Ilyen ez a Tirpák Madonna: szívós, mint a friss beton, ha locsolják (ajánló)
Az illendőség kedvéért az elején le kell szögeznem, hogy Ráskó Eszter a barátom. Sőt, eléggé közeli barátom, mert az életem olyan szakaszait is végigkövette, amikben semmi felemelő vagy mulatságos nem volt. Az viszont minimum kacagtató, hogyan ismerkedtünk meg, és nyugodjatok meg, ezt is mindjárt elmesélem. Eszter humorista, nem is akármilyen. Az első önálló estjéről azért nem írtam, mert a barátom. A másodikról viszont fogok. Ismerjétek meg ti is a Tirpák Madonnát! Szentesi Éva ajánlója.
–
Sok évvel ezelőtt, amikor még kiscsikó voltam, és előszeretettel hívogattak műsorcastingokra, történt egyszer, hogy meginvitáltak a Micsoda nők!-be (Várkonyi Andrea beszélgetős műsora volt anno), ahová állandó beszélgetőpartnereket kerestek. Ott ült a castingon Ráskó is, és egy blokkba tettek bennünket Győrfi Pál nejével (akinek az volt a titulusa, hogy Győrfi Pál neje, mintha nem is lenne rendes foglalkozása), és azonnal összehaverkodtunk már a show előtt. A műsornak ugyan nem kellettünk (nem értettünk egyet azzal, hogy plus size nők nem valók a kifutóra, ez volt a megjátszott téma, khmm…), és az életben többé nem kerestek bennünket, de nem baj, mert kaptunk szép sminket (kábé ez volt aznap mindenkinek a legfontosabb), meg egymást.
Eszter haza is vitt (akkor még nem volt akkora arcom, hogy óbégatva szeljem a városi kilométereket, jogsim se volt), és egyből rájöttünk, hogy bizony bennünket összekapcsol az a hely, ahonnan származunk. Eszter nyíregyházi (mifelénk nyíregyinek mondják), én meg ott éltem nyolc évig, amíg oda jártam iskolába, így én is szülőföldemnek tekintem büszke Tirpákfalvát. (Így csúfolják Nyíregyházát, utalva arra a vélt vagy valós otrombaságra, amivel e föld szülötteit illetik jogosan vagy jogtalanul.)
Ráskó akkor bontogatta a szárnyait a stand up műfajában, kiscsikó volt ő is, de a tervei, az esze, és a humora annál nagyobb volt már akkor is – na meg a szíve, főleg az. Mindenre volt egy kedves poénja (jó, sokszor nem kedves, hanem égetnivaló), de azért szerettem meg nagyon, mert végtelen a jószíve és még a legpokolibb, legszemetebb élethelyzetekben is mindig határtalanul kedves volt hozzám.
Végigkövethettem, hogyan fut be, hogyan lesz tévésztár, hogyan határozza meg magát a színpadon és magánemberként is. Csodáltam a tudatosságáért, ahogyan megy előre, dolgozik, és azt is pontosan tudta, mikor adhatja fel a HR-es pozícióját (amiből élt, amíg nem a humorral kereste a kenyerét). Sikerre volt ítélve ezzel a tehetséggel és attitűddel.
Az első önálló estjéről direkt nem írtam, pedig gurultam a nevetéstől. „Nem írhatok róla, hiszen a barátom, arról meg nem illik. Vagyis akkor nem illik az ilyesmit” – gondoltam akkor.
A második estjén viszont kiszakadt valami belőle. (Nem árulom el, hogy mi, mert az spoiler lenne.)
Eszter azon kevesek egyike volt, aki végigkövette, milyen volt elveszíteni az anyámat. Aztán végig fogta a kezem – ha csak lélekben is –, amikor sztómám lett, és borzalmas kínok között feküdtem a kórházban a szülőföldünkön, Tirpákiában, Nyíregyházán, ahol megoperáltak. Amikor kitoltak a műtőből, már ott várt egy doboz virág, ami tőle érkezett, rajta az üzenet:
„Ami nem öl meg, attól beszarsz!”
Lyukat nevettem volna a hasamba, ha már nem lett volna alapból egy rajta.
Hát, ilyen Ráskó Eszter, a Tirpák Madonna. Aki a legfeketébb helyzetbe is derűt hoz, úgy, hogy az ő élete sem mindig ragyog a humortól.
Mert ez van ott, Keleten: aki onnan jön, az saválló és szívós, mint a friss beton, ha locsolják.
Amibe nem haltunk bele eddig, abba már nem is fogunk, össze is csak úgy szarjuk magunkat, hogy nem félelmünkben, hanem azért, mert minden erőnkkel azon vagyunk, hogy kibírjuk.
Eszter második önálló estjére a húgom kísért el. Fogalmam sincs, hogyan tudja valaki úgy kezelni a közönséget, mintha a kezében lenne egy láthatatlan gyeplő, és hogyan képes ilyen pontosan érezni, hol vannak a hangsúlyok, mit bír még el a nép. Mert Eszter olyan jó értelemben sok, hogy közben nem lép át semmilyen határt, és könnyedén kimond olyan dolgokat is, amikre te csak gondolni mersz. Kimondja, megvicceli a legszarabbat is, és ezáltal felszabadít.
Felszabadít benned egy olyan gátat, ami mögé – azt hitted – nincs bejárás, mert félelmetes és kezelhetetlen.
A Tirpák Madonna erről a tántoríthatatlan erőről szól, meg anyaságról, gyerekről, családról, felnőttségről és veszteségekről is. Szóval az élet áradatáról, amivel sokszor csak sodródunk, és néha kikötünk egymás mellett olyan helyeken, ahol sose gondolnánk, hogy találunk kapaszkodót.
Milyen szerencse, hogy annak idején meghívtak bennünket arra a castingra. Ha a Micsoda nők! szegényebb is lett nélkülünk, mi évek óta itt vagyunk egymásnak, akkor is, ha összedől a világ, vagy ránk borul a moslékos vödör. (Keleten csak veder, de ez most mindegy, ne tanuld meg, nehogy beégj vele valahol, mint én egyszer, az egyik első pesti munkahelyemen anno, az őskorban.)
Szentesi Éva