WMN: Ha azt a szót hallod, öregedés, mi az első dolog, ami az eszedbe jut?

Szabó T. Anna: Régebben a ráncok. Most a testi fájdalom és a fáradtság (mert már tudom, hogy a ránc a legkisebb rossz).

WMN: Van olyan ember a környezetedben, vagy akár olyan példaképed, aki a lehető legjobban használja ki az időt?

SZ. T. A.: Elég sok ilyen barátom van. Lackfi János például nem is egy ember, hanem (ahogy a verseiben a macskákról és kutyákról írta) több példányban létezik egyszerre – különben hogy lehetne annyi könyve és évi kb. háromszáz fellépése? Ráadásul három unokája... Tóth Kriszta munkabírása is elképesztő, és még jó pár ilyen írót látok, inspiráló közeg, az biztos.

WMN: Szerinted mi a boldog időskor záloga?

SZ. T. A.: Az elégedettség. Ha egyszer eljutok odáig. (Az életemmel elégedett vagyok, csak magamat hajtom.)

WMN: A hétköznapokban sokszor érezzük, hogy kifolyik az idő a kezünkből. Teszel ez ellen? Ha igen, hogyan?

SZ. T. A.: Ó, bár folyna ki az idő...! Akkor lenne belőle feleslegem. Én minden pillanatot kihasználok, de az én szakmámnak a kreatív lustaság is része lenne. Ezt kellene visszaszereznem valahogy.

WMN: Érezted már azt, hogy jó lenne, ha egy adott pillanatban megállna az idő? Milyen élethelyzetben?

SZ. T. A.: Egész életemben az ilyen pillanatokra vadásztam, általában meg is írom őket. Minden pillanat ilyen, amikor szabad az ember, és még jobb, ha szabadon megoszthatja a szabadságot azzal, akit szeret.

Kiemelt kép: Fákó Árpád

Fotó: Emmer László

és akkor most feltétlenül olvasd el Básti Juli válaszait is!