Niccolò Machiavellinek valószínűleg eszébe sem jutott 1513-ban, amikor A fejedelem című „uralkodói kézikönyvét” megírta, hogy cirka ötszáz év múlva műve aktuálisabb lesz, mint valaha.

A kötetet csak 1532-ben adták ki

Öt évvel a szerző halála után, azóta pedig szerepelt egyházi tiltólistán, felkerült minden valamirevaló filozófus könyvespolcára, illetve forgatta Mussolini, Napóleon, II. Frigyes, VIII. Henrik és számos más közéleti személyiség is.

George R. R. Martinra, a Trónok harca szerzőjére főiskolás korában tett nagy hatást A fejedelem, mint kiderül a BBC Who’s afraid of Machiavelli című dokumentumfilmjéből. Martin könyveinek világát leginkább a középkor inspirálta, de Machiavelli városát, a reneszánsz Firenzét is tanulságosnak találta. Úgy fogalmaz a dokumentumfilmben, hogy Firenze is egy volt a számos korabeli itáliai városállam közül, amelyek hol szövetkeztek, hol harcoltak egymással, és soha nem lehetett tudni, mit hoz a holnap, így okosnak kellett lenniük.

A Mediciek 1494-es elűzetésük után, 1512-ben szerezték vissza a hatalmat a város felett. A köztes időszakban kancellári hivatalt viselő Machiavellit összeesküvéssel vádolták, bebörtönözték, megkínozták, majd egy évvel később száműzték. Ekkor írta meg A fejedelem című művét – írja Madarász Fanni, a PTE doktori hallgatója. Ha úgy vesszük, a Medici család ifjú tagjának, Lorenzo di Pieronak szánt kötet egyfajta tanácsadói álláspályázat, amivel olyannyira nem járt sikerrel, hogy valószínűleg a célszemély el sem olvasta a neki szánt sorokat – ellentétben számos későbbi politikai vezetővel.

A május 3-án, 550 éve született Machiavelli azt már végképp nem sejthette, hogy egyszer csak köznevesülni fog, és a nevéből alkotott jelző nem éppen pozitív töltetű lesz. Martin szerint a machiavelliánus jelentése leginkább: ravasz vagy körmönfont, ami számos karakterének fő jellemvonása.

A fejedelem röviden arról szól, hogy hogyan lehet megszerezni és megtartani a hatalmat

Nézzük, hogy a Trónok harcának néhány karaktere milyen mértékben követi a machiavelliánus elveket, és milyen eszközökkel él a hatalomért folytatott játszmában. Szinte minden szereplő annyira komplex, hogy Machiavelli összes tétele alapján ki lehetne elemezni valamennyit, erre azonban terjedelmi okokból nem vállalkozhattam, úgyhogy egy meglehetősen szubjektív válogatás és értelmezés következik.

Niccolò Machiavelli - Forrás: Getty Images/Imagno

„A cél szentesíti az eszközt”

Kezdjük egy olyan mondattal, amit Machiavelli sosem írt le, de akár így is papírra vethette volna. A sorozat kezdetén, Robert Baratheon a Hét Királyság uralkodója, aki egy lázadás útján szerezte meg a Vastrónt.

A legidősebb Baratheon-fivér szem előtt tartott számos machiavelliánus elvet, például azt, hogy mással végeztesse el a kellemetlen munka oroszlánrészét.

Robert Baratheon

Amikor segédjének Eddard „Ned” Starkot, az Északon fekvő Deres urát kérte fel, így fogalmazott: Nem méltányolni akarlak, veled akarom irányíttatni a királyságomat, amíg én a korai halálba eszem, iszom és bujálkodom magam.” Azzal nem számolt, hogy a talpig becsületes Stark nem hajlandó mindenfajta piszkos munkára.

A régi uralkodónak még írmagja se maradjon” – tanácsolja Machiavelli.

Robert Baratheon mindent megtett azért, hogy a korábban évszázadok óta uralkodó Targaryen-család egyetlen tagja se térhessen vissza követelni az örökségét. Bérgyilkosokat küldeni gyerekek után, kétségkívül nem erényes dolog. Ned Stark figyelmeztetésére, az iszákos király az egyik „legmachiavelliánusabb” mondatával replikázott: „Hét királyságban kell uralkodnom, azt hiszed, a becsület tartja őket össze, a becsület őrzi meg a békét? Nem, a félelem és a vér.”

A bordélyokat előszeretettel látogató uralkodó veszte végül felesége, Cersei Lannister lett. Ha sikerül Robert terve, és elpusztítja az utolsó Targaryen-leszármazottakat is, megkímélte volna feleségét egy későbbi riválistól. Bár amennyire szerette őt, valószínűleg a sírjában örvendezik a fejleményeknek.

