–

Sokkal többeket érint, mint elsőre gondolnád

Az első kép, ami az életközépi válság kapcsán a legtöbbünknek felsejlik, az általában egy középkorú férfi új autóval, esetleg a házasságából frissen kilépve jóval fiatalabb barátnője oldalán.

Ennél sztereotipikusabban azonban nem is gondolkozhatnánk erről a valamilyen formában szinte mindenkit érintő krízisről, ami az elterjedt közvélekedés ellenére nemcsak férfiak, hanem a nők életében is komoly válságot jelenthet. Nem véletlen azonban, hogy sokáig a férfiakhoz kapcsoltuk az életközepi válságot.

Mivel a fogalmat a hetvenes évek óta használjuk a köznyelvben, a karrierkrízis miatt – ami megjelenhet az életközépi válságban – legfőképp középosztálybeli fehér férfiakról volt szó a téma kapcsán. Csak később kezdtünk el a nőkre vonatkoztatva is egyre szélesebb körben beszélni róla.

Oltai Kata így fogalmazott önmagával kapcsolatban: „Nem úgy gondolok rá, hogy van egy életközepi válságom, amit vártam, hogy jön, vagy megélek most, 42 évesen, hanem sok kritikus pont volt az életemben, aminek átengedtem magamat. És lesz is még […] Nyilván ebben a korban nőként van egy sor olyan dolog, amivel az ember szembesül. […] Egy negyvenes éveiben járó nőnek szerintem fel kell vérteznie magát, ezekre a krízisekre lehet készülni” – mondta, majd utalt a mesékre, mondákra, a vizuális kultúrára, amelyben a nők szerepe elég speciális az életük közepétől kezdve. „A nők kapcsán kvázi, a termékenység elvesztése után felvetődik a kérdés, hogy mire jók a társadalomnak”.

Lovasi András úgy véli, hogy hasonló a helyzet a férfiak tekintetében is. Szerinte ez a fogalom nem véletlenül a férfiak vonatkozásában jelent meg először, nekik ugyanis a nyugdíjaskor után nincs élhető szerepük, amit a mai társadalom fel tud kínálni nekik. „Míg a nagymamaszerep egy megélhető szerep, addig a nagypapaszereppel az a gond, hogy mire megélik (ha egyáltalán megérik) a férfiak, addigra sok esetben annyira leamortizálódnak, hogy nem tudnak benne jól lenni. A modern társadalmakban az a szerep, hogy te vagy a bölcs a családban, akihez odamennek bizonyos válságok esetén tanácsot kérni, nincs már meg igazán” – mondta.

De miért történik a válság?

A pszichológus szerint nem kötelező egy ilyen válságon átesni, ha az ember folyamatos útkeresésben és önreflexióban van.

„A tipikus érzés, amivel valaki pszichológushoz fordul, az szokott lenni, hogy nem a saját életét éli” – mondta Szalay Ágnes pszichológus, aki szerint nagyjából negyvenéves korunkra érünk oda, hogy ezt az érzést már nem tudjuk elnyomni. Elfáradunk abban, hogy fenntartsuk az üres látszatot, ez pedig egy válság, rossz közérzet, elidegenedettség formájában jelentkezik. Meg egyfajta szembenézéssel a szüleink örökségét illetően is.

Bereczki Zoltán szerint, amikor előjönnek ezek az érzések, akkor fontos az is, hogy az illető elkezdje megvizsgálni, hogy azok a minták, amiket a szüleitől hoz, jók-e neki egyáltalán a saját éltére vonatkoztatva. (Az is egyfajta válságot eredményezhet, hogy ebben a korban látjuk a szüleinket megöregedni, és akkor dőlnek le bizonyos tabuk azzal kapcsolatban, hogy mit kell gondolni az anyánkról vagy az apánkról, az ő döntéseikről az életben.)

Haladhatok-e ebben a felnőttjátékban a házastársammal együtt?

Azaz: az életközepi válság mindenképp válással jár? Természetesen nem, hiszen ahogy Oltai Kata is rámutatott: rengetegen vannak olyanok, akik nem a fejlődés gátját látják a mellettük lévő emberben – aki nemcsak házastárs lehet, hanem szülő vagy gyerek is –, és vannak olyan megoldókulcsok a kezükben, amelyeknek köszönhetően nem lesz kérdés, hogy együtt akarnak továbbmenni.

Az viszont igaz, hogy az életközepi válság sok esetben magánéleti krízissel járhat. Lovasi András az életének nagyjából ugyanabban a szakaszában érkezett el oda, hogy az előző feleségével, illetve a Kispál és a Borzzal való kapcsolata kiüresedett. „Láttam, hogy ez egy olyan hátizsák, amit, ha most nem vetek le, életem végéig cipelni fogom. És nem úgy, ahogy én akarom. Ennek a szerepnek leszek a rabja” – mondta. Mivel azonban egy családtag válsága mindenkit érint a családi rendszeren belül, ezért sokan nem mernek változtatni, hogy ne okozzanak kárt.

