Lara Croft homokóra alakja 1996-ban bontakozott ki a Nagy Piramis árnyékából, és egy csapásra meghódította a videojátékok világát. Az arisztokrata származású régész méretes keblein feszülő topban, aprócska rövidnadrágjában maga volt a megtestesült női sztereotípia, a férfivágyak pixelbe oltott tárgya. Lara műkincsekre vadászva sírkamrákba szállt alá és ősi templomokat fedezett fel, megküzdve a kegyetlen természettel, a leleményes csapdákkal és a sarkában lihegő konkurenciával. Már a megjelenését követően szexszimbólummá nőtte ki magát, férfirajongók ezrei tárgyiasították nyálcsorgatva.

Ugyanakkor mégsem volt beskatulyázható ilyen könnyen, hiszen a külcsín jelen esetben is csupán a felszínt jelentette: Lara intelligens, talpraesett nő volt, aki lazán kenterbe verte a körülötte megforduló macsó pasikat, és a legforróbb helyzetekből is – eszével és ügyességével – képes volt kivágni magát. Még ennél is fontosabb, hogy a képernyő előtt izgatottan tömörülő férfi játékosok azonosulni tudtak egy női karakterrel, az ő szemén keresztül láttak, az ő helyzetét átélve oldottak meg feladatokat… többet ésszel, mint erővel. Nem csoda, hogy Lara a bakancsos lábát idővel a popkultúrában is megvetette.

A karakter ellentmondásos megítélését tovább árnyalta, hogy a női játékosok körében viszont így is testképzavarra és önértékelési problémákra adott okot. Ugyanakkor mégis valóságos reformot indított el, hiszen nem mondhatjuk, hogy a videojáték-ipar akkoriban tobzódott volna a női főhősöket középpontba állító számítógépes kalandjátékokban. Lara idővel kulturális ikonná érett, akinek bőrébe szívesen bújt nemtől függetlenül bárki.

Lara Croft karakterének evolúciója

A videójátékok sikere nem kerülte el Hollywood figyelmét sem, Angelina Jolie képében pedig közel tökéletes Lara Croftra leltek. Nem is a színésznőn, hanem a forgatókönyveken és a kivitelezésen múlott, hogy a filmes széria két részt követően elbukott.

Újjászületés

Mindeközben a videójáték-sorozat sem volt mentes a hullámvölgyektől, és egészen 2013-ig kellett várni ahhoz, hogy Lara Croftot az aktuális trendekhez igazodva végre a „földre rántsák”. A Tomb Raider olyan mérvű fazonigazításon esett át, mint az újkori James Bond Daniel Craiggel vagy Batman figurája Christopher Nolan Sötét Lovagjában. Croft kisasszony végre elvesztette minden „eltúlzott” női báját – egy hétköznapi, vonzó fiatal nő lett belőle, aki az esetek többségében csak sodródik az árral. És természetesen már akár a feminizmus zászlaját is lengethetné a szexizmus barikádjain.

A legújabb Tomb Raider-film a videojátéknak ebből az újkori történetéből indul ki, amelyet a végletekig leegyszerűsítettek. Lara édesapja hét éve tűnt el, a lány azonban képtelen beletörődni az elvesztésébe. Nem hajlandó aláírni az apját halottá nyilvánító okiratot sem, pedig mesés örökség hullana az ölébe. Helyette inkább önerőből tartja el magát, biciklis futárként tekerve a mindennapi betevőért, miközben szabadidejében a helyi kick-box klubban vereti szét a képét. Egy nap azonban feltárul előtte egy családi titok, amely talán édesapja nyomára vezetheti. Lara azonnal elindul, hogy egy Japán közelében található lakatlan sziget partjainál kössön ki, ahol egy császárnő sírja található.

Vikander, az akcióhős

Alicia Vikander az új Tomb Raider filmben

Lara Croft emancipált figurájának átültetése a vászonra tökéletesen sikerült. Akik eddig tartottak Alicia Vikander személyétől, azokkal közölhetem: a színésznő erőn felül teljesít. Nem elég, hogy több mint öt kiló színtiszta izmot gyúrt magára a szerep kedvéért – a kockás has ez esetben nem festett, mint a 300 című film zord spártai harcosaié –, de a színészi eszköztárát is sikerült mozgósítania, és némi pluszt hozzátennie a karakterhez, amivel egyedivé formálta a karaktert. Nincs többé Lara Croft Vikander nélkül? Könnyen lehet.

Megkapó a film hosszú nyitánya, ami a karakter javát szolgálja: Lara nem megközelíthetetlen és nem sebezhetetlen, éppolyan hétköznapi ember, mint te vagy én. Köztünk él, gürcöl a megélhetésért, és érez: szomorú, vidám, kedvetlen, tanácstalan – mikor milyen élethelyzet adódik. Hol van ez Jolie kemény és magabiztos karakteréhez képest, aki mindig tudta, mi a teendő? Az új Lara kifekszik egy pofontól, és csak komoly küzdelem árán – némi szerencsével – képes legyűrni egy meglett férfit. Vérzik, mocskos, és az akciók során inkább csak a túlélésre játszik, sodródva az árral. Ugyanakkor helyén van az esze és a szíve, és egyiket sem fél használni. Fényévekre vagyunk már az eredeti koncepciótól, a szexszimbólum a szemünk láttára darabokra hull. Mi pedig nem győzünk elég hálásnak lenni érte! Miss Croft végre felnőtt!

A forradalom elmarad

Maga a történet viszont messzire távolodott a videojáték csavaros és kiszámíthatatlan sztorijától – a végeredmény ugyan realistább hangvételű, egyszerű kalandfilm, de műfajához mérten túl sok üresjárattal, és a végkifejlethez közeledve a sablonpanelek halmozásával. Akcióból lehetne több, de ami van, azok legalább ütősek – a térélményért (3D) és a nagyobb vászonért (IMAX) azonban nem érdemes kipengetni a felárat. A Tomb Raider-széria hajdan megreformálta a videojáték-ipart, legutóbb sikeresen átmentette főhősét egy új, emancipált korba, filmes fronton azonban a forradalom elmaradt.

Bármennyire is jól sikerült a karakter vászonra „kopírozása”, az axióma továbbra sem dőlt meg: nincs jó videojáték-adaptáció. Van helyette viszont egy szimpla kalandfilm a mozikban egy szerethető főhősnővel, ami „pótléknak” megteszi, amíg Steven Spielberg tető alá nem hozza a következő Indiana Jones-produkciót. Lara pedig elsősorban a konzol előtt marad meNŐ!

 

                                                                                                    Bányász Attila

Képek: Christian Black/Warner Bros Entertainment, 2018