D. Tóth Kriszta: Ellen DeGeneres, a nem kedves nő

–

Két pohár pezsgő

A New York Magazin című rangos kulthetilap aktuális címlapján Mariah Carey néz igézően a távolba. Az énekesnő dívaimázsának fontos eleme a megközelíthetetlenség és a misztikum, ezért ritkán ad mélyinterjút. Hamarosan azonban új albuma és önéletrajzi kötete jelenik meg, így most „kivételt tett”, ahogy írni szoktuk. A valóságban ez azt jelenti, hogy jön az új portéka, ezért a tudatos sztár PR-csapata nagy műgonddal összeválogatja a médiamixet, ahol emberünk megjelenik, és beszél valamennyit magáról meg a termékeiről. Nincs ebben semmi különös, így működik világszerte mindenhol, nálunk is. Szóval Mariah mesél karácsonyról, napallergiáról, három évtizedes karrierről, tizenöt stúdióalbumról, kilencéves ikreiről. Az újságíró kérdez, ő válaszol, szóval business as usual.

Aztán jön egy aktuális téma, az egyik, amiről Hollywoodban túlzás nélkül most mindenki beszél, amiről mindenki hallott már valamit, és amiről mindenkinek van véleménye:

Ellen DeGeneres és az ő legendásan cuki talkshow-ja, amiről az elmúlt néhány hónapban kiderült, hogy nem is annyira cuki, viszont a vezetőség szarul bánik az ott dolgozók és a vendégek egy részével. Ellen pedig – a szlogenjével ellentétben – nem kedves. 

Mariah számtalanszor volt „Amerika kedvenc talkshow-műsorvzetőjének” vendége, amikor „Amerika kedvenc talkshow-jának” még stabil helye volt a médiamixben. Az elmúlt hónapok toxikus munkahelyi légkörről és munkahelyi bántalmazásról szóló hírei, a tévécsatorna által rendelt belső vizsgálat és a műsorvezető többszöri nyilvános bocsánatkérése után, ez mostantól már egyáltalán nem garantált. Ahogy az Ellen DeGeneres Show jövője sem az.

Tehát szóba kerül a hot topic, Mariah pedig érzi az idők szavának hívását, így elmondja, hogyan is érezte magát abban a bizonyos helyzetben, az Ellen-show 2008-as felvételén. Az énekesnő anno a show vendégeként, korábbi vetélései miatt, titkolni igyekezett terhességét a korai szakaszban, ezért amikor Ellen az esetleges várandósságot szóba hozta a maga humorosan tolakodó (megjegyzem: a közönség által igencsak nagyra értékelt) stílusában, kitért a válasz elől.

Erre a műsorvezető megpróbálta kiugrasztani a nyulat a bokorból, és elővett két pohár pezsgőt, hogy koccintsanak akkor arra, hogy nem terhes. Mariah tiltakozik, Ellen nyomul, szó szót követ, nem ragozom, én nézőként egyszerre nevettem és éreztem magam zavarban a jelenettől – ahogy, mint a mostani interjúból kiderült, Mariah Carey is, akit állítása szerint traumatizált az interjúfelvétel.

Az énekesnő ezen a ponton a New York Magazin interjúban hozzáteszi, hogy nem szeretne bekapcsolódni az Ellen körüli botrányba, hiszen később is dolgozott együtt a humorista-műsorvezetővel, és nincsenek is rosszban. Tény, hogy két évvel később Mariah Carey visszament a műsorba, és Ellennel – utalva a korábbi fiaskóra – alkoholmentes almasörrel koccintottak az énekes immár nyilvános és tényleges terhességére (mint utóbb kiderült: a 2008-as felvételen Carey valóban várandós volt, de később elveszítette a magzatot.)

Mindenesetre a friss nagyinterjút most ezzel promózzák, méghozzá igen nagy hatásfokkal – látjátok, tízezer kilométerre és kilenc időzónára vagyunk Los Angelestől, de én is ezzel a felütéssel indítom az Ellen-botrányról szóló cikkemet… Ez a mostani Mariah Carey-megszólalás ugyanis már a sokadik szög az Ellen-mítosz koporsójában.

