Műfajt és stílust teremtett

Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy Bálint Ágnes (és persze a körülötte lévő csapat) teremtette meg a magyar televíziózás hőskorában a gyerekeknek szánt tartalmakat. Azt, hogy mennyire időtállóan, jól jelzi, hogy nem csupán a kortársaim élvezhették a televízióból felénk áradó tapintatos figyelmet és szeretetet, hanem az én gyerekeim életében is megkülönböztetett, kimagasló időt jelentett, amikor boldogan ültem velük együtt a kanapén, hogy újra és újra elvarázsoljanak bennünket a Mazsola és Tádé, a Frakk-sorozat, a Kukori és Kotkoda, a Vízipók-csodapók vagy A szeleburdi család szívünkhöz nagyon közelálló történetei.

Kíváncsi voltam, hogyan élték meg Bálint Ágnes ma már nagymamakorú lányai ezt a kivételes időszakot.

„Együtt nőttünk föl, mindketten örököltük anyánk természet iránti szeretetét”

Ágnes és Anna majdnem egykorúak, a hetvenes éveikben vannak, három unokájuk van. Édesanyjuk emlékét példásan őrzik a Vecsésen lévő Bálint Ágnes Emlékházban. Ebben a hatalmas kertben telt a gyerekkoruk, ezen a telken építettek mindketten a saját családjukkal egy-egy házat, ahol most is élnek. A két épület között áll az Andrássy család egykori vadászháza, amelyben Bálint Ágnes is hatvan esztendőt töltött el. Az igen lepusztult állapotú épületet családi összefogással tíz évvel ezelőtt felújították, ez lett az emlékház, amely minden hónap első vasárnapján bárki által látogatható. Az idő nagy részében iskolás- és óvodáscsoportok mennek a házba előzetes bejelentkezés alapján, de a Covid miatt most kissé nehézkessé vált a szervezés. Az évente három–ötezer látogatót fogadó, idén tízéves emlékházban ennek ellenére azért megülték az évfordulót. Sajnos nincs kapacitásuk ennél többre, mert kicsi a család, Anna egyik lánya Angliában él, a másik Esztergomban, így csupán a harmadik Bálint unoka, Ágnes lánya tud besegíteni, aki szintén Vecsésen telepedett le.

Ágnes filmszerkesztőként dolgozott, és humán vonalon vitte tovább édesanyja örökségét, Anna pedig biológusként végzett, majd anatómiát tanult, és nyugdíjasként még ma is tanít német nyelvű orvostanhallgatókat erre a tudományra.

„A hatvanas években egyszer meglátogattuk a munkahelyén, az Akadémia utcában. Helyhiány miatt ott volt az Ifjúsági és gyermek főosztály – a tévések egymás közt úgy hívták, hogy a Futrinka utca”

„Szabadon engedtek bennünket”

Bálint Ágnes gyerekkorát erősen meghatározta a Duna, hiszen Adonyban nőtt föl, és már kilencévesen átúszta a folyót, ahogy fiatalabb lánya, Anna is.

A Bálint lányok a hétköznapokon elég keveset találkozhattak az édesanyjukkal, mert hajnalban utazott Vecsésről a fővárosba, oda szólította a munkája, és csak este ért haza. 

Akkoriban egész másképp nézett ki a vonatközlekedés, ma már szinte el sem tudjuk képzelni, hogy a lépcsőkön, sőt eleinte még marhavagonok tetején kellett megtennie Bálint Ágnesnek minden áldott hétköznap az utat a városba.

„Csak este háromnegyed hét körül ért haza a vonattal, mi napközisek voltuk, és ilyenkorra már nagyon éhesek. Először be kellett gyújtania a sparherdbe, csinált nekünk tejbegrízt, mi pedig a kanalunkkal vertük a tányért, hogy »éhen halunk«. Nagyon nehéz élete, de őrületes kitartása és ereje volt” – mondta Ágnes.

Anna azt mesélte, hogy semmiben nem korlátozták őket a szüleik, megkapták a kellő szabadságot, és mindenben támogatták őket. Őt jobban érdekelte a természet, mint a művészetek, ezért is lett biológus.

