Kezdjük az alapoknál: tényleg nincs ingyencirkusz

Guld Ádám médiakutató rögtön megmagyarázza, miért csak hisszük, hogy amiért nem fizetünk azonnal, azt ingyen kapjuk: „Mindig is egy óriási téveszme volt, hogy az online térben bármi ingyen van – soha semmi nem volt ingyen. Egyrészről maga az online előfizetés díja egy anyagi jellegű befektetés (ez az internet kezdete óta jelen van), másrészről a látszólagos ingyenes tartalmak esetében is működik az úgynevezett figyelemgazdaság, amiről korábban már beszélgettünk – vagyis, hogy a tartalomgyártók és az őket szponzoráló cégek mindent megtesznek, hogy egyre meghökkentőbb, akár intimebb pillanatokkal magukra vonják a nézők, olvasók kizárólagos figyelmét. 

Ennek a koncepciónak a részei a tartalmakban vagy közöttük elhelyezett reklámok, promóciós anyagok: ezek megtekintésével váltjuk ki lényegében a tartalomhoz való hozzáférés jogát.”

Az internet megjelenése előtt sem nagyon volt ingyenes videóstartalom-elérés, főleg a kereskedelmi csatornák 1997-es megjelenése óta: „Annak idején még a közszolgálati médiának is volt egy alap előfizetési díja, aztán jöttek a kereskedelmi csatornák, amik elméletileg ingyenesnek tűntek, de a töméntelen mennyiségű reklámmal ugyanúgy megfizettették a szolgáltatás árát. Majd nagyjából a kétezres évek elejétől-közepétől indult el az a trend, hogy maga a felhasználó is finanszírozhatja közvetlenül a megtekintett tartalmakat – ennek eredményei a reklámmentes tartalmat kínáló streamingszolgáltatók és az egyre szaporodó, előfizetéses alapon működő internetes videós tartalmat kínáló tartalomgyártók.

Érdekes, hogy ennek az egyik úttörője a ma már szoftpornóoldalként ismert OnlyFans volt, amelyen az eredeti üzleti modell szerint influenszerek kínálhattak volna extratartalmakat pénzért a követőiknek, elsősorban divat és gasztronómia témában. Az pusztán a véletlennek tulajdonítható, hogy ez végül egy fizetős tartalmakat kínáló közösségi pornómegosztó oldal lett, de mivel így is rentábilis, a kitalálói nem tettek ellene.”

Guld Ádám – Forrás: Wágner Éva

Persze egy idő után felzárkóztak más oldalak is, amelyek fizetőkapus tartalommegosztási lehetőséget teremtettek azoknak a műsorgyártóknak, amelyek mögött nincs ilyen fejlesztői háttér – tehát akár egyedül dolgozó influenszerek is készíthetnek fiókot, és kérhetnek pénzt a tartalmaikért. Guld Ádám szerint Magyarországon először a gamerek kezdtek el ilyen módon fizetős kontentet gyártani, de azóta bővült a kör. Vannak online szerkesztőségek, amelyek a tartalmaik egy részét pénzügyi szempontból ingyen (de reklámokkal) adják (ez vonatkozik írott és videós tartalmakra is), viszont több és exkluzívabb tartalom érhető el a fizetőkapu után. Természetesen az is létező opció, hogy az összes tartalom csak pénzért érhető el, Veiszer Alindáék például ezt a verziót választották – de nem teljesen önszántukból.

A megoldást a kétségbeesés szülte, de működik

Alinda, aki a férjével, László Pál újságíróval vágott bele a videós műsorok gyártásába, azt mondja, nem a fizetőkapus Patreon oldal volt az A terv: „Tárgyaltunk nagyobb cégekkel különböző szponzorációs megoldásokról, akár részben fizetős tartalmakról is, de ezek a beszélgetések rendre nem szültek eredményt. Többször megtörtént, hogy jó néhány körön túljutottunk, de az utolsó pillanatban megakadtunk. 

Többnyire a nyílt közéleti szerepvállalásom volt a végső akadálya az együttműködésnek. 

Egy ponton rájöttünk, hogy ez akkor sem fog menni, ha megfeszülünk és folyamatosan világsztárokat hozunk, mert közben beszélgetünk közéleti kérdésekről is, és ehhez ragaszkodom. Ez a felismerés, főleg a sok sikertelen tárgyalás után, azért eléggé kétségbe ejtett. Ekkor kezdtünk el azon gondolkodni, hogy hogyan lehetne ezt saját lábon csinálni.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Veiszer Alinda (@veiszeralinda) által megosztott bejegyzés

Nem volt teljes egyetértés Alinda és a férje között az indulás módját illetően: Pali úgy volt vele, hogy meg kell tervezni, pontos stratégiát kell kidolgozni, és úgy belevágni. Én vakmerőbb voltam, mondtam, hogy nem stratégiázunk, kirakjuk, és megnézzük, érdekli-e az embereket. A színház oldaláról volt tapasztalatom, sok színházi beszélgetést készítettem addigra, és ott is természetes volt, hogy az emberek fizetnek az élményért – azt gondoltam, hogy ezt át tudjuk vinni a netre is. Így indult el a Patreon oldalunk. Nálunk nem volt opció az ingyenes tartalom, hiszen a saját munkánkon túl az operatőrt, a vágót ki kell fizetnünk, és a pandémia idején szabadúszóként nekünk sem volt túl sok munkánk. Eredetileg az volt a terv, hogy beszélgetésenként szabunk egy árat, de a felület végül csak a havi előfizetést engedélyezte – így viszont akár egyetlen hónapnyi áron elérhető az összes addig készült videó. Bár 

az első videó publikálása utáni este konkrétan zokogtam, hogy ez k…ra nem fog működni, végül beindult – és működik.”

