wmn - bonduelle

Kozmopolita egzotikum

A chili con carne volt szerintem az első olyan fogás gyerekkoromban, amin már érezhető volt, hogy elindultunk kifelé a szocializmusból, és időről időre – anyám kísérletezőkedvének hála – került az asztalra olyan fogás is, ami „külföldi”. Végre egy kis szín keveredett a menzás rizses húsok, borsós tokányok és resztelt májak világába. A mexikói egytálétel újszerű volt és idegen, tehát egyértelműen szupermenő és egzotikus. (Pláne így nevezve, nem pedig lefordítva, hogy csilis hús, mert attól ugyan senki nem fog a csodálattól és az irigységtől a Dunának menni.) Az a nyolcvanas évekbeli chili con carne még nem állt másból, mint marhahúsból és babkonzervből, meg mintha lehetett volna kapni mellé spéci fűszerkeveréket is, így seperc alatt össze lehetett rottyantani az ebédet.

Praktikus leveskocka

Az alapfogásba amúgy valóban nem is kell papírforma szerint sok minden más, mint hús (azaz carne, ami esetünkben általában marha), meg csilipaprika. A XVII. századra visszanyúló eredeti chili con carne receptet állítólag a kereszténységgel párhuzamosan kapta ajándékba a sivatag kellős közepén egy marék indián a titokzatos María de Ágreda nővértől, aki spanyolországi otthonából előszeretettel „távtérítette” az újvilág vadjait. Egy spanyol hittérítő azonban kikelt az általa csak az „ördög levesének” titulált vöröslő fogás ellen (vagy talán csak nem szerette, ha valami kétszer csíp…), ami stílszerűen olaj volt a tűzre. Innentől vált a cowboyok, telepesek és banditák kedvenc ételévé, de lehet, hogy az ok ennél jóval puritánabb volt: a csilis hús olcsó volt, és olyan könnyen össze lehetett dobni, mint manapság egy zacskós levest. Az eredeti recept szerint ugyanis  a szárított marhahúst összekeverték szárított csilipaprikával és sóval, majd azt kockákba tömörítve még jobban kiszárították. Aztán ha úgy hozta a szükség, akkor csak felfőzték egy kis vízzel, és már kész is volt a fűszeres, laktató fogás. Az igazi texasi chili con carnénak pedig olyan csípősnek kell lennie, hogy az már az emészthetőség határait feszegesse.

Ha nem izzadtad tőle oázissá a sivatagot, akkor az egész fabatkát sem ért.

Variációk egy témára

Aztán, ahogy telt, múlt az idő, úgy fejlődött ez az egyszerű fogás, így a cowboyok Jolly Joker leveskockája valami annyira mássá változott, hogy mostanra már az anyja sem ismerne rá.

Az 1920-as évekkel és az olasz hatásnak köszönhetően például kapott egy kis bolognai színezetet, hogy aztán cincinatti csili néven kerüljön bele fahéj, szegfűbors, kakaó és szegfűszeg is – mindez természetesen spagettiágyon, sajttal.

Bab sem került bele eredetileg, sőt mi több, még manapság is megoszlanak a vélemények arról, vajon kell-e bele egyáltalán, ahogy a paradicsom szükségességéről is késhegyig fajuló vitákat lehet generálni.

Innentől aztán nyugodtan a lovak közé dobhatjuk a gyeplőt – a hatvanas években ugyanis, a vegetarianizmus fellendülésével párhuzamosan megjelent a chili con carne vega verziója, ami ha belegondolsz, roppant vicces, lévén hogy egy olyan ételről van szó, ami, ugye, nem áll másból, mint húsból, húsból, húsból és fűszerből. Sebaj, a chili non carnéból ki lett ebrudalva a carne, amit még több babbal, gombával, tofuval, kukoricával helyettesítettek.

Az étel világuralomra törésének hatására pedig ma már a chili con carne legalább annyi arccal és felpimpelési lehetőséggel büszkélkedhet, mint Madonna.

Ki tejszínt kever bele, ki joghurtot vagy tejfölt púpoz a tetejére, sajtimádóknak elképzelhetetlen reszelt cheddar nélkül, köretnek hol rizs, hol kukoricakenyér, tortilla chips vagy puha tortilla lap csúszik mellé, mehet bele kukorica, tetejére koriander, határt igazán csak a kreativitásod és az ízlésed szabhat.

Természetesen a hibrid karrier sem volt elérhetetlen a chili con carne számára, így születhetett meg a csilis makaróni, a csilis hotdog, a csilis hamburger és a csilis sült krumpli is, én viszont, igaz hazafiként, a magyaros verziókat  propagálnám, hadd szóljon a csilis langalló, csilis lángos, csilis gulyás! (Viccelek.) (De ha van rá tömegesebb igény, szóljatok, és én berobbantom a csilis gulyáságyút!)

Az is egy sarkalatos pont amúgy, hogy mikor kell fogyasztani a chili con carnét. Egyes vélemények szerint kifejezetten jót tesz neki, ha hagyjuk állni egy éjszakán át, hogy jól összeérjenek az ízek, úgyhogy a gondos, előrelátó háziasszony vagy háziúr már előző nap megfőzi.

Akárhogy is van, a lényeg, hogy nyugodtan készíts olyan chili con carnét, amilyet a szíved diktál – végtére is te fogod megenni, nem a szomszédasszony vagy a kommentelő.

A Fiala-féle verzió

Íz- és zöldségrajongóként én először is az aszalt paradicsom olaján lepirítottam egy felaprított hagymát, majd mellédobtam egy felkockázott, besózott, kinyomkodott padlizsánt. Ezzel ugyanis jóval könnyebbé, de legalább olyan ízletessé lehet tenni a fogást, mintha csak húst használnál. Amikor a padlizsán szépen megpirult, rádobtam 70 deka darált marhát, és azt is lepirítottam. Sóztam, borsoztam, csiliztem, rányomtam négy fokhagymagerezdet, egy hüvelykujjnyi meghámozott, lereszelt gyömbért, szórtam rá fahéjat, és hozzákevertem két kocka keserű csokoládét. Ezután mentek rá a további zöldségek: a babkonzerv, a kukorica, két felkockázott kaliforniai paprika, és egy marék olajban eltett aszalt paradicsom összeturmixolva. Jó sűrűre rotyogtattam, mert úgy szeretem, ha megáll benne a kanál. Tálaláskor raktam mellé tejfölt, koriandert, és jalapeno paprikát, illetve sajtos quesadillát is. Ez utóbbit úgy csinálom, hogy forró, száraz serpenyőbe teszek egy tortilla lapot, arra megy a reszelt sajt dögivel, majd egy másik lappal befedem. Amikor alul szépen megsült (ez hőmérséklettől és serpenyő vastagságtól függően egy-másfél perc), egy tányér segítségével megforgatom. Ha kész, négybe vágom. (Reggelire is irtó finom!)

Kísérletezz te is bátran, alkosd meg a saját csilis verziódat!

 

Fiala Borcsa