Eddard „Ned” Stark

„A fejedelem – országának megtartása érdekében – gyakorta arra kényszerül, hogy rossz legyen”

Különbséget kell tenni azonban a szükséges rossz és a kegyetlenség között.

Tywin Lannister, Robert Baratheon „hivatalos” fiainak nagyapja olyan példát igyekezett örököseinek adni, hogy csak kiszámítottan kövessenek el kegyetlen cselekedeteket, amelyek olyan mértékben lehetnek csak szélsőségesek, amennyire a Lannister Ház érdekei diktálják.

Az apja, Robert után trónra kerülő Joffrey Baratheon uralkodói ars poetikáját így summázza: „Mindenki az enyém, hogy kínozhassam.” Szadizmusa önmagát eszkalálta, hiszen nem szorult bele egy csepp kegyesség sem, sőt a hadtudományokban sem jeleskedett. Ezek a tulajdonságok pedig Machiavelli szerint egy uralkodó számára sem a népe, sem előkelőségei, sem katonái hűségét nem biztosíthatja. Ned Stark kivégzése például több problémát okozott neki, mintha megkímélte volna őt. Joffreyt végül egy szövetségese bosszúja érte utol a saját esküvőjén, méghozzá egy méreggel kevert borospohár formájában.

Akármilyen is az uralkodó valójában, az egyik legfontosabb Machiavelli szerint az, hogy minden körülmények között jóságosnak kell látszania.

Joffrey Baratheon és Margery Tyrell

„A jó szándék éppúgy gyűlöletet szíthat, mint a rossz”

Szadista bátyjával ellentétben, a fiatal Tommen Baratheon maga volt a megtestesült ártatlanság, aki maga is meglepődött, amikor a Vastrónra került fivére után.

A gyenge uralkodó azonban Machaivelli szerint éppen olyan rossz, mint az aljas.

Tywin Lannister tudta ezt, és még Joffrey ravatalánál unokájának szegezte a kérdést: „Milyen a jó király?” Majd meg is válaszolta: a jó király bölcs, és hallgat a tanácsadóira. Ha Tywinnak lett volna több ideje, talán nagyobb hatást gyakorolhatott volna Tommenre, aki nagyapja távozása után tulajdonképpen nem is volt más, mint bábu az anyja, Cersei és a felesége, Margery Tyrell hatalmi harcának sakktábláján. „Ha a nép vagy az urak romlottak, annak a jellemét kell követned, hogy eleget tehess neki. Márpedig ilyenformán a jámbor cselekedetek ellenségeid lesznek.”

Machiavelli szerint, aki nem képes arra, hogy megölesse ellenségeit, azt megvetik és gyengének tartják, pláne az olyan embert, aki hagyja, hogy az anyja kormányozza. Tommen halálát végül közvetetten saját anyja okozta. Baelor szentélyének felrobbantásakor ugyan odaveszett Cersei két legfontosabb ellensége, de ezek pont fia uralkodásának legerősebb támaszai lehettek volna.

Tommen Baratheon

Az embereknek úgy kell ártani, hogy ne lehessen félni a bosszútól”

Cersei Lannister is tanúsíthatott volna mértékletességet a kegyetlenségek alkalmazásában, hiszen két gyermekét is bosszúból ölték meg. A haláluk után trónra kerülő Cerseinek nem maradt már lényegében semmije, még szövetségese is alig. Ennek hiányát pedig A fejedelem alapvető hibának tartja.

Nem sok jóval kecsegtet Machiavelli a zsoldossereg alkalmazásával kapcsolatban sem. A zsoldos és a segédhaderő veszélyes és felesleges; aki zsoldosok fegyverére alapozza uralmának biztonságát, nem lehet annak soha nyugalma. (…) Ennek oka, hogy csak az a kis fizetség vonzza őket a harcmezőre, nem érzelem vagy más hathatós ok, ez meg nem elég, hogy érted készek legyenek meghalni.” Bár Cersei szerint nem a tudás vagy a szövetségesek jelentik a hatalmat, hanem az erő. A királynő azzal sem szerzett barátokat, hogy nem tartotta meg a szavát a holtak serege ellen küldendő segítség ügyében, hiszen – az ő szavaival élve – „bárki, aki nem mi vagyunk, ellenség”.

Cersei Lannister

„A bölcs uralkodó ne legyen szótartó”

Ha már az adott szó betartásánál tartunk, Machiavelli szerint nem érdemes komolyan venni minden ígéretet. „Ha az emberek jók lennének, ez az elv kárt okozna; de mert gonosz indulatúak, nem tartanák meg adott szavukat veled szemben; így hát neked sem kell megtartanod velük szemben” – írja A fejedelemben.

