–

Lehet, hogy unjátok, de még mindig ez van: Izland a világ bezzeg-országa, ahol egy humoristából lehet főpolgármester (mert megígéri, hogy ingyen törülközőt ad a fürdőkbe, és jegesmedvéket az amúgy is északi állatokkal tömött állatkertbe), ahol az első női miniszterelnök nyíltan lehetett leszbikus (2009 és 2012 között kormányzott, és az ország történetében a legtöbb ideig volt parlamenti képviselő: 34 évig), és ahol tavaly még egy kalózpárt alakított kormányt (élén egy feminista költő-aktivistával). Jó, persze mindez ott történt meg, ahol a világon talán legrégebben működik parlament (több mint ezer éve), és a most ott ülésező 63 képviselőjével a világ egyik legjobb képviseleti demokráciája, mert a legkevesebb lakosra jut egy képviselő. Ez egy ilyen hely.

Plusz még pár év alatt olyan futball-válogatottat sikerült összerakniuk, ami eljutott az EB negyeddöntőéig. Ezzel az éghajlattal, 335 ezer fős lakosságból. Khm...

És akkor még nem beszéltünk az irodalmukról, a filmjeikről, a turizmusukról, meg arról, hogyan vigyáznak a természeti kincseikre, hogyan becsülik meg a Földet, hogyan állnak ellen a globalizációnak és a fogyasztói társadalom kísértéseinek, és hogyan védik a nemzeti értékeiket, valamint a nyelvüket. Satöbbi, satöbbi...

Maradjunk most a politikánál, mert megint ez aktuális, tegnap ugyanis sikerült megalakítani az új izlandi kormányt három párt koalíciójából: a Függetlenségi Párt, a Progresszív Párt, és a Zöld Baloldal Mozgalom együttműködésében. Katrín Jakobsdóttir ez utóbbi tagja, illetve elnöke is 2013 óta. Egyébként bölcsészként kezdte: az Izlandi Egyetemen diplomázott izlandiból és franciából, a disszertációját pedig egy népszerű izlandi krimiíró, Arnaldur Indriðason munkásságából írta. Bár ránézésre olyan, mint a szomszéd lány, akivel együtt jártál általánosba, valójában elég prominens izlandi családból származik: már a dédapja is politikus és bíró volt (Skúli Thoroddsen), a dédanyja ismert költő (Theódóra Thoroddsen), a nagyapja (Sigurður S. Thoroddsen) szintén parlamenti képviselő, a nagybátyja szintén költő (Dagur Sigurðarson), az ikerbátyjai pedig professzorok az Izlandi Egyetemen.

Katrín maga egy hírügynökségnél kezdte a pályafutását, majd dolgozott tévében, és szabadúszó újságíróként is – szóval nem véletlen, hogy olyan közel érezzük magunkhoz. Aztán a politika felé fordult, de közben családot is alapított: férjével, az akadémiai karriert építő Gunnar Örn Sigvaldasonnal három gyereket nevelnek (mindhárom fiú), a legkisebb most hétéves. Mindeközben az ország előző női miniszterelnöke, Jóhanna Sigurðardóttir felkérte oktatási-, tudományos- és kultuszminiszternek, de később volt az Északi Együttműködésért felelős miniszter is.

Most pedig ott mosolyog két másik koalíciós partnere között a képeken, láthatóan nem agyonstresszelve magát, nem önbizalom-hiányosan, nem is megkeményedve, mint egy nőimitátor. És ez a leghihetetlenebb, és számunkra legnehezebben felfogható: hogy nem kell vasladynek, középkorúnak, a nőiességet rejtegetőnek, vagy csak látványosan erősnek és szigorúnak lenni ahhoz, hogy valaki egy ország irányítását a kezébe vegye. Úgy tűnik, elég tehetségesnek, szorgalmasnak és állhatatosnak lenni – szóval azokkal a tulajdonságokkal rendelkezni, amik az érvényesüléshez bármilyen területen kellenek. 

Jó, nem ugyanaz egy 335 ezres országot kormányozni, mint, mondjuk, egy 80 milliósat (mint Merkelnek), és azt is mondhatjátok, hogy nézzük meg az arcát négy év múlva, mert most még a feladatok előtt áll. De ez már így is biztató, reményt adó, és hihetetlenül felemelő. Csak azt magyarázza meg valaki végre, miért kell rideg klímában élni ahhoz, hogy az ember egy fejlett társadalom tagja lehessen?!

Gyárfás Dorka

Kiemelt kép: Katrín Jakobsdóttir Facebook oldala