–

1. Díjnyertes fahéjtekercses almás pite

Amint megláttam ezt a guszta kis süteményt, tudtam, hogy muszáj lesz elkészítenem, hiszen nem csupán roppant látványos, de alaposan meg lehet tömködni almával, a fahéj illatától meg még az is elandalodik és jobb kedvre derül, aki épp most szembesült a decemberi kiköltekezés után a bankszámlájával.

Az eredeti recept pitetésztával készül, ehhez össze kell gyúrni alaposan két és fél bögre lisztet 250 gramm vajjal, egy-egy kiskanál sóval és cukorral, illetve körülbelül négy evőkanál hideg vízzel, majd legalább egy órát pihentetni a hűtőben. Én azonban csaltam, és vettem két csomag bolti leveles tésztát, mert a süteményt a családi karácsonyokra szántam, és sajnos erősen kifutottam az időből. A siker azonban így sem maradt el, szóval nyugodtan használd te is ezt a menekülőútvonalat.

Meghámoztam és felkockáztam négy-öt közepes méretű almát, megszórtam három evőkanál nádcukorral, lelocsoltam egy citrom levével, majd lassú tűzön megpároltam – ez körülbelül tíz percig tartott. Akkor rászórtam egy csomag vaníliás pudingport, és bőszen kevergetve ezzel sűrítettem be az almás tölteléket. (Ugyanezt a módszert szoktam alkalmazni egyébként reszelt almával az almáspitéhez, azt hiszem, még a Limaránál olvastam ezeregy éve.)

A tészta egyik felével szépen kibéleltem egy piteformát, megszurkáltam villával, és erre terítettem le az almás tölteléket. A másik felét vékonyra téglalap formára nyújtottam, lekentem olvasztott vajjal, megszórtam négy evőkanál porcukor és két evőkanál őrölt fahéj keverékével, majd szorosan feltekertem, mielőtt vékony csigákat vagdostam volna belőle. Ezeket a fahéjas csigákat aztán elrendeztem a pite tetején, lekentem az egészet egy felvert tojással, majd 180 fokon aranybarnára sütöttem (körülbelül 40–45 perc alatt).

Mivel titkon rettentő kompetitív vagyok, nagyon izgultam, hogy a temérdek csodás karácsonyi sütemény között az én kis fahéjas csavargóm mégiscsak elvigye a nyíltan ugyan nem megítélt, csak a csillogó szemekben és elcsöppenő nyálakban tükröződő különdíjat.

(Igen, tudom, lassan, de biztosan csúszok bele a baromi idegesítő, sütivel traktáló nőrokon szerepébe. De tudod, mit? Amíg egy tál almás, fahéjas csavaros pitét tolok magam előtt, addig talán ez bocsánatos bűn.)

2. Influenszerbarát citromos süti

Nem vagyok kifejezetten édesszájú, de ezért a citrusos holmiért régóta rajongok. Pofonegyszerű az elkészítése, a megjelenése viszont baromi guszta, olyan szépen elválnak egymástól vizuálisan a különféle textúrájú rétegek. Az eredeti recepten én két dolgot fejlesztettem, amitől nem csak roppant Instagram-kompatibilis lett a dolog, de olyan illatot áraszt, hogy megőrülsz a gyönyörűségtől.

A tésztaalaphoz összegyúrtam két bögre lisztet egy fél kiskanál sóval, 60 gramm porcukorral és 200 gramm kockára vágott vajjal. Ne ijedj meg, ha morzsaszerű a végeredmény, ki fog az egyenesedni! A morzsás masszát egy 25×25-ös sütőpapírral kibélelt tepsibe morzsoltam, majd enyhén vizes kézzel szép laposra egyengettem-nyomkodtam a tésztát, aztán elősütöttem 25 percig 180 fokon. Közben egy mély tálban felvertem hat tojást, majd ehhez adtam fokozatosan 400 gramm porcukrot, három citrom lereszelt héját, egy csipet sót, 85 gramm lisztet és hat citrom kifacsart levét… és az egyik titkos összetevőmet: egy kiskanál kurkumát. Az ízén nem módosít ez a fűszer, azonban a végeredménynek olyan vidám, élénksárga színe lesz, hogy szinte magától ugrik majd a tálról a szádba. A citromos masszát aztán ráöntöttem a tésztaalapra, és még 30 percig sütöttem, majd kitettem hűlni a konyhapultra.

Amikor már langyos, jöhet a kettes számú varázspor!

Egy mozsárban porrá őröltem hat kaffir lime-levelet, majd rászitáltam a méregzöld port hat evőkanál porcukorra. Ezt összekevertem, és rászitáltam a sütire, amiket aztán szépen felkockáztam. Gyönyörűek és elképesztően citrusos illatúak lettek!

3. Gabonakörös karfioltorta

Onnan tudom, hogy erőst benne vagyok a korban, hogy már nem olyasmi dolgokra várok és vágyom, mint egy péntek esti ormótlan lezüllés a haverokkal, a suli sármőrjének megpillantása a folyosó homályában vagy az új Star Wars-film premierje… hanem, hogy végre megsüthessem Ottolenghi karfioltortáját, ami olyan gyönyörű, hogy én nem a gyerekeimet szoktam fotón mutogatni a rokonoknak, hanem többek között ennek a képét az Instagramon – és így legalább őszinte a rokonok érdeklődése és lelkesedése is.

Mivel én egy komplett irodára főztem megint, két tortát készítettem, de négy–hat főre bőven elég egy 24 centis kapcsos tortaformában gondolkodnod. Egy közepes méretű karfiolt rózsáira szedtem, sós vízben puhára főztem, lecsöpögtettem, majd óvatosan villával összetörögettem. Nem kell pépesre, de az sem jó, ha egyben vannak a tortában a karfiolrózsák. Egy lilahagymát középen elvágtam, majd két félcentis szeletet vágtam belőle, ezeket óvatosan karikákra szedtem. A maradék hagymát felaprítottam, olívaolajon sóval és egy evőkanálnyi friss, felaprított rozmaringgal tíz perc alatt lepirítottam. Egy nagy tálban összekevertem hat tojást 150 gramm reszelt parmezánnal, egy kiskanál kurkumával, egy evőkanál szárított bazsalikommal, a rozmaringos hagymával, sóval, frissen őrölt borssal, egy bögre liszttel, egy evőkanál sütőporral, majd óvatosan beleforgattam a karfioldarabkákat. Itt érdemes megkóstolni, hogy elég fűszeres, borsos, sós-e a dolog. A tortaformát kivajaztam, beleöntöttem a karfiolos masszát, majd szépen rápakolgattam dekoratívan elrendezve a lilahagyma-karikákat. Végül 180 fokon 50 perc alatt aranybarnára sütöttem. 

A kollégák is nagyon meg voltak velem elégedve, de igaz magyar módjára az első kör kóstolás után természetesen előkerült a tejfölös doboz is. „Ettől lesz az igazi!” – rikkantotta egyikük, majd hatalmasat kanalazott a remegő tejfölből a gabonakörök tetejére. Bocs, Yotam, de hát ahány ház, annyi szokás! Örülj neki, hogy szalonnát és kenyeret nem kanyarítottunk melléje!

Fiala Borcsa