A becsület kérdése lényegében valamennyi Stark-férfi Achilles-sarka. Az apa, Ned Stark Cersei fiainak származásáról akarta lerántani a leplet, de kegyessége előnyt adott ellenfeleinek. Amikor az életéért kellett volna hazudnia, annyit mondott: „Az hiszed az életem annyira becses nekem, hogy áruba bocsátom a becsületemet? Miért is?” Ahogy Robert Baratheon találóan jellemezte, egy becsületes bolond volt. Legidősebb fia, Robb Stark bosszúja sem úgy végződött, ahogy eltervezte, és ez azon múlott, hogy adott szavát érdekében állt volna megtartani. Ez a szószegés a Trónok harca történetének szerintem legsokkolóbb jelenetét, a Vörös Nászt eredményezte.

Havas Jon machiavellista értelemben vett hibája is az, hogy komolyan veszi a saját szavait. Bár az ő története nem ér véget ott, hogy jó szándékai miatt kést kap a szívébe. Jon akkor is tartja a szavát, amikor az apja példáját emlegetik: „Ha eljutunk odáig, hogy mindenki hamisan esküszik, akkor a szavak nem jelentenek semmit. Akkor nincsenek válaszok, csak jó és még jobb hazugságok, és a hazugság ebben a harcban nem segít.

Martin karakterei nem buták, nagyon is tudatában vannak döntéseik súlyának. A becsületesség nem hiba Machiavelli szerint sem, de olykor fel kell adni a hasznosság kedvéért. Akitől az emberek félnek, azt kevésbé támadják meg, mint akit szeretnek,

mivel „az emberek nyomorultak, valahányszor önnön hasznuk úgy kívánja, elszakad a kötelék; ám a félelmet a büntetéstől való rettegés tartja fenn, és ez soha nem hagy el téged”.

Havas Jon

A fejedelemnek „csak arra kell vigyáznia, hogy gyűlöletet ne érezzenek iránta”

Machiavelli szerint tehát arra a kérdésre, hogy az uralkodót szeressék-e vagy inkább féljék, az a válasz, hogy inkább féljék. „Mivel az emberek akaratától függ, szeretik-e az uralkodót, viszont a fejedelem akaratától, hogy félnek-e tőle, igazodjék a bölcs uralkodó aszerint, ami tőle függ, s nem aszerint, ami másoktól.” Egészen addig így van, amíg nem gyűlölik. Daenerys Targaryen a maga három sárkányával rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül egyetlen céljáért, apja trónjának elfoglalásáért. Életemet idegen földön éltem, sokan voltak, akik meg akartak gyilkolni, megjegyezni sem győztem. Eladtak, mint egy tenyészkancát, láncra vertek, meggyaláztak, elárultak, bemocskoltak. Tudod, mi tartott életben a száműzetés hosszú évei alatt? A hit. Nem valami istenben, nem holmi mítoszokban vagy legendákban, magamban hittem.”

Ahogy Madarász Fanni cikkéből kiderül:

A hatalom megszerzéséhez A fejedelem szerint szerencse és virtus, azaz tradicionálisan a kormányzáshoz és a hadviseléshez kapcsolódó kvalitások kellenek.

Ezeket a férfiak legfontosabb tulajdonságainak tartotta, meg sem fordult a fejében a női fejedelem lehetősége. Az apja hibáinak árnyékában folyton bizonyító Daeneryst alapvetően szeretik alattvalói, de az, hogy a Machiavelli szerint elégséges kegyetlenséget alkalmazza-e, a Tarly Ház sorsának intézése során már megkérdőjeleződött.

Daenerys Targaryen

A fejedelem „hívjon udvarába bölcs személyeket”

Machiavelli szerint az uralkodó eszes voltát alapvetően meghatározza, milyen tanácsadók vannak körülötte. Ha alkalmasak és hűségesek, akkor az uralkodó bölcsnek tekinthető, mert jól választott. Fontosnak tartja, hogy a jó uralkodó kérjen tanácsot, de csak akkor, amikor ő akarja, és nem mások. A fejedelem szerzőjének olvasatában háromféle emberi felfogás létezik: az egyik magától képes felismerni a dolgokat, a másik azt fogja fel, amit a többiek felismertek, a harmadik sem maga, sem mások által nem képes felismerni. Mindhárom esetre találunk példát a Trónok harcában.