Bereczki Zoltán is így volt ezzel jó ideig, de a váltásokat – akár a szakmájáról, akár a magánéletéről volt szó – mégsem élte meg soha válságként, hanem úgy, mintha lerázna valamit, ami már nem rá való. „Eltöltöttem tizennyolc évet egy musical nevű műfajban, ami teljesen más dolog, még színházon belül is, mint amit aztán csináltam. De a házasság is valami ilyesmi, hogy éveken keresztül érzed, hogy valami nem működik. […] Amíg a mérleg nyelve középen van, mind a kettőbe lehet pakolászni jó és rossz dolgokat, és amíg egyensúlyban vannak nagyjából, addig oké, de amikor kibillen a serpenyő, akkor borul az egész” – fejtette ki.

A „nemzet özvegyének” lenni

Persze – ahogy azt már korábban említettem – van, hogy a változtatás, az életünk új alapokra helyezésének a vágya nem belülről jön, hanem a körülmények sodornak bele például egy haláleset által, ami az életünk közepén egyre nagyobb eséllyel megtörténhet. Epres Pannit két évvel ezelőtt férje, Benedek Tibor elvesztése állította olyan helyzet elé, ami miatt újra kellett kezdenie szinte mindent. A folyamat során pedig nemcsak szeretett társát kellett elgyászolnia, hanem azt a képet is, ahogyan magára, a jövőjére, a családban betöltött szerepére tekintett. „Úgy képzeltem a világot, hogy mindig csak jó történik. Az elmúlt években rájöttem, hogy az élet sajnos nem csupa jó – bár az elmúlt húsz évben az volt –, igenis történnek rossz dolgok” – mondta Panni, aki szerint a tragédia által sokkal felnőttebb és önállóbb nővé vált.

„Biztos vagyok benne, hogy az ember életében vannak ilyen újjászületések, de nem gondoltam volna magamról, hogy megint tudok ilyen önálló lenni.

Mert, ugye, egy olyan burokban voltam Tibor mellett, és olyan védelemben, amiben hátradőlhettem, körbe voltam vattázva. És most már én vagyok a vatta” – mondta, hozzátéve, hogy az önállósodási folyamat is a gyászhoz hasonlóan néha könnyebb, néha nehezebb szakaszokból áll. „Huszonnégy órában mindig feladatom van, és én nem akartam feladatot. Én egyáltalán nem vagyok pörgős, nem akartam mindent egyedül megoldani, én köszönöm szépen, jól voltam anyukaként úgy, hogy akkor dolgozom, amikor kedvem van, és egyébként kiszolgálom és kényeztetem a családomat. De most ezt nem lehet választani” – a szakértő pedig ezen a ponton ráerősített, hogy ez egy olyan élethelyzet, amelynek során fel kell fedezni magunkban azokat az erőforrásokat, amikről akár nem is tudtuk, hogy ott vannak. 

„Érdekes, mert azzal, hogy az élet ezt hozta, egy másfajta válságot viszont megúsztunk. Nagyon nyers mondat, de én egy ideális házasságban fogok most már ötven évig élni. Mi soha nem fogunk elválni, soha nem fogjuk egymást megcsalni – ez maga marad a tökély életem végéig” – mondta Panni. A „nemzet özvegye” státusszal azonban, amit a közvélemény ráaggatott, nem tud azonosulni. Szeretné levetkőzni, már csak amiatt is, mert szerinte a valóságban cseppet sem felel meg annak a rávetített tökéletes képnek, amivel illették. 

Az életközépi válság nem valamilyen furcsa defektusú, és nem reménytelen helyzet (amilyennek tűnhet belülről)

Ez a fajta krízis általában egészen addig nem érdekli az embert, amíg szembe nem találkozik vele. A helyzet belülről sok esetben tűnhet reménytelennek, holott a kép, ahogy a beszélgetés résztvevői által is kiderült: ennél jóval árnyaltabb.

Szalay Ágnes is inkább életközepi lehetőségnek nevezi, csak szerinte addig el kell jutni, hogy ne válságként tekintsünk a helyzetre, hanem a valódi lehetőséget lássunk benne – ehhez pedig önismeretre, önreflexióra van szükség.

„Itt egy jó pillanat arra, hogy magunkat azért már valamennyire ismerve, néhány évtizeddel a hátunk mögött egy csomó megfelelési kényszert is levetve tudjunk igazából megküzdeni azokkal a dolgainkkal, amiket eddig arrébb söpörtünk” – mondta. Persze amikor ez a változtatási kényszer először előjön, az önmagában még nem jelent lehetőséget, ha közben nem dolgozunk magunkon. De ha igen, akkor ki tudunk alakítani egy életet, amiben a sok új tudással magunkról fejlődhetünk, harmonikusan élhetünk tovább.

További fotókért kattints a képre, és lapozd végig galériánkat!

Filákovity Radojka

Képek: Kovács Tamás

Díszlet: TorTer e-Design