Guld Ádám elmélete szerint nemcsak a színházi logikán múlik a dolog, hanem azon is, hogy valaki ki tud-e alakítani maga körül egy fix közösséget. Alinda az elmúlt években ezt a különböző platformokon elérhető interjúival megtette, ezért tudott nála működni a paywallos, vagyis fizetőkapus/fizetőfalas műsorgyártás. Alinda is tisztában van ezzel: „Amióta az eszemet tudom, egy jól meghatározható csoportnak dolgozom tulajdonképpen. A követőim többnyire nők, inkább harmincöt év felettiek, diplomások, kultúra iránt érdeklődők, és nagyrészt nagyvárosiak. Nagyon sok közöttük a pedagógus. A követőtáboromról lehet tudni, hogy szánnak pénzt a kultúrára, színházba, moziba mennek, vásárolnak könyveket, és igénylik is az ajánlást, iránymutatást ezekben a témákban. Így tudok ennek a csomagnak én is a részese lenni. Nem biztos, hogy azok a vendégek, akikkel én szívesen beszélgetek, hoznák az elvárt nézettséget egy piaci alapon működő modellben, de így nem kell kompromisszumot kötnöm ebben.” 

 

A médiakutató azt mondja, generációs kérdés is a fizetős tartalmakhoz való hozzáállás, de közben nagyon gyorsan változnak is a trendek. A Covid és a streamingszolgáltatók megjelenése a piacon még azt a Z generációt is rávette a pénzkiadásra, amelynek tagjairól még az őket kutató szakemberek sem gondolták volna, mert ők voltak azok, akik még az elvileg fizetős tartalmakat is megszerezték ingyen, mindenféle torrentlehetőségeken keresztül. Az X-nél idősebb, „boomer” generáció egyre aktívabb a neten, de sokszor nincsenek tisztában a különböző támogatási lehetőségekkel, így az is megtörténhet, hogy egyszerűen elkerüli a figyelmüket az, hogy előfizethetnének egy tartalomra.

De miért éri meg a felhasználóknak fizetni a tartalomért?

Guld Ádám azt mondja, hogy az egyik ok a reklámok, vagyis azok hiánya: „Az emberek hihetetlenül megcsömörlöttek a reklámoktól, és valójában a fizetés ténye nem feltétlenül csak a tartalom minőségének szól, hanem az a kényelmi funkció van mögötte, hogy az adást nem szakítják meg reklámok. Tehát 

nagyon sokan elsősorban azért fizetnek, hogy ne kelljen reklámot nézniük, és nem azért, mert olyan lojálisak a tartalom előállítója iránt.”

A másik dolog, amit Alinda is említ, a hiteles kiállás és az exkluzivitás: 

„A bulvártémák mellett a markáns közéleti kijelentések és az exkluzivitás működik jól, ezt már megtapasztaltuk a Hír TV-ben is, és most is ezt látom. Meg a mi esetünkben az, hogy hiányzik a piacról, hogy kulturális szereplők beszélnének kulturális és közéleti témákról. Ezért is működik.”

De Guld Ádám azt is fontosnak tartja, hogy a netes tartalmakért való fizetés csak egy bizonyos anyagi helyzet fölött személyes választás kérdése: A nyugat-európai országokban a megkeresett jövedelem és a szabadidőre, szórakozásra költött pénz aránya egészen más, mint nálunk, Magyarországon. A jóval nagyobb jövedelemből sokkal könnyebben lehet ilyesmire költeni. 

Magyarországon van egy nagyon jelentős társadalmi réteg, amelyiknek akár napi megélhetési gondjai vannak – ők biztosan nem fognak tartalmat vásárolni: vagy nem fogyasztják, vagy megszerzik más úton.”

Beszéljünk az úgynevezett kiflilopásról is

Valószínűleg minden, az internetes tartalmak iránt érdeklődő olvasóhoz eljutott a híre, hogy Friderikusz Sándor (sajtósa) egy nyilatkozatban nehezményezte: kevesen támogatják a Friderikusz Podcast című, a YouTube-on is elérhető műsorát: Mindössze a nézők 0,7 százaléka jár el a jó erkölcs szabályai szerint, azaz, ha igénybe vesz egy tartalomszolgáltatást, azért fizet is. Adásonként egy-egy nézőnek elég lenne mindössze 150 forintot fizetnie, de nagy részük még ennyit sem hajlandó áldozni. Elképzelni sem tudjuk, mi járhat azoknak a fejében, akik megtehetnék, de nem fizetnek, viszont rendszeresen megnézik vagy meghallgatják műsorainkat. Ahogy egyetlen kiflit sem lehet büntetlenül ellopni a boltból, és ahogy egy kifli előállítása, ugyanúgy a műsorok előállítása is pénzbe kerül, amit a fogyasztónak – ha minimálisan is – meg kellene téríteni.”

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Friderikusz Sándor azóta elnézést kért követőitől a szerencsétlen hasonlatért, és kijelentette, természetesen nem gondolja, hogy az ingyen elérhető tartalmakat ingyen fogyasztók tolvajok lennének. A műsorát egyébként szintén a Patreon felületén keresztül lehet támogatni (ez a lehetőség opcionális, enélkül is elérhetők a műsoraik), de – mint ahogy az kiderül a teljes nyilatkozatból – van a műsornak szponzora is, ennek ellenére, állításuk szerint, veszteséges. Éppen ezért jelezték, ha ez így folytatódik, kénytelenek lesznek az adásukat reklámokkal megszakítani. Nehéz dolog balanszírozni online-tartalom-gyártóként, de a különböző fizetési módok közötti választási lehetőséget nem elegáns a követőkre, a fogyasztókra hárítani.

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/danchooalex