–

A slágerszövegek írói rengeteg bölcsesség birtokosai. Ezek közül a legnagyobb, amiért csak irigyelni és csodálni lehet őket: a fontos dolgokról képesek nagyon röviden és mégis mindent elmondva beszélni.

Az olaszoknak könnyű, mondta valamelyik híres irodalmárunk: ott, ha valaki a csattogó-száguldó nagy mondatözön közepette egyszer csak átvált dalba, és úgy folytatja, hogy IN GINOCCHIO DA TE!! az úgy hat, mint az élő beszéd szerves folytatása. Hiszen a dal, az éneklés az olasz lélek természetes része.

Na, de mi a helyzet az úgynevezett mondanivalóval? Hát, csak nem azért van a dal, hogy olyan csip-csup evidenciákat óbégassunk a világba általa, mint hogy szeretlek, te vagy az életem, vagy hogy a felhők fölött süt a nap? Meg térden állva jövök hozzád…?

Ó, hát dehogyisnem!

Kedves emberiség, a slágerszövegek lényege igenis a primer megfogalmazásai valami magától értetődőnek. És épp ezért fontosak!

Mélyen tisztelem a költői vénájú, elkötelezett művészeket, akik az univerzum végtelen mélységét és a filozófia szellem által bevilágított, kanyargós folyosóit nyitják meg előttünk szövegeikkel. De kérem alássan, mentse meg akár esőerdők tucatját Bono egyetlen köhintése (bocs, Gina!), avagy tárja fel egy történelmi kor minden emberi nyomorát Bereményi verseinek univerzuma, ők is a slágerszövegek köpönyegéből bújtak ki. És alighanem büszkék is rá.

Kornis Mihály írja Színházi dolgok című remek szöveggyűjteményében a „Limonádé” címszó alatt a tökéletes kikapcsoláson kívül mást nem ambicionáló, ám ettől még egyáltalán nem igénytelen, mesteremberek által csiszolt kis szösszeneteiről. Mert ha példának okáért az ember szerelmes, szavalhat József Attilát vagy Shakespeare-t, de a dolog lényegét megfoghatja egyetlen zseniális kis semmiségben:

„Szerelemhez nem kell szépség / Szerelemhez nem kell ész /

Szerelemhez nem kell semmi más / Csak szerelem kell és kész!"

Hát... nem? Ezért a nagy dalszövegírók méltó megbecsülését szeretném kérni a magas művészet elkötelezett harcosaitól is, a bennük lakó örök trubadúrok nevében! Ne legyintsünk a leghétköznapibb rímpárra sem, inkább örüljünk, hogy az illető szerző képes akár a legegyszerűbb megoldással is kifejezni, amit akart. A költészetet ünnepelve a költészet napja után szabadon, megemelem a kalapom a hétköznapi jókedvemet régóta szolgáló tisztes mesteremberek előtt.

Figyelem, figyelem: ez nem a GAGYI védőbeszéde! Ne keverjük össze az egyszerűt az igénytelennel!

Ahogy a valódi mélység sem ugyanaz, mint a filozofikus maszlag, úgy a szimpla játékosság sem keverendő az igénytelen bóvlival. A régi nagyok, akik kávéházakban, lóversenyen, kerti padon, bárhol, képesek voltak egy-két akkordos melódiáknak párrímekben szellemet kölcsönözni, többet tudtak az emberekről, mint a sivár tucatszövegek rímekkel és/vagy helyes prozódiával keveset bajlódó gyártói.)

De hogy rátérjek a szemléltetésre: a legmaradandóbb régi slágerek szövegei szinte kivétel nélkül műfaji gyöngyszemek, még ha csak annyit is mondanak, hogy

„Engem nem lehet elfelejteni / Értem könnyeket illik ejteni”.

Vagy: „Ne várjon ma hétre / a többit levélbe’/ megírom holnap délre”. Kell ennél „mélyebb” megfogalmazása egy szakítás szomorúságának, ugyanakkor szépségének? Vagy annál, hogy: „Záróráig mindig van remény / Amíg ég a meghitt lámpafény”… tudunk ennél stílusosabban fogalmazni az édes-bús öregedésről?

A régi sanzonok szövegírói a maguk módján zsenik voltak, de még a modernebb irányzatoknak is megvannak a mesteremberei. Ki hinné, amikor egy-egy diszkóslágert éneklünk, hogy az örömét nem csak a jól kitalált zene, hanem a frappáns és finom szöveg is adja? A külföldi popkultúráról most nem beszélek, de a hazainak is megvannak a gyöngyszemei. És itt megint nemcsak az úgynevezett nagybetűs művészek nimbuszát fényezném, hanem a többiekét is. Oké, hogy Kiss Tibi lassan kötelező tananyag, és Lovasin vagy Bródyn is szocializálódott egy nemzedék – na, de milyen elementárisan szórakoztató például Fenyő Miklós összes slágerszövege??

Az olyanoktól, hogy „Végre itt a nagy Ő / Hű nejemnek agyő!” én simán ledobom az ékszíjat. Nem beszélve az olyan kétfenekű gyöngyszemekről, mint a Halló, Mancika! című bugyuta dalocska címszereplő csinibabájáról szóló kis életkép, aki a szocialista népjólét dolgozója: „A Gólya Áruházban titkon ráruháztam / a méretem / A pult alól, ha árult, minden elém tárult / mi szép nekem” (belső rímek, váó!)…

Ha valaki kíváncsi rá, hogyan lehet slágerszövegekkel kissé „kifordítva” jellemezni egy korszakot, nyilván érdemes megnéznie a Csinibaba című (amúgy nem hibátlan) groteszk „retrómozit”, illetve az interneten rákeresni az Anconai szerelmesekre, amelyben a híres olasz slágerek príma magyarítással fakadnak fel a szereplők ajkán, amikor elfogy a prózai eszközkészletük. Garantáltan remek szórakozás.

Végül pedig kötelességem kijelenteni, hogy az igazán jó szövegírók a könnyű műfaj keretein belül is képesek nemcsak frappánsan passzítani az alanyt az állítmánnyal, hanem még minőségi verseket is létrehoznak ezáltal. Hiszem amikor már „reflexből” óbégatjuk az ezerszer hallott sorokat csápolás közben, észre se vesszük, milyen pazar gondolatokat öntött formába az alkotó.

„Kétszázhúsz felett / több már nem lehet / a kerékbe zárt magányból” – ez, kérem.. már költészet.

Éljenek a slágerek! Gyorsan mindenki dalolja el a maga kedvencét, amíg még tart a költészet napi varázs!

Somos Ákos

Britney Spears és Modern Talking születésnapján is elmélkedtünk már a dalszövegek mibenlétéről, nézd meg őket, ha kihagytad volna! Kár lenne nem elolvasni. És ha már a dalszövegeknél tartunk, Somos Ákos Cseh Tamás születésnapja kapcsán is írt egy remek cikket erről a témáról.

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/l i g h t p o e t