–

Dupla himnusza kevés népnek van, ezek közé a menők közé tartozunk a Szózatunkkal.

Manapság a rádumálás korát éljük.

Reklámnak is nevezhetjük, ha jobban tetszik, de egy biztos: mindenfelől elárasztanak a jobbnál jobb ajánlatok.

Szerezd be a leghatékonyabb mosóport!

Soha többé narancsbőr!

Végy húst akciósan, autót hitelre, házat kölcsönre!

Vegyél farmotorost, duplacsavarost, háromsebességest, sötétben világítóst, digitális kijelzőst, szobatisztát!

Gyűjtsd a pontokat, és váltsd be őket pontokra, amelyeken újabb pontokat vásárolhatsz!

Utazz utolsó pillanatban, szinte ingyen, ráadásnak ajándék szegecselt bőrtanga!

A termék, amelyre Vörösmarty szeretne rádumálni a Szózat soraiban, a hazaszeretet.

Kell reklámkampány ebben az ügyben?

Mi a baj?

Hogy az emberek ünneplés helyett valaki anyukáját szidják?

Hogy külföldi ruhákat viselnek a mocskok I' am a crazy girl meg I love NY felirattal?

Hogy külföldi szavakkal beszélnek, úgy mint totál beflesseltem a sztorit, kúl ez a plész, csak kicsit kevés itt a lájtsz, szorika?

Hogy tortillát, giroszt vagy pizzát zabálnak, tele a fülük Beyoncéval vagy Wizz Khalifával?

Hogy elhúznak külföldre, mert ott jobban megy majd a soruk?

Vagy mindezekkel együtt is lehet szeretni az országot?

És ha igen, hogyan?

Nagy kérdés...

Hogy is érvel Vörösmarty? (Prózában, zanzásítva.)

Apáink vére ezért a földért folyt egykor, nagy királyok küzdöttek érte...

Mások a szabadságért harcoltak itt, ha hiánycikk volt éppen.

Kár lenne annyi hiábavaló erőfeszítésért. Ne csináljátok már, fiúk!

Látom, jön a jobb kor, földi paradicsom, akció akció hátán, nagy-nagy összeborulás.

Vagy a szörnyű-rettentő-borzasztó halál.

Ma minden nyálat romantikusnak hívunk, de a vérbeli, tizenkilencedik századi romantika a túlzásokat imádta, a világvége-látomásokat, a hatásos égszakadást-földindulást, a kitörő vulkánokat, a viharok pusztította városok képét, a hatalmas hegyeket és a mindent elsodró tengerhullámokat.

A cuki pici cica nem volt nyerő neki, az antilopot széttépő oroszlán igen.

A kéklő lagúna kevés, a süvítő hóvihar (farkasokkal) zsíír.

A szépen felújított villa nem az igazi, a pókhálós kísértetkastély rulez.

Különösen hatásos és vad a Szózatban, amikor az egész magyar nemzetet eltemetik:

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,

Népek veszik körűl,

S az ember millióinak

Szemében gyászköny űl.

Nem teljesen alaptalan persze az elképzelés, hiszen rengeteg nép, ország, állam tűnt már el a süllyesztőben a történelem során, a nagyszabású temetést azonban elég ütős elképzelni.

Mekkora sírgödör lesz?

Mekkora koporsó?

Milyen zene?

Hány sírásó?

Ki húzza a nótát? Kis Grófó? Csárli? Az Edda? Kovács Ákos? Demjén? Presser?

Hiszen minden magyar zenész a sírban hever már...

És milyen gyászbeszéd hangozhatna el az elhunyt magyar nemzet sírjánál?

Gyászoló barátaim! Vigasztalhatatlanok vagyunk, hiszen olyan nép hagyott itt bennünket, melynek nyelve mindenki más számára érthetetlen.

Mostantól senki nem főz igazi halászlevet és gulyáslevest!

Senki nem süt és nem eszik kakaós csigát.

Senki nem mondja, hogy az élet keserű, de az Unicum keserűbb.

Senki nem nevezi a Balatont tengernek és a Kékestetőt Himalájának.

Senki se panaszkodik amiatt, hogy a balsors régen tép.

Senki se mondhatja, hogy a magyar nők a legszebbek a világon.

Senki se nyeri meg a Nemzeti Vágtát.

Senki sem szaval Petőfit március 15-én, és senki sem locsol büdös kölnivel Húsvétkor.

Senki sem vész össze azon, hogy a diós vagy a mákos bejgli a jobb.

Emléke örökké szívünkben él!

 Lackfi János

Lackfi János jegyzetei elhangzanak hétről-hétre a Petőfi rádióban.

Fotó forrása