Bálint Ágnes

Környezetvédelem több mint ötven éve

Épp a születésem évében, 1968-ban került adásba Bálint Ágnes ötlete nyomán a Kuckó, ez volt az a műsor, ami a magyar televíziózás történetében először foglalkozott környezetvédelmi kérdésekkel, a legkisebbeket célozva meg.

Tehát ő már ötvenkét évvel ezelőtt is tisztában volt azzal, amire mi csak mostanában kezdünk el ráébredni. Ha nem vigyázunk a bolygóra, nem tiszteljük az állatokat és a növényeket, akkor lassan, de biztosan elpusztítjuk magunkat.

Rengeteg levelet kapott akkoriban. Lelkiismeretesen válaszolt a kétségbeesett gyerekeknek, akik nem tudták, hogy egy-egy állat gondjával mit lehet kezdeni. Bálint Ágnes mélyen átérezte a gyerekek aggodalmait, és a saját felelősségével is tisztában volt, ezért nem hagyta megválaszolatlanul a leveleket.

Idősebbik lánya, Ágnes így mesélt az édesanyjáról:

„A volt főnöke azt mondta egyszer: »Ági az élet minden formáját nagyon tisztelte.«

Ez a környezetvédelem alapja. A Lepke az írógépen című történetében is megírta édesanyám, hogy addig nem folytatta az írást, amíg ott pihent rajta egy lepke, nehogy a kopogással elriassza.”

Majd hozzátette: „Az emberiség akkor tesz jót a környezettel, ha nem uralkodni akar rajta, hanem társa és segítője az élőlényeknek. Nem letiporni, hanem segíteni és fölemelni kell őket magunkhoz.”

A Kuckó egyik első műsorvezetője Sárváry András medikus volt. Később az idősebbik lánya férje lett. A kis komondort Dorkának hívták

A nagyobbik lány, Ágnes egyébként épp a Kuckó című műsornak köszönheti a férjét, akivel ma is együtt él, és aki akkoriban orvostanhallgatóként az egyik műsorvezetője volt ennek a sorozatnak.

Mert szakítani a berögzült mintákkal

Bálint Ágnes a lányai nevelésében nagyon határozottan szembement azzal, amit otthonról kapott.

A meseíró édesanyja ugyanis engedelmes kislányt akart Ágnesből faragni, és talán kicsit rivalizált is vele, hiszen ő is tehetséges volt: verseket írt, színdarabokat rendezett, de Ágnes messze túlszárnyalta őt. Talán a természet szeretete, a Duna közelsége, az állandó testedzés erősítette meg Ágnest annyira, hogy zokszó nélkül viselje a rengeteg munkát, és az állandó ingázással járó mostoha körülményeket. Az anyai mintával is volt ereje szembeszállni. Idősebbik lánya, Ágnes ezt mondta:

„Nagyon jó volt a szüleink gyerekének lenni, humánusak voltak. Szabadjára engedtek bennünket, és a magatartásukkal, az életükkel neveltek, nem pedig szigorral. Soha nem korlátoztak semmiben, inkább csak segítettek, ha kellett.

Ezért fontos nekünk a humánum, és ezért szeretjük annyira a természetet is.”

Az elvadult kertben senki nem ért rá virágokat ültetni, ezért nagy élmény volt, amikor évente egyszer kivirágzott a jázminsor. Bálint Ágnes szívesen fényképezte lányait a fehér bokrok előtt

A szeleburdi család

Ugye, emlékeztek A szeleburdi család elején arra a jelenetre, amikor a papagáj kijelenti, hogy „Gyurrri jó madár”, majd kirepül a kalitkájából, és az egész népes család elkezdi kergetni a lakásban, mindent félretiporva és összetörve? Bevallom, nem bírtam ki, és végignéztem újra, ki tudja, hányadszor… Ugyanúgy élveztem most is, mint mindig.