Nem lehet hajszálpontosan szétszálazni az eseményeket, így megoszlanak a vélemények arról, hogy miként is kezdett el repedezni a lakkozás a példátlanul népszerű műsorvezető makulátlan imázsán. Ha valakit érdekelnek a részletek, és beszél angolul, akkor ez a Washington Post-cikk elég jól összeszedi az elmúlt időszakban történteket a korábban a melegházasság ellen fellépő George Bush-sal kvaterkázás utáni magyarázkodástól a Dakota Johnsonnal folytatott, szintén nagyon kényelmetlen interjún át a show berkein belül a karantén idején történt igazságtalanságokig.

A többiek olvassanak tovább, itt is jönnek még részletek arról, vajon hogyan és miért is nőtt ilyen nagyra a botrány, amely nagy valószínűséggel Ellen DeGeneres trónjába kerül majd.

Az alázatos szupersztár

Van egy elméletem, és nem félek használni. Szerintem a lakkozást maga Ellen kezdte el megrepeszteni, belülről, szándékosan. Mert terhére vált a „kedvesnőség”.

„Néhány évvel ezelőtt elkezdtem úgy elköszönni a műsorom végén, hogy »Legyetek kedvesek egymáshoz!« – és ennek van egy hátránya: soha többé nem lehetek barátságtalan senkivel. Még a kocsimról is le kellett szereltetnem a dudát.”

Ez ő maga mondta.

2018 decemberét írjuk, Amerika legkedveltebb talkshow-műsorvezetője épp a humorista gyökereihez tér vissza egy óriási költségvetésű tévés standup-előadással a Netflixen. Ott hangzik el a fönti idézet. Az előadás címe: Relatable. Azaz (mondjuk) rokonszenves. Valaki, akivel lehet azonosulni, akihez lehet kapcsolódni. Ellen a színpadon persze csavar ezen egy nagyot, és híresen fejlett öniróniáját bevetve viccel mesés vagyonával; például azzal, hogy fogalma sincs, van-e tizedik sor egy repülőn, ő csak az első osztályt ismeri.

A közönség hálásan röhög, nevetek én is a képernyő előtt. Íme, ilyen egy igazi, humble celebrity. Ellen DeGeneres, az alázatos szupersztár. Az ember, aki megszenvedte a magáét, így aztán megérdemli a sikert meg a pénzt. Különben is, olyan kedves.

„Be kind to one another”

Igen, Ellen még a kilencvenes években tényleg megszenvedte a magáét. Mára legendás, happy enddel végződő bukástörténetét a médiaszakokon tanítják. A most 62 éves DeGeneres coming outjára a kilencvenes években nem állt készen a világ (de még Hollywood sem). Miután 1997-ben Oprah Winfrey műsorában, majd nem sokkal később nagy sikerrel futó, saját nevét viselő tévésorozatában elárulta a közönségnek, hogy leszbikus, a televíziós ipar és a közönség könyörtelenül megbüntette.

A humorista három évre eltűnt a radarról, elköltözött Los Angelesből, depresszióval küzdött, kis híján csődbe ment, és fel akarta adni az egész szakmát.

Persze hol van az már.

Eljött az ezredforduló, a világ változott, a társadalom, így Hollywood is elfogadóbb lett. Ellen visszatérése a 2000-es évek elején a Némó nyomában című Pixar-rajzfilmben a memóriazavaros doktorhal, Szenilla hangjaként és a 9/11-es terrortámadások után néhány héttel megrendezett keserédes televíziós Emmy-díjátadó gála műsorvezetőjeként parádésan sikerült. A publikum pedig, ahogy az lenni szokott, extra rajongással jutalmazza az igazságtalanul megalázott-bűnhődött, de aztán főnixmadárként feltámadott kedvencét.

Mára pedig már szinte vallásos áhítattal imádják az emberek. (Vagy inkább… imádták. Mindjárt jön ez is.)

A humorista-műsorvezető NBC csatornákon 17 éve futó, szintén a nevét viselő talkshow-jának burbanki épületében ma 61 Emmy- és 17 People’s Choice-díj sorakozik a polcon. Ellen DeGeneres 2012 óta a komikusoknak járó legértékesebb Mark Twain-díjjal is büszkélkedhet, 2016 őszén pedig megkapta Barack Obamától a legmagasabb rangú, civileknek adható kitüntetést, az Elnöki Szabadság Érdemrendet (Presidential Medal of Freedom).

Emellett a világ 15 legjobban kereső hírességének egyike, aki a 2018-as évben, az amerikai Forbes becslése szerint 87 és fél millió dollárt keresett. Műsorainak felvételére szinte lehetetlen jegyet szeretni, a legnagyobb színészek, zenészek, elnökök és alelnökök adják egymásnak a kilincset, miközben a produkció hetente több tízezer dollárt költ el különböző ügyek és rászorulók, valamint állatmentők támogatására a képernyőn.

