Gorgonzolás-zsályás csirkeragu

Gyorsabban elkészül, mint ahogy megérkezne egy pizzarendelés. Az a trükkje, hogy turmixban elkészíthető a mártás, ami remek mentőöv, ha alig jut idő a konyhai teendőkre.

Hozzávalók:

60 dkg csirkecomb- vagy csirkemellfilé, ujjnyi csíkokra vágva

2 evőkanál vaj

2 evőkanál olívaolaj

só és frissen őrölt bors

A mártáshoz:

7½ dkg dió

5 dkg vaj

3 gerezd fokhagyma, szétnyomva

1 nagy marék friss zsályalevél, apróra vágva

10 dkg gorgonzola, morzsolva

2 dl habtejszín

1. A húst sózzuk, borsozzuk, és három adagra osztjuk. A vajat és az olajat összeolvasztjuk egy nagyobb serpenyőben, aztán felforrósítjuk, és a húst adagonként körülbelül három perc alatt megsütjük. Szűrőlapáttal kiszedjük, félretesszük.

2. A serpenyőt konyhai papírtörlővel szárazra töröljük, és a diót mérsékelt lángon kevergetve illatosra pirítjuk, majd kihűtjük. Újra kitöröljük a serpenyőt, és megolvasztjuk benne a vajat, aztán ezt is kihűtjük. Végül a diót, az olvasztott vajat, a fokhagymát, a zsályát, a gorgonzolát és a tejszínt turmixgépben simára dolgozzuk.

3. A megsült húst visszarakjuk az eddig használt serpenyőbe, és mérsékelt lángon kevergetve összemelegítjük a mártással két–három perc alatt. (Négy adag lesz belőle.)

Serpenyős expressz enchilada

A „soha ne kóstoltasd meg egy mexikóival” birodalmában járunk, hisz nem is értené egy őslakos, mi a szöszt csinálunk az egyik nemzeti ételükkel. Bocs! De Mexikó messze van, az ízek viszont nagyon is közeliek a magyar ínynek.

Hozzávalók:

1 evőkanál olaj

1 fej vöröshagyma, apróra vágva

3 gerezd fokhagyma, szétnyomva

1 késhegynyi őrölt kömény

1 késhegynyi őrölt fahéj

30 dkg készen vett paradicsomsalsa

8 db 20 centis tortilla, falatnyi darabokra tépkedve

1 grillcsirke letépkedett húsa

1 db 40 dekás konzerv vörös bab, átöblítve és lecsepegtetve

10 dkg cheddar sajt, frissen reszelve

 A taláshoz:

Egy doboz tejföl, két evőkanál apróra vágott konzerv jalapeño paprika és egy kis csokor apróra vágott friss korianderzöld

1. Előmelegítjük a sütőt 200 fokra. Egy legalább 30 centis, magas peremű, sütőben is használható serpenyőben megmelegítjük az olajat, beleszórjuk a hagymát és a fokhagymát. Megsózzuk, majd gyakran kevergetve megfonnyasztjuk körülbelül három perc alatt.

2. Rászórjuk a fűszereket, rákanalazzuk a salsát, és folyamatosan kevergetve két percig pirítjuk.

3. A paradicsomos alapba beledolgozzuk a tortillafalatokat, a csirkehúst és a babot, majd az egészet elsimítjuk a serpenyőben.

4. Megszórjuk a reszelt sajttal, és az előmelegített sütőben körülbelül tíz perc alatt készre sütjük. Kivesszük, és tálalás előtt legalább öt percet állni hagyjuk.

5. A tejföllel megcsepegtetve, a jalapeño paprikával és a korianderzölddel megszórva tálaljuk. (Négy adag lesz belőle)

Zelleres csirkecurry spenóttal

Az egyik legnépszerűbb receptünk volt, nem ok nélkül: kiadós, mégsem magas kalóriatartalmú étel, tisztességes mennyiségű curryvel. Ettől még inkább úgy érezzük, hogy alaposan belakmároztunk. A magyarázat abban rejlik, hogy több kutatás szerint a fűszerek hatására hamarább stimulálódik az agy jóllakottságközpontja.

Hozzávalók:

4 bőr nélküli csirke-felsőcombfilé, 2×2 centis kockákra vágva

1 nagy zellergumó (tisztítva 40 dkg), 2×2 centis kockákra vágva

2 evőkanál vaj

2 evőkanál currypor

1 kis csokor újhagyma, fehér szárrésze apróra vágva

2 gerezd fokhagyma, szétnyomva

1 dl kókusztej

10 dkg bébispenót

só és frissen őrölt bors

A tálaláshoz: 2 dkg kókuszchips

1. A húst sózzuk, borsozzuk. A zellerkockákat gőz fölött megpároljuk, a párolólevet megőrizzük.

2. A tálaláshoz szükséges kókuszchipset egy nagy, száraz serpenyőben kevergetve halványbarnára pirítjuk, majd átöntjük egy tálkába.

3. A húskockákat két adagra osztva, adagonként két–három perc alatt elősütjük

Egy–egy evőkanál felforrósított vajon egy közepes méretű, magas peremű serpenyőben. Ha kész, szűrőlapáttal kiszedjük, és megszórjuk a curryvel.

4. A hús sütéséből visszamaradt vajon megfonnyasztjuk az újhagymát fél deci vízzel együtt, aztán hozzákeverjük a fokhagymát, a félretett húst, a párolt zellert, majd az egészet felöntjük a kókusztejjel és a zeller párolófolyadékából másfél decivel. Sózzuk, borsozzuk, és öt perc alatt, kevergetve összefőzzük.

5. Az ételbe három–négy részletben belevegyítjük a spenótot és jól átforgatjuk. Végül rászórjuk az ételre a kókuszchipset, és tálaljuk. (Négy adag lesz belőle)

Stahl Judit

Ha még nem vagy feliratkozva a WMN hírlevelére, akkor gyorsan pótold az alábbi (zöld) mezőre kattintva – hírlevelünkben ugyanis 50%-os kedvezénykupont találsz Stahl Judit könyvkiadójának webshopjához! Szóval katt ide:

Képek forrása: Stahl Judit