Fiala Borcsa és a ravioliban manifesztálódó generációs terhek

A maradék sonkából anyukám mindig sonkás kockát csinált. Nem túl bonyi: csuszatészta, kockára vágott sonka, tojás tejszínben elkeverve, só, bors, sütőbe be. Imádtam lecsipkedni a tetejéről a pirultabb részeket, aztán addig farigcsálni egyenesre a maradék szélét a tepsiben, míg el nem tűnt az utolsó falat is.

Örök lázadóként azonban mégsem vittem tovább az otthoni sonkareinkarnáló fogást, én azt jobban tudom! Elhatároztam, új értelmet adok a sonkás kocka kifejezésnek, méghozzá egy sonkás-medvehagymás ravioli képében, amit mustármagos-tejszínes szósszal fogok még mesteribb szintre emelni! (Ennek feltalálására amúgy egy komplett kutyasétáltatást áldoztam, de hát ki miről ábrándozik, Brad Pittekről vagy zabálásról, ugye.) Összegyúrtam 6 tojást 600 gramm liszttel, kis sóval, tésztagéppel ötször alaposan kinyújtottam, konstatáltam, hogy a gyerekek ezt baromira nem fogják megenni, fittyet hánytam anyukám hagyományaira, miszerint nem kell finnyáséknak külön főzni, hiszen én ezt IS jobban tudom, a tészta felét spagettire metéltem, a másik felét megtöltöttem a medvehagymás-sonkás masszával, közben odatettem a gyerekeknek egy bolognai ragut is, feltettem két nagy lábos vizet forrni, éreztem, hogy kezdek kipurcanni, sebaj, vajon kipattogtattam két evőkanál mustármagot, felöntöttem egy kis tejszínnel, só, bors, pici dijoni mustár ment még bele, közben szomorúan konstatáltam, hogy a tésztagépezésnek hála az egész konyha úszik a lisztben, talán ha ráhunyorítok, kokainnak tűnik, elhajtottam a gyereket, aki kijött érdeklődni, hogy mikor lesz már kész a kaja, szálanként kitéptem a hajam, mire felforrt a két bödön víz, az egyikbe ment a spagetti, a másikba a ravioli, a család már lázongott, hogy miért nincs még ebéd, leszűrtem, terítettem, tálaltam, majd a székre roskadtam. Ennyi macerát, lázadásból!

Aztán rájöttem, micsoda szívességet tettem a lányomnak. Ő dafke direkt nem ilyen bonyolultat csinál majd a maradék sonkából.

Talán csak összekeveri tejszínnel, tojással, csuszával, be a sütőbe, oszt helló.

Gyárfás Dorka, akinél nincs recept, mert ő maga sem hiszi el, hogy tud bablevest főzni

Én is nekilátok ilyenkor egy bablevesnek, mert minden évben elkövetjük azt a hibát, hogy a tágabb családból álló húsvéti sonkázásra mindenki saját sonkával érkezik, és miután megversenyeztettük őket, és kiderült, hogy kinek sikerült a legjobbat vennie, a többivel is kezdeni kell valamit. A gond csak az, hogy én amúgy nem vagyok egy házitündér, és bablevest is kizárólag az évnek ebben a szakában, sonkamentés ürügyén készítek, ezért

minden évben halálra izgulom magam, hogy sikerül-e, és nem túlzok: minden évben újrajátszom, hogy nem sonkamentő, hanem bablevesmentő akcióba fordul a főzés,

mert a felénél úgy érzem, ezt megint elcsesztem. Aztán mégis megesszük általában. Úgyhogy lassan el kéne hinnem magamról, hogy tudok bablevest készíteni, azt hiszem.

Filákovity Radojka és a disznóságok rövid élete

Mi megeszünk mindent. Nagyon ritka, amikor megmarad a sonkából, de ha igen, akkor bableves lesz belőle. Egyrészt alapvetően sem főzünk nagy darabot kettőnkre, másrészt a disznóságok nem állnak el sokáig itthon.

Két szál házi kolbászt én pár nap alatt elpusztítok egyedül, van, hogy magában nassolom. És most meg is kívántam megint…

Kurucz Adri és a legjobb sonkarecept

Maradék? Nálunk ez ismeretlen fogalom. Én, mondjuk, nem főzök sonkát, és az a kis darab, amit anyukámtól kapunk, szinte hamarabb elfogy, mint szeretnénk.

Tóth Flóra és a mindenre jó leveles tészta

Anyukámtól örököltem meg ezt a receptet (valójában egy újságkivágás formájában, megfejthetetlen, hogy melyik napilapból nyerve), amit már gyerekkoromban is készített, és én annyira imádtam, hogy nemcsak húsvéti sonkából szoktam készíteni, hanem sima bolti sonkából, sima hétköznapokon. Ez anyukám szerint dupla szentségtörés, és ezt a véleményét nem is hallgatta el. Persze most, hogy már nem él, annak is örülnék, ha újra hallhatnám, hogy ezen dohog, félig magában. De az emlékidézés helyett jöjjön a recept! Egy adaghoz nagyjából 15-20 dkg húsvéti sonka kell, vagy nagyon apróra vágva, vagy csak simán bevágva az aprítóba, és szárazságtól függően masszává darálva (én természetesen így csinálom, mert amire van gép, arra sosem használok kézierőt). De anyukám például a húsdarálón küldte át. Egy fej hagymát (vagy egy 10-12 centis póréhagymát) felaprítok, kevés olívaolajon jó alaposan megpirítom, majd ráborítom a sonkatrutyit, és felöntöm annyi tejszínnel, amennyit felvesz. Tudom, hogy ez a szakácskönyvek leggyűlöltebb kifejezése, de egy krémszerű masszát kell kapnunk, és a száraz sonkához ezért több tejszín kell, a zsíroshoz meg kevesebb. Egy kis petrezselyem mehet hozzá, de elhagyható. Ezután előveszem azt az aduászt, amit általában tartok otthon: a kész vajas leveles tésztát, és kis téglalapokra vágom (én tényleg picikre szoktam, így kb. 18 kis párnácska lesz belőle). Mindegyikbe megy egy teáskanálnyi sonkamassza, szeretem, ha sok benne a töltelék, félbehajtom és villával lenyomkodom a szélét. A tetejére tojást kenek, és megszórom egész mákkal. 180 fokon sütöm 25-30 percig, amíg szép színe lesz. Melegen a legjobb, de másnaposan sem rossz, ha marad. Nálunk nem szokott, mondjuk (a dupla adagból), ezt csak tippelem.

Még a gyerekek is megeszik, akik amúgy az alapjául szolgáló sonkát természetesen nem. 

És ti hogyan mentitek meg a maradék húsvéti sonkát?

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / evgenyb