Ellen betáncol a stúdióba, elmondja a monológját, jön Michelle Obama, közösen fekvőtámaszoznak, Taylor Swiftet halálra ijeszti az öltözői kandikamera előtt, összehozza a Jóbarátok szereplőit, Sofia Vergara kolumbiai színésznőt kifigurázza, majd jó arcot vág ahhoz, hogy Kate McKinnon megteszi vele ugyanezt… és így tovább.

Nemcsak sikeresen maga mögött hagyta a coming out utáni páriaéveket, hanem egyenesen az érzékenyítés nagyasszonyává, az elesettek és kisebbségek támogatójává és az elfogadás, kedvesség nagykövetévé vált.

Sőt. 2010 ősze óta (amikor is egy Tyler Clementi nevű középiskolás meleg fiú öngyilkos lett az őt ért zaklatások miatt) a Bibliából vett „Be kind to one another” (legyetek kedvesek egymással) mondással köszön el a nézőktől minden egyes adás végén.

A kedvesség (és annak szlogenje) pedig kiválóan eladható terméknek bizonyult egy olyan világban, ahol a hírek tele vannak erőszakkal, az emberek kedvenc sportja pedig az egymás torkának esés lett. A produkció webshopjában a kapucnis pulóvertől az esernyőn át a jégkockatartóig mindenre rákerült a „Be kind to one another”, a műsorvezetőt pedig emberek tömegei kiáltották nemes egyszerűséggel Amerika legkedvesebb emberének.

Ellen közben 2008-ban feleségül vette Portia de Rossi színésznőt, és ők ketten Hollywood legbefolyásosabb LMBTQ-power couple-jává váltak. Nem kellett többé elnézést kérnie azért, akit szeret, büszkén vállalhatta ország-világ, nézők-tévés főnökök előtt önmagát. 

Mindeközben a közönség tombol, sír és nevet és táncol. Robog a szekér. Ez a showbusiness elitklubja. A felhőkarcoló teteje, ennél nincs magasabban szoba. A zuhanást ebből a magasságból nem sokan élik túl.

Érdekes hely ez a „sóbiz”…

Az imitátorok és illuzionisták birodalma. Ahol senki sem pontosan olyan, aminek látszik. Én csak egy egészen vékony szeletére láttam rá itthon, és jó ideje távol tartom magam tőle, elképzelésem sincs, milyen lehet ezt odakint, Hollywoodban űzni sokkal nagyobban, sokkal kegyetlenebben. De amennyit én tapasztaltam, annyi is elég volt ahhoz, hogy lássam:

a valóság és a látszat tökéletlenül egymásra exponált portréja sok-sok híres ember lelkére és életére nyomja rá a bélyegét.

A műsorvezető, akiről mindenki azt hiszi, hogy közvetlen és kedves, de a valóságban távolságtartó, inkább gonosz jégkirály(nő) – ugyan már, ez a jelenség nem most született. Tele vannak vele az öltözők és sminkszobák, szerte a világon. Ne lepődjünk meg a díván, akiről kiderül, hogy önbizalomhiányos; a fitneszceleben, akiben esténként a hűtő előtt felsír a kövér kisgyerek; a nők kedvence macsó színészen, aki melegbárban érzi magát igazán jól; a YouTube gyémántkarcú megmondóemberén, aki még mindig az anyukájával lakik… és így tovább. És, hát, az a helyzet, hogy előbb-utóbb minden kiderül. 

Olyan magasba, ahová Ellen jutott, csupán kedvességgel, őszinteséggel, humorral és tehetséggel nem lehet eljutni. Oda keménység, ravaszság, és kíméletlenség is kell. És igen, az is, hogy néha ne vegyen észre valamit, ami az orra előtt történik.

Például a nevét viselő birodalom kötelékében dolgozó döntéshozók stiklijeit, a kellemetlen munkahelyi helyzetek sorozatát, a beszólásokat, a szoft (vagy hard) rasszizmust, a szexizmust, a toxikus légkört… és még egy sor jelenséget, ami (sajnos) a legtöbb nagy kaliberű, rengeteg pénzt megmozgató üzletágat jellemzi. Legföljebb kevésbé látható módon, mint a nyilvánosságszakmát. És ez egyáltalán nem oké, elítélendő, feltárandó, kimondandó és megszüntetendő – bárhol és bárkivel is történjék.

