John Cusacknek elgurult a gyógyszere – Reméljük, megtalálja

–

Kicsit úgy vagyok Cusackkel, mint azokkal az (egykor) lánglelkű férfiismerőseimmel, akiket nagyra tartottam egy időben, sőt csodáltam, aztán elhűlve tapasztaltam, mondjuk, negyedszázad múltán, hogy az okos, rebellis, zsigerből humanista fiatal forradalmárokból cinikus, beszédkényszeres, demagóg, pökhendi figurák lettek, akikkel nemcsak idegesítő, de mélyen lehangoló is társalogni, ellentétben korábbi alteregójukkal.  

A csalódottság beszél belőlem, mert John Cusack, akit mindig nagyon szerettem nézni a vásznon meg a képernyőn, és akit magamban mindig az eszes, széles látókörű, kulturált, stílussal és remek humorérzékkel megáldott színészek közé soroltam, most olyanokat posztolgat, ami nemcsak neki kellemetlen, hanem mindenkinek, aki rajong vagy valaha rajongott érte.

Szar filmekben játszani kínos (márpedig a nagyjából hetven között, amelyben szerepelt, volt bőven selejt), de kimagyarázható, például lehet azt mondani, hogy „van, amiben a pénzért játszik az ember, van, amiben a művészetért”, de vaskosan zsidózni a Twitteren egészen más kategória.

Márpedig alig két hete ez történt, ne szépítsük a dolgokat. Cusack megpróbálta, törölte a posztot, és hablatyolt valamit, hogy figyelmetlenül „retweetelt”, de azért ezt senki sem vette be, ő is csak azért írta valószínűleg, mert illett írni valamit. Sokan támadták, a sajtó is nekiugrott.

Akit érdekel bővebben a sztori, könnyedén utána tud nézni, igen jól dokumentált a médiában, de engem inkább az érdekel, mi a fene történhetett ezzel a sráccal (is).

Még véletlenül sem szeretnék pszichológust játszani, aki nem vagyok, de azt azért elmondom, hogy ha az ember olvasgatja az elmúlt években adott interjúit, akkor azért ráeszmél, hogy nem előzmények nélküli ez a mostani kifakadás. Amúgy nyilatkoztatok tekintetében ő az újságírók rémálma: ha megszólal, csakis a filmekről és a közéletről fecseg, hogy kibújjon a magánéletét firtató összes kérdés alól.

Ez persze abszolút érthető és tolerálandó, csak hát, ne legyünk álszentek, az olvasók-rajongók zömét mégiscsak jobban érdekli a férfi a művészből, mint a művész a férfiból. De ez nem hatja meg Cusacket, sőt, tudatosan harcol a sztárrá válás ellen – igaz, tudható, hogy a titokzatosság is a manipuláció lehetséges eszköze a celebritások kezében, míg a kíváncsiság maradéktalan kielégítése a népszerűség és áhítat ellen dolgozik.

Ő az a híres színész, akiről például azt sem tudni, házas-e, azt sem, vannak-e gyerekei. A felmenők-testvérek tekintetében csak azért lehetünk képben, mert színészdinasztiát alkotnak: az ír származású apa és mind az öt gyerek ezt a hivatást választotta, jellemzően egészen fiatalon – John Cusack 16 évesen kapta első filmfőszerepét, és 22 évesen már sztár volt. Csak az anya civil, tőle ered amúgy a vehemens politizálás iránti szenvedély a családban, többször le is csukták, annyira „aktív” volt különféle megmozdulások során.

Szóval azt tudni, honnan jött John Cusack (Illionis államból), de sok mást nem.

Olvasgatva a vele készült interjúk átkötő-leíró részeit, egy sármos, ballonkabátba burkolózó, láncdohányos, ritkán mosolygó, de jó humorú, csavaros eszű fickó képe rajzolódott ki bennem, aki az elmúlt években – és ezért mondtam, hogy a mostani botrány nem előzmények nélküli – keserűen emlegette megszólalásaiban, hogy tele van a hócipője a pénzsóvár Hollywooddal, és elhatárolódik attól, ami a filmgyárak körül zajlik.

A szerepeket nem utasítja el, mondjuk, de míg – tőle idézek szabadon – régebben minden rissz-rossz, kasszasikerre pályázó filmre jutott egy művészmozi, ma ez az arány 1:6-hoz a limonádé javára.

Cusack azt mondja, ha értene valami máshoz, akkor azzal foglalkozna filmezés helyett, és csak olyan mozikban játszana, mint, mondjuk, „A John Malkovich menet” vagy a „Térkép a csillagokhoz” című munkája, mire nagyon büszke, sokkal inkább, mint a romkomokra, amelyekben megszerette a világ.      

A 2014-es Térkép a csillagokhoz egy szatíra a sztárok világáról – bár a rendező, Cronenberg ezt tagadja, szerinte, amit szatírának gondolunk, az a realitás maga, a forgatókönyv minden sora idézet. Cusack menő terapeutát alakít a filmben, aki speciális kezelést eszel ki a panaszkodásmániás, neurotikus elitnek, masszázst ötvöz közhelypufogtató gurusággal, és persze milliárdos lesz belőle.

Privát véleménye pedig nem különbözik attól, amit a film üzen, ez tudható, amennyire szűkszavú önmagával kapcsolatban, annyira bőbeszédű, ha a filmvilágot kell ostorozni. Hollywood szerinte nem filmgyár, hanem bank. És a filmkészítés lényege itt az, hogy nagyjából ötven topproducer repked a világban, és pénzt kunyerál, hogy aztán még több pénzt termeljen. A fiatal színészeket pedig kihasználják, megrágják és kiköpik. Csak azt nézik, melyik skatulyába téve fialnak több hasznot, a lelkükkel senki sem törődik. Mentorálás helyett fazonírozzák őket. És ebbe sokan belepusztulnak.

A véleményét tehát nem rejti véka alá. Hogy őt személyesen milyen sérelmek érték, hogy neki konkrétan mi fáj, arról nem beszél, mindig csak az „ügyekről”.

Nehezen képzelem, hogy a rossz dolgok mindig másokkal történtek, és ő pusztán az empátia bajnoka, akkor is, ha azt mondja magáról, a szerencse fia, és mindig jókor volt jó helyen.

Egy biztos, rengeteget dolgozott az elmúlt három évtizedben. Hogy az utóbbi években leginkább olyan filmekben, amelyek el sem jutottak a mozikba, vagy ha igen, akkor igen alacsony értékeléssel futottak, az valószínűleg annak is köszönhető, hogy keményen csipkedi a kezet, amely eteti. Hogy ez a stratégia hova vezet, nem tudni. Hogy jön-e egy nagy fordulat, egy-egy független rendező, aki bánni tud vele, kezelni tudja és boldogabbá teszi, vagy egészen beszippantja a cinizmus, a közélet, a politika és az írás (forgatókönyveket is jegyez, és rendszeresen publikál), az majd elválik. Mi mindenesetre szorítunk neki, hogy megtalálja újra gyűlölködés nélküli önmagát, akit meglehetősen kedveltünk.

Kurucz Adrienn

Forrás: ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Jason LaVeris/FilmMagic