–-

Ezúttal egy szokatlan csavarral indult a szezon utolsó Hello, WMN! programja, ugyanis az állandó házigazda, a wmn.hu alapító főszerkesztője, saját testvére kezébe adta a mikrofont, ő maga pedig vendégként volt jelen, így D. Tóth András, az RTL Klub riportere vezette az estét. András nem kis feladatot vállalt, a temérdek nő között – mind a közönség, mind a meghívottak részéről – kellett egy kemény témában kézben tartania a gyeplőt. Mert az, hogy minden nőben lakozik egy kis férfi, valóban nem bizonyult egyszerű topiknak. Az évadzáróra meghívott vendégek legalábbis tettek róla, hogy Andrásnak ne legyen egyszerű dolga...

D. Tóth András már az első felvetésével vitát generál, amikor megjegyzi, hogy nem véletlenül ezek a nők ülnek ma itt, hiszen mindannyian valami olyat vittek véghez, amit hagyományosan úgy emlegetnek, hogy „férfiként kellett helytállniuk az életben”.

Péterfy-Novák Évának persze több sem kell, hogy látszólag értetlenkedjen, valójában felháborodjon azon, hogy miért is kéne férfias tettnek aposztrofálni bármelyikük helytállását különböző helyzetekben. „Az univerzális női létből nyerem az erőt, mintsem, hogy férfiként kezdjek harcolni.” Majd elmeséli, hogy az orvosi műhiba által súlyos betegen született, majd hétévesen meghalt kislánya esete kapcsán például a volt férje helyében ő levágta volna az orvos fejét. 

Szerinte nincsenek erős férfiak vagy nők, erős emberekről lehet csupán beszélni.

A férfias helytállás vitájába DTK is beszáll és elmeséli, hogy a híradózás során szembesült vele, hogy mennyivel többet kellett tennie azért, mint egy férfinak, hogy egyáltalán odafigyeljenek arra, amit mond. „Fültanúja voltam egyszer, amikor egy  jelentős eseményről történő brüsszeli tudósítás alkalmával érkezésemkor az egykori Népszabadság nagynevű tudósítója azt mondja félhangosan: „Na, itt a hírmanöken.” Majd Pálffy Istvánra, az ismert televíziósra, jelenlegi politikusra terelődik a szó és Péterfy-Novák Éva gyorsan beszúrja, mielőtt még bárki megszólalhatna: „Anyám azt mondta, ha száz pinája lenne, akkor sem adna neki egyet sem.” Amikor a nagy röhögés után Kriszta végre szóhoz jut, felidézi az említett hírolvasónak a bulvársajtóban idézett nyilatkozatát, amely szerint „a női műsorvezető csupán masni a férfi zakójának hajtókáján”.

Annak kapcsán, hogy kinek mit kell tennie, hogy elfogadják annak, ami, Réka, aki egy balesetben vesztette el az egyik lábát, elmeséli az esetet, ami a 29-es buszon történt vele. „A mozgássérülteknek fenntartott helyen ültem, amikor számon kért egy kisgyerekes nő, amiért nem adom át a helyemet. Elnézést kértem és mondtam, hogy nekem hiányzik az egyik lábam.” András kérdésére, hogyan lehet feldolgozni egy ilyen szörnyű veszteséget, Réka elmondja, hogy a balesete után az első gondolata az volt, hogy „hűha, élek!”, a második, hogy „hűha, elvesztettem a lábamat!”. „Abba kapaszkodtam, hogy élek, és eldöntöttem, hogy ezt vagy rendesen csinálom vagy sehogy. Küzdöttem, sportoltam, kicsit elkatonásodtam, a kapcsolataimat is elhanyagoltam, de akkor ennek volt ott az ideje.”

Az elfogadás témája Esztert is érinti, cseppet sem átlagos külsejével rengeteget poénkodik, András rá is kérdez, miből fakad ez. „A szénhidrátbevitelből” – vágja rá a humorista, és kicsivel több erőfeszítés rávenni, hogy némileg komolyabban, de legalább hosszabban válaszoljon. Végül elmeséli, hogy már kisbabának is nagyon nagy volt, az oviban akkora termetű, mint az óvónő, szóval neki az volt a természetes, hogy ő nagy. Majd a nézőkhöz fordul és közli. „Igen, kibaszott kicsik vagytok mind.” Azért egy ponton a poénkodáson túl az ő drámájára is fény derül: húszas évei elején elvesztette a bátyját autóbalesetben. A bátyja volt az, aki sosem akadt ki rajta, hogy Eszter mekkora, mert hasonló adottságai voltak, Eszter az ő ruháit hordta. Egyébként nem érzi magát ufónak, ő ilyen, így él, csak azt sajnálja, hogy nehezen kap magára megfelelő holmikat a nem átlagos méreteivel, a 190 centis magasságával, 130 kilójával, a negyvenhármas lábával. Eszter elmeséli, hogy már hét éve él kapcsolatban, de persze nem bírja ki viccelődés nélkül: „A pasim két tusfürdő közé néha becsempészik nekem egy hideg zsíroldót is.”

Szentesi is szóhoz jut végre, és András kérdésére arról beszél, hogy miben hasonlít az édesanyjára, mit örökölt tőle.

„Ma délután kellett rájönnöm, hogy én nem is vagyok erős.”

Miután délután háromkor lefeküdt egy órára aludni, az ébredéskor jött rá, hogy nincs áram a lakásban, nem tudja tölteni a lemerülőben lévő telefonját, nem tudja kivasalni az estére szánt ruháját és hajat sem tud szárítani. Olyan pánikba esett, amilyenbe a betegsége során sohasem, felhívta kétségbeesetten DTK-t, aki szerint Szentesi belebőgött a telefonba, mint egy szarvas. Aztán elmeséli, lehet abban valami, hogy az édesanyja példája hatott rá. „Mi úgy nőttünk fel, hogy anya nem otthon tett, vett, főzött, takarított, hanem egy nagyon férfias munkát végzett, csupa férfi között. Elektronikai műszerész, egy kemény, erős, szikla nő. Anyát a betegségem alatt egyszer sem láttam gyengének.”

András felvetésére, miszerint nem olyan régóta létezik a gender mint olyan, és annak kutatása, kis vitába keveredik a nővérével, aki szerint ez mindig is létezett, csak nem kapott nevet és már Freud óta tudjuk egyébként is, hogy mindkét nemben lakozik egy kicsi a másikból is. A vitába beszáll Péterfy-Novák is, és a tőle megszokott flegmával kéri ki magának, hogy egyes „díszpöcsök” közszereplőként osztják az észt hülyeség formájában, és mekkora baromságnak tartja, hogy igyekeznek konzervatív szerepekbe belekényszeríteni az embereket és abban látni egy kislány jövőjét, hogy jól megy férjhez. A hagyományosnak mondott férfi, női szerepekről DTK-nak eszébe jut, hogy habár az ő apja megrögzött konzervatív, mégis egyszerre volt jelen nagymamaként és nagypapaként lánya, Lola életében, aki már egy olyan férfit látott, aki mos, főz, takarít. „Nagy a különbség aközött, hogyan áll egy férfi a mosogató mellé. Hogy azt mondja, akkor most »segítek« neked, vagy természetesnek veszi, hogy ez az ő dolga is, hiszen közös a háztartás, közösek a feladatok.”

Ráskó Eszter szerint az nem konzervatív álláspont, hogy a gyerekednek biztonságot kívánsz felnőtt korára, ám ezt nem azzal kell biztosítottnak látni, hogy jól kell férjhez mennie, hanem azzal, hogy megtanítod, tudja ellátni magát. Péterfy-Novák Éva helyesel, őt is úgy nevelte az anyja, hogy akkor lesz egyenjogú, ha el tudja tartani magát. Rékának erről az jut eszébe, hogy a fiú haverjai szerint ma a nők túlságosan is önállóak, határozottak és magabiztosak, egyre több a wonder woman, aki egyszerre nevel gyereket, ír könyvet, fut maratont. Mire Eszter rávágja:

„Gyenge kifogás, hogy egy nő túl erős.”

DTK az erős nők kapcsán egy pillanatra kiesik a vendég szerepéből, és Szentesinek adja a szót, talán azért, mert elég jól ismeri Évát ahhoz, hogy tudja, ezzel neki is meggyűlik a baja, ha a férfiak hozzáállásáról van szó. Szentesi egyetért azzal, hogy az erős nők megijesztik a férfiakat, ez vele is pont így van. Hiába változtatott a külsején és növesztett a rövid haj helyett hosszú, lágy frizurát, a pasik félnek tőle. „Úgyhogy én nagyon jól érzem magam egyedül és elfogadtam, lehet, hogy egyedül halok meg.” Egyébként Péterfy-Novákot is megkérdezte hétvégén, hogy van-e értelme a házasságnak, aki azt válaszolta, szigorúan a férje hallótávolságán kívül, hogy „amúgy nem sok”.

A férfiak nehézkes alkalmazkodó képessége és bigottsága dacára egy kutatás tanúsága szerint mégis ők azok, akik az elmúlt évtizedekben a legtöbbet változtak. András erről kérdezi a jelenlévő nőket, akik eleinte vonogatják csupán a vállukat a nem túl reprezentatívnak tűnő kutatáson. Majd azért mindenki elmondja, mit gondol erről. Péterfy-Novák Éva szerint az ő férje nagyon igyekszik. DTK szerint tényleg elkezdődött valami, de ezt megelőzően egy jóval jelentősebb női evolúció ment végbe. Eszter úgy gondolja, messze még az idő, amikor fordul a kocka és a férfiak lázadnak fel. „Előbb a delfinek, aztán a háztáji állatok és majd csak a végén a férfiak.” Réka véleménye az, hogy legyen szó nőről vagy férfiról, egy kellene hogy legyen a lényeg: egymás életébe ne szóljunk bele.

A tanácstalan műsorvezető végül felteszi a kérdést a női seregletnek, akkor hát mégis milyen legyen a férfi? Péterfy-Novák szerint olyan, mint az ő férje, Szentesi szerint nem számít, milyen belül, kívülről olyan legyen, mint Brad Pitt, Eszter mond valamit a péniszről, amit András pénznek ért és kitör a röhögés. Péterfy-Novák végül visszakérdez, milyen legyen a nő, és András válasza után az est kérdésére megszületik a konszenzus:

Az ideális nő pont olyan legyen, mint az ideális férfi.

Ennek örömére DTK egy kis időre átveszi az évadzáró Hello, WMN! vezetését – hiszen ez az utolsó darabja a sorozatnak idén, búcsúzik szeptemberig – és köszönetet mond a Volkswagennek, hogy az egész szezonban támogatta a rendezvénysorozatot, ahol alkalmanként ötszázan lehettek jelen. Végül Kriszta meglepetésként felköszönti Andrást, akinek éppen születésnapja van, érkezik a torta, rajta a harminchatos gyertya. Ünnepélyesebben nem is érhetne véget ez az évad, hogy aztán szeptemberben új témákkal, a szokásos szokatlanságokkal egy újabb évad vegye kezdetét.

Kárpáti Judit

Képek: Csiszér Goti/WMN