Nos, nem lehet véletlen a párhuzam, hiszen Bálint Ágneséknél is kisebbfajta állatkert volt otthon. Ágnes lánya így mesélt erről:

„Ő semmi olyasmire nem ért rá, mint egy »normális« családban az anya, hiszen hajnalban ment, késő este ért haza, és minden úgy volt, ahogy. Máshova helyeződtek a súlypontok. Nem az volt a fontos, hogy minden tökéletesen le legyen porolva, hanem az, hogy a húgom hörcsögei jól el legyenek látva. Volt egy szelídített szarkánk is, nagyon szerettük. Szegényt az egyik szomszédunk lelőtte. Nem tudjuk, hogy véletlenül történt-e, vagy szándékosan.”

Lakott velük hörcsög, teknős, tyúkok, disznók, kutyák, macskák, kakas, néma ludak, Bence és Bella, a birkapár, és egy szelídített szarka is. Bálint Ágnes kezdetben „macskás” volt, csak később lett „kutyás” is, amikor Csibész kutyájuk hozzájuk került. Róla mintázta Frakk figuráját – ő volt az első olyan kutyájuk, aki teljes jogú családtagként lakott velük.

Egyébként most is él a kertben egy Frakk nevű kutya, ő már a sokadik generációját képviseli a mintaadó ebnek.

Frakk, a macskák réme

A munka nem kötelesség volt számára, hanem alkotás és kiteljesedés

Bár valóban nagyon kevés időt tölthetett együtt a család, a lányai már akkor is megértették és elfogadták ezt a helyzetet, soha nem érezték azt, hogy ne foglalkozott volna velük eleget. Idősebbik lánya, Ágnes így nyilatkozott erről:

„Nem úgy éltük meg, hogy minden és mindenki fontosabb lett volna számára, mint mi. Nem hanyagolt el bennünket, mindig ott volt, amikor szükség volt rá. Tudtuk, hogy életében először tehette azt, amit akart, végre a helyére került. Meséket, sorozatokat írt, alkotott, élt és pezsgett. Átélhette, milyen, amikor egy csapat megvalósít valamit, amiről álmodoztak. A televíziózás olyan feladat volt, amit a munkatársaknak egyedül kellett kitalálniuk, hiszen a vasfüggöny miatt semmit nem tudtak arról, mi zajlik máshol. Nagyon át tudom érezni ezt az örömöt, én is dolgoztam a televízióban. Tehát nem hanyagolta el a családját, de a televízióban találta meg a legnagyobb örömét. Az ő öröme ránk is kisugárzott. Nagyon optimista világszemléletű ember volt.”

„És segítőkész. De nem akart megoldani semmit. A televízióban a hosszú értekezleteken folyton kézimunkázott, mert nem bírt tétlenül ülni. Keresztszemes öltésekkel szórakoztatta magát, és csendben figyelt, amíg mindenki más vitatkozott.

A végén aztán egyetlen mondattal helyretette a problémát, és folytatódhatott a munka”

– mesélték nevetve a lányai.

Szinte semmilyen társadalmi életet nem éltek Vecsésen, mert a házuk távol esett a központtól, de a tévések időnként azért kijártak hozzájuk:

„Ilyenkor mindig krumplisalátát készített édesanyám fasírttal, ami gyorsan kész lett, és nagyon finom volt. Nyáron pedig Adonyba mentek a kollégák, és a homokos parton buliztak” – idézte fel Anna a régi időket.

Bálint Ágnes és Bródy Vera bábtervező, háttérben a Vera által tervezett Mazsola figurája

Nem kellett harcolni

Anna és Ágnes úgy emlékeznek, hogy még kamaszként sem kellett harcolniuk a szüleikkel, ahogy arra sem igen volt példa, hogy a szülők veszekedtek volna egymással.

„Nem lehetett velük harcolni, nem korlátoztak bennünket, az ő életmódjukat másoltuk. Ha valami gond volt, leültünk, és megbeszéltük. Ezt az útravalót kaptuk tőlük” – zárták a beszélgetést Bálint Ágnes lányai.

Olyan jó volna, ha ezt az útravalót mindannyian magunkkal vinnénk…

Both Gabi

A képek forrása: Németh Ágnes és Németh Anna