Író. Forgatókönyvíró. Színésznő. Hercegnő. Neki ez a sorrend lenne ínyére, ha még köztünk volna. Ez a világ azonban – amelyben élünk – alapvetően a visszájára fordított. Hiába a számtalan filmszerep, forgatókönyv és könyv, neki már csak ez jutott: „Nézd, ebben Leia is játszik!” „Akkor ez valami Star Wars-folytatás?” „Ezt a könyvet a csaj írta a Csillagok háborújából!” Egy darabig hírnév, siker, csillogás, ám később, amikor az „idő a vasfogaival” úgy igazán neked lát, tépi a húsod és nyúzza a bőrt rólad, egyre távolabb kerülsz az aranybikinis lánytól, a férfi fantáziák „némber” one-jától, mert képtelen vagy lépést tartani vele, folyton eltaknyolsz, és a számtalan pofára esés bizony nyomot hagy. Nemcsak az arcodon. Mélyebben is. Látod ezt a rajongók szemében is, ahogy elszántan utat törnek hozzád, majd hirtelen megtorpannak. A tekintetek számon kérnek. Mit tettél a bálványunkkal? 

Na, persze Leiának lenni jó volt, mert valóban hercegnői privilégiumok jártak hozzá, ha nem is az 1976-os forgatáson, de a film premierjét követően mindenképp. És húszévesen lehengerlő élmény, ahogy a „show-biznisz” úthengere átcsörtet rajtad, és magával ragad – nincs megállás.

Ráadásul Leia örök érvényűsége mindig pénzre váltható. Fishert nem egyszer mentette meg Leia: a hercegnő hozta haza a pénzt, kezdetben nagyvonalúan a luxusra, drogra és egyéb tudatmódosítókra, később már a számlákra és a napi betevőre. Leia nyomakodott előtérbe a szereposztó meghallgatásokon is, de ott inkább a hátrányát éreztette: folyton kitakarta Carrie-t a képből. Leiának lenni jó volt… egy darabig. 

Az űrben nem hordanak fehérneműt

Hát, igen, legendává válni ezzel jár. Ő akarta a rivaldafényt – mondhatnánk. De nem akarta. Illetve azt sem tudta, mit akar. Tizenkilenc évesen választotta ki egy fura szakállas fazon, valami George Lucas a szerepre, és hamarosan hófehérben, béna kontyokkal a fején feszített a kamerák előtt. El kellett játszania a vagány csaj szerepét, aki két lábbal áll a földön, miközben szó szerint darabokra hullik a világ körülötte. Karakán, pimasz, a hatalom előtt soha fejet nem hajtó fruskát, aki akkor van igazán elemében, ha ő irányít. És ezzel nemcsak pasik millióit nyerte meg magának, akik a kedvéért zúgó fénykarddal vagy lézerkarabéllyal rontottak volna neki az egész birodalmi flottának, hanem nők százezreit is, akiknek a fényt jelentette a hímsovinizmus sötétjében.

Ebből a szempontból a Csillagok háborúja meglehetősen ellentmondásos produkciónak bizonyult: miközben a főhősnővel egyenrangúként bánt egy messzi-messzi galaxisban, addig itt, a Földön a stáb zömében férfiakból állt. „Ez akkoriban is úgy volt, és a helyzet mostanra sem változott sokat. Ez férfivilág, a show-biznisz a férfiak kenyere, nők csak ritka fűszerként fordulnak elő benne” – írja a könyvében.*

Ebből kifolyólag egy hollywoodi meghallgatásra ne is vegyél melltartót. Mindegy, hogy Warren Beatty vagy George Lucas tartja. A filmben úgyis levetetik veled.

Alice Tükörországban

Egy lány, aki valójában nem Leia: éppoly bizonytalan, mint mindenki más ennyi idősen, aki még nem találta meg a helyét a világban, és iszonyú megfelelési kényszerrel küzd. Nem segít a testképzavarán, ha utasításba adják, hogy a forgatás kezdetéig azért még legalább öt kilót le kellene dobnia. Ötvenkilósan. Carrie védekezésképp tükröt tartott, hogy a másik azt lássa, amit épp látni akar benne. De vajon érdekel-e bárkit is, hogy milyen a valódi személyiség ott, a tükör túloldalán?

Harrison Fordot nem igazán érdekelte. Ő csak a tükörbe bámult, ahonnan egy könnyű kaland ígérete csábította, hisz nem vágyott másra a magányos londoni estéken, mint a családi tűzhely melegét pótló hősugárzóra. Fisher pedig, akit a forgatáson már egyébként is megingatott a felfokozott érzelmi zűrzavar, alábukott a mindent magába szippantó titkos románcba. A forgatási napokon ők voltak Leia hercegnő és Han Solo, a hétvégéken pedig szenvedélyesen összefonódva Carrison.

De ami Harrison Ford számára pusztán testi kapcsolat volt, az Fishernek reménytelen szerelem. Ford sosem ígért neki többet, igaz, nem is került köztük szóba a téma. Sőt, igazából más sem, legalábbis erre utalnak azok a naplóbejegyzések, amelyeket Fisher a memoárjában tavaly nyilvánosságra hozott. Ezekben írta meg azokat a gondolatait, amelyeket legszívesebben rázúdított volna a férfira, de valójában sosem osztott meg vele. Tulajdonképpen írásban beszélgetett vele.

„Férfi: – Valami gond van? Eléggé feldúltnak tűnsz.

Nő: – Én?... Nem. Jól vagyok. Úgy érzem magamat, mint egy vízililiom, ami egy csendes kínai lagúnában lebeg.

Férfi: – Hogy mi van?

Nő: – Azt mondtam, úgy érzem magamat, mint... Ó, semmi, semmi. Minden a legnagyobb rendben. Jól vagyok.

Férfi: – Biztos?

Nő: – Igen... Csak egy kicsit idegroncs vagyok, ennyi.

Férfi: – Akarsz valamit?

Nő: – Bármit.”*

Kalandjuk a forgatás három hónapjáig tartott, és nem terjedt ki a film folytatásaira. Ford nem sokkal hazatérése után elvált feleségétől, de Fisher váltig állítja: neki ehhez semmi köze sem volt. Kapcsolatuk az Egy új reménnyel hamvába holt. A színésznő sosem heverte ki igazán.

Inkább elbújt Leia mögé, és újra csak magasra emelte a tükrét.

A hercegnő árnyékában 

Színészkarrierje beindult, többször volt Tom Hanks partnere, feltűnt Woody Allen Hannah és nővéreiben, és a Blues Brothersben. Írói vénája – melyről a közreadott naplóbejegyzései is tanúskodnak – már fiatalkorában kidomborodott, így nem is késett soká önéletrajzi ihletésű regénye, melyből aztán forgatókönyvet is írt Képeslapok a szakadékból címmel. A filmet két Oscar-díjra jelölték, amit további elismerések követtek. A színészkedés mellett forgatókönyvek írásával, korrektúrájával is foglalkozott. De mindig ő volt és maradt Leia, akire – tetszik, nem tetszik –, ráncokat rajzolt az idő és megváltoztatta az alakját. Az ébredő Erő azonban benne is felbuzogott, és csatarendbe állította, mert ez a hercegnők sorsa. Az utolsó jedikben úgy láthatjuk, ahogyan még soha: angyalként. A sors furcsa fintora.

Elmentem a Madame Tussauds múzeumba, hogy megnézzem a rólam készített viaszfigurát. (...) A viasz Leia hercegnőben, ha észrevettétek, talán a legszembetűnőbb, hogy szinte teljesen meztelen vagyok. Lehet, hogy a viasz-én át tudná venni tőlem a dolgokat, ha a hús-vér én már nem bírja tovább. De a viasz-énem kénytelen lenne mindent abban a kibaszott bikiniben csinálni. Mindenki más a filmbeli legjellemzőbb jelmezét viseli az első részből. Nekem azt kell viselnem, amit Jabba választott számomra. Jabba, a hutt... a divatdiktátor. Jabba, a hutt... az intergalaktikus stílus Coco Chanelje. Trendek meghatározója, a divatguru, a női küllem szakértője a saját világában, a saját bolygóján és a szomszéd bolygókon is. Viaszba öntve örökre a törvényen kívüli Jabba öltöztet. Illetve vetkőztet bikinire. Viaszon innen és túl, örökre be vagyok áll(ít)va”* – írja.

Carrie szeretett Leia lenni. Nagyrészt. De az életben többször volt nem Leia.

Bemutatjuk tehát Carrie Fishert, Leia Organa alakításában: író, forgatókönyvíró és színész. Néha hercegnőset játszott velünk. De bármit is csinált, azzal erőt adott. Majd elment egy messzi-messzi galaxisba… A hercegnő naplója ezzel végleg bezárult. Jó utat, Carrie!

                                                                                                                                                                                     Bányász Attila

 

*a cikkben szereplő idézetek Carrie Fisher: A hercegnő naplója című önéletrajzi írásából származnak (Libri, Budapest, 2017, fordította: Bozai Ágota.)