A velencei nemesség egykor és ma – behálózza vajon a mai világunkat is?

–

Beírták magukat a történelembe

A velencei nemesség történetét a velencei nemesek írták és őrizték. Már a VI. századból vannak forrásaink a családokról, akik alapították és irányították a nagyhatalmaktól független, lagúnákra épült kereskedővárost. Tribuni-családoknak nevezték őket az első hivatalosan betöltött pozíciók, a „tribuni” után. Történészek szerint ezek a családok a XIII. század végére kihaltak, a későbbi velencei patríciuscsaládok azonban a köztársaság felbomlásáig arra hivatkoztak, hogy nemesi rangjukat a Maritimorum Tribunitól kapták. Ez lett hát az egyik nagy mítosz, ami azért volt különösen fontos, mert Velence örökös köztársaságát bizonyította, amelyben a nemesség nem királytól vagy hercegtől kap jogokat, hanem a város iránt tanúsított elkötelezettsége emeli a többiek fölé.

A fent említett velencei patríciusosztály a XIII. században kezdett kialakulni, és nem meglepő, hogy a kereskedelemben folytatott sikeresség volt hozzá a legjobb belépő. Ahhoz, hogy valakinek a neve bekerüljön a híres Aranykönyvbe, elméletileg bizonyítania kellett, hogy vissza tudja vezetni a családfáját az alapítókig, de legalábbis századokkal korábbra.

A gyakorlatban azonban, ha valaki elég ügyesen építette a kapcsolatrendszerét, elég nagy befolyásra tett szert a kereskedelem valamely területén, és bizonyította elkötelezettségét a köztársaság felé (ami abban mutatkozott meg, hogy kész volt egy nagyobb összeget letenni az asztalra), az könnyen felkerülhetett az „arany” listára.

Így lehetséges, hogy a Museo Correrben őrzött példányban szokatlanul „modern”, és külföldi (német, holland, angol) nevek is fellelhetők.

1379. december 10-én volt az Aranykönyv egyik legfontosabb megnyitása, amikor harminc új család neve került fel a listára a chioggiai háborúban tanúsított magatartásuknak köszönhetően. Az utolsó szerkesztésre pedig 1792-ben került sor, amikor száznyolcvankilenc család családfáján történtek változtatások. Négy évvel később, 1796 decemberében tartották meg a velencei nemesség utolsó bálját, amikor megünnepelték harminc fiatal patrícius csatlakozását a Nagytanácshoz.

A látszatot megőrizni mindennél fontosabb

Már egy korábbi cikkemben is írtam, hogy Velence az egész világot szórakoztatta csodálatos palotáival, lagúnáival, ünnepeivel, méghozzá olyan jól, hogy senkinek sem fordult meg a fejében megkérdőjelezni a köztársaság történelmét, értékeit és szabályait. Velencén belül pedig a nemesség feladata volt az elkápráztatás, és boldogan tett is eleget neki. Tudták, hogy ha nincs palota, amit a nép csodálhat, és nincs Nagytanács, amitől a nép retteghet; ha nincsenek ünnepek, amelyeken kiereszthetik a gőzt, és ha nincsenek pletykák, amikről beszélgethetnek, akkor előbb-utóbb kinyílik a szemük a társadalmi egyenlőtlenségekre, az igazságtalanságokra, és akkor oda minden hatalom.

A velencei nemesség feladata ma is a „nép” szórakoztatása

De mit csinál a nemesség az örökségével ma egy olyan Velencében, ahol már lassan lakosság sincs, nemhogy megőrzendő, kordában tartandó társadalmi rendszer? Mi mást tehetne, mint azt, hogy alkalmazkodik a jelen elvárásaihoz. A legtöbb a palota ma hotelként vagy múzeumként üzemel.

Míg a múzeumok próbálják megőrizni azt a kultúrát, művészetet és történelmet, aminek az ünneplésére a palazzók eredetileg épültek, a luxushotellé vagy luxusáruházzá alakult épületek szomorú látványt nyújtanak. De el kell ismerni, hogy a turistaáradat, ami a városba ömlik évről évre, ezt követeli meg, és a kereskedelmi érdekeket mindennél fontosabbnak tartó reneszánsz velenceiek talán egyet is értenének ezzel.

Szerencsére vannak még épületek, amelyek az intellektuális értékeket is igyekszenek őrizni. A Ca’Foscari például Olaszország egyik legjobb egyeteme, és különösen nagy hangsúlyt fektet az idegennyelvekre és a filológia tudományára, míg a Vicenza külvárosában épült, Palladio által tervezett Foscari-villa a mai napig a család tulajdonában van, és csak speciális, személyes vizitekre nyílik meg a hozzáértő látogatók előtt.

Ilyen a Vanzo faluban található Villa Giustiniani is, amelynek öt obeliszkje arról árulkodik, hogy dózse volt a családban. Méghozzá nem is egy, hanem kettő: Giustiniano Partcipazio és Marcantonio Giustiniani. A villa jelenlegi lakói, Lorenzo Giustiniani gróf és felesége, Roberta Soranzo grófné boldogan mesélik a Palladio által tervezett falak között a család nem mindennapi történetét. Míg a villát a mai napig birtokolja, a „Fortiter sed Suaviter” (Erősen, de gyöngéden) mottóval rendelkező család, a velencei kastélyuk kikerült a kezükből, és olyan híres embereknek adott otthont, mint Natale Schiavoni festőművész, Richard Wagner zeneszerző (aki állítólag itt írta a Trisztán és Izolda második felvonását) és Franz von Vecsey magyar hegedűművész.

A Fekete Nemesség

A fent említett Foscari és a Giustiniani családokat mindig is nagy tisztelet övezte. Más velencei nemesi családokkal együtt úgy emlegették őket, mint a kultúra, a művészet őrzőit, és zseniális művészek patrónusait. Voltak azonban olyan velencei nemesi családok is, amelyek a történelem során inkább negatívabb hírnévre tettek szert. Az őket körülölelő homály sokak szerint sötét titkokat takar. Ezeket a családokat egyszerűen csak Fekete Nemességnek hívták, és számtalan összeesküvés-elmélet született róluk. A történetek szerint a velencei Fekete Nemesség az első keresztes hadjárat alatt alapozta meg hatalmát, amelyet később gyilkosságok, megvesztegetés, zsarolás és erőszak által őrzött meg.

Az egyik leghíresebb ilyen család a velencei Guelph-família, melynek leszármazottai közt vannak a német Hannoverek, amely dinasztiából származnak a Windsorok, tehát maga az angol királynő, II. Erzsébet is.

A legtöbb elmélet szerint a Fekete Nemesség még a XII. században beházasodott Európa uralkodócsaládjaiba, így ma jelen vannak Anglián kívül Svájcban, Hollandiában, Görögországban és Németországban is. (Sőt, ez alapján Magyarországon is…)

Összeesküvés-elméletek

Az angol dr. John Coleman (aki korábban MI6-ügynökként dolgozott) 1992-ben írt egy könyvet Conspirator’s Hierarchy: The Story of the Committee of 300 (Az összeesküvők hierarchiája: A 300-ak tanácsának története) címmel, amelyben azt állítja, hogy a XVIII. század óta létezik egy exkluzív csoport, amelynek tagjai a velencei Fekete Nemesség leszármazottai, és ők a mai világunk legbefolyásosabb üzletemberei, királyai, hercegei, akik titkos tanácskozásokon keresztül irányítják a világunkat. A könyvben említi Walther Rathenau, a weimari köztársaság külügyminiszterének 1921. december 24-én megjelent írását is, ami a következőket állította:

„Csupán háromszáz ember (férfi), akik mind tudnak egymásról, irányítja egész Európa sorsát. Utódaikat saját követőikből választják. Ezek az emberek olyan hatalommal rendelkeznek, hogy el tudnák törölni az általuk értelmetlennek ítélt állam fogalmát úgy, ahogyan azt ma ismerjük.”

Hat hónappal a cikk publikálása után Rathenau merénylet áldozata lett. Coleman nyilván a megjelent írással hozta kapcsolatba a gyilkosságot, ami egy szélsőjobboldali terrorszervezet műve volt, és valószínűleg jobban kapcsolódott ahhoz, amit egy párttársa mondott egyszer Rathenaunak: „Azért gyűlölnek annyira, mert zsidó vagy, és sikeresen menedzseled a német külpolitikát. Te egy élő cáfolata vagy a Németországnak ártó zsidóságról szóló antiszemita teóriáknak”.

A Fekete Nemesség ujja hozzánk is elér?

Az író szerint a Háromszázak tanácsa ma World Government Founders for the NWO néven fut, de céljai és módszerei nem változtak. Szerinte továbbra is azt akarják, amit akkor régen a velencei Fekete Nemesség: minden állam és vallás felbomlását, és saját kizárólagos uralmukat a világ felett. Ez bizonyára ismerősen hangzik azok számára, akik hallottak már a bajor illuminátus-rend vagy a szabadkőművesek motivációiról. Sokak szerint ezek mind összekapcsolódnak, csak mindig máshogy nevezik őket, de valójában egy szervezetet takarnak, amely a középkor óta hol finomabb, hol drasztikusabb eszközökkel irányítja a világgazdaságot és a világpolitikát. A hajmeresztő történetek és az itt-ott előbukkanó dokumentumok pedig mind csak az altatásunkat szolgálják, bizonyos szempontból pont úgy szórakoztatva minket, mint régen a velencei nemesség.

Ezen elméletek alapján a Fekete Nemesség mai utódja a Bilderberg-csoport, amely minden évben különböző tagokkal ülésezik.

Az összeesküvés-elméleteket persze tanácsos erős fenntartásokkal kezelni, az viszont tény, hogy a Bilderberg-ülésekre csak meghívással lehet bekerülni, és a részvevők évről évre változnak. Általában üzletemberek, politikusok, uralkodócsaládok tagjai szoktak részt venni rajtuk. Minden évben publikálják a résztvevők listáját, ahogy a megvitatásra javasolt témaköröket is, ezen kívül azonban semmi pontosat nem lehet tudni arról, mi hangzik el ott.

De még a valóságtól legmesszebbre elrugaszkodott összeesküvés-elméletet is izgalmassá teszi a gondolat, hogy mi van, ha mégis igaz? Ezzel kapcsolatban azonban csak azt mondhatom, ha a világot uraló titkos körök elég ügyesek, akkor úgysem tudjuk meg róluk az igazságot. Ha pedig nem elég ügyesek, akkor tudjátok, mit? Már nem is érdekelnek annyira.

Csernik Gréta

Források:

Dr. John Coleman: Conspirator’s Hierarchy: The Story of the Committee of 300 (1992)

John Ruskin: The Stones of Venice (2017)

Stanley Chojnacki: Women and Men in Renaissance Venice: Twelve essays on patrician society (2000)

Kiemelt kép:  Getty Images