(A show-műsornál zajló ügyekről a Buzzfeed közölt két tényfeltáró írást, ezek eredetijét ITT és ITT tudod elolvasni.)

Az ember, aki saját imidzsének foglya

Ellen DeGeneres, hiába szerette volna a közönsége annak látni, nem szent. Hanem tökéletlen, esendő ember. Ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy fel kell menteni őt azért, mert a nála dolgozó szerkesztők rasszisták, bántalmazók, vagy mert a karantén idején bizonytalanságban tartott munkatársai helyett szakszervezeten kívüli szakemberekkel vette föl otthonról a talkshow-ját, kevesebb pénzért.

De túl könnyű lenne most, miután kiderült róla egy másik igazság, azt mondani, hogy „hát, igen, mindig is éreztem, hogy ez a műsor nem őszinte”…

Ezt a show-műsort, amely a jókedvre, a szórakoztatásra, a kisebbségek és hátrányos helyzetűek ügyeinek felkarolására, valamint a hírességek „helyzetbe hozására” épült, nap mint nap milliók nézték, élvezettel. És csüggtek a kedves, cuki Ellen minden mondatán. Azok az emberek, akik ma a küszöbre köpnek, eddig nap mint nap kiválóan szórakoztak a poénokon és a celebek kárára elkövetett csínytevéseken (amely csínytevésekben a hírességek önszántukból, örömmel vettek részt, legtöbbször a hatékony promóció érdekében – lásd e cikk elejét). 

De az is tény, hogy  voltak azok a helyzetek, amikor összeszorult a gyomrom egy-egy kellemetlenebbül elsült, ízléstelen vagy túltolt tréfán, beszélgetésen. Például a várandós Mariah Carey itatásán, vagy a korábban már említett, elhíresült Dakota Johnson-interjún, amely során a fiatal színésznő szembesítette Ellent egy hazugságával (vagy nemtörődömségével – ki tudja, mi van a háttérben, én biztos nem).

Én először a 2018-as New York Times portréinterjú olvasása közben éreztem azt, hogy ennek az embernek, akit a világ rajongva figyel, van egy sötétebb oldala, ami így, hatvan körül, kikívánkozik belőle. Hogy tele van szorongással, és hogy lassan elege lesz a saját, tükörsimára suvickolt imázsából. Ebben a beszélgetésen ki is mondja: 

„akit a talkshow-ban látsz, az is én vagyok; én játszom el a műsorvezető karakterét. De a kettő között van egy icipici különbség.”

Azon persze lehet (és kell is) vitatkozni, hogy kinek mi az icipici. A Netflix-fellépés kapcsán adott interjúkban Portia DeRossi is említette néhányszor, hogy Ellennek bizony van egy sötétebb oldala, amit a nyilvánosság nem ismer. Sőt, évek óta szó van arról is, hogy a műsorvezető lassan befejezi díjnyertes talkshow-ját, mert belefáradt az állandó nevettetésbe, a pozitivitásba… a kötelező kedvességbe. 

Most, 2020-ban, amikor az Ellen-birodalom falainak eresztékei recsegnek-ropognak, már szinte olyannak tűnik ez a 2018-as New York Times-beszélgetés, mint egy segélykiáltás. Egy embertől, aki a saját képének foglya. 

Az más kérdés, hogy szerintem ő maga sem számított arra: ez lesz belőle.

Az Ellen DeGeneres Show-nál a botrány kirobbanása után elrendelt belső vizsgálatot követően, több vezető szerkesztőt és producert elbocsátottak, Ellen pedig bocsánatkérő levelet írt a stábjának.

Kérdés, hogy ez mire lesz elég – és nemcsak a stáb szemében, hanem (főleg) a közönség felé.

Mert a csapatba föl lehet venni új embereket, lehet hozni friss szabályokat, lehet tartani érzékenyítő tréningeket. Az elveszett hitelességet visszaépíteni azonban nagyon keveseknek sikerül.

És akkor sem lesz már ugyanolyan az az építmény, mint azelőtt.

A műsor szerződését legutóbb 2022-ig hosszabbították meg, szeptembertől folytatódik. Elvileg.

D. Tóth Kriszta

Kiemelt kép: Ellen DeGeneres a Kid's Choice Awards színpadán 2016-ban – Fotó: Frazer Harrison/KCA2016/Getty Images for Nickelodeon