális képességeit (amiket vélhetően otthonról hoz, mivel az édesanyja koncertzongorista, az édesapja műkereskedő-galerista, a bátyja pedig stúdióigazgató) még ki lehetne aknázni. Viszont most egyelőre marad a fegyvereknél: legújabb munkája megint egy sorozat, az Űrhadosztály Steve Carrell és John Malkovich mellett.

Természetesen még számos remek karakterszínész van Hollywoodban John C. Reillytól Corey Stollon át Michael Kenneth Williamsig, és külön cikket szentelhetnénk a kiváló brit karakterszínészeknek is, de ez most egy vállaltan szubjektív válogatás volt, és csak ennyi fért bele. Legközelebb pedig összeállítok egy hasonló listát a kedvenc színésznőimből is!