–

Talán már hallottatok róla, hogy az európai nemzetek közül a franciák állnak ellen leginkább az amerikai hatásnak (legfeljebb az izlandiak előzik meg őket ebben). Ennek számtalan jele van, attól kezdve, hogy kevesen beszélnek angolul, sőt az angol neveket is franciásan ejtik, egészen addig, hogy nem engedik a McDonald’s-ot elszaporodni, de azt is ide sorolhatjuk, hogy fittyet hánynak a hollywoodi trendekre. A filmjeik már első pillantásra „franciásak” – jelentsen ez bármit –, nem érdemes keresni rajtuk a szokásos fordulatokat, forgatókönyv-írói fogásokat, vagy akár a happy endet. Ilyen a Senki sem tökéletes című film is. Kicsit fésületlen, komótos tempójú és „tökéletlen”, de ezzel együtt életszerű, ismerős és szerethető is.

Egy papucsférjet állít középpontba, aki egész életében önző és akaratos feleségét szolgálta, és annak autószerelő-műhelyét vezette, majd amikor kénytelen kiszállni mellőle (mert a feleség új „pincsikutyát” talált magának), keres egy új nőt, aki zsarnokoskodhat felette.

Mert úgy látszik – legalábbis a film tanulsága szerint –, hogy akinek elnyomásra van szüksége, az mindenképp kerít magának egy zsarnokot.

Persze a dolog nem tudatosan zajlik. Gérard (Gérard Depardieu) igazából csak egy másik városban akar új életet kezdeni, saját lábra állni, saját autószerelőt nyitni. Nem tehet róla, hogy önmaga elől nem menekülhet, ezért amint kiszáll az autójából, hogy szemügyre vegye az új műhelyt, máris kompromisszumokba megy bele, és amint megpróbál kivenni egy szobát a szemközti panzióban, azonnal a tulajdonosnő (Catherine Deneuve) szolgája lesz. Mert az önbecsülése, az bizony nem jön vissza a megtett kilométerekkel.

Catherine Deneuve és Gérard Depardieu

Persze ahogy egy valamirevaló filmben, ebben is akadnak mellettük vicces, különös vagy épp szomorú karakterek, akik benépesítik a kisvárost, és keresztbe-kasul szeretik egymást, bántják egymást, csalják egymást, magyarán próbálnak boldogulni az életükben. De jelentősen kiemelkedik közülük Catherine Deneuve és Gérard Depardieu alakja, mert mögöttük már van egy megélt élet, sok tapasztalat, titok és feszültség.

Ez biztos köszönhető a forgatókönyvírónak, aki igazi mélységet csak nekik kölcsönzött, de több mint fele részben a színészek érdeme. Pedig annak, hogy Catherine Deneuve az egyik legfényesebb múltú és legismertebb színész Európában, megvannak a hátulütői is. Ha valaki olyan ikonikus alak, mint ő, annak már nehezen hisszük el, hogy most épp egy alkoholista, vidéki fogadósnő, hiszen bármit is csinál, a sztárt látjuk benne. Deneuve azonban ügyesen hidalja át a problémát azzal, hogy sosem játszik olyan szerepet, amihez ápolt külsejéről le kellene mondania, vagy amiben a karizmatikusságát, sztárkisugárzását ne használhatná fel.

A Senki sem tökéletesben tehát egy valaha jobb napokat látott, az egykori sikerekről lemondani képtelen nőt játszik, aki bárhol is fordul meg, teljes kiszolgálást és hódolatot vár el. Ezt pedig simán elhisszük neki, megvan hozzá a tartása. De a felszín mögött meghúzódó magányt és szerencsétlenséget is megmutatja: van például egy jelenet, amelyben úgy lerészegedik, hogy Gérard-nak kell őt ágyba dugnia. Látni, ahogy Catherine Deneuve harisnyás lábáról valaki lehúzza a cipőt, és kényelembe helyezi a magatehetetlen testét – abban van valami borzongatóan megindító.

Gérard Deperdieu-vel is hasonló a helyzet, bár másképp: az ő külseje rég szétfolyt, elvesztette férfias jellegét, sőt a hírneve is megkopott azáltal, hogy orosz állampolgár lett. Színészként azonban semmit nem változott. Még mindig úgy játszik, hogy abban semmiféle modorosságot, színészi ügyeskedést, öntetszelgést vagy pofavágást nem lehet rajtakapni – olyan természetes, mintha mindig is ez a figura lett volna. És hiába játszik egy tutyimutyi alakot, egy áldozat-figurát, a személyiségének mégis súlya van a vásznon.  

Van olyan, hogy egy filmet pusztán a főszereplőkért néz meg az ember, hogy lásson ekkora személyiségeket a vásznon, lássa, ahogyan szeretnek, szenvednek, rejtőzködnek és felfednek érzelmeket, a végén pedig nyilván egymásra találnak. Deneuve-ért és Depardieu-ért megéri.

A Senki sem tökéletes nem egy térdcsapkodós vígjáték, nem fog rajta hahotázni az egész terem. Inkább az a fajta film, amin időnként elmosolyodik vagy ritkán felkuncog az ember, és közben van min gondolkodni.

Még akár a filmvégi feliraton is, ami azt mondja: „Bernard-nak”. Ez nyilván a film rendezőjének, Florence Quentinnek a gesztusa a saját férje felé – talán mert így köszöni meg neki, hogy annyi mindent megtesz érte, és elnéz neki. Ki tudja, talán akadnak zsarnokok, akik időnként szembe mernek nézni önmagukkal, és pontosan látják, mit tesznek. Persze a játszmához minden esetben kellenek készséges alattvalók is.

Gyárfás Dorka

Fotók: Cirko Film