Mielőtt belevágnánk János nem kötelező, ámde páratlan műelemzésébe, azt javasoljuk, olvassátok el az eredeti verset.

Weöres Sándor

CSIRIBIRI

Csiribiri csiribiri

zabszalma –

négy csillag közt

alszom ma.

Csiribiri csiribiri

bojtorján –

lélek lép a

lajtorján.

Csiribiri csiribiri

szellő-lány –

szikrát lobbant,

lángot hány.

Csiribiri csiribiri

fült katlan –

szárnyatlan szállj,

sült kappan!

Csiribiri csiribiri

lágy paplan –

ágyad forró,

lázad van.

Csiribiri csiribiri

zabszalma –

engem hívj ma

álmodba.

És akkor most következzék Lackfi János:

A múlt sötét kútja mélyén remegő víztükrön olykor megcsillan a lemenő nap fénye, és pompázatos színeit bontja a jövendő reménység illatos virága. Írta volna Paolo Coelho, de aztán idő híján inkább rám bízta.

Na, merüljünk hát a sötét múltba, mikor még az óvónénik, tanítók vagy dadusok Weöres Sándor-mondókákkal fésülgették az agyunkat. Például azzal, hogy

Csiribiri csiribiri

zabszalma –

négy csillag közt

alszom ma.

A ritmusát egyébként Weöres, akit Sanyimanónak hívott az egész irodalom, egy operettből csente, a Mágnás Miskából. Rémlik valami?

Csihibihi, csihibihi, kék dolmány,

a ghóf kendhe fittyet hány!

Sanyika meg fogta, nézte, ej, de jól kattog, és megbütykölte, mehet a Rongyszőnyegbe. Gyerekverset mások csináltak belőle.

Miért is tanítjuk ezt az apróságoknak? Mert olyan ringatós. Közben meg alig értenek belőle bármit is: többségükben sose láttak zabszalmát, lajtorját, bojtorjánt, kappant, katlant... Ja, és körülbelül minden ötvenedik sejti, mi az, hogy „csiribiri." Amikor rákérdeztem, egy pécsi kisiskolás jelentkezett iszonyú lelkesen.

– No, mondd, komám, mi a csiribiri?

– Hát, csili meg bili ˗ felelte ő...

Amiben van élettani bölcsesség, hiszen ha megesszük a csilit, ülünk is a bilire. Szegény Weöres ezt még nem tudhatta, akkoriban nem volt csili a boltban. A biliket Hofi Géza „sorozatgyártotta", ha emlékszünk még erre.

– És vajon mi az a kappan?

Röppen a sok találgatás: szappan, koppan, vadkan. Aki persze tudja, boldogan beüvölti, hisz a bácsi kérdezte:

– HERÉLT KAKAAAS!!!

Vagy ahogy egy esztergomi gimnazista finoman meghatározta:

– Olyan kakas, amelyiknek megoldották a problémáját.

Na, de mi volt a macera a heréletlen kakassal? Aki tartott már két kakast a baromfiudvaron, az pontosan tudja. A kutyák szépen beárazzák egymást: kiskutya, közepes kutya, nagykutya. Néha a kisebbek megpróbálkoznak a falkán belüli helycserével, de ha az erősebb helyrerakja őket, minden marad a régiben.

A kakasok viszont nem a rangsorért verekszenek, hanem véres sportból. Kocsányon lóg a szemük, kihasad a begyük, cafatos a tarajuk, de ugyanúgy nyomják tovább. Igazi ketrecharcosok. Ezt orvosolta állítólag a herélés. Vagy a kakasleves.

Akad itt rejtély több is. A „szellőlány szikrát lobbant, lángot hány"... Nem, nem a csilipaprikától... Nem is másnapos angyalka ez. Inkább afféle Disney-tündibündi, hol itt terem, hol ott, csillám pattog a nyomában.

Na, de hogy kerül egy versbe létra, tündér, repülő grillcsirke, izzó bogrács (vagyis katlan)?

A kulcsot nyilván a vers vége adja meg: ágyad forró, lázad van. Lázálmában pedig akár még ennél is cifrábbakat láthat az ember.

És persze így már a csiribirit sem gondoljuk csillivillinek vagy csinibininek: kuruzslás lehet ez, a csiribú-csiribá változata, mellyel álmot és gyógyulást próbálunk varázsolni a beteg gyereknek. Vagy felnőttnek.

Lackfi János

Lackfi János jegyzetei elhangzanak hétről hétre a Petőfi Rádióban.