Magát Machiavellit hasonlították már Petyr „Littlefinger” Baelish figurájához, azaz Kisujjhoz, a manipulálás nagymesteréhez, mert mindkettejük szerint elfogadható az erkölcstelen cselekedet, sőt a gyilkolás is a hatékonyság érdekében. Pedig Machiavelli szerint az, aki inkább magával törődik, és „csak saját érdekét nézi minden cselekedetében, abból jó tanácsadó sohasem válik: mert az, aki egy országot tart a kezében, soha magával ne gondoljon”. Kisujj szájából egyértelműen Machiavelli szól, amikor Sansa Starknak ez mondja: „Ezen a földön nincs igazság, csak ha megteremted.” A naiv lány eleinte hallgatott is a tanácsaira, de pont az okozta Baelish vesztét, hogy öncélú cselszövései végül kiderültek.

Sansa Stark és Petyr „Littlefinger” Baelish

A fejedelem szerzőjét meg lehet találni Varysben, az eunuchban

Aki a hűségét nem egyetlen uralkodónak, hanem az egész birodalomnak szentelte. Önmagát a suttogás mesterének tarja: „A ravaszt játszom, az alázatost, a gátlástalant. Jó komédiás vagyok.” Ha úgy látta helyénvalónak, elárulta azt is, akit szolgált, például Aerys Targaryent, aki egyáltalán nem hallgatott már semmilyen jó tanácsra.

Az ország érdekeinek elsőbbsége Machiavellinél is fő szempont. Varys Kisujjhoz hasonlóan alacsony származású, és kemény munkával küzdötte fel magát oda, ahova eljutott. Machiavelli is a köznépből jövő tanácsadókban látja az uralkodók legélesebb szemű tanácsadóit.

„Miképp azok, akik a vidék képét megrajzolják, síkságra ereszkedvén szemlélik a hegyeket és magaslatokat, a völgyeket pedig a hegy tetejéről; hasonlóképp a népeket csak a fejedelem ismeri, és a fejedelem dolgait csak olyasvalaki, aki a népből való.”

Varys

Tyrion Lannister a harmadik, akivel párhuzamba állítható Machiavelli személye.

Ez abból a tanácsából is látszik, amit Daenerysnek adott: „Ha új és jobb világot vágysz teremteni, kétlem, hogy a csalárdság és a gyilkosság jó kezdet. Könyörtelennek kell lenned, ha el akarod nyerni a trónt, kissé meg is kell félemlítened a népet.” De az elődök hatalma attól volt törékeny, hogy „minden alattvalójuk a halálukat kívánta”. 

Ő az, aki más uralkodó tanácsadójaként egy olyan vezetőre is hallgat, mint Havas Jon, aki mindenkinél hamarabb és világosabban felismerte, hogy a legpusztítóbb ellenség az Éjkirály, a holtak seregének élén. A törpe növésű, Ördögfiókának csúfolt Tyrion szerint „az elmének könyvekre van szüksége, ahogyan a kardnak fenőkőre, ha meg akarja őrizni élességét”. Machiavelli saját bevallása szerint semmit nem értékel annyira, mint a híres emberek cselekedeteinek ismeretét, és azért is tartja magát alkalmasnak a Medici fejedelem tanácsadójának, mert alkalmazható ismeretekre tett szert, gyakran forgatva „régi történetekről szóló könyveket”. Bár azt nem tudom, hogy Machiavelli ivott-e annyi bort, mint Tyrion, az biztos, hogy ő is rengeteget olvasott. És tudott dolgokat.

A jó elnyeri a jutalmát?

Akárhogyan is értékeljük A fejedelem népszerűségét vagy a Trónok harca sikerét, az mindenesetre érdekes jelenség, hogy az emberek mennyire meglepődnek, amikor nem a tökéletes, hanem a valódi kerül a szemük elé. Talán azért váltott ki mindkét mű ilyen fokú döbbenetet, mert alapvetően szeretnénk hinni abban, hogy a jó mindig elnyeri megérdemelt jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését, mert akkor megéri jónak lenni.

Mindkét alkotás egyik legnehezebben feldolgozható üzenete, hogy vannak súlyos döntések, a „nagyobb jó” érdekében, amikor a morális dilemmákat félre kell tenni, csakhogy a „nagyobb jó” mindenkinek mást jelent.

Az, hogy napjainkban melyik politikai vezető követi a machiavelliánus elveket a legjobban, soha nem derülhet ki, hiszen éppen ez a lényege. Aki jól tartja fent a látszatot, soha nem süthetik rá ezt a jelzőt. Az viszont, hogy a Trónok harcában végül ki kerül a Vastrónra (ha egyáltalán kerül oda valaki), és milyen döntéseket kell ezért meghoznia, nemsokára kiderül.

Szerintetek ki lesz a herceg(nő), akit megígértek?

Szőts-Rajkó Kinga

Képek forrása: IMDb