–

Szia, drágám, jó, hogy jössz, puszi, puszi, képzeld, leszakadt a polc az előszobában, vissza tudnám tenni, de jó volna, ha segítenél tartani, amíg visszacsavarozom.

A tipli? Kicseréled? Megköszönöm, szívem. Van pár darab a gardróbban, alul a fiókban, tudod, melyikben. Dehogynem! Amelyiket Zsoltika összefilcezett, amikor kicsi volt. Amíg előszeded, főzök neked egy kávét, jó? Úgy, ahogy szereted, a kotyogósban, sok tejjel, mézzel.

Már ittál ma? Na, jó, akkor nem főzök. De van sör a hűtőben! Vezetsz még… Persze hogy vezetsz. El is felejtettem…

No, de várj csak, van itt neked valami! Hókifli, azt imádod, jó porcukros, anyám sütötte, igen. Viszek neked, amíg megkeresed a tiplit.

Nem, nem a cipősszekrényben van, ej! Hát nem emlékszel, melyik fiókban tartjuk a szerszámosládát? Hisz te raktad össze a szekrényt! Mikor-mikor? Lássuk csak, valamikor '87 táján lehetett. '85-ben költöztünk ide, de akkor még gyerekszobát akartunk a gardrób helyére, csak aztán meggondoltuk magunkat, igen, mert túl sötét volt a körfolyosó miatt, úgyhogy Pistike került végül a dolgozószobába, az asztalod meg a hallba. Rémlik?

Igen, igen, akkor raktad össze ezeket a pöpec szekrényeket furnérlemezből. Istenem, micsoda ügyes egy pali vagy te, életem, hol találni már ilyet, de tényleg! Az a fiatalember, aki most az Annácskának udvarol, egy szöget sem tud beverni a falba, te!

Legalábbis nem nézem ki belőle, hogy volt már kalapács a kezében.

Így a marketing meg úgy a könyvelés, de hallod, szerintem a villanykörtét is a gondnokkal cserélteti. Igen, van gondnok a lakóparkban, te is találkoztál vele! De, de, amikor ott voltunk Annácska születésnapján, tudod, és becsöngetett valaki, hogy nem ázik-e a plafon, mert valami csőtörés van a házban.

Igen, az a köpcös!

Na, ne csúfolódjál, te! Inkább egyél, tessék, hókifli, ne fogd meg a koszos kezeddel, te csak tiplizzél, szívem, én meg adogatom a szádba a falatokat, jó? Így ni, édesem, így ni, ugye, milyen finom?

Hú, de erősen becsavartad, azt a mindenit, egy földrengés se tudná letépni többé a falról ezt a polcot, köszönöm!

Ha már úgyis lendületben vagy, nem húznád meg a csavarokat az ágykereten is? Kurvára nyikorog. Folyton felébredek rá.

Naaaa, miket nem mondasz! Nem ugráltunk rajta! A mi korunkban nem fickós már az ember. Csoda visszafogott lettem, mióta fáj a derekam, nem hiszed? Elég egy rossz mozdulat, és úgy maradok. Ne röhögj! Inkább húzd meg a csavarokat.

Van valami folt a gatyádon hátul, tudsz róla? Beleültél valamibe a kocsiban? Csokinak tűnik. A gyerek biztos leejtett valami kekszet. Vagy beléd törölte a kezét. Öregembernek kisbaba, ej. Kiszedem a foltot, add ide! Egy perc az egész. Megszárítom hajszárítóval!

Nézzenek oda, valaki szégyellős lett! De, de elfordultál, amikor húztad le a nacit, láttam! Muhaha, mintha nem láttam volna minden részedet egymilliószor.

Na, eressz el, de rögtön, vén szatír, inkább megyek, intézem a nadrágot, te meg addig írd alá a papírokat.

A konyhaasztalon van a boríték, tollat találsz a ridikülben. Bizony szép! Egy vagyon volt. Árpád vette karácsonyra. Micsoda? Hogy ezért rúgtam szét vele az ágyat? Na, ezt meg se hallottam, hahaha.

Na, írd alá, aztán haladjunk! Azt mondja az ügyvéd, gyorsan túl leszünk rajta. Közös megállapodás, felnőtt gyerekek, évek óta külön élünk, nem lesz gond.

Te, Jancsi, figyelj, kérdezhetek valamit? Miért olyan sürgős az Anikónak az esküvő? Megint terhes?

Szeretne menyasszony lenni? Nem öreg már a fátyolhoz 47 évesen?

Jól van, na, nem ugatok bele, bocs. Ha Kovácsné akar lenni, hát, legyen Kovácsné.

Erről jut eszembe, nem baj, ha én is megtartom a nevedet? Mindenki úgy ismer, hogy a Kovács Zsuzsi, nem venném vissza a Takácsot, ha nem bánod, negyven év után…

Jó, kérdezd csak meg az Ancsát, persze, megértem.

Mondjuk, ő is megkérdezhetett volna téged, hogy akarsz-e apa lenni hatvanévesen, no, de hagyjuk.

Ez nem igaz, nem raktalak ki, csak megkértelek, hogy költözz el, és szépen kivártam, amíg találsz albérletet. Mostam, főztem rád, pedig már Ancsát kúrtad, emlékszel?

Oké, oké, nem kapom fel a vizet, csak hát, az emlékek, meg tudnám fojtani azt a ribancot a mai napig.

Jó, befejezem.

Bocsánatot kérek. Én tudok.

Nem célzok semmire.

Tudod, mit? Húzz el inkább, ha veszekedni akarsz. Csak írd alá a papírt előbb.

Nekem ugyan nem sürgős, te akarsz válni, nem emlékszel? De, igen, igazad van, mint mindig, volt, hogy én akartam, de az már rég volt.

Persze, persze, nekem is egyszerűbb lesz.

Árpáddal? Ki mondta, hogy hozzá akarok menni? Én aztán nem! Kell a francnak még egy házasság, egy újabb pasi a nyakamba. Jön, megy, jó így. Nem kell mosnom a gatyáját.

Az ágyban?

Hülye vagy? Nem gondolod, hogy erre válaszolok! Semmi közöd hozzá, bébi. Te innen kisétáltál… jó, legyen, úgy, ahogy mondod: kirúgtalak… és ő besétált. Gondoltad, hogy nem kellek már senkinek? Hát képzeld el, még a szomszéd is bepróbálkozott, az Anti, miután elköltöztél. Komolyan! Csak hát olyan büdös a szája, hogy még részegen se kellett. Pedig volt, hogy belegondoltam, mi lenne, ha áthívnám, mert épp a falat kapartam nélküled, de aztán bevillant az a fura szag, és felfordult a gyomrom. Akkor már inkább az Árpád, ugye, aki illatos, és bár nem egy észkombájn, de legalább nagy a farka.

Hoppá, ezt nem kellett volna, nem is hallottad, ugye?! Visszaszívom!

Én ilyet sose mondtam!

Pont elég volt. Miért, Ancsa beszólt talán?

Én vagyok közönséges? És azok az üzenetek a telefonodon, amiket megtaláltam? Meg a csöcsök?

Hé, ne menj már el, hallod!

Na, nem úgy gondoltam, nem akartam szidni az Ancsát, meg téged se, pardon, bocsánat, ne rohanj el, légy szíves! Jancsi… Maradjál, kérlek!

Hogyhogy minek?

Hát, nem is tudom. Beszélgessünk.

Nem tudom, miről…

Jó, akkor váljunk el, gyere, írjuk alá a papírokat.

Csak ne menj el.

Kurucz Adrienn

     A kiemelt kép illusztráció – Forrás: Getty Images