A ZDF, azaz a német közszolgálati televízió egyik legnagyobb sikere volt a bűnügyi sorozat, amelyből 281 darab egyórás rész született 24 év alatt: 1974 és 1998 között.  A sorozatban a szocialista kultúrfelelősök sem találtak kivetni valót, így 1978-től mi magyarok is követhettük péntek esténként az NSZK nyomozócsoport ténykedését.
Hogy mitől válhatott ez a mai szemmel meglehetősen bárgyú, lassan hömpölygő krimi ilyen népszerűvé világszerte? Nem is beszélve az antisztárok antisztárjáról, a legendásan táskás szemű, kopasz, öltönyös-nyakkendős Derrickről, meg örök társáról, Harryről, akiről az ember többségének egy barna bőrkabát jut eszébe, meg a szállóigévé vált mondat esetleg, a „Harry, hozd az autót!”

Egzakt válasz nincs természetesen, csak tippjeim vannak:

akárcsak a Szomszédokban vagy más szocreál teleregényekben, magunkat láttuk a Derrickben is, hétköznapi figurákat, hétköznapi kulisszában. És minden epizódban történt valami nagy igazságtalanság, ahogy ez a mi életünkben is megesik olykor, vagy megeshetik bármikor, de egy apukafigura, egy okos, higgadt férfi rendet tett a világban, a rossz pedig elnyerte a büntetését.

Így van ez a való életben?

Néha. Így van ez Derrick világában? Mindig. (Na, jó, majdnem mindig, három részben maradt felderítetlen a bűntény mindössze.)

Szeretjük ezt látni, szeretjük hinni, hogy így is lehet. Hogy léteznek efféle igazságosztók, hősök, rendíthetetlen jellemek.

Horst Tappert karriert épített Derrick-karakterének népszerűségére. 75 évesen ebből a sorozatból nyugdíjaztatta magát, ő kérte, hogy fejezzék be a forgatást. Még tíz évet élt ezután. Azt már nem tudta meg, hogy egy véletlennek, meg az azt követő médiacirkusznak köszönhetően közellenség lett.

Forrás: Getty Images/Egizio Fabbrici/Mondadori Portfolio

Hogy mi történt?

Egy Jörg Becker nevű szociológus kutakodott a levéltárakban, mert az első német közvélemény-kutató intézet alapítójának életrajzán dolgozott, aki a háború után egy színtársulatot is vezetett. Ebben a színtársulatban, mint kiderült, tag volt a fiatal Horst Tappert is. Becker érdeklődését felkeltette az info, utánanézett bizonyos adatoknak, és rájött, hogy hazudott Tappert, amikor azt állította, szanitéc volt Norvégiában a második világháború alatt.

Az igazság az, hogy 19 évesen előbb egy SS-légelhárító csoport tagja volt, majd 1943-ban közlegénye lett az úgynevezett „halálfejes” páncélgránátos alakulatnak.

Azt nem tudni, meddig szolgált itt

Ahogyan azt sem, önként jelentkezett-e ehhez a hírhedt, számtalan háborús és emberiségellenes bűncselekményt elkövető galerihez, vagy parancsra került oda. Fogalmunk sincs róla, pontosan mi történt Tapperttel ezekben az években, mit élt át, mit követett el vagy mit nem, a hadifogságának részleteit is homály fedi, mégis háborús bűnösként kezelte az utóbbi években a közvélemény.

A történethez hozzátartozik, hogy Tappert épp csak 19 éves volt, amikor bevonult, és tinédzseréveit minden bizonnyal Hitlerjugendként, egy ideológiai cunami közepette élte meg a náci Németországban, tehát nagyon nem lenne meglepő, ha kiderülne, hogy sok kortársához hasonlóan ő is bedőlt a Führer propagandájának, megesett ez nemcsak gyerekekkel, és önként jelentkezett harci szolgálatra. (De mint mondtam, nem tudjuk, így volt-e.)

A kritikusai nem is azt róják fel neki elsősorban, hogy SS-katonaként harcolt a háborúban, hanem azt, hogy titkolózott, sőt hazudott is azzal kapcsolatban, milyen alakulatnál szolgált.

Állítólag – ez már a botrány után derült ki – egy dobozban őrizte tárgyi emlékeit a háborús évekből, de 1971-ben a gyűjteményt egy veterán barátjára bízta, az ő hagyatékában találták meg a relikviákat. Azt is rebesgetik, hogy Tappert a hetvenes évekig gyakran részt vett egykori SS-tagok bajtársi találkozóin.

Hogy miért hallgatott? Sőt miért lódított?

Bizonyára azért, mert nem akart magán stigmát, nem akarta, hogy megítélését negatívan befolyásolja a múltja.

A háború után nem sokkal eldöntötte: színész lesz. Hivatalos életrajza szerint a háború után még az orosz megszállási zónában, a szász-anhaltbéli Barmenben lakott, a színház könyvelőjeként dolgozott. Annyira megtetszett neki a színjátszás, hogy beiratkozott egy drámakurzusra. 1956-tól már az NSZK-ban, egy müncheni színházban társulati tag. Ebben a városban játszódik a Derrick is.

Tappert tévés karrierjének beindulása nagyrészt Herbert Reinecker forgatókönyvírónak köszönhető, aki egyébként szintén a Waffen-SS-ben szolgált propagandistaként.

Ahogy a Magyar Narancs nagyon érdekes cikkében olvasom, náci ifjúsági kiadványok megírásában és kiadásában vett részt, „sőt számos ideológiailag elkötelezett színművet és forgatókönyvet is jegyzett”.

A háború után Reinecker a tévéhez került, többek között ő készítette A felügyelő című sorozatot, amelyet szintén vetítettek nálunk. Ebből a teleregényből tette át Harry Klein helyettes nyomozó alakját (akit abban is Fritz Wepper alakított) az 1974-ben induló Derrickbe.

Forrás: Getty Images/Pressefoto Kindermann/ullstein bild

De a főnyomozót Reinecker kifejezetten egykori bajtársa, Tappert karakterére építve formálta meg

Stephan Derrick lett az öntudatos, makacs kispolgár megtestesítője, aki minden áron érvényt szerez az igazának, és ezáltal reményt ad a hozzá hasonlóknak.

Népmesei hős épült, csak azzal nem számoltak a sorozat készítői, hogy Tappert SS-múltjára egy napon fény derül, és nemcsak a színész bukik ezzel, igaz, posztumusz, de mint a Frankenstein sztoriban, az alteregó, az igazság bajnoka felügyelő is.

Amikor 2013-ban, öt évvel Tappert halála után megjelentek az első cikkek, majd a bulvár pillanatok alatt szétcincálta Tappertet, a ZDF „náci múltja miatt” hivatalosan elhatárolódott korábbi üdvöskéjétől, és feketelistára tett minden produkciót, amiben a sztár valaha szerepelt.

Más tévétársaságok is követték a példát. De a hipokrácia diadalmaskodott: ha valaki – náci múlt ide vagy oda – mégis megnézné a Derrick-epizódokat, akkor az összeset megvásárolhatja a csatorna webshopjában.

Visszatérve a címbéli kérdésre: ki ölte meg Derricket? Nos, a privát őszintétlenség és/vagy gyávaság, a történelmi szembenézés hiánya, a propaganda, a médiahisztéria és a képmutatás. A kor, amelyben élünk. 

Kurucz Adrienn

Forrás: ITT és ITT és ITT   
Kiemelt kép: Getty Images/Horst Prange/ullstein bild