–

Noha a Trónok harca feudális társadalma csak papíron létezik, mégis sokan az áthallások már-már „valósághű” mivolta miatt imádják. Szeretjük, mert a westerosi világot nem lengi körül az a pátosz, ami a hollywoodi kosztümös filmekben szokás.

A nézőpontok sokfélék, a karakterek tökéletlenek, egészen üdítő látni, ahogy rossz döntéseket hoznak, meggondolatlanok, esendőek, és rengeteget hibáznak – éppen ezért annyira valósághű az egész fantasy.

Az alkotók mindezen felül reflektálnak a valódi társadalmi jelenségekre, a történet szerves részeit képezik a kisebbségi csoportok képviselői a képernyőn, hiszen van itt törpe, félkezű harcos, színes bőrűek és más fogyatékkal élő is. És akkor még a kőkemény női vezetőkről nem is beszéltünk. George R. R. Martin és a sorozat készítőinek üzenete egyértelmű a filmipar számára. Jó lenne, ha mások is ebbe az irányba haladnának.

Szerintem épp ezért bosszantott sokakat, hogy a hetedik évadban néhol felütötte a fejét a középkori lovagregények romantikája. Ami viszont az idei szezonban mindenképp javára vált a sorozatnak, hogy a meggondolatlan öldöklés szerepét végre a diplomácia és a politika vette át. Ezért annak érdekében, hogy a következő másfél évre, mire képernyőre kerül az utolsó, nyolcadik évad, ne maradjunk útravaló nélkül, dr. Tóth Csabával, a Fantasztikus Világok szerzőjével beszélgettem. Csaba 2015 óta egészen formabontó eszközökkel oktat az ELTE jogi karán: „Politika és science-fiction” néven teszi könnyebben befogadhatóvá hallgatói számára a politikai rendszerelméleteket. Őszintén hisz benne, hogy a tananyagba Machiavelli vagy Max Weber mellett Darth Vader illetve Daenerys Targeryen is bőven elfér.

Az amerikai egyetemi oktatásban már létező műfaj a pol-sci-fi itthon még gyerekcipőben jár, de egyre népszerűbb. Csaba szeretné közérthetőbb és izgalmasabb módon átadni a hallgatóknak, miért fontos az életben a politika.

– Politika nélkül nincs élet, ahogy a westerosi példa is mutatja – mondja. – Ha nem lenne politika, ha nem lenne semmiféle államiság, semmiféle hatalomkoncentráció, akkor anarchikus állapotok uralkodnának, és a Mások elég gyorsan lemészárolnának mindenkit.

Tehát igenis tanulságos, hogy azok, akik a történet szálait mozgatják, vajon hogyan teszik mindezt. A folytatásban mutatunk öt izgalmas politikai vezetői stílust, akik hatalomra törtek a Trónok harca világában. Ki életben maradt, ki nem – de mindenképp ügyesen keverték lapjaikat. Vigyázat, spoilerveszély!

1. A westerosi oligarcha: Petyr Baelish a.k.a. „Kisujj”

Petyr talán első látásra kakukktojás, hiszen bőven elég szereplő akad Westeroson, aki a közönség kedvence. Mégis egyedülálló színfoltja a sorozatnak, ugyanis ő az egyetlen proto-kapitalista (első tőkés) polgári szereplő a sorozatban, aki saját erejéből – nemesi cím nélkül – küzdötte fel magát az uralkodó tanácsadójának. Varysszel ellentétben ő nem elégedett meg azzal, hogy befolyása van a hatalomra. Azért szomorú, hogy meghalt a hetedik évad végén, mert nem tudjuk meg, minek érdekében mozgatta a szálakat. Talán az volt a célja, hogy manipuláció útján nemesi címet szerezzen – ami számára nem adatott meg születés jogán –, majd később trónra kerüljön?

Petyr pénz, hatalom és információ tekintetében befolyással volt arra, hogy kié legyen a hatalom, ki üljön a trónon. A westerosi világ oligarchája volt. Csabának – velem ellentétben – jobb véleménye van róla, szerinte ugyanis saját világunk oligarchái nem különösebben okos kapitalisták, Petyrnek viszont van szakmai kompetenciája. Napjainkban élő oligarchák jellemzően kapnak három állami megrendelést, ebből élnek, majd visszaosztják a politikai vezetőnek. Petyrnek erre nem volt szüksége. A maga nevében egy „klasszikusabb oligarcha” volt, aki a saját képességei által gazdagodott meg. A vesztét végül az okozta, hogy túl nagyot kockáztatott.

2. A jogos trónigényű machiavellista vezető – Jon Snow

Jon Snow, a sorozat őszinte, karizmatikus férfi főhőse, akit Észak nemesei maguk választottak meg királyuknak, a vadak önszántukból álltak be a zászlaja alá. Nálánál kevésbé pocsékabb vezetőt még sosem látott Westeros. Csaba mindezzel teljesen egyetért, és megjegyzi: Jon történetében az a legfontosabb, hogy megtapasztalhatjuk a személyes moralitás és az intézményi moralitás kapcsolatát. Megszegte az éjjeli őrségben tett esküjét, hazudott a vadaknak, megválasztották királynak, aztán szövetségeseivel szembe menve hűséget fogadott Daenerysnek. Ezek egyenként morálisan mind helyes döntések voltak, ugyanakkor az intézményeknek, amelyekben részt vett, az elbukást jelentette. Tőle mégsem élik meg mindezt árulásnak – karizmája és/vagy a szerencse folyton megmenti.  

A politikai elemző szerint Jon karaktere remekül megmutatja, hogy a politikához sokszor leginkább szerencsére van szükség. A valós életben talán Barack Obama, volt amerikai elnök a legjobb példa hasonlóra. Aki – Csaba szerint – sosem lett volna szenátor, ha ott korábban egy másik szenátornak nem kellett volna épp lemondania. Machiavelli szerint egy politikusnak erénnyel és a szerencsével kell rendelkeznie. Szóval, ha így vesszük, akkor Jon Snow egy vérbeli machiavellista politikus.

3. A jogtalan trónigényű tehetséges stratéga – Cersei Lannister

Cersei politikusként idegenellenes retorikával operál, amelyben Danereys és lovas hordája a gonosz valériai táborral érkezik, azaz van itt mindenféle analógia; a „helyi Brüsszeltől” a migránsokig. Cersei trónigénye ezzel együtt nagyon gyenge, hiszen önmagát koronázta meg királynőnek. Népszerűtlen, nem hódoltak be neki az arisztokraták, a hatalma kizárólag a hadseregen múlik, nincs más legitimációja, nincs „felkenve”. És ha ez nem elég, akkor katonailag is gyengébb, mint a Sárkányok Anyja. Nagyon rossz a lapállása, és mégis ügyesen játssza ki a kártyáit. Mindeközben pedig bizonyítja azt a feminista törekvést, hogy nőként is ugyanúgy helyt lehet állni a vezetésben, mint férfiként. Kérdés, hogy nem pártolnak-e el tőle azok a Lannister-katonák, akik látják, hogy sárkányokkal kell szembeszállniuk egy olyan nő érdekében, aki nemrég robbantotta fel a fél várost...

4. Akinek a legjobb esélyei vannak papíron – Daenerys Targaryen

Nagyon felvilágosult, de épp annyira kegyetlen is tud lenni. Egy nő, aki uralkodóként szeretőket fogad, és nem kötelezi el magát férfi partnereinek, csak a saját céljaira koncentrál. Ebben olyan uralkodókra hasonlít, mint Erzsébet, angol királynő, vagy Katalin cárnő volt. Csaba szerint papíron neki vannak a legjobb esélyei a trónra. Dothraki serege hűen követi bárhová, csakúgy, mint a makulátlan harcosai, és három (illetve már csak két) sárkánya. Ő Cersei tökéletes ellentéte: nagyon jó lapokat osztottak neki, kiváló a stratégiai helyzete, mégis hoz rossz döntéseket, van, hogy rosszul játssza ki az ütőkártyáit. Két olyan tanácsadója van, aki nem az ő érdekeit nézi, hanem Westerosét.

Korábban is jellemző volt Daenerysre, hogy folyamatosan ingadozik a kegyetlen királynő és az igazságos uralkodó szerepei között. Próbálja jobbá tenni a világot, miközben túlságosan impulzív döntéseket hoz.

Persze éppen ezért szeretjük, és noha adott esetben pont azért lehet jó uralkodó, mert mindenből van benne egy pici, e tulajdonsága nagyban megnehezíti hatalomra kerülését.

5. Akit nem érdekelnek az előjogok – Éjkirály

Csaba szerint ő a legbölcsebb. Tud várni, nem kapkodja el a dolgokat, láthatóan van egy viszonylag jól kitalált terve, és az alapján halad előre. Megállíthatatlannak tűnik, nem szivárog ki tőle vagy a környezetétől semmilyen információ. Olyannyira titokzatos, hogy a szempontjait, motivációit sem ismerhetjük meg. Ahogy abban sem lehetünk biztosak, pontosan mennyire intelligens. Az Éjkirály nem tárgyal, csak jön, megállíthatatlanul. Az nyilvánvaló számunkra, hogy az élőknek milyen erőforrásai vannak, az viszont nem, hogy milyen erővel és munícióval rendelkezik az Éjkirály. Akinek az egyik legnagyobb fegyvere épp a kiszámíthatatlansága. Híveinek zombialakban ígér öröklétet.

Mivel a sorozatban nem jelent meg még az a liberális csoport, amely síkra szállna a zombik jogaiért, és az emberek jogaihoz hasonlókat követelne nekik is, azt javasolva, hogy próbáljunk meg velük együtt élni, Westeroson egy lehetőség maradt az életben maradásra: az összefogás lenne – összegzi az előállt helyzetet Csaba. Nagyban gyengíti az emberek túlélési esélyét, hogy ez az összefogás csak részben jött létre... Így az évadzárás után megállapíthatjuk, hogy Daenerys (illetve az összefogáspártiak) szempontjából az lett volna a legjobb, ha a szövetségesek legyőzik Cersei seregeit, békét teremtenek és ellenségeinek megsemmisítésével hozzák létre az „élők szövetségét”.

És hogy a sok – egészen életszerűen – tökéletlen vezető közül ki lenne a legjobb Westeros számára? Tóth Csaba politikai elemző szerint összességében talán Daenerys Targaryen. A kérdés már csak az, vajon életben hagyják-e őt a sorozat írói a következő, utolsó évadban?

Szőcs Lilla

Képek: HBO