Két évig élt egy mamutfenyő tetején a fiatal nő, hogy megmentse
Julia Hill 1997-ben úgy döntött, feladja korábbi hétköznapi életét. Felköltözött egy fa tetejére, ahonnan aztán két éven át nem jött le. Azért tette ezt, hogy a fát és a körülötte lévő fenyőerdőt megmentse. Rendkívüli kitartásának meg is lett az eredménye. Szabó Anna Eszter pedig megírta a történetét.
–
Gyerekkor a lakókocsiban
Julia Lorraine Hill 1974-ben született Arkansas államban, egy mélyen vallásos keresztény családban. Apja lelkészként dolgozott, így a család gyakran költözött – méghozzá lakókocsival – egyik vidéki „küldetéstől” a másikig. A rengeteg természetben töltött idő és a sok költözés miatt Julia már-már szélsőségesen alkalmazkodó személyiséggé nőtte ki magát, ami később igencsak jól jött neki. Gyerekkorához kötődik a „Butterfly”, azaz pillangó becenév is, amikor is az egyik túrájukon egy pillangó rászállt Julia kézfejére, és a végéig vele kirándult.
Az iskolai évek alatt Julia leginkább a művészetek és az irodalom iránt érdeklődött, a húszas évei elején pedig dolgozott, pénzt keresett, állítása szerint szélsőségesen karrierközpontú volt. Aztán 1996-ban jött egy sorsfordító baleset, amikor egy ittas barátja helyett beült a volán mögé, de egy másik ittas vezető hátulról beléjük hajtott.
Julia életveszélyes koponyasérülést szenvedett, ami után hosszú ideig tartó rehabilitáció várt rá. Ez az időszak bármilyen nehéz is volt, ráébresztette a fiatal lányt arra, hogy nem jó irányba fordult az élete, amin sürgősen változtatnia kell.
Felismerte, hogy az élet és a természet milyen törékeny, amit becsülni kell, akár egy ajándékot, ezért szeretne minél többet visszaadni, tenni valami hasznosat.
Így terelődött az élete a környezetvédelem felé.
A környezetvédelem felé vezető út
A felépülés után Julia Kaliforniába költözött, ahol megismerkedett az észak-kaliforniai mamutfenyők csodálatos, ám erősen veszélyeztetett élővilágával.
Ezek a gigászi méretű fenyők több száz, sőt, akár ezer évig is élhetnek és persze, ahogy az sajnos lenni szokott, az emberi kapzsiság célpontjaivá váltak. Az intenzív fakitermelés miatt egyre nagyobb terület indult pusztulásnak, ezért több természetvédelmi csoport is próbálta megakadályozni a fenyők kivágását.
Julia azt érezte, ez az ő missziója is, így csatlakozott a megmozdulásokhoz. Egy reggae fesztiválon tartott gyűlésen hallott először az erdővédő aktivisták által Luna névre keresztelt hatalmas mamutfenyőről, amivel aztán szorosan összefonódott az élete.
A társaság a Pacific Lumber Company általi fakivágások ellen harcolt, ugyanis a vállalat 1997-re a Kalifornia északi partvidékén lévő őshonos fenyőfajták nagy részét elpusztította, mindössze három százaléka maradt már épen.
Az Earth First! (magyarul A Föld az első!) alapítvány pedig épp keresett valakit, aki ott maradna Luna lombjain egy rövid ideig. Mivel Julia amúgy is introvertált természetű volt és otthonosan mozgott a vadonban, úgy gondolta, tökéletes jelölt lenne ahhoz, hogy pár hétig eléldegéljen a közel hatvanméteres fán.
Két év Luna ágai között
1997. december 10-én Julia felmászott a fára, ám az eredetileg néhány hetesre tervezett akció máshogy alakult. Végül összesen 758 napot töltött Luna ágai között.
A két év alatt Julia egy, a támogatóival közösen a fa ágaira felhúzott sátorban élt, elképesztően nehéz körülmények között.
Egy napenergiával működő telefont használt, aminek segítségével a nemzetközi médiát tudósította.
Önkéntesek több kilométert túráztak fel a hegyre, hogy élelmet és ellátmányt szállítsanak neki. Hill átélt brutális viharokat, a Pacific Lumber Company helikopterei zaklatták, a körülötte lévő fákat kivágó famunkások pedig folyamatosan fenyegették.
Az időjárás gyakran rettenetesen zord volt, különösen a téli hónapokban, amikor fagyos hideg, eső és szél nehezítette a mindennapjait. Julia minimális mennyiségű felszerelést tartott magánál, hogy ne terhelje túl a fát. Ételeit és más szükségleteit segítők juttatták fel neki, és egy kötélen keresztül szállították, amit le kellett juttatni a földre.
Ráadásul nemcsak a természeti elemekkel kellett megküzdenie, hanem a pszichés megterheléssel is. Hiába volt introvertált alkat, a napjai gyakran magányosak és hosszúak voltak, a tér korlátozottsága miatt kreatív módon kellett elfoglalnia magát. Olvasott, meditált és az írás révén tartotta meg a lelki egyensúlyát.
„Amikor egy mamutfenyő tetején ér a vihar és az életedért kapaszkodsz, akkor elgondolkodsz azon, hogy valójában mihez is ragaszkodsz igazán” — mesélte a legijesztőbb pillanatokról Julia.
Újra szilárd talajon
„Amiről azt hittem, hogy három-négy hét lesz a fán, abból két év és nyolc nap lett. Csak azután tértem vissza a földre, hogy a vállalat beleegyezett Luna és a környező liget megőrzésébe” – emlékezett vissza később Julia.
A Sanctuary Forest erdővédő alapítvány végül ötvenezer dolláros – mostani árfolyamon nagyjából 19 millió forint értékű – csekket adott a fakitermelő cégnek a bevételkiesésért, amit az akció során adományokból gyűjtöttek össze, így az erdő megmenekülhetett.
A pillanat, amikor Julia a kicsivel több mint két év után először érez szilárd talajt a lába alatt, egészen megrázó. A nő percekig sírt a földön és arról beszélt, hogy „aki kivágna egy ilyen fát, annak ki kéne próbálnia, milyen két évig élni rajta”.
Az élményeiből később könyvet is írt The Legacy of Luna (Luna hagyatéka) címmel, amelyben részletesen beszámolt a két év alatt szerzett tapasztalatairól és a természet iránti elkötelezettségéről. Azóta is aktívan kampányol környezetvédelmi, fenntarthatósági és társadalmi ügyekben, előadásaival járja a világot, tovább inspirálva másokat is arra, hogy óvják a bolygót.
