Aki – nevével ellentétben – kicsit sem rózsaszín – P!nk 40 éves!

–

Hogy mikor és hogyan ismertem meg P!nk dalait, nem emlékszem, csak arra, hogy amikor tizenkét éves koromban költöztünk, a szobám falát díszítő P!nk-posztert gondosan elcsomagoltam, és az első tennivalóim között szerepelt, hogy az új szobámba is felragasszam. Az mp3 lejátszómon (jesszus, olyanom is volt, tényleg!) ott sorakoztak az albumai a High School Musical, Hannah Montana, Katy Perry és a Hotel Tokio számai mellett. Az elmúlt tíz év alatt az mp3-at váltotta a mobiltelefonom, a fenti felsorolást pedig a magyar és külföldi alternatív és rockzenekarok színe-java, de P!nk maradt.

Vagány, szókimondó dalai, végletekig önazonos és allűröktől mentes előadásmódja és viselkedése teszi őt „emberarcú” sztárrá, akivel mindenki szívesen meginna egy-két sört.

„Tired of being compared to damn Britney Spears”

A nagy áttörés 2000-ben jött el P!nk számára, amikor második kislemezével, a Most girls-zel berobbant a Hot 100-as lista negyedik helyére. A kislemez címadó dala olyan lányokról szól, akiket ma csak aranyásóknak hívunk. A fenti idézet pedig P!nk 2001-es Don’t let me get me című számából származik, ami a második nagylemezén, a M!ssundaztood (Félreértett) korongon jelent meg. Ebben, és aztán majd több dalában is világossá teszi: unja, hogy Britneyhez, és a többi popsztárhoz hasonlítgatják, mert ő nem az a cicababa fajta. Neki nem lesz hosszú, szőke haja, nem néz ábrándosan a kamerába és nem kelleti magát a kamera előtt, csak hogy felfigyeljenek rá. Tisztában van vele: sem az arca, az alkata nem hasonlít egy porcelánbabáéhoz, és nem is hajlandó úgy csinálni, mintha így lenne.

Amire viszont nemhogy hajlandó, de kifejezett igénye van, az az, hogy dalai kilógjanak, egyediek legyenek – tényleges mondanivalóval. Megénekli a fájdalmát és örömét is, de valahogy mindig sikerül kikerülnie azt a szirupos hordót, aminek tartalmával a legtöbb popsztár számait nyakon öntik a producerek.

„So, so what?”

És ha már a daloknál tartunk: ki az az őrült, aki ír a szakításáról egy dalt, majd felkéri az exét, hogy szerepeljen a videóklipben? P!nk. És aki tűpontosan, saját élményeiből táplálkozva dalba foglalta mindazt, amit az éppen váló szülők gyermekei átélnek és éreznek, ezzel gyerekek ezreinek adva egy kis támogatást? P!nk. És aki himnuszt adott azoknak a srácoknak és lányoknak, akik a sarokban feszengve állnak a sulibuli közepén? P!nk. Aki harcos feministaként jó pár dalban elküldte melegebb éghajlatra az úgynevezett „fuck boy”-okat?

Aki úgy vall szerelmet, hogy azt énekli: néha annyira utállak, hogy azt hiszem, ez igaz szerelem?

Aki nem rest arra áldozni egy dalt, hogy kérdőre vonja az USA elnökét, mert szerinte nem jó irányba mennek a dolgok, ezzel megalkotva a kultikus Dear Mr. President című számot?

Tudjátok a választ.

Nem játszik megúszásra, még a leghétköznapibb témát is olyan oldaláról fogja meg, mint senki más. Számomra ettől válik igazán izgalmassá az amúgy fülbemászó dallamra énekelt szöveg. Nem udvariaskodik és nem köntörfalaz, hanem merészen beleénekli a mikrofonba, ha valami nem tetszik neki. Erre legjobb példa a Stupid girls című száma, amiben az úgynevezett plázacicák kapják meg a magukét.

„You’re f*cking perfect… to me”

De P!nk nemcsak dalaival lóg ki a popsztárok jó hosszú sorából, hanem a viselkedésével is. A közvetlen, vagány lányból közvetlen, vagány kétgyermekes anyuka lett, akinek nem agyonfilterezett szelfikkel, hanem a gyerekeivel töltött közös programokkal és fellépési kulisszatitkaival van tele az Insta-profilja. Ugyanúgy feltölti a Facebookra a nagyestélyis pózolós fotót, mint azt, ahogy arcmaszkban ücsörög a repülőn.

És ha felszed néhány plusz kilót, nem zárkózik be az edzőterembe, hanem azt mondja: „Köszönöm szépen, most így is jól érzem magam”.

Nem érzi, és nem érezteti, hogy jobb lenne bárkinél, ő csak teszi a dolgát, és szereti, hogy szeretik. És sokan szeretik. Mert a mai napig imádja, amit csinál, és ez az alázat látszik rajta. Kell-e jobb példa erre, mint a tavalyi szigetes koncertje? Ahol – mint a több százezres stadionos koncertjein – a közönség felett repked, pörög-forog egy szál hevederben, miközben énekel. Nincs playback, felejthetetlen show van. És akkor ezt most hasonlítsuk össze az egyik top sztár, Rihanna szigetes produkciójával. Ugye, nem kell magyaráznom?

És hogy milyennek is látom én P!nket? Nőies, de nem csajos. Vagány, de nem vad. Egyedi, de nem befogadhatatlan. Egy olyan nő, akire kislánykoromban szerettem volna hasonlítani, és nem bánnám, ha a leendő gyerekem is szeretne rá hasonlítani. Olyan világsztár, akiből több kéne. Nagyon boldog születésnapot, P!nk!

Dián Dóri

Kiemelt kép: Getty Images/Lester Cohen/Getty Images for The Recording Academy