Na, mekkora lehet a legrövidebb vers? Jó, nem kilóra mérjük, de ha már annyi baromállati fontos dolgot be kell magolni Vörösmarty rózsaszín korszakától a létösszegző költészetig, a reneszánsz stíluseszménytől a romantika társadalmi küldetéstudatáig, akkor lehet, hogy ezt sem ártana kideríteni.

Van verses kisepika meg közepesen kis terjedelmű nagyepika meg mikroméretű líra, ez okés, de legyünk megfoghatóbbak.

Ha gimnazistákat kérdezek, mondják:

egy versszak...

két sor...

egy sor...

egy szó...

egy betű...

Mondjon valaki egybetűs verset!

A

Tökéletes...

Kiss Béla A című verse, írta Kiss Béla verse:

A

Mire a közönség: aaaaaa...

Persze, ménkű hosszú és foghullatóan unalmas iskolai ünnepségre ideális, ki kellene találni az egybetűs igazgatói beszédet is.

Mit mondott idén a diri.

Újított: azt, hogy

Kedves Diákok! BÉ!

Tapsorkán.

Oké, de mitől lehetne vers az, hogy A?

Költő bácsi rámondja, azt akkor már vers is...

Van ennél használhatóbb meghatározás.

Ivo Andric, Nobel-díjas horvát íróember mondja, hogy a költészetben avval érhető el a legnagyobb hatás, ha sikerül az olvasót MEGLEPNI valami ISMERTtel.

Vagyis két dolog szükséges:

a „meglepi-hatás" és az „ismerősség-hatás". Egy vers akkor üt, ha egyszerre érzem:

„Ja, erre már én is gondoltam."

és azt is:

„Ja, erre ÍGY még nem gondoltam."

Vagyis az „A" című és tartalmú vers ismerősnek ismerős, de nem túl meglepő, hacsak valakinek a fülébe nem ordítjuk.

Kétsoros vers mondjuk van, például József Attiláé is.

Mért legyek én tisztességes, kiterítenek úgyis,  / Mért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgyis.

Itt a kiteregetés nem a ruhaszárításra vonatkozik, nyilván, hanem a hullaházi asztalra, ahol egykor mindannyian kinyúlunk. Van itt meglepő is, ismerős is.

Biztos eszünkbe jutott már, hogy ha gazembernek és relatíve jónak lenni kábé ugyanannyi macera, akkor talán jobb érzés, ha nem szemétláda az ember. De hogy mindez egyetlen szó változtatással, hexameterben is elmondható, az új.

Háromszavas vers is akad, Fodor Ákos „miniatűrköltőtől" a Három negatív szó című. Ennyi az egész:

Nincs

semmi

baj

Ilyet már, ugye, mindannyian mondtunk... De közben sose gondoltunk bele, hogy három totális nihilt kifejező szó képes végül is megnyugtatni bennünket... Kellett hozzá persze az is hogy valaki ilyen szellősen írja le, minden szó után hagyjon teret, fehér papírt (pixelmezőt) a gondolkodásra.

Weöres Sándor, akit az irodalmárok csak Sanyikának vagy Sanyimanónak hívtak, vásott óvódás és zseni volt egy személyben. Naná, hogy gyártott egyszavas verseket, melyek közül a leghíresebb ennyi: TOJÁSÉJ

Hopp, itt egy szó, amit eredeti formájában mindenki ismer, használ: tojásHéj. Ebből kiesik egy szinte alig létező betű, hiszen hangos H-t legfeljebb slájmképző jelleggel harákolhatunk: khhhrrr. Vagy hollandosan: ők Van Goghot FANHRRHH-nak ejtik. Nem véletlenül csúfolják a holland és a dán nyelvet „torokbetegségnek." Szóval egy alig létező betű kiesik egy ismerős szóból, és létrejön valami fura. Mert hol van az, amiről szól a vers, hol is lelhető fel a TOJÁSÉJ?

Lehet a hűtőben...

az éjszakára bezárt boltban...

a tojásforma Hold túloldalán...

de talán leginkább mégis a tojás belsejében...

Elég szorongásos érzés, bár erre sose gondolunk, mikor reggel a rántottához felütjük a tojást.

Nyilván aligha lehet úgy élni, hogy folyton nyavalygunk, jaj, szegény csibe, meg kell, hogy egyelek, jaj, szegény brokkoli, ne sírj, gyere papához!!! Ám ez a magányos állapot, ez a tojás-éj mégis ismerős mindannyiunknak.

Ha máskor nem, a paplan tojáshéjába burkolózva, álmatlanul hánykolódva ezt éljük át. Felkelni nem érdemes, elaludni nem tudunk, már nem ma van és még nem holnap, vagyunk is meg nem is.

És bizony kilenc hónapot már megszületésünk előtt is eltöltöttünk hasonló tojás-éjben...

Lackfi János jegyzetei elhangzanak hétről-hétre a Petőfi Rádióban.

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/marinatakano