–

A főszereplőt alakító Anya Taylor-Joy hipnotikus tekintete napokig nem eresztett. Az előzetest megnézve mégis haboztam, hogy szükségem van-e most nekem erre a sorozatra akkor, amikor a vírushelyzetben oly nehéz sokszor motiváltnak és lendületesnek maradni. Utólag sem bánom, hogy végül beadtam a derekam, de kemény lelki munka volt együtt küzdeni a főhőssel – állítom, nem mindegy, mikor talál el ez a sorozat.

Hetekkel ezelőtt olyan limonádékkal múlattam az időt, mint az Emily Párizsban vagy a Házasság indiai módra (doku-reality. Egyszerűen nem bírt el a lelkem egy moralizálóbb, mélyebb sorozatot a vírushelyzetben. Ez a khmm… feltöltődési időszak (limonádéfilmek, dokusorozatok, podcast-maraton) kellőképp megalapozott lelkileg ahhoz, hogy bevessem magamat egy érettebb nő történetébe, és minden epizódnál izguljak érte, vajon fel tud-e állni, tovább tud-e menni.

A történet

A Vezércsel (The Queen’s Gambit) Walter Stone Tevis amerikai író könyve alapján készült, egy fiktív sakkozónő történetén keresztül mutatja be az ötvenes-hatvanas évek szexista Amerikáját, ahol egyetlen karrierút várt a nőkre: megszervezni a háztartást, beosztani a háztartáspénzt, gyermeket nevelni, türelmesen és odaadóan támogatni a gondterhelt férjeket.

Ez idő tájt a nők számára a humán területek iránt való érdeklődés – művelődés, irodalom, művészetek, jótékonykodás – csak annyiban volt elfogadott, ha társalogni szerettek volna ezekről, netán klubot alapítani, de semmiképp nem lehettek aktív szereplői e területeknek. És bár a nők osztották be otthon a pénzt, szervezték meg a háztartást, mégis a reáldolgok, mint a matematika vagy pláne a sakk, dominánsan férfias területnek számítottak.

Ebben a korban játszódik Beth története, aki kilencévesen elveszíti édesanyját, és árvaházba kerül. Az árvaházban szerencsére hamar barátokra talál.

Rend és fegyelem uralkodik a hétköznapokban, amit az igazgató valójában az ebéd mellé kiosztott nyugtatókkal tart fenn. Beth pedig hamar függővé válik.

Az árvaházi mindennapok sivár unalmát a gondnokkal Mr. Shaibbel (12 év rabszolgaság) játszott sakkpartik törik meg, amiben Beth különösen tehetségesnek mutatkozik. Beth egyre több gyógyszert kezd el szedni, segítségükkel éjszakába nyúló sakkpartikat játszik végig, mindenki csodájára jár a lánynak. Ám egyszer, amikor épp nyugtatót próbál lopni, lebukik. Büntetésképp eltiltja az iskola igazgatója a sakktól.  

Évek elteltével a kamasz Beth-t örökbefogadja egy család, újra felcsillan a remény, hogy hódolhat szenvedélyének, a sakknak. Az árvaház falain kívüli világ azonban kegyetlenebbnek, szigorúbbnak bizonyul. Itt találkozik csak igazán a szexizmussal, és azzal, hogy mégis hol a helye a nőknek a társadalom szerint. Próbálkozásai, hogy kitörjön a kertvárosi élet sivárságából, kudarcba fulladnak. Nincsenek női sakk-klubbok, nem találja a helyét az iskolában, a korabeli lányok pedig kiközösítik. Ha ez mind nem lenne elég, nevelőszülei is furcsán nézik hóbortját, passzívan ellenállnak, hogy sakkozzon.

Kiút a kertvárosból

Amikor nevelőalapja elhagyja őket, Beth lehetőséget lát abban, hogy elinduljon a profi sakkozók világában, pénzjutalommal járó játszmákon indul, meggyőzve ezzel nevelőanyját, hogy támogassa őt.

Hamar híre megy Beth tehetségének, miután sorra rúgja szét a sakkmesterek seggét. Az eleinte rém pökhendi, arrogáns sakkozók hamar megkedvelik Beth-t, miután leckét adott nekik jómodorból, Beth köztük végre megtalálja a helyét a világban.

Míg karrierje és magánélete felfelé ível, lelkileg egyre mélyebbre süllyed. Megkapja (az amúgy alkoholproblémákkal küzdő) nevelőanyjától azt a támogatást és szeretet, ami hiányzott az életből, egyszersmind a nyugtatók mellett az alkohol rabjává is válik.

A sorozat alkotói olyan érzelmi hullámvasútra ültetnek fel minket, hogy minden epizód végén lélegzet-visszafojtva követeljük a következő részt.

Három nap alatt lenyomtam a teljes sorozatot, kollégám, Anna kettő alatt.

Minden felemelő boldog pillanatban egyszerre ott bujkál a melankólia, a szomorúság és a deviancia egy formája: a szerető, ám alkoholista nevelőanya képében vagy épp a barátokkal teli árvaházban. Nagyon élő, igazán emberi pillanatokból épitkeznek a jelenetek, feszülten várom, hogy melyik utat választja a főhős.

Sosem lehet tudni, hogy épp melyik érzelem ragadja magával, hol kiegyensúlyozottan küzd meg egy kihívással, máskor az önpusztítást választja.

Győzelem a sakktáblán, veszteség az életben

Beth újra és újra erőt vesz magán, hogy felküzdje magát a legmélyebb lelki nyomorból, és mattot adjon traumáinak. A sorozat alkotói az utolsó részig fenntartják ezt a feszültséget, végig ott lebeg a levegőben: vajon sikerül neki vagy meginog a főhős? A függőséggel való küzdelmet – amúgy helyesen – nem egy pillanatnyi, egyszeri küzdelemnek ábrázolják, folyamatosan jelen van a főhős életében fel-felvillanó képekben, mintha dilemmázna, melyik utat választja.

Flashback-szerű pillanatokból épül a sorozat, amiben Beth gyerekkorába kapunk betekintést, megértve azt, hogy miért nyútl az alkoholhoz és a gyógyszerekhez. Személyében az alkotók olyannyira élő karaktert hoztak létrek, hogy az ember sokszor megfeledkezik róla, valójában Beth kitalált figura. Nem úgy sakkpartnerei!

Különösen tetszik, hogy Beth személyében egy olyan feminista főhősnőt kapunk, aki az ötvenes évek valós sakkmestereit elegánsan elveri egy férfias pályán. A súlyos történeteket azok meseszerű képi világ tompítja, és egyben erősíti fiktív jellegét. Ilyen női sakkmestere ugyanis nem volt Amerikának az ötvenes években. Beth valótlan szépsége, különleges vonásai, a fehér fekete sakktábla, a bábuk… mind olyan varázslatos, meseszerű elemek, melyektől úgy tűnik, mintha az Alice Csodaországban egyik modern feldolgozását néznénk.

Nem visz bele minket nézőket mélyen a játék szabályrendszerbe, a sakk inkább gyönyörű metaforája lesz annak a fejlődéstörténetnek, amin a főhős keresztülmegy, ahogy megpróbál helytállni a férfiak dominálta sakk világában, és ezzel párhuzamosan megküzdeni a traumáival és önpusztító életével.

Szőcs Lilla

Képek: Netflix