-

Évekkel ezelőtt volt egy ügyem, amelyikben az apa rendszeresen használta a hétéves gyerekét a saját szexuális játékaihoz. A gyerekszoba a ház emeletén volt. Esténként, miután mindenki elaludt, az apa felment a gyerekhez, majd miután „végzett”, azt mondta neki, hogy mindez csak álom volt. Az egész meg sem történt, csak álmodta.

A pszichológusok, akik később próbáltak segíteni ennek a gyereknek (amikor már a büntetőeljárás folyt), azt mondták a közös munkánk során, hogy ha lehet, ezzel a manipulációval még többet ártott az elkövető, mint magával a szexuális zaklatással. A gyerekben összemosódott az álom és a valóság. Később, amikor a szexuális zaklatás már abbamaradt, akkor sem bízott abban, hogy amit valóságnak hisz, az tényleg létezik, ahogy abban sem, hogy az éjszakai álmai nem kelhetnek életre. Ez pedig félelmetes. Tudnunk kell, hol húzódnak a saját határaink, és hol kezdődik a világ, mi a valóság, és mi a képzeletünk szüleménye.

Ez az eset jutott eszembe, miközben a Max című könyvet olvastam. Max egy olyan gyerek, aki a hitleri Németországban születik a Lebensborn-program keretében: felsőbbrendű, tökéletes, szőke, kék szemű, szabályos fejformájú, aki már az anyja hasában is csak arra vágyik, hogy olyan kemény legyen mint a Krupp-acél. Már magzatkorában magába szívja környezete elvárásait, hogy később is mindent annak rendeljen alá: a Lebensborn-programban egyetlen gyerek sem ismerheti meg a vér szerinti szüleit? Nem baj. A szülők csak bajt okoznak. Minden gyereket megfosztanak az anyai gondoskodástól, szeretettől? Ugyan! Az csak gyengévé tesz! Egyedül vagy és nincs senkid? Semmi gond! Ha nem kötődsz senkihez, akkor tudod csak igazán a Führert szolgálni. Hazugság, csalás, gyerekként más gyerekek becsapása? Ez a kötelességed. Így leszel méltó arra a kegyre, hogy németnek születhettél.

Max története azonban nemcsak azért megrendítő, mert a Lebensborn-program egy gyerekjogász számára a megtestesült földi pokol egy igen-igen mély bugyra (alig van lejjebb), hanem azért is, mert tökéletesen bemutatja a gyerekek kiszolgáltatottságát a felnőttek manipulációival szemben. Ahogy bedőlnek az ócska hazugságoknak, ahogy kétségbeesve keresik a felnőttet, akihez idomulhatnak, ahogy a saját testük jelzéseinek, saját rossz érzéseiknek sem hisznek, és mindent annak rendelnek alá, hogy az őket végtelenül és végletesen kihasználó felnőtteknek megfeleljenek.

Szeretném azt mondani, hogy mióta 1945-ben győztek a szövetségesek, és a náci Németország elbukott, nincsenek többé Maxok, akiknek életét szinte észrevétlenül tömegesen teszik tönkre az ordas eszmék. Szeretném mondani, de nem tehetem. Emlékeztek a híradókból a mintegy másfél éve öngyilkos merényletet megkísérlő 12 éves afgán kislány képére? Emlékeztek a gyerekkatonákra? Az Iszlám Állam nevében foglyokat kivégző kis srácok képére? Igazából mindegyiket Maxnak hívják.

Mindannyian a mi felnőtt világunk áldozatai. A felnőttek háborúit vívják, az ő álmaikat követik, az ő manipulációiknak dőlnek be. Évente több tízezer gyerekből válik „Max", csak éppen most már egy másik „Führer"-t szolgálnak.

Nagyon fontos ez a könyv. Igazából minden középiskolában, magyar- és történelemórán, etikán és vallástanon elő kellene, hogy kerüljön az a téma, amiről szól. A gyerekkorról, az egyén felelősségéről és az állam hatalmáról, a felnőttek és a gyerekek kapcsolatáról, a kötődés és a szeretet fontosságáról, arról, hogy miben gyökerezik a gyűlölet, mások megvetése, a halálvágy vagy a pusztító kegyetlenség. A Max nem amiatt fontos könyv, mert először veti fel ezeket a kérdéseket, hanem azért, mert a nyelve, a formája és a maisága kivételesen közel hozza a tinédzserekhez a történetet.

Nem könnyű könyv. Jogos rá a „magasfeszültség” matrica és a 16 éves korhatárkarika. Ám mégis megéri odaadni a gyereknek, ha azt akarjuk hogy kérdezzen, válaszokat keressen, gondolkodjon és ne dőljön be olyan könnyen semmilyen manipulációnak.

Dr. Gyurkó Szilvia

Olvasd el 17 éves kamasz szerzőnk véleményét is ugyanerről a könyvről